KULTer.hu - Non est volentis
101891
post-template-default,single,single-post,postid-101891,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Non est volentis

Medve és Bébé alig mondanak valamit a Las Meninasról („ismerős”, „érdekes”, „idegesítő”) és a Tulp tanár anatómiájáról („furcsa”, „ebben is volt valami érdekesség”, „A puffadt hulla, amelyet a kalpagos németalföldi sebészek körülvesznek, egy kicsit emlékeztetett Orbán Elemérre.”), a folyosón végigrohanva azonban a képek jelenléte mindig valamiféle otthonosságot ad a fiúknak. Sokadik olvasás után vettem csak a fáradságot, hogy a nevezett festményeket szemügyre vegyem, őszintén szólva az egyetemi újraolvasás és a szigorlati szakirodalom vitt csak el a képekhez (gimnazista koromban még nem volt internet, albumokat lapozni pedig lusta voltam – bár a gyerekeim szerint akkortájt még nemhogy telefon nem volt, hanem olajképekhez ültem modellt). Az Iskola a határon-elemzésekben megjelenő képértelmezésekben a Las Meninas az elbeszélésmód keretezettségének kicsinyítő tükreként jelenik meg, a Tulp tanár anatómiája pedig az önvizsgálat, az önértelmezés és az önmegértés alakzataként szerepel.

A nem professzionális (egyesek szerint a nem kényszerből) olvasó – talán Medvéhez és Bébéhez hasonlóan – rácsodálkozhat arra Velázquez vásznán, hogy az magát az alkotás folyamatát ábrázolja, a festmény témája az, hogyan készül egy festmény, amit azonban mi nem látunk. Pontosabban csupán csak egy darabot a festőállványra támasztott vászonból, illetve magát a festőt, valamint további képeket pillanthatunk meg a palotabelsőből és a tükörben a modellt álló királyi párt, akiknek mi, nézők állunk a helyén. Kétségtelenül az Udvarhölgyek (1656) az egyik legismertebb példája a kép tere és a néző tere közötti tükröződésnek, a megfigyelésnek és az alkotás mint olyan tematizálásának, kompozíciójáról és talányosságáról könyvtárnyi elemzés született, amelyek tárgya végeredményben nem más, mint az értelmezés lehetőségtere.

Velázquez festménye ráirányíthatja a figyelmünket más hasonló szerkezetű képekre is, vagyis olyanokra, amelyek más képeket, illetve az alkotás folyamatát ábrázolják, illetve rákérdeznek a kép terének és a néző terének a határaira. Bár a festmény címe a csoportképjelleget hangsúlyozza, mégis kiemelten fontos, hogy a spanyol festő saját portréját is elhelyezi a kép terében. A megfigyelés és a megfigyeltség dinamikája, az ábrázolás ábrázolása és az egyén színrevitele (mindenekelőtt a festőé és az infánsnőé) a képpel való hosszasabb elidőzésben bizonyosan kiegészíti az Iskola a határonhoz hagyományosan kapcsolt jelentést, de éppen a regénynek köszönhetően a Rembrandt-festményhez is szorosabban kezd el kötődni. Tulp tanár vizsgálódása, megfigyelése, feltárása ebben az asszociációs játékban pedig nemcsak az önvizsgálat lehetőségét nyitja meg, hanem a fájdalom elviseléséről, a saját test megtapasztalásáról is szólhat.

A képekkel való játék az Iskola a határon olvasása közben megtaníthat arra, hogy miként segíthetnek a festmények, a fotók stb. irodalmi szövegek értelmezésében az illusztráció mint olyan eredeti  jelentésével (amely annyi mint ’megvilágítani’, ’fénnyel beragyogni’). Nem feledkezem meg természetesen arról, hogy a kép és a szöveg közé soha nem tehető egyenlőségjel, hiszen van, ami nem ábrázolható, és van, ami nem beszélhető el, megrögzött olvasóként azonban nagyon szeretem a képekre való támaszkodást, akár amiatt is, mert a lehetőségét adja annak, hogy megpróbáljuk saját magunkat szóra bírni.

A Las Meninas és a Tulp tanár anatómiája talán csak az Ottlik-olvasók fejében tartozik össze, de a belőlük megtanulható kicsinyítő tükrök, a megfigyelés és az alkotás mint téma persze sok mindenre elég a képek és a szövegek világában, például az otthonosság, ismerősség érzetének megteremtésére. Sofonisba Anguissola különös, nehezen elbeszélhető festménye talán éppen ennek az elidőző olvasói-képnézői praxisnak köszönhetően válhat ismerőssé. A kép címe: Bernardo Campi Sofonisba Anguissola arcképét festi. A férfi a festőnő első mestere volt, de a kép készítésekor Sofonisba már önálló, sikeres művész, így a kép lehet egyfajta emlékállítás és hódolat a mesternek. Az agyafúrt alkotás utólag azt is rögzítheti, hogy Sofonisba kiváló portréfestő lesz, többek között a spanyol király udvari festője (mint Velázquez évtizedekkel később).

Mit is látunk a képen? Azt, hogy a mester a tanítványa portréját festi, a festő és a megfestett festőnő is minket, nézőket néz, de a modellt is, vagyis ebben az esetben Sofonisba saját magát. Önarckép, amely egy Bernardo által festett arckép. Az arckép azonban nem létezik, csak az önarckép terében, amely térben a festő és az általa festett arckép hordozója ugyanaz a vászon. És így tovább.

Az Iskola a határon világából majdnem teljesen hiányoznak a nők, csak anyák és szeretők vannak, csak hiányzó anyák és hiányzó szeretők vannak. Sofonisba a kevés újkori festőnők egyike, akik mindazonáltal jellemzően rendkívül sikeresek voltak portréfestőként, csendéletfestőként vagy botanikai és zoológiai munkák illusztrátoraként (anatómiát, aktfestést nem tanulhattak, festőakadémiára nem járhattak). Számomra ez a különös önarckép éppen a hiánynak állít emléket, nem ő van úgymond a képen, hanem a mestere, ahogy a tanítványa arcképét festi, a tanítvány a mester alkotási folyamata mögé rejti önarcképét és alkotásának agyafúrt különlegességét. Mintha csak olvasta volna az Iskola a határont…

PS: A hőségben a könyvtárak és a múzeumok is igen kellemesen hűvösek.

Bódi Katalin

szerző: Bódi Katalin
honlap e-mail
Bódi Katalin 1976-ban született Salgótarjánban, jelenleg Nyíregyházán él. A Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének adjunktusa, irodalomtörténész, kritikus. A Studia Litteraria irodalom- és kultúratudományi folyóirat szerkesztője.

KULTprogramok

<< 2018. aug. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum