KULTer.hu - Dankó Tímea kisprózái
103663
post-template-default,single,single-post,postid-103663,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Dankó Tímea kisprózái

45,1 

Azaz negyvenöt egész egy kilogramm.
A szükséges napi bevitel 1532 kcal.
A fánkra sandított, az szemtelenül visszabámult rá.
Nézték egymást.
Ha csökkenteni akarja a testsúlyát, az ajánlott mennyiség 1279 kcal.
Szénhidrát: 55%, zsír: 30%, fehérje: 15%.
Reggel látta meg először, ahogy munkába menet elsétált a cukrászda előtt.
Célszerű kerülni a gyorsan felszívódó szénhidrátot, telített zsírsavakat és a hozzáadott cukrot.
Nem közönséges fánk volt. Képviselő.
Bézs öltönyben, ahogy illik, barna keménykalappal a fején.
Fodros, fehér inggallérja alá kalapjával megegyező színű nyakkendőt bujtatott, ingét sötét sávok díszítették.
Negyvenöt egész egy, negyvenöt egész egy, negyvenöt egész egy.
Egy grammal sem több.
Akkor még elég erős volt, hogy tovább sétáljon, kíméletlenül maga mögött hagyva az ajtón kifelé tolakvó illatarzenált, de hazafelé muszáj volt lassítania.
Megállt.
Nem szabad.
Testsúlyát egyik lábáról másikra helyezte.
Nem, nem szabad, ismételte, s fel-alá járkált a bejárat előtt.
Tartania kell magát az előírt mennyiséghez.
Elrohant.
Hogy aztán a sarkon visszaforduljon, és szaladva tegye meg az utat a karamellaszínű házig.
Szinte önkívületben rontott be az üzletbe, szemében tébolyult fény villogott. Zihálva a fánkra mutatott, azt kéri. Igen. Nem baj, hogy van frissebb.
A csomagot táskája mélyére rejtette, s mint aki tilosban jár, úgy nézett jobbra-balra az úton, ahogy a metró felé vette az irányt.
Egy örökkévalóságba telt, mire a földalatti a végállomáshoz ért, s alig csapódtak ki az ajtók, ő máris egy bűnöző elszántságával vetette le magát, s futott, egyre gyorsabban, mintha a sebesség tompítaná a bűntudatot, hazáig.
Összeszorult gyomorral tépte szét a szürke csomagolópapírt, s belepirult a látványba.
A kétszáz kalóriás csoda teljes pompájában ragyogott, épp, mint a kirakatban, mint legelőször, mikor kislányként megkóstolta.
Remegve a habos töltelékbe nyomta az ujját, s félve hozzáérintette a nyelve hegyét.
Igen.
Keze önálló életre kelt. Előbb csak kis falatokat csípett, aztán egyre nagyobb darabokat emelt a szájához, és csak falta, mohón, ízeket sem érezve, mígnem az utolsó morzsa is elfogyott.
Az üres tányért látva eluralkodott rajta a pánik.
Mit tett. Hát ennyit ér az akaratereje.
Negyvenöt egész egy, ezerkétszázhetvenkilenc kalória.
Nem, ezt soha többé nem engedheti. Soha többé.
De talán még visszafordítható a baj. Igen. Talán még nem késő.
Reszketve a kamrához futott, s az összes fellelhető édességet egy halomba gyűjtötte, majd egyesével a kandallóba hajigálta őket, s nézte, ahogy lángra kapnak a kekszek, olvadnak, nyúlnak, szénné égnek a csokoládék, zselék, gumicukrok, aztán a fürdőszoba felé vette az irányt.
A tükörbe nézett.
Majd két ujját a nyelvgyök izmos eredésére nyomva a mosdókagyló fölé hajolt.

Gastroscopia

Már egy órája ül a váróteremben.
A keskeny padlón ugyanannyi fekete csempe, mint fehér.
A fekete hajú, fehér köpenyes nővér mindenkit ugyanolyan széles mosollyal szólít.
Egy-egy topogó cipő. Köpeny.
Köpenyesek közt egy hűvös csillogású szempár, ez a főorvos, suttogják a betegek.
Már két órája ül a váróteremben, mikor az ajtón kikukucskáló ajkak az ő nevét formázzák.
Óvatosan zárja be maga mögött az ajtót.
A kilincs hideg.
Az orvos szeme fémes fényű.
Üljön le, mondják, leül. Panaszok, kérdezik. Sorolja.
Alvászavar. Étvágytalanság. Testsúlyvesztés.
(Testtelen álom. Súlytalan vágy. Ezt nem kérdezik, erről hallgat.)
A kék tekintetbe mélyed, abból próbál bátorságot meríteni.
Bevallja, hogy kissé ideges.
Nem kell félnie, kicsit kellemetlen, de egyáltalán nem fájdalmas.
Az írisz neutrális felszíne mögötti tartalomba hatolni, s belekapaszkodni ebbe a kapcsolódásba.
Helyi érzéstelenítést kér.
Hogy többen legyenek egyedül egy hasonló elkülönültségben.
A víztiszta lencsék mögül tó nyugalma árad.
Ez a nyugalom hullámzik végig rajta, mint lepedőn a redő, amit maga alá gyűr, ahogy a bal oldalára fekszik. Mintha az orvostudomány karjában terülne el, fertőtlenítő szagban és lidocain-zsibbadtságban.
Szájában csattog a csutora.
Keze ökölbe szorítva.
A légzésére összpontosít, érzetek higgadt semlegességére bízva magát.
A garatot elérve a cső reflexszerű öklendezést vált ki.
A magányában semmi sem reflexszerű.
Távolságtartóan nem tud öklendezni.
A vizsgálat mindössze két percig tart.
Letörli az álláról a nyálat, és megjegyzi, rosszabbra számított.
A főorvos bólint, és a tekintet, ami a zsigereibe látott, már nem olyan távoli, mikor megállapítja, hogy kóros elváltozás nem mutatható ki.

Borítófotó: M blog

Dankó Tímea

szerző: Dankó Tímea
honlap e-mail
Dankó Tímea 1995-ben született Debrecenben. Jelenleg a Debreceni Egyetem gyógyszerész szakos hallgatója. Írásait eddig a debreceni Medikus Lap közölte.

KULTprogramok

<< 2018. nov. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum