KULTer.hu - KULTer-közösség
103678
post-template-default,single,single-post,postid-103678,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

KULTer-közösség

KULTerdő: #8 éves a KULTer.hu Party, #KULTer stART díj, #100 ezer költő a változásért

A pompás színekben játszó Nagyerdei Víztorony adott helyet a KULTer.hu nyolcadik születésnapi rendezvényének, ahol az online kulturális tér szerzői és olvasói személyesen is találkozhattak, s részt vehettek az első KULTer stART díj átadásának – a 100 ezer költő a változásért világprogramhoz is kapcsolódó – eseményén.

Az estet Áfra János, a KULTer.hu főszerkesztője nyitotta meg az érdeklődők fogadásával és köszöntésével. Mindenekelőtt visszatekintett a KULTer.hu indulására és az azóta eltelt élményekben és alkotásokban gazdag időre. A rögtön közvetlen légkört teremtő beszédében röviden kitért a nyolc év legfontosabb momentumaira, és az ötödik születésnap emlékeit is felidézte. Elsősorban a közösség erejére és varázsára hívta fel a figyelmet, amely nekünk, a hétköznapok szürkeségéből hirtelen kiszakadt (és a H2O Galériába a napi rohanás miatt épp csak beesett) embereknek kissé evidensnek hatott.

A felület szerkesztése és fenntartása egy közösségi tevékenység, maga a KULTer.hu pedig egyszeriben egy valódi közösségi térré vált előttünk.

Az irodalmi életnek egy igazán egyedülálló, jó értelemben vett belterjessége alakulhatott ki, számos barátságot köszönhetnek a szerzők és szerkesztők a lapnak. „Írunk, szerkesztünk, megjelentetünk, egy szóval dolgozunk, ezentúl pedig ismerjük és” – Áfra szavaival élve – „olvassuk is egymást.” A modern világban az összetartó közösségi erő nagyon fontos emberi érték, nyitni is próbál az oldal mindenki felé. Ahogy Áfra pár percben a nyolc év komoly és eredményes munkáját igyekezett összefoglalni, rájöttem, miért is olyan fontos a portál. Az eseményeket kívülállóként próbáltam szemlélni, a lap olvasójaként venni részt a programon, azonban

egyszerre érzékelni kezdtem magamon és a teremben összegyűlt közösségen a „valahova tartozás” különleges élményének tapasztalatát.

A díjátadás előtt a terep a szépirodalomé: Kósa Eszter és Szegedi Eszter versei, valamint Juhász Tibor prózájának pár percnyi részlete hangoztak el. Hamar kialakult egyfajta ritmika a hallgatóságban, és már izgatottan vártuk a következő színpadra érkező személyt és műveit.

Mindez remek előkészítése volt az est soron következő, várva várt részének: a KULTer stART díj átadásának.

Mint ahogy azt a főszerkesztőtől megtudhattuk, egy konkrét felajánlás inspirálta az említett díj megalapítását. Csikós Attila ösztönző felvetésének és a további támogatóknak köszönhetően az első, fiatal díjazottnak az elismerés mellé pénzjutalom, továbbá egy, a KULTer.hu profiljához illeszkedő, a Líra Könyvesbolt és a Trafó Kortárs Művészetek Háza jóvoltából összeállított ajándékcsomag, illetve Tamus István csodás akvarellfestménye is járt. A díjat a harminc év alatti szerzők egyike kaphatta meg, s a nyolc tagú szerkesztőség nyolc jelöltje közül végül Varga Ákosé lett az elismerés.

A választást indokolta is Áfra a felvezetőjében: elsősorban az elkötelezettségét, az aktivitását és a következetességét emelte ki a díjazottnak.

Máris a színpadra kérte a főszerkesztő, mozgolódás támadt: megtörtént a jutalmak átadása, jöttek a gratuláló kézfogások, a kamerák kattogtak, próbáltuk elkapni a legmegfelelőbb szöget és másodpercet a mozdulatokban, mosolyokban, elismerő és hálálkodó pillantásokban.

Aztán Váradi Nagy Péter, a vizuálKULT rovat szerkesztője jóvoltából hallhattunk minden területre kiterjedő, általános kíváncsiság vezérelte beszélgetést a díjazottal. Azonban még a kérdések előtt Varga Ákos magához vette a szót, megköszönte a jelölést, munkájának méltatását. Egy gördülékeny, jól átgondolt, élvezetes kérdés-felelet bontakozott ki már az első perceket követően.

A díjazott szerint elképesztően tehetséges emberekkel együtt került fel a shortlistre, megtisztelőnek érezte már a jelölést is.

Mesélt arról, hogyan kapta meg az értesítő e-mailt, köszönetét fejezte ki mind a jelöltséggel járó megtiszteltetésért, mind a közösségért, amelynek része lehet, amelyben alkothat. Majd Váradi Nagy Péter hirtelen a közönséghez fordult. Felmérte a KULTer.hu, valamint kifejezetten Varga Ákos rendszeres olvasóit, ezzel mintegy informálissá is téve a találkozást az író és az olvasók között. A beszélgetés előrehaladtával egyre inkább kibontakozni látszott a fiatal filmkritikus személye, belső és külső motiváltsága, munkamorálja, komoly és egyben közvetlen jelleme. Felidézte gyermekkorát, a közös filmnézések elengedhetetlen személyiségformáló élményét, illetve a középiskolai, majd az egyetemi éveit. Az első filmkritikájáról és a szegedi időszakot meghatározó, általa vezetett filmklubról is beszélt. Szívesen emlékezett vissza, amikor különleges és premier előtti vetítések vagy közönségtalálkozók szervezésével mozgósította a kis filmszerető közösséget.

Az oldott hangulatú beszélgetés során kiderült, hogy Varga Ákos a Viacom egyik csatornájának (RTL Spike) programszerkesztőjeként tevékenykedik.

Érdekes összefüggésekre hívta fel a figyelmet a televíziózás és a filmgyártás világával kapcsolatban, egy teljes munkanapját is megismerhettük. Kiemelte, számára a munka világa is a közösség erőteljes szerepétől lesz egész. Kritikaírói munkafolyamatába is betekintést engedett: a túlhajszoltság és a rohanás állapotában öt metrómegállónyi idő és egy tablet hatalmas munkaértékkel tud bírni, ezek kihasználása pedig szinte már rituálévá nőtte ki magát az életében.

Végül a moderátor átadta a kérdezés lehetőségét a közönségnek, amely többeket is megmozgatott.

Az esemény zárása előtt még Papp Gréta és Kovács Edward is felolvasták verseiket, ezzel téve kerek egésszé az alkalmat. Ezután elég nehéz feladatnak tűnt bármit is hozzáfűzni még az esthez, Áfra János pedig egyedi módon oldotta meg ezt a helyzetet: búcsúzás helyett mindenkit biztatott a maradásra, ugyanis a csapat egy része még megindult a debreceni éjszakába.

KULTerdő: #8 éves a KULTer.hu Party, #KULTer stART díj, #100 ezer költő a változásért, Nagyerdei Víztorony, H2O Galéria, Debrecen, 2018. szeptember 25.

A fotókat Áfra János készítette.

Dolhai Réka

szerző: Dolhai Réka
honlap e-mail
Dolhai Réka 1998-ban született Kisvárdán, jelenleg Szabolcsveresmarton él. A Debreceni Egyetem magyar-történelem osztatlan tanárszakos hallgatója. Írásaiban az irodalmi és kulturális jelenségek antropológiai vonatkozásait vizsgálja elsősorban. Első publikációja a KULTer.hu-n jelent meg.

KULTprogramok

<< 2018. okt. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum