KULTer.hu - „Az út vége az elfogadás”
103031
post-template-default,single,single-post,postid-103031,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Az út vége az elfogadás”

Interjú a Bonobo oldalán éneklő Szjerdenével

Létezik az a típusú énekesnő, aki ha megjelenik a színpadon, végigsöpör egy hullám a közönségen, és hiába nem szól egy szót sem, egy pillanat alatt síri csöndet teremt a nézőtéren. Közéjük tartozik Bonobo jobb keze, az elmúlt két lemez lelke, Szjerdene is, aki egyrészről talán a legfinomabb és leglégiesebb jelenség, mégis olyan elemi erőt sugároz, amivel az egész Sziget közönségét lebénította idén. Szjerdene egy személyben énekesnő, fotós, filantróp, világutazó, blogger és divatdiktátor, bár az interjúnk után a guru jelzőt is szívesen használnám. Vele beszélgettünk mindenről, ami ő.

KULTer.hu: Első EP-d, a Patchwork 2013-ban jelent meg. Mi változott az elmúlt 5 év során?

Rengeteg dolog. Nővé értem, és máshogy tekintek az egész világra. Nagyobb az önbizalmam, hiszek magamban. Olyan, mintha a Patchwork óta vagy ezer év eltelt volna.

Kijött még egy EP-m, csatlakoztam Bonobóhoz, fejlődtem mint énekes, és sokkal tudatosabban végzem a munkámat.

Megértem és elfogadom a hangom, a testem, önmagam, és rájöttem, hogyan tudok úgy élni, hogy a legjobbat adjam magamnak és a környezetemnek is. 5 éve nem volt még meg bennem ez a tudatosság, és biztos, hogy hosszú út áll még előttem, de már most sokkal nagyobb biztonságot érzek, ha a színpadra lépek, ha új kapcsolatba kezdek vagy egyszerűen csak beszélgetek emberekkel.


KULTer.hu:
A blogod és az Instagram-oldalad alapján azt gondolnám, hogy közel áll hozzád a spiritualitás. Ennek a szemléletmódnak köszönhető az előbb említett személyiségfejlődés?

Szerintem ez elhatározás kérdése is. Önismeretet gyakorlok, elemzem magam, más emberekkel beszélgetek. Meghoztam azt a tudatos döntést, hogy sokkal több energiám lesz, hogy a pozitívabb életszemléletet választom. Felismertem, hogy a tudás nem egy forrásból származik, hanem számos helyről összegyűjthetem.

Inspirációt merítek a természetből, az emberekből, a színekből és a hangokból is akár.

Próbálok nyitott lenni és mindent befogadni, ami utolér. Ez valóban spiritualitás, de annak egy tudatos formája. Amióta így gondolkodom, az alkotásaimban is több a gondolat, konkrét célom van velük, tudom, mit akarok kifejezni. Emellett továbbra is szeretek improvizálni, játszani a hangommal, de úgy érzem, már értem a mechanizmusokat, amik végbemennek.

KULTer.hu: Egy bejegyzésedben említetted, hogy temérdek dolog érdekel a zene mellett, lehetséges, hogy egy másik életben egészen más utat járnál be. Vajon mivel foglalkoznál, ha nem énekelnél?

Azt hiszem, kertészkednék. Mindig is imádtam a növényeket, a lakásom is tele van velük. Szeretek gondoskodni. Ha nem a kertészet, akkor valamiféle önkéntes munka, amivel segíthetem az embereket.

Emellett íróként is el tudom képzelni magam.

Persze ezek nem zárják ki az éneklést, jobban belegondolva, még simán megvalósíthatom a többi álmom is. Persze sosem tudhatjuk, mit hoz az élet.


KULTer.hu:
 Mi a helyzet a fotózással és a divattal? Mindkettő közel áll a szívedhez.

A fotózás még új szenvedély az életemben, 3-4 éve van csak meg a fényképezőgépem. Ez elsősorban hobbi, nem pénzkereseti lehetőséget vagy üzletet látok benne.

A ruhákat mindig imádtam, hiszen ezek is segítenek a saját személyiségem mélyebb megismerésében.

A munkámhoz tartozik, hogy máshogy tekintsek a világra, vagy én magam is másmilyen legyek, így a fotózás és a divat is kézenfekvő önkifejezési mód. Tisztelem mindkét szakmát, de számomra inkább csak szórakozás ez, rengeteget kéne tanulnom, hogy komolyabb szinten foglalkozhassak velük.

KULTer.hu: Van példaképed?

Nem igazán. Ha tetszik valami, lementem, fotókat gyűjtök róla vagy elraktározom az agyamban. Sok embert tisztelek és elismerek a stílusa miatt, de inkább külső szemlélő maradok, nem szívesen köteleződöm el. Az egész divatipar nagyon izgalmas, de nem látok bele eléggé még, nem tudom, hogy működik belülről. Egyszerűen csak felveszem, ami tetszik, és a polcon hagyom, ami nem.

KULTer.hu: Melyik vagy te igazán a sok önkifejezési forma között?

Nehéz erre választ adni, de azt hiszem mind. Egyik nélkül sem lennék teljes. Ha nem tudnék írni, nem tudnám verbalizálni a gondolataimat. A hangom nélkül nem tudnám kifejezni az érzelmeket, és elérni az embereket. A ruháim nélkül nem tudnám megmutatni a stílusomat.

Ezek közül választani olyan, mintha a „kedvenc gyerekedet” kellene megnevezned.

Mindegyik művészeti ágnak megvan a maga szépsége, és mindegyik hozzám tartozik. Talán az éneklést tudnám kiemelni, hiszen az a legegyszerűbb és legtermészetesebb csatornám, nincs hozzá szükség semmi másra, csak a hangra, ami belőlem jön. A divat és a fotózás inkább adalék.


KULTer.hu:
Egyszer azt írtad, a zene számodra egy „utazási mód”. Hova tudsz eljutni általa? Jól sejtem, hogy terápiás célra is alkalmazod?

Nehezen tudnék erre a konkrét választ adni, hiszen egy tapasztalási módszerről, egy érzelemről van szó, aminek a végtermékét mindenki a saját módján értelmezheti. Nehéz és könnyebb időszakokban is velem van, általa értékelhetem a jót, amit kapok, és megélhetem a negatívumokat.

Azt hiszem, az út vége az elfogadás.

Az elfogadás pedig azt jelenti, hogy békét találok a szituációmban, bármilyen is legyen az. Nincs ítélkezés, nincs félelem, csak felfogom az aktuális állapotot. Persze az már másik kérdés, milyen hosszú út vezet ideáig.

KULTer.hu: Olykor az elfogadás nehezebb, mint egy látszólag megoldás keresése a problémákra.

Igen, és a kettő nem is működik egymás nélkül. De bármilyen nehéz is, olykor felteszem magamnak a kérdést: „mit érzel most igazából?” Aztán persze, ha egyet megoldottunk, újabb problémák merülnek fel, és mivel minden helyzet más, újra és újra le kell ülni, és leírni azt, ami foglalkoztat. Ha elmondom vagy eléneklem az érzéseimet, újra átélem a fájdalmat, de ezáltal megérthetem a helyzetem, és közvetíthetem más emberek felé is.

Számomra ez terápia is.

Persze ez nem egyik pillanatról a másikra történik. Emlékszem, hogy évekkel ezelőtt értetlenül álltam a nehéz helyzetek előtt, nem értettem, mi milyen jelentőséget hordoz számomra. A lényeg, hogy most már nyitottabb vagyok, és megadom magamnak a lehetőséget a gyógyulásra, a megértésre, a megélésre.

Ha írok, inkább az inspiráció talál meg engem, mintsem én az inspirációt. Megértem, mit dob elém az élet, felruházom értelemmel az intuícióimat, majd átadom másoknak.

KULTer.hu: Nagyon szeretsz utazni is. Mi volt az eddigi kedvenc helyed?

Tavaly jártam Japánban, ami bizonyos szempontból hasonlít a mi kultúránkra – például rengetegen bicikliznek, pont, mint itt, Amszterdamban –, viszont sok szempontból olyan, mint egy elszigetelt külön világ. Míg itthon luxusételnek számít a sushi, ők minden nap azt eszik.

Egészen más Japánt megtapasztalni az autentikus formájában, mint amit behoztunk a kultúrájukból Európába.

Érdekes megfigyelni a hasonlóságokat és különbségeket, beleértve a divatot, a nyelvet, az írást, a kulturális tradíciókat. Imádom azokat a helyeket, ahol erős kulturális öntudat él, ahol minden mögött áll egy történet.

KULTer.hu: És milyen hely szerepel még a bakancslistádon?

A bakancslistám… azt hiszem, egyszer szívesen megnézném az Északi- vagy a Déli-sarkot. Ezekről a helyekről nagyon keveset tudunk, szinte semmit sem közvetít a média azon kívül, hogy olvadnak a jégtakarók a globális felmelegedés miatt. Holott ott is élnek emberek, akiknek önálló kultúrájuk van, saját történeteik. Sajnos nem tudok róluk túl sokat, de szívesen felfedezném azt a környéket.

KULTer.hu: Megkérdezhetem, hogy te honnan származol?

Londonban születtem és ott is nőttem fel, de a családom a Karib-térség déli részéből származik. Körülbelül 6 éve pedig Amszterdamba költöztem.

KULTer.hu: Melyik kultúrában érzed magad leginkább otthon?

Azt hiszem, mind én vagyok. Édesanyám nevelt fel, aki a karib örökséget hozta magával: az ő ételeiket esszük, az ő hagyományaikat követjük, az ő zenéjüket hallgatjuk.

De London is én vagyok, hiszen itt nőttem fel, itt találtam meg az identitásom, itt értek a legfőbb impulzusok.

Amszterdam pedig a felnőtt éveimhez kapcsolódik. Itt tettem fel magamnak először a kérdést, ki is vagyok én. Bocs, ez lehet nem volt egyenes válasz, de úgy érzem, mind a három hely ugyanakkora hatást gyakorolt rám. Egyik nélkül sem lennék teljes.

KULTer.hu: És hol képzeled el magad 10 év múlva?

Egy dolgot tudok mondani: ott, ahol boldog lehetek. Fogalmam sincs, hol lesz ez, de remélem, hogy meglesz minden, ami a személyiségem kiteljesítéséhez szükséges. Mondjuk egy meleg helyen, a barátaimmal és a családommal körbevéve. Nem érdekel, mi lesz a munkám, és az sem mennyi pénzem lesz – csak szeretném a legkényelmesebb és legrugalmasabb életet élni, és olyan mentális állapotban lenni, amiben bármikor hozhatok önálló döntéseket.

A materiális dolgok nem érdekelnek.

Elfogadást szeretnék, szeretetet, azt, hogy értékeljenek az emberek, akik körbevesznek, hogy béke legyen. Persze sosem tudhatjuk, talán már itt sem leszek. Minden embernek joga lenne a biztonsághoz, az edukációhoz, a tiszta vízhez, és persze a békéhez.

KULTer.hu: Továbbra is Bonobo oldalán folytatod a zenei karriered?

Nem tudom, őt hova sodorja az élet, milyen projektbe fog bele, de nagyon szívesen dolgozom vele, ha meghív. Az elmúlt években kiadtunk két lemezt, számtalan turnét csináltunk végig, beutaztuk a világot, szinte el sem hiszem, hogy ez megtörténhetett velem. Imádnám, ha folytatódna, de egyébként is szuper élmény lesz elmesélni az unokáimnak, hogy azzal az emberrel dolgoztam, aki átírta az elektronikus zene történetét.

A borítófotó forrása Szjerdene Facebook-oldala.

Takács Dalma

szerző: Takács Dalma
honlap e-mail
Takács Dalma 1994-ben született Kaposváron. A Corvinus Egyetem angol nyelvű média és kommunikációtudomány szakán diplomázott. A KULTer.hu popKULT rovatának szerkesztője. Fő érdeklődési területe a szubkultúra-kutatás, a pszichológia és a művészetterápia.

KULTprogramok

<< 2018. dec. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum