KULTer.hu - Lackfi János regényrészlete
102423
post-template-default,single,single-post,postid-102423,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Lackfi János regényrészlete

Mocskos dög és rémes bor

Ott állt előttem, a kutyáról beszélt, megnevelhetetlen német juhász, feltúrta zsebkendőnyi, ápolt kertjüket, tövestül kiforgatta, kikaparta vagy lehugyozta a növényeket, a maradéknak meg lerágta a virágát. Szecskává csócsálta a kerítést, az ajtók sarkát, mancsával mocskosra mázolta a teraszajtó ablakát, vihar jöttén pedig addig csapdosta az üveget, míg be nem törte. Így aztán Pista ultimátumot kapott az asszonytól, vagy ő költözik vissza az apjához, vagy ezt a mocskos dögöt kell eltávolítani. Életének legszomorúbb napja volt az, beültette a kocsiba azt a dögöt, és az állat végignyüszítette az utat, nyilván érezte, mire készül a gazdi. Pista próbálta egy mezőn kitenni, a kutya ült egy darabig, de utána vad vágtában eredt a kocsi után, a szembejövők pedig bámulták ezt a bizarr párost, az elöl porzó autót és a nyomában loholó, kivert kutyát. Látszott az eben, hogy addig fogja követni a keréknyomokat, amíg szufla van benne, könnyen lehet, hogy hazáig, hogy megjelenik a kertajtóban csapzottan és lihegve, és kezdhetik elölről az egészet. Pista minden szembejövő kocsival, minden átható tekintetű sofőrrel egyre aljasabbnak érezte magát, a kutya meg csak loholt a visszapillantó tükörben, esze ágában sem volt leszakadni, visszavedleni kóbor állattá. Pista megállt, kinyitotta a hátsó ajtót, és az egész testében remegő állat beugrott az ülésre, szemében annyi szemrehányással, hogy csaknem agyonnyomta gazdáját.

Fogalma sem volt, merre induljon. Amint hazafelé vette az irányt, a kutya szinte hálásan pislogott rá a tükörből. Neki viszont felrémlett az asszony megsemmisítő tekintete. Nem akarta egy állat miatt elveszíteni gyermekei anyját, pedig később így sem tudta őt megtartani. Öntörvényű asszony volt, és hát Pista is rendesen fafejű. Két ilyen karakter nehezen fér meg egy fedél alatt. Pista egy rossz szót sem szól róla, a nő a mai napig heti kétszer meglátogatja, kaját hoz, s a tetejébe igen jól főz, kitakarít, vasal, gondot visel rá. Pont úgy beosztotta magának, mintha ő is egy volna a gyerekei közül. Csak éppen elviselni képtelen őt, a horkolását, a haverjait, a focimeccsre járását, a humorát. Azt, ahogy van. Márpedig Pista nem tudna másképpen lenni, hogy is lehetne más, mint önmaga.

Végül meggyőzte magát: valamit vagy megcsinál az ember, vagy nem, akármilyen átkozottul szomorú dolog is ez, fél grammal sem lesz könnyebb, ha halogatjuk. Sőt, egyre nehezebb, minden bizonytalan másodperc láncon egy plusz fatörzset akaszt a kocsi után, Pistának dupla gázt kellett nyomnia, láthatatlan koloncokat vontatott. Ahogy egyre elszántabb lett, a súlyok leszakadoztak, a kocsi meglódult, a kutyában megszakadt valami, tekintetébe rémület költözött, nyivogni kezdett, cérnahangon, mint egy kismacska, Pista csontjait kezdte nyiszálni belülről ez a hang, láthatatlan fűrész. Nem lehetett kibírni, muszáj volt inni egy kortyot akkor is, ha a jogsijába kerül, nagyon nem érdekelte Pistát most a jogsi. Hirtelen jött az ötlet, csikorogva fékezett le a nyomorult kocsma láttán, a kutyát a póráznál fogva kikötötte a kocsma előtti korláthoz.

Úgy ült le a pult mellé, hogy a csapos háta mögötti légypiszkos tükörből lássa a kutyát. Rémes bort mértek, Pista mohón hajtotta le az első pohárnyit, rendelte is az újat. Minden pohárral mélyebbre süllyedt, a kutya nyugtalanul téblábolt a bejáratnál, hol felállt, hol leült, hol ugatott, hol nyüszített. Pista lecövekelt, mint akit kőből faragtak, hátának tömbje nézett a kutya felé, bambán bámulta az állatot. A frissen belépők és a dülöngélve kilépők is megvakarták a kutya fülét, dobtak neki pár jó szót, valaki a zsebébe nyúlt, szalonnahéjat túrt elő, az eb szeme hálásan villant. Attól fogva rágcsált, és néha öklendezni kezdett, majd fölette a kiöklendezett bőrdarabot.

Pista lebénult, pedig milyen jól kifundálta, egy kocsmában sokan járnak, az ital megpuhítja a szívet, a részeg ember olyan magányos, már egy nyamvadt korcsnak is örül. Csak ki kell várni. Csak ki kell lépni innen, közömbös léptekkel, kimérten, lazán, ki kell lépni a gazdi szerepéből, feltűnésmentesen.

Tudta, úgysem sikerülhet. A kutya elárulja, nyakába ugrik, hatalmas csaholást csap, farkát csóválja, tekereg, lelkesen liheg, minden egyes mozdulata, minden egyes nyikkanása árulkodó jel, egy-egy jókora nyíl, Pistát veszi célba. A kutya egész lénye azt üvölti felé, hogy íme, az a nyomorult,

aki a kóbor kutyák számát szaporítja,
aki hozzá ragaszkodó kedvencét utcára teszi,
csak mert már megunta,
csak mert rájött az öt perc,
csak mert megteheti, hisz ő gondoskodik az állatról, és nem fordítva,
négylábú lényekben ilyen undorító gondolat fel se merül,
ha ők szövetséget kötnek, az életre-halálra szól,
ha ők az emberre néznek, az Istent látják benne,
ha ők őszintén szeretnek, árulásnak árnyéka sem férkőzik hozzájuk,
ha nem kapnak enni, kínlódva rágják a zablát, de maradnak,
ha megkötik őket, begolyóznak, de fejet hajtanak,
ha meg kell védeni a gazdit, utolsó leheletig küzdenek.

Pista tudta, hogy mindjárt kiballag, és véget vet ennek a cécónak, megérett benne a döntés, többé nem követi automataként annak a nyavalyás asszonynak az utasításait. Férfiemberré érett ott, a kocsmapult mellett, szikárrá, mint egy totemoszlop. Látta a kocsmai tükörben az arcát rovátkoló keserű ráncokat, és végre az az ember nézett rá vissza, aki kezdettől lenni szeretett volna. Szófukar, biztos mozgású, csupa erő, csupa megfontoltság. Hajdani szószátyársága elillant. Mától fogva nem nyafog semmiért. Ha az asszony rákezdi a litániáit, ő egy kézmozdulattal csendre inti, mint egy karmester. Nem próbálja meg túlbeszélni. Nem megy bele ezekbe a szokásos kötélhúzásokba. Elvégre a nő csak nő, a férfi meg férfi.

Hohó, ő ebben a nyomorult kocsmában újjászületett! Még egy pohárral! Elvégre ez jó hír. Egy újabb pohár bortól erő költözik a lábába, kimegy, és kioldja a pórázt, majd hazaballag a kutyával, mely mindig is hozzá tartozott. Mint egy kovbojhoz a lova. Az asszony vagy elfogadja őt így, ahogy van, vagy fel is út, le is út. Nem erőszak a disznótor. Pista fizetett, és nagyon elégedett volt magával.

Az első meglepetés akkor érte, amikor megpróbált felállni. A lába nem engedelmeskedett, mintha rongyból lett volna. Napközben berúgni, ez nem rá vallott, még kevésbé arra az emberre, akinek egy pillanattal előbb hitte magát. Erős kezével belekapaszkodott a bárszék támlájába, de valahogy elnézte a távolságot, a szék billent egyet, ő megtántorodott.

Vigyázz, te barom, hallotta a háta mögül, valaki úgy megtaszította, hogy kis híján a pultra hasalt a lendülettől.

Legalább elkezdte érezni a súlypontját. Billegett alatta a talaj. Nem baj, morogta, ilyen kis hülyeség nem tántoríthatja el. Aki belül szilárd, mint a szikla, annak a teste hiába imbolyog hajóként. Fejben dől el az egész, motyogta, mint a fociedző vesztes meccs után. Nem, ő nyertes volt, a látszat csalt, saját életének ura, a kutyavilág úristene, a kutya úristenit.

Megint majdnem elzakózott. Csak óvatosan! Két talpát megvetette, és lépésről lépésre indult meg, először a mosdó felé. Az ajtó kilincse furfangos szerkezet lehetett, alig akart engedelmeskedni. Mikor azonban végül Pista bezuhant a kijózanítóan húgyszagú helyiségbe, sikeresen lefejelte a mosdó feletti porcelánpolcocskát. Mi a szarnak piperepolc egy kocsmai budiba? A homlokán sajgó fájdalom, amelytől csaknem elájult, magához térítette. Széles sugárban pösölt, a cipzárral meggyűlt a baja, a gatyáját is lecsurgatta. Megmosta arcát. Szerencsére nem repedt fel a bőr a fején, csak egy piros folt látszott, meg egy növekvő dudor.

Idegenként lépdelt el a kutya mellett, rá se bagózott, arra koncentrált, hogy a léptei minél kevésbé ingassák meg egyensúlyát. Még egy és még egy. Nem figyelni semmi másra.

Pista bezuhant a kocsiba, a Lada pedig teljes sebességgel száguldani kezdett, ő ijedten tekergette a kormányt, fékezni próbált, de lába hasztalan botladozott a pedálok közt, keze hiába matatott a kézifék után, a jármű lassítás nélkül belecsapódott egy irgalmatlan dudaszóval felbődülő vonatszerelvénybe, utána csend és feketeség. Mikor magához tért, sistergő lámpafény vakította el. Hirtelen azt se tudta, rendőr vagy mentős világít így a szemébe. A lámpát hirtelen félrekapta valaki, Pista szeme káprázott, ő maga visszacsobbant a sötétbe. Fájt a feje, nyelve megdagadt, szájában ecetes íz, rájött, hogy az út szélén parkoló kocsiban ül az éjszaka kellős közepén. Amennyire a visszapillantó tükörből ki tudta venni, a kocsma már bezárt, a kutya sehol. Gázt adott, és elindult hazafelé, mégis, azóta is látja azt a kutyát, most már így marad kikötve, szemrehányó tekintettel az előtt a vedlett falú ivó előtt.

Borítófotó: Wallpaper Name

Lackfi János

szerző: Lackfi János
honlap e-mail
Lackfi János 1971-ben született Budapesten. Költő, író, műfordító, tanár, fotós. 1992-ben Gérecz Attila-díjat, 2000-ben József Attila-díjat, 2010-ben Janikovszky Éva-díjat kapott. Legutóbbi gyerekverskötetei a Paradicsomleves betűtésztával (2014) és a Kapjátok el Tüdő Gyuszit! (2013).

KULTprogramok

<< 2018. nov. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum