KULTer.hu - Száva Csanád novellája
102439
post-template-default,single,single-post,postid-102439,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Száva Csanád novellája

Alternatív orvos

Költözünk, és ez mindig leviszi a morálomat. Múltkor is ez volt, mikor Pestről vissza Kolozsvárra. Most pedig végre elhagyjuk azt a fránya Monostort, nagy mázli, hogy kaptunk egy ismerősön keresztül egy zsebkendőnyi felületű lakást egy bérházfélében, viszont a belvárosban – a falakon belül, ahogy mondani szokás. Ilyenkor, hurcolkodás idején legyengül az ember immunrendszere, és hiába a sok fokhagyma, a Magnet B-6, az ezüstvíz, kék agyag, miegymás, előbb-utóbb utolér valami nyavalya. Napok óta szipogok, és most a gyomrom is elkezdett görcsölni. A hőmérsékletem összevissza ugrál, ma is eltért a szokásos görbétől. Lehet, hogy terhes vagyok? A hőmérsékletem biztosan nem okés. Jól tudom, hogy így van, immár két éve minden reggel vezetem a pontban 7:35-kor beiktatott mérés után.

Mivel szabadúszó designer vagyok, hiába jut eszembe, hogy felszerelkezzek gyógyszerekkel, mert ugye nem vagyok benne a rendszerben. Igencsak húzós árat kell fizessek minden kis piruláért, ha ahhoz viszonyítok, amit a receptre felírt gyógyszerekre adnék ki. De most kellenek azok a fránya tabletták. A férjemmel megbeszéltem, hogy végre megcsináljuk az ő nevére az összevont biztosítást, és akkor mindketten rendesen leszünk biztosítva, akkor majd végre mehetek a gyógyszertárba, és megvehetem azt, ami kell.

Elegem van a görcsökből és a szipogásból. Mikor erről a témáról beszélgettünk telefonon két, munkával leterhelt időszak között a férjemmel, eszembe jutott, hogy egyúttal válthatnánk, már régóta elegünk van ebből a háziorvosunkból. Nem beszél magyarul, ezért mindig egy gombóccal a torkomban megyek hozzá, ha valami tanácsot kérek tőle. Igaz, eddig végül is csak egyszer voltam nála igazából, úgy hogy tényleg meg is vizsgált. Lényeg, hogy kell egy új háziorvos, aki magyarul beszél, és az sem mellékes, hogy olyan legyen, ha már váltunk, aki ért a biotermékekhez, az alternatív gyógyászati módszerek barátja.

Tudok is egy lehetőséget. Egy barátnőm ismer egy belevaló orvosnőt. Nemcsak egészségi megfontolásokból vettem bérletet az uszodába. Az uszoda egy olyan hely, ahol az ember jól érezheti magát a bőrében és nem utolsó sorban más emberekkel találkozhat. Mondjuk, esetemben egyetlen emberről van szó, ez a bizonyos barátnőm, ő az egyik legjobb kapcsolatom, az is igaz, hogy igazából csak itt szoktunk találkozni. Tehát jóban vagyunk, azok a fürdőruhában, koktél mellett beszélgetéssel eltöltött percek felejthetetlenek.

Szóval ez a barátnőm ismer egy jó orvost. Mesélt párszor a módszereiről, meg arról, hogy sosem ír fel antibiotikumot, inkább természetgyógyászattal meg hasonlókkal próbálkozik, még a homeopátia is bejön neki. Csak ha minden kötél szakad, akkor nyúl a szokványos gyógyszerekhez. De ez elég ritka. Nekem éppen egy ilyen orvosra van szükségem, aki alternatív módszerekkel dolgozik.

Nehéz volt rászánnom magam, de végül egy szép napon felkerestem a háziorvosom, a régit. Alig találtam meg az épületet, már olyan rég jártam ott utoljára, parkolóhelyet is nehezen találtam. Ahogy mentem az épületben, megváltoztattam a tervem: nem mondom el, hogy kijelentkezek, hanem egy sima vizsgálatot kérek. Gondoltam, aztán mellékesen megemlítem a költözésdolgot, és ezzel magyarázom, hogy át kell tőle pártolnunk egy másik doktorhoz. Közben eszembe jutott, hogy nem hoztam semmi ajándékot magammal. Pillanatig hezitáltam: vajon ilyenkor is kell adjak, hiszen én most innen kijelentkezek. Már indultam volna, hogy valami butik után nézzek, gondoltam, csak van valami jobb, márkás csokijuk, aztán eszembe jutott, hogy tulajdonképpen van is nálam egy hatalmas doboz csoki, az megteszi. Éppen ma kaptam ajándékba a kolléganőmtől, aki most érkezett vissza Ukrajnából, ahol a férjével hosszúhétvégézett. Nem tetszenek az ilyen szokások, én ha egy másik országba megyek, sosem hozok ajándékokat a kollégáknak, csak ha valami tényleg egzotikus helyről térek haza, egy másik földrészről mondjuk, de ez most jól jött. Pillanatra megálltam az utcán és sebtében azért még megnéztem, mit vásárolt ott az a kolléganőm Kárpátalján, Beregszászon. Csupa cirillel volt ráírva minden, egy vakhang se másképp, de elég előkelőnek látszott.

A körülményekhez képest rendben ment minden. Azt mondtam neki végül, hogy vizsgálatra jöttem. Olyan ideges voltam, hogy állandóan kerestem a szavakat, és minden román mondatomban volt legalább egy bibi. Épp, mikor a táskámat kinyitottam, hogy ünnepélyesen átadjam az eredetileg kárpátaljai szuvenírnek szánt csokit, a doktornő már be is engedte a következő pácienset. Hátat fordítottam a klienseinek, hogy boldoguljak, de így is csak nehezen tudtam diszkréten odapasszolni az asszisztensnőnek. Pillanatnyilag ezt tudtam rögtönözni, képtelen voltam jobbat kitalálni. Azt nem is tudom, hogy ebből az átkozott csokiból mit lát majd a doktornő. Mindegy, lássuk a másik doktort.

Indultam is rögtön az új orvosomhoz, hogy bejelentkezzek, gondoltam, jó érzés lesz a tudat, hogy egy kalap alatt elintéztem. Közben letelefonáltam az egészet a barátnőmmel. Épp a legnagyobb forgalomban mentem a belvárosba, a Bocskai téren elég nagy dugó volt. A vezetés teljesen lekötött, közben a görcseim kínoztak. Mikor végre benavigáltam magam a szűk utcába, ahol az új doktorom rendelője volt – közbe kétszer is kellett tolatnom, hogy a szembejövők valahogy elférjenek –, utolért a frász. Vajon jó ötlet volt az a fránya ukrán csoki? Már láttam, ahogy az orvosnő és az asszisztense hüledezve nézik a cirill betűs csomagolást, és nem tudják hová tenni a dolgot. Méretre sem volt valami nagy az a doboz, ha meggondolom. A szavatosságot sem csekkoltam, ki tudja, mi folyik ott az ukránoknál ilyen dolgokban. Azzal nyugtattam magam, hogy mindegy, nem vagyok már a páciense, valószínűleg a büdös életben nem találkozunk többet.

Végre kaptam egy parkolóhelyet az új orvosomnál, legalábbis a GPS azt mutatta megérkeztem. Kiderült, még kell gyalogoljak egy keveset, de azért viszonylag nyugodt tudtam maradni. Szép kis bemutatkozás lenne úgy megjelenni, mint valami idegzsábás borzaskata. De a rendelő jó helyen van, a Karolina tértől nem messze. Inkább egy kis öröm volt bennem, gondoltam: de jó, pár perc alatt ide lehet érni az új lakásunkból. Gyorsan elintéztem a kis vásárlást (fehér virágot is szerettem volna venni, de nem kaptam, csak nárciszt), és készen álltam a belépésre.

A rendelő elhelyezkedése fölötti örömem még friss volt, a rendelő váróterme is tetszett, semmi túlzás, csak szolid elegancia. Épp ki is lépett a rendelő ajtaján egy negyvenes hölgy, s mivel csak én voltam pillanatnyilag a váróteremben, oda is adtam neki a virágot meg a csokit, amit előzőleg megvásároltam. Kissé fura volt a helyzet, egy kuka fölé hajolva nyújtott kezet, amint szokásos biztos mosolyommal elrebegtem a nevem. Picit bizonytalannak tűnt, de átvette a dolgokat, aztán egy kényszeredett mosollyal megjegyezte, hogy odaadja ezeket a doktornőnek. Ekkor esett le, hogy ő tulajdonképpen az asszisztensnő. Így tehát üres kézzel toppantam be a rendelőbe – ezek szerint mégsem sikerült tökéletesre a bemutatkozás. Az asztalnál kényelmes pózban egy afrikai nő ült. Kissé meghökkentem, de aztán leplezve zavaromat valami furcsa hellót mondtam. Aztán kissé pesties kiejtéssel megszólalt a fekete nő, mert rendesen belém fagyott a szó, és zavaromat le tudtam dolgozni, amíg ő beszélt. Már várt, hallott rólam (nyilván a barátnőmtől), legalábbis az érdeklődésemről, a lelkesedésemről, ami az alternatív gyógymódokat illeti. Egyszóval nagyon kedves volt, szinte feloldódtam a rendelő tejfehér, elegáns bútordarabjainak egyikébe süppedve.

Kijövet rám tört a frász. Eszembe jutott ugyanis, hogy balszerencsémre sárga nárciszt vásároltam a Malom utca sarkán egy cigányasszonytól. Csak most raktam össze ezt azzal, hogy a kuka fölé hajlós bemutatkozáskor, az asszisztensnő épp egy sárga virágcsokrot dobott ki a szemétbe. No, tehát ezt elbaltáztam, a színt mármint. Bár lehet, hogy épp száradt volt az a fránya virág. C’est la vie, hátha mégsem szúrtam el. Aztán újból rám tört egy idegesítő gondolat. A csoki, amit vásároltam! A mérettel, az eleganciával nem volt baj, de a felirat, ismét az az átkozott felirat a csomagoláson. Black vagy dark, már nem is tudom, mi volt ráírva. Vajon hová teszi ezt a dolgot ez a kedves, okos nő? Úristen, pedig annyira jónak látszott ez a bemutatkozás. És a lényegről tulajdonképpen megfeledkeztem: nem adtam elő a sztorimat a viszontbiztosítási bibiről. Az még egy sor jókora csokis doboz. Vagy az már zsíros boríték?

Talán keresnem kellene egy másik orvost. Máris? Úristen – egy csődtömeg vagyok, szortyogó és görcsölő ráadásnak. Se érvényes receptem, mert a régebbi orvosomtól már kijelentkeztem, az új pedig nem vizsgált meg, se a biztosítás nincs megoldva, mert elfelejtettem említeni, ő nyilván diszkrécióból nem akart rákérdezni. Szipogok és görcsölök, nyakunkon a költözés bajai ezrével, azt se tudom, hol alszom el a kedvenc sorozatom után. Nyugtatgattam magam, egy kocka csokit megengedtem magamnak (a sorozatot már korábban), bár édességet én ritkán, szinte soha. De most egy kicsit helyrebillentett. Még a végén öngyógyász leszek. Akkor majd gondolkodás nélkül vehetem le a polcról a csokikat.

Borítófotó: Sbs.com

Száva Csanád

szerző: Száva Csanád
honlap e-mail
Száva Csanád 1979-ben született Csíkszeredában, Kolozsváron él. Verset és prózát ír. Filozófia szakosként diplomázott a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen. Írásait egyebek mellett közölte a Zempléni Múzsa, a Napút, a Vár Ucca Műhely, a Szőrös kő, a Pannon Tükör. 2015-ben és 2016-ban a Napút folyóirat Cédrus-pályázatának egyik nyertese. Portréfotóját Molnár Ferenc fotóművész készítette.

KULTprogramok

<< 2018. nov. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum