KULTer.hu - Az vagy, amit olvasol
102903
post-template-default,single,single-post,postid-102903,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Az vagy, amit olvasol

JAK-tábor, 4. nap

A tábor utolsó napja. Minden záró alakzatot kapott, mindenhol összegzés és értékelés. Az ember már érzi, hogy lassan ki kell dugni a lábfejét a meleg takaró alól.

Ismét Visy Beatrix szemináriumával indítom a beszámolót. Ragaszkodtam délelőttönként ehhez a programhoz, mert szakmailag rengeteget tudott adni, erősen formálta a látásmódomat. Amikor este leültem a gépemhez átfutni a híreket, meglepődve tapasztaltam, hogy a politikai vagy gazdasági cikkeket is analizálom nyelvstratégiai szempontból. Persze, ez egy bölcsésznél általában így van, afféle szakmai ártalom, mégis, intenzíven érzem magamon a kurzus hatását. Egy triviális, mégis nagyon fontos gondolatot fűznék még ide, amivel hatásosan tettünk pontot a munkánk végére, és amit kifejezetten jólesett magamban újra tudatosítani:

„Minden irodalmi alkotás az identifikációnk része, minden, amit szeretünk olvasni, azt azért szeretjük, mert a személyiségünket érinti. Ez az irodalom lényege.”

Ezt követően részt vettem egy Tóth Julcsi által tartott speciális workshopon, amelynek a témája az önmenedzsment volt a közösségi médiában.

„Légy önmagad, mindenki más már foglalt.”

Gyakorlati tanácsokat kaptunk arra nézve, hogy kötettel rendelkező íróként/költőként hogyan érdemes egy erős és működőképes brandet kiépíteni. Tulajdonképpen a márka működési struktúráját vázoltuk fel, és ezzel analógiás viszonyba állítottuk az énmárkázást, ami ugyanolyan önkifejező eszközként tételeződött, mint maga az írás, ami ebben a folyamatban „termékké” válik.

Bevallom, sajátos ízlésem okán szkeptikusan ültem be az előadásra, de értek kellemes meglepetések.

Összességében élveztem azt a frissességet, ami az egész témát, illetve magát az előadót is áthatotta. Meg lettem győzve arról, hogy fontos lehet ezzel kapcsolatban összeszedni a gondolatainkat, hiszen már a legkisebb mértékű népszerűség is egyfajta önreprezentációs felelősséggel jár együtt, és ha az ember akár csak egyetlen megjelenéssel is kilép a nyilvánosság terébe, akkor számolnia kell ezzel, mert a hitelessége a tét. Példaként kabai lóránt #most­_hallottam_a_kocsmában projektje került szóba, Karafiáth Orsolya extrémitása, valamint az alkohol elleni fellépése, és Lakatos Levente is, aki – bár egyáltalán nem a szépirodalmi szcéna része – erőteljesen van jelen a köztudatban, eladási számai pedig rekordokat döntögetnek.

Betértem a társművészeti workshop záróalkalmára is, mert előző nap teljesen magával ragadott, amit ott tapasztaltam – most sem volt ez másként. Ádám Anna lenyűgöző személyiség, és nagyon professzionálisan vezette végig a csoportot. A kert tematika folytatódott (a kastély kertje, az arborétum adta tehát az alapanyagot).

A hívószó a „garden party” volt, erről kellett először szöveget írni, aztán a második etapban performansszá alakítani.

Az anyagformálás helyett (ld.: bejegyzés az előző napról) tehát most a színház, vagyis a test által való kifejezés került a középpontba. Oláh Gergely Máté Rejtvény című versét kezdte el felolvasni, a többiek pedig ezzel párhuzamosan reagáltak a hallottakra, és kvázi eljátszották a verset, de úgy, hogy közben egymásra is figyeltek, összhangban maradtak mindvégig. A szöveg szerint egy meteor csapódik a földbe, ami omlóssá, puhává válik, és muszáj megkóstolni. A rejtvény megoldása természetesen a „hangyaboly”. Mindenki gondolkozás nélkül harapott bele a középre dobott, lepedőből gyártott meteorgombócba.

Az egész természetes, őszinte és önfeledt volt, miközben a résztvevők láthatóan jól érezték magukat.

A teremben szétszórva szabadon felhasználható kellékek tömege: ruhák, kendők, jelmezek, maszkok, az asztalon ecsetek. Hajós Eszter szövege a bezártságról szólt, sötétségben tartott növényeket vizualizált, akik hiába vágyták a fényt. Az emberek mozdulatlan pozíciót vettek fel a földön ülve, majd a szerző lassan körbejárva zöld fátyollal terítette le őket. Volt a feszültségteremtő ereje ennek az előadásnak, miközben érzéki is volt egyszerre, és vizuálisan nagyon erős. Senki sem tudta, hogy mi fog történni, sokáig síri csönd volt, aztán a szavak súlyosan zuhantak a földre.

Ezen a foglalkozáson már sokadszorra rázott ki a hideg az élmény intenzitásától.

Az idő leteltével át kellett adnunk a termet egy másik program számára, így még a kertben gyűltünk össze néhány percre, hogy tapasztalatokat cseréljünk. Anna mindenkinek a véleményére kíváncsi volt, én egyébként nem különben, hiszen nézőként is nagyon felszabadító ez az egész, és érdekelt, hogy az alkotók vagy a résztvevők hogyan érezték magukat közben. Összegyűjtöttem néhány elhangzó mondatot. „Most rossz kijönni ebből a buborékból.” „Érzem, hogy a formanyelvemre hatott ez az egész.”

„Megváltoztatta a koncentrációmat, kimozdította a lineáris gondolkozást.”

„Írni kellett, de teljesen máshogy, mint általában, aztán még azt kivonatolni. Kiderült, hogy vannak bennem olyan készségek, amikről nem is tudtam.” „Az lenne a jó, ha ez az életünk része tudna lenni, nagy szükségünk volna erre.” „Fontos kilépni a komfortzónából.” „Általában semmit sem csinálunk a kezünkkel, csak ülünk, beszédeket hallgatunk, és most jó volt agyagban turkálni végre, felszabadító.”

„Elkezdtem bízni magamban, aztán elkezdtem bízni másokban.”

Nem tagadom, hogy ezek a pillanatok voltak a legmeghatóbbak a tábor ideje alatt. Nem csodálkoznék, ha a társművészeti workshop sikerének híre menne, és jövőre túljelentkezés lenne erre a programra. Azt láttam, hogy mindannyian éhesek vagyunk ilyen tapasztalatokra, mindannyiunk áhítja az igazi önfeledtséget, a játékot, a kreativitást, az alkotást, az elmerülést, és ami nagyon fontos: mindezt közösen tennénk.

A közösség igazán fontos kulcsszó itt.

A napot (és a hetet) záró JAK-közgyűlés hivatalosabb program volt, összegezték az évet, köszöntötték az új tagokat. Rengetegen jelentek meg kifejezetten erre az utolsó napra, többek között láttam Németh Gábort, Czinki Ferencet, Potozky Lászlót és Gaborják Ádámot is.

Az elmúlt pár nap konzekvenciája röviden: szerelmesebb vagyok az irodalomba, mint hittem.

Sőt, szerelmes vagyok magába a kultúrába, végtelen örömmel tölt el, hogy ezzel még rengetegen vannak ugyanígy, és volt alkalmunk ezt együtt megélni Szigligeten. Minden évben ott leszek, ez innentől belső igény.

JAK-tábor, 4. nap, Szigligeti Alkotóház, 2018. szeptember 1.

A fotókat Garam Gergő készítette.

Pintér Dóra

szerző: Pintér Dóra
honlap e-mail
Pintér Dóra jelenleg az ELTE irodalom- és kultúratudomány mesterképzésén vesz részt. Érdeklődése főként a fenomenológia és az irodalom kapcsolata, a vizuális művészetek, valamint a kortárs magyar irodalom köré összpontosul. Kutatásában Krasznahorkai László prózájával foglalkozik.

KULTprogramok

<< 2018. nov. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum