KULTer.hu - Írisz a labirintusban
104042
post-template-default,single,single-post,postid-104042,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Írisz a labirintusban

Napszállta

1913. Küszöbön áll az emberiség legsötétebb órája, Budapest viszont egyelőre egy virágzó, kozmopolita nagyváros. Legalábbis a felszínen. Egy kívülálló, kalapos lány, miközben bátyja után nyomoz, szép lassan lekaparja a zománcot, és kiderül: a nagyvárosi nyüzsgés, valamint a külsőségek mögött már ekkor elindult a pusztulás.

Néhány évvel ezelőtti interjúnkban, a Saul fia szegedi bemutatóját követően a második nagyjátékfilm problematikájáról kérdeztem Nemes Jeles Lászlót, aki akkor azt mondta: ez elsősorban stratégiai kérdés. Az, hogy a díjesőt követően megnyíló lehetőségek közül Nemes Jeles épp egy, a Saul fiával nagyjából egyidős tervét választotta, rendkívül bátor, egyben tudatos alkotói döntésre vall, és úgy tűnik, a Saul fiában megfogalmazott tézisek és kérdések sem merültek a feledés homályába.

Új filmjével Nemes Jeles az okokat kutatja,

mi vezethetett ahhoz, hogy egy emberöltőn belül a főúri pompát, a nagyváros pezsgő kulturális életét és a kalapszalonok csillogását évekig tartó, jelentős emberáldozattal járó háborúk, valamint az ipari mértékben szervezett emberirtás váltották fel. Nem történelmi okokról van szó, így aztán például Gavrilo Princip neve sem hangzik el a filmben.

Inkább az akkori társadalom rejtett feszültségeinek felszínre emelése történik meg közel két és fél óra alatt.

Amennyiben a Saul fia a holokausztfilm műfaját szerette volna új fénytörésbe helyezni, ugyanezen logika mentén haladva a Napszállta a kosztümös történelmi film újraértelmezését vállalja. A nagyszabású díszlet nem hivalkodó, Erdély Mátyás kamerája nem pásztázik végig a főúri kúriák enteriőrjén, és kitartott nagytotálok sincsenek, hogy gyönyörködhessünk a századelő épített környezetében.

A történelmi filmekre jellemző formai megoldások helyett az alkotók más aspektusból mutatják be az akkori fővárost.

Nemes Jeles, ahogy ő fogalmazott, a képeslapszerűség felszámolására törekszik, melynek a por és a kosz hangsúlyos jelenlétén túl része az is, hogy akárcsak a Saul fia esetében, a néző teljes egészében a főhős pozíciójába kényszerül, ergo sosem jut többlettudáshoz. Ezúttal női hőst követhetünk. Leiter Írisz (Jakab Juli) Triesztből Pestre érkező árva, aki a szülei hagyatékául szolgáló, a család nevét viselő kalapszalonban szeretne munkát vállalni.

Hamar szembesül azonban azzal, hogy ez a város nem látja őt szívesen.

A kalapszalon új tulajdonosa, Brill Oszkár (Vlad Ivanov) rögtön visszaküldi a lányt Triesztbe, ám kiderül, hogy Írisznek van egy bátyja. A fiatal lány így egyre mélyebbre kerül a pesti alvilágban, hogy megtalálja titokzatos testvérét, és rájöjjön, miért nem akar senki még egy Leitert látni a városban.

A film komoly próbatétel elé állítja a befogadót.

Nemes Jeles és írótársai, Clara Royer és Matthieu Taponier (aki egyben a Napszállta vágója is) egy sokszorosan rétegzett, erősen allegorikus történetet vázolnak fel, mialatt Írisz bejárja Pestet, és próbál információt szerezni eleinte bátyja kilétét, később a háttérben szerveződő lázadást illetően. A kamera szorosan a minden beállításban szereplő Íriszt követi, aki határozottan, rezzenéstelen arccal halad előre, miközben szinte kivétel nélkül tőmondatok és beszélgetésfoszlányok alapján kell neki és a nézőnek is eligazodnia Pest romlottsággal és feszültséggel átitatott labirintusában.

Ám, ahogy az sem volt elsődleges kérdés, hogy Saulnak egyáltalán van-e fia, úgy a Napszállta valódi tétje sem az, hogy valójában ki Írisz bátyja, vagy hogy mi is rejlik pontosan a háttérben zajló összeesküvés mögött. Ahogy Írisz egyre több titkot derít ki a Budapesten szerveződő ellenállásról és a kalapszalonról, úgy válik szép lassan egyértelművé:

elérkezett a civilizáció alkonya.

Ez a Napszállta valódi tézise, a történet konkrét fordulatai helyett itt egyfelől a főszereplő belső utazása (lásd még: Tegnap, melynek egyik írója szintén Matthieu Taponier volt), másrészt pedig a nagy léptékű, az egész emberiség hanyatlása köré épülő alapgondolatok az igazán fontosak. A film címe is erre a „naplementére” utal, mely közvetlenül a „legsötétebb órákat” előzte meg.

A cselekmény fő helyszínéül szolgáló kalapszalon pedig önmagán túlmutató jelentőséggel bír.

Az írók több olyan mondatot rejtettek el a filmben, amelyek szimbólummá emelik a látszólag patinás, a külsőségek mögött azonban sötét titkokat és romlottságot rejtő üzletet. Az éppen a 30. jubileumára készülő Leiter kalapszalon így lehet a „civilizáció csodája”, de a Nulla nevű alvilági figurát játszó, e hálás mellékszerepben brillírozó Czukor Balázs azt mondja a bolt kirakatát bámulva: „temérdek szépség mögött a világ borzalma.” A Nemes Jeles által megálmodott hely így egyszerre értelmezhető az Osztrák-Magyar Monarchia és a korabeli civilizáció jelképeként.

Bár a rendező az egyik interjúban azt nyilatkozta, hogy ezt a filmet elég egyszer megnézni, de akkor nagyon figyelmesen kell,

a Napszállta egészen más élményt tud nyújtani az újranézések során.

Az első megtekintés alatt, amennyiben elfogadjuk az alkotók szabályait és képesek vagyunk maradéktalanul belehelyezkedni a főhős pozíciójába, a Napszállta a szó jó értelmében kaotikus, felkavaró élmény, hiszen az egyre inkább megszállottá váló főhős fokozatosan veszíti el józan ítélőképességét és téved el a hozzá intézett tőmondatok útvesztőjében. Másodjára a néző közelebb kerül a történet teljes ismeretéhez, sokkal jobban tud figyelni a filmben elrejtett apró nyomokra, harmadjára pedig gyakorlatilag megkapja a teljes képet.

Ez a magas újranézési faktor az igazi remekművek sajátja.

Köszönhető mindez a modernista filmnyelvnek és a stáb világszínvonalú munkájának.

A film hangi atmoszférája egyszerűen bravúros: Zányi Tamás hangmester és csapata tökéletesen eleveníti meg az utcán zajló párbeszédek foszlányait (sok közülük tovább is görgeti a történetet), vagy a két hosszú „káoszjelenetben” hallható fegyverdörgéseket, a tűzropogást és az üvöltéseket. A hangzást remekül egészíti ki Melis László 80 percnyi, változatos filmzenéje, mely tökéletesen simul bele a film szövetébe.

A produkció azonban a vizualitást illetően is megállja a helyét.

A Szakács Györgyi által tervezett jelmezek sokszor metaforikus jelentéssel és hangsúlyos színszimbolikával bírnak. A jelmeztervezés minőségét és fontosságát tekintve simán vetekszik például a Fantomszáléval, ami óriási teljesítmény. Rajk László grandiózus díszletei szintén gyönyörűen néznek ki, legyen szó istállóról, kalapszalonról vagy egy építkezésről, a sötét és világos helyszínek gyakran villanásszerű váltakozása, valamint a látványos tömegjelenetek okán pedig Erdély Mátyás operatőrt illeti elismerés.

A szüzsét azonban mégiscsak a színészek, legfőképp a főszereplő szuggesztív, eszköztelen játéka tartja egyben. Jakab Juli szinte kizárólag az arcjáték és a mimika által teszi a karaktert határozott, rezzenéstelen arcú lányból először esendő, zavart, később pedig megszállott nővé. Külön említést érdemelnek Vlad Ivanovval közös jeleneteik. A román filmművészet emblematikus alakja szokásához híven remekel a manipulatív, titokzatos Brill Oszkár szerepében, minden egyes Írisszel folytatott szóváltásuk egy feszült játszma.

A kalapszalon egyik kalaposlányát, Zelmát pedig Dobos Evelin játssza rendkívül meggyőzően:

sokáig szinte lehetetlen eldönteni, hogy mi a karakter szándéka, Zelma egyik pillanatban rosszindulatú fúria, a másikban segítőkész úrihölgy, Dobos Evelin pedig remekül ráérzett az összetett figura jellemére. De a legkisebb szerepekben is olyan színészek villannak meg, mint Balsai Móni, Nagy Zsolt, Zsótér Sándor vagy Molnár Levente.

A Napszállta tehát tökéletes második film.

Az azonban kétségtelen, hogy ezúttal a cselekmény alapvető kérdései (mi fog történni Írisszel, ki a bátyja, mi az igazi tétje a lázadásnak, mi a pontos oka annak, hogy szüntelenül keresi a testvérét) önmagukban kevéssé kifejtettek, így a nagyobb ívű, a Saul fiához képest allegorikusabb történet és a sokfelé fonódó, titkokkal és elhallgatásokkal teli filmnyelv értékeléséhez nekünk nézőknek is jócskán a felszín alá kell merészkednünk.

(A filmet a 15. Jameson CineFesten láthattuk először, 35 mm-es kópiáról. Aki teheti, ebben a formában nézze meg!)

Napszállta, 2018. Rendezte: Nemes Jeles László. Írta: Clara Royer, Nemes Jeles László, Matthieu Taponier. Szereplők: Jakab Juli, Vlad Ivanov, Dobos Evelin, Czukor Balázs, Julia Jakubowska, Zsótér Sándor, Balsai Móni, Molnár Levente. Forgalmazza: Mozinet.

Varga Ákos

szerző: Varga Ákos
honlap e-mail
Varga Ákos 1991-ben született, a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar, valamint filmelmélet-filmtörténet alapszakon 2014-ben, majd pedig ugyanott vizuális kultúratudomány mesterszakon 2016-ban. Rövid ideig televíziós műsorszerkesztőként dolgozott, jelenleg pedig a Viacom egyik csatornájának (RTL SPIKE) programszerkesztőjeként tevékenykedik. Szabadidejében a KULTer.hu portál állandó szerzője, és elhivatott szabadúszó filmforgalmazó. Mindezek mellett ő a KULTer stART díj első nyertese.

KULTprogramok

<< 2018. nov. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum