KULTer.hu - Marvel-rovarok kvantumbohóckodása
101751
post-template-default,single,single-post,postid-101751,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Marvel-rovarok kvantumbohóckodása

A Hangya és a Darázs (Ant-Man and the Wasp)

A Marvel filmes stratégiájából már látható volt, hogy a tragikus, univerzumot megrengető eseményekkel szolgáló Végtelen háború két része között a stúdió picit lazít a tempón. A belengetett Captain Marvel eredetfilm előtt a nyárra időzítették A Hangya második felvonását, amely címében a Darázzsal is kiegészült. A végeredmény olyan, amire a franchise-ban történtek után és a jelenlegi időjárást figyelembe véve számítani lehetett: kellemesen könnyed és üdítő, ám annak megfelelően nem is túlzottan jelentős.

A történetbe a Polgárháború eseményeit követően csatlakozunk be.

Scott Lang (Paul Rudd) már egyre több időt tud kislányával lenni háziőrizetben letöltendő szabadságvesztése miatt. A korábban a kvantumvilágból visszatért exbűnöző szuperhős különös álmot lát, aminek minden valószínűség szerint köze van a szubatomikus méretre zsugorodva töltött idejéhez. Hamarosan ismét visszatér életébe az eredeti Hangya, Hank Pym (Michael Douglas), és lánya, Hope van Dyne, a Darázs (Evangeline Lilly), hogy segítségét kérjék egy családi ügyben. Az álom, amit Scott érzékelt, nagy valószínűséggel a 30 éve a kvantumvilágban rekedt Janet van Dyne (Michelle Pfeiffer) kétségbeesett segélykiáltása, ez alapján feltételezhető, hogy valahogy sikerült életben maradnia. A cél természetesen az, hogy visszahozzák őt a materiális világba egy kvantumportálon keresztül. Ugyancsak a kvantumvilágból kinyerhető energiákra fáj a foga a rejtélyes Szellemnek (Hannah John-Kamen), valamint egy balul elsült üzlet miatt egy nagy kaliberű gengszter (Walton Goggins) is a kis kompánia nyomába ered. Hogy a hamarosan lejáró házőrizetéből látszólag folyton meglógó Scott sarkában lihegő túlbuzgó FBI-t ne is említsük…

A képregényfilmekre mindig is jellemző volt a műfaji hibridizáció,

amely a legkülönbözőbb zsánerek és alzsánerek elemeit, toposzait olvasztotta magába. A Marvel hőseinek önálló filmjei a kevertségük ellenére is mind egy-egy zsánert valamivel jobban a többi fölé helyeztek. Legyen az akár kvázi-nácisploitation, politikai thriller, űropera vagy fantasy. Korábban A Hangya ehhez a keverékuniverzumhoz a heist filmet adta hozzá, a mostani filmben pedig picivel jobban kidomborodnak a családi komédiára (és szegről-végről a drámára) jellemző elemek. Az előző Marvel-film kataklizmája után a stúdió szusszanásnyi időt hagyott a rajongóknak egy új karakter bevezetése és a világméretű problémák visszatérése előtt. A sztori ennek megfelelően egyfajta kontraszt, jóval lokálisabb és családközpontúbb. Ugyanakkor a kvantumtechnológia mögé rejtőző áltudományos fizikai humbuggal meghintett cselekmény kellően látványos és jól megalapozhat a franchise jövőjének.

A Hangya és Darázs folytatja a közvetlen előzmény kedves, könnyed humorát. A méretváltoztatásokból eredő helyzetkomikum, a karakterek közti kémia és a munka világába reintegrálódni kívánó ex-bűnözők karakterei mind-mind kiválóan teljesítik feladatukat. Ha nem is harsányan röhögős vígjáték, de talán a legegészségesebb és kifinomultabb nyelvi és vizuális humorral operáló alkotás a Marvel univerzumát tekintve. Michael Peña kezdeti comic relief sidekick karaktere ezúttal a film szövetébe jóval beágyazottabb, az eseményekre nagyobb hatással bíró figurává vált, ami minden szempontból jó döntésnek bizonyult.

Enyhe önreflexív humor is megjelenik.

A film önmagára és a franchise bizonyos vitatott elemeire szór egy-két fricskát, és popkulturális utalásokból, bárgyú szóviccekből is kapunk párat. A méretkülönbségek nemcsak a helyzetkomikumot erősítik, de az akciójelenetek lassításaiban, a részletek kidomborításában is nagy szerepük van. Apropó akciójelenetek: a modern akciófilmek egyik nagy rákfenéje, a rengeteg vágással és kapkodó kameramozgással elleplezett harcok szerencsére itt nem jellemzőek. Az operatőri munka inkább segíti a csaták vizuális követhetőségét, mintsem takargatni próbálná annak hiányosságait.

A film központi konfliktusához kapcsolódó mellékszálak ugyan esetlegesnek és távol állónak tűnhetnek, de a kellően profi forgatókönyvírói munka szépen dolgozza egybe a külön utakon járó sztorifonalakat, valamint a műsoridőt is nagyjából arányosan töltik ki. Ennek azonban sajnos az a következménye, hogy egyik sem elég hangsúlyos, egyik sem bír elég téttel ahhoz, hogy kellő mértékben izgalmasak maradjanak.

Különösen fájó pont a fő antagonistának beállított Szellem gyengélkedése.

Habár maga a karakter látványos, jól kigondolt, érthető motivációkkal rendelkezik, mégis méltatlanul elsikkad és alulmarad a nézők megnyeréséért vívott harcban. Az azonban kellemes meglepetés, ahogy az unalomig rágott, flashback közben monologizáló „gonosz” nagyjelenetét egy aranyos geggel dobja fel a film.

Hőseink gyaníthatóan sikerre predesztinált családegyesítő, Szellem karakterének öngyógyításra törekvő és a gengszterek anyagi haszonszerzés céljából végrehajtandó küldetései kellően súlytalanok és kiszámíthatóak maradnak ahhoz, hogy megmaradjon a könnyed hangulat. Ám ez a látszólagos tétnélküliség és a borítékolható happy end a végjáték után egy ügyes húzással rántja vissza a rajongókat a Marvel-univerzum jelenébe, hogy a sorozatdinamikához passzoló fordulattal érkező cliffhanger előrevetítse a jövőt is.

Ahogy a film megvalósításával sincsenek igazán nagy gondok, ugyanez általánosságban elmondható a színészi játékokról is. Rudd, Lilly, Peña és Douglas alakításaiban a könnyed, laza humor dominál, amit csak időnként szakítanak meg néhány komolyabb jelenet erejéig. A többiekből azonban vagy keveset látunk a kibontakozáshoz, vagy éppen nem lépnek túl a korrekt iparosmunka kategórián.

A nyári hőségre időzítve tehát megkaptuk a csonka családokat középpontba állító Marvel-filmet,

amelyben a famíliaegyesítő dráma helyett a komikum kerül előtérbe. Könnyed, mindenki számára érthető, a mozi hűvösében kellemes kikapcsolódást kínáló nyári limonádé, amely képes lehet megnyerni a Disney-nek a hagyományosan amúgy sem túltelített nyári időszakban a nézettségért folyó küzdelmet. Ehhez mérten nem is bír túl komoly központi konfliktussal, sem igazán erőteljes érzelmi viharokkal vagy éppen szájba rágott társadalmi közölnivalóval.

Habár családszociológiailag nagyon érdekes jelenségeket is láthatunk a filmben, ezek nem telepszenek rá jelentősen a cselekményre. Inkább csak újabb színeket adnak a szuperhősök világát amúgy is átható családi problémák képéhez.

A Hangya és a Darázs (Ant-Man and the Wasp), 2018. Rendezte: Peyton Reed. Írta: Chris McKenna és Erik Sommers. Szereplők: Paul Rudd, Evangeline Lilly, Michael Douglas, Michael Peña, Hannah John-Kamen, Laurence Fishburne, Walton Goggins, Michelle Pfeiffer. Forgalmazza: Fórum Hungary.

Laki Péter

szerző: Laki Péter
honlap e-mail
Laki Péter 1989-ben született Fehérgyarmaton. A Debreceni Egyetemen filmtörténet és filmelmélet szakirányos szabad bölcsész diplomát szerzett, majd az Eszterházy Károly Főiskolán mozgóképkultúra és médiaismeret, valamint család- és gyermekvédő tanári szakot végzett. Jelenleg a budapesti Bűvösvölgyben médiaértés-oktató. A Premier Magazin írója, versfordításait a Black Aether magazin közölte. Zenével kapcsolatos írásai a Voice of the Wicked véleményblogján jelennek meg.

KULTprogramok

<< 2018. dec. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum