KULTer.hu - M&M és W&W
103033
post-template-default,single,single-post,postid-103033,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

M&M és W&W

Siri Hustvedt: Amit szerettem

Siri Hustvedt regénye, az eredetileg 2003-ban megjelent What I Loved, amely a Park Kiadó jóvoltából immár magyar fordításban is élvezhető, első látásra a „művészregény” kategóriájába illeszkedne, ám a regény erőssége, hogy emellett – két család történetén keresztül – értően és érzékenyen bánik a kortárs művészet által felvetett számos elméleti kérdéssel.

A regény elbeszélője az idősödő és talán nem véletlenül éppen látásproblémákkal küzdő Leo Herzberg művészettörténész professzor, az emlékezésfolyam elindítója pedig öt rövid levél, amelyeket elhunyt barátja, William Wechsler festő hagyatékában talál.

A leveleket a festő egykori modellje, Violet Blom írta az akkor már házas és egy fiúgyermeket, Markot nevelő művésznek.

Később ez a házasság csődbe megy, és Bill elhagyja feleségét Violet kedvéért. Eközben megismerjük Leo és Erica kapcsolatát, majd fiuk, Matthew születésének és tragikusan korai halálának történetét.

Már ekkor szembetűnik a regény szimmetrikus szerkezete, hisz a két család szinte egymás tükörképe, egymás felerősítő szólama.

Mind a négyen értelmiségiek, illetve művészek, magánéleti válsággal küzdenek, a gyerekek nevének kezdőbetűi (a Márk és Máté evangélistákra tett félreérthetetlen bibliai utalás mellett) az egymásra reflektáló szerkezetet erősítik.

A regény tematikája először is családtörténetekbe ágyazva veti fel a látás, a perspektíva, a fókusz, az érzékelés és a reprezentáció kérdéseit.

A kérdés, hogy hogyan látjuk a másikat (akár festőként a modellt, akár személyes kapcsolatokban egy másik embert), valójában mit látunk, mit érzékelünk a másikból, illetve azt érzékeljük-e, amit látunk. Bill korai képeinek jellegzetessége például, hogy az ábrázolt modellre egy hosszú árnyék vetül, amely lehet a festőé is, aki ezáltal belép a képbe, de lehet a megfigyelőé is, ha egy bizonyos ponton áll. Ennek megfelelően az egész történeten végigvonul a másik személy egyes rétegeinek a megismerése, illetve a megismerés lehetőségeinek a felmérése.

Egy másik, ehhez kapcsolódó probléma az identitás kérdése: miből áll össze egy személy identitása, és mennyire kerülhetünk közel ehhez?

Erre a legérzékletesebb példa Bill és Violet fia, Mark, aki lázadó kamasznak indul, de már gyerekkorában is sejthető róla, hogy beteges hazudozó, aki képes teljesen más hangnemben, más-más maszkokat felöltve beszélni, viselkedni a helyzettől függően, sosem megismerhető, és mindig kicsúszik az őt „megfogni” akarók értelmezési kísérletei alól – ezt a skizofrén lelkiállapotot jelzi egyik beceneve, a megkettőzött „M&M”.

Mark tehát egy lezárhatatlan, szinte határok és tulajdonságok nélküli ember.

A határok természete, lezártsága vagy fluiditása az, ami Violetet inspirálja egyik könyvének megírásakor, amelynek fontos kulcsfogalma a „keveredés”: „A lényeg, hogy mindig keveredünk más emberekkel.” (117.) Ennek egyik példája a Violet által említett, vele megesett párizsi történet, amelyben két férfi keveredik egy zongoralecke apropóján: „Amikor megszorította az ujjam, az olyan volt, mintha Jules lett volna, nem érted? Jules [a neki tetsző férfi] és Monsieur Renasse [a zongoratanár] teljesen összekeveredtek. Azért ijedtem meg tőle, mert élveztem. Felizgatott.” (116.)

Harmadrészt, ezzel összefüggésben a regény egyik témája a jelek, a jelek olvasásának területe, amely többek között szintén a gyermeki látásmód kapcsán merül fel. Matt negyedik születésnapján azon a fogós kérdésen kezd el töprengeni, hogy mit jelent az, ha valaki „betölti a negyedik évét”. Az ő értelmezésében ez a metaforikus kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy „magába tölti” a négyes számot. Ezt követi a narrátor elmélkedése a jelek természetéről: „A jeleket gyakran összekeverjük más jelekkel, valamint a mögöttük álló tárgyakkal. Az ikonikus jelek azonban a szavaktól és a számoktól eltérően viselkednek, és a hasonlóság problémáját úgy kell megközelíteni, hogy ne essünk a naturalizmus csapdájába.” (75.)

Negyedszer, a jelek olvasása pedig felveti a „valóság”, az illúzió, illetve a színlelés kérdését (a probléma a legjellemzőbb Mark esetében, de Violet megemlíti azt az elméletét is, hogy annak idején Jean-Martin Charcot nőbetegei csak színlelték, illetve a mester kedvéért csak eljátszották, de legalábbis eltúlozták hisztériás reakcióikat). Ugyanakkor előkerül a művészet tárgyiasságának dilemmája, azaz hogy a műtárgy mennyiben adható-vehető és mennyiben transzcendens objektum, amire a legdrámaibb módon Teddy Giles, Mark barátja, botrányhős és performanszművész hívja fel a figyelmet, amikor az egyik „művében” a vásznat megsértve, felszakítva megszentségteleníti Bill egyik, a kétéves Markot ábrázoló festményét.

A jelek és az ábrázolás kérdésköre másrészt a test fenomenológiájához is utat mutat,

amennyiben Violet tudományos könyveiben többek között a hisztériáról, konverziós tünetekről, az anorexiáról és a fogyasztói társadalom más anomáliáiról gyűjt anyagot; nem véletlen, hogy a test fizikai valósága számos alkalommal bukkan fel motívumként Hustvedt könyvében, például a regény elején Leo elmélkedéseiben a bőr sérthetőségéről, Mark egyik barátnőjének a bőrébe karcolt M, illetve W betűk kapcsán (utalva Markra és Williamra, de egyben a két betű egymás tükörképe is), akár a náci haláltáborok foglyaira tetovált számok vonatkozásában is.

Ötödrészt mindezen jelenségek kapcsolódnak a nemi identitás folyékonyságához is.

A probléma végigvonul Violet hisztériával kapcsolatos kutatásain, amikor is a dokumentumokat tanulmányozva felismeri, hogy „az orvosok betűk és kódok mögé rejtették a betegeik identitását” (95.) – itt konkrétan egy Augustine nevű betegről van szó, aki „1880. szeptember 9-én férfinak öltözve megszökött a Salpêtrière-ből” (96.). Az átöltözés, szökés, elrejtőzés, színlelés (és a kegyetlenség) nagymestere pedig kétségkívül az említett Teddy Giles, aki botrányos performanszain gyilkosságokat imitál (a kibelezett mű-testek valóban láthatóak is a kiállításokon), valamint suttogó propagandája segítségével önnön kegyetlenségéről és állítólagos gyilkosságairól is terjeszt híreket, valamint simulékony, állandóan változó identitásával könnyedén behálózza a bizonytalan Markot.

A jelek olvasása, az észleletek megfelelő perspektívába helyezése, a test sérthetősége, elvesztése, tárgyiassága végül pedig az emlékezés és a gyászmunka természetének boncolgatásában összegződik. A regény erőssége, hogy a tragikus halálesetek esetében elkerül mindenféle szentimentalizmust és közhelyességet, és igen plasztikusan mutatja meg, mit jelent egy házaspár számára gyermekének tragikus elvesztése, hogyan birkózik meg a feladattal Leo és Erica, majd később Violet, és hogy hogyan összegezhetőek egy elvesztett gyermekkel és feleséggel kapcsolatos emlékek egy fióknyi apró tárgyban, vagy egy művész esetében a hátrahagyott műalkotásiban.

Siri Hustvedt regényének erőssége, hogy mindezen egymással összefüggő, de könnyen elszabaduló szálakat biztos kézzel, kellő elméleti-tudományos háttérrel (ami nem csoda, hiszen számos, festészeti tárgyú esszékötetet publikált már), ugyanakkor érzékenyen fogja egybe egy megindító narratíván keresztül. Talán a dátumok naplószerű kijelölése elhagyható lett volna, valamint a festmények, installációk és más kiállítási tárgyak gyakran több oldalon tartó, szinte katalógusszerű leírása sem tett feltétlenül jót a regénynek, azonban mindezen (talán szubjektíven érzékelt) hátrányokat bőven ellensúlyozza a világos szerkesztés és tematikai vonalvezetés, valamint a motívumok, jeleneteket, olykor felvetett impressziók finom egymásba fonódása. Ennek élvezetéhez pedig Farkas Krisztina gördülékeny, pontos, jó stílusérzékű fordítása biztosít kellő alapot. Remélhetőleg a jövőben a Park Kiadó talál alkalmat Siri Hustvedt eddig le nem fordított regényeinek a kiadására is.

Siri Hustvedt: Amit szerettem, fordította Farkas Krisztina, Park Könyvkiadó, Budapest, 2018.

Tukacs Tamás

szerző: Tukacs Tamás
honlap e-mail
Tukacs Tamás 1979-ben született Nyíregyházán. A Nyíregyházi Egyetem Angol Nyelv és Kultúra Tanszékén dolgozik docensként. A Debreceni Egyetem angol szakán végzett 2002-ben, majd ugyanitt szerzett doktori fokozatot 2010-ben irodalomtudományból. Fő kutatási területe a modernista angol regény, különösen a késő modern korszakban. Megjelent kötetének a címe: A megrekedt idő - Az emlékezet válsága a késő modern angol regényben (2014).

KULTprogramok

<< 2018. nov. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum