KULTer.hu - Rengeteg lehetőség
104208
post-template-default,single,single-post,postid-104208,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Rengeteg lehetőség

Rengeteg – Looking out

A Rengeteg – Looking out egyike annak a három beavató cirkuszi előadásnak, amelyet a Fővárosi Nagycirkusz október elején műsorra tűzött. Elsősorban fiataloknak ajánlott kísérleti cirkusz ez, amellyel a kanadai szaktekintély, Samuel Tétreault a Cirque du Soleil-éhez hasonlatos előadásmintát és játéktechnikát alkalmaz.

A porond színpadként értelmeződik, az ifjú artisták pedig vékony kötélen táncolnak a kunsztok fizikai kivitelezése és a mozdulatok, gesztusok lágy rezdülései között. Az előadás után interaktív közönségtalálkozón kerülhetünk közelebb az ifjú művészekhez, ahol Uray Péter, a Kaposvári Egyetem művésztanára, rendező moderál.

A rendhagyó sorozat másik darabjával, a Rómeó & Júliával ellentétben a Rengetegnek nincs előre megírt drámai verziója, sem konkrét keretek közé szorítható szüzséje.

Ez egyrészt nagyobb mozgásteret biztosít mind az alkotók, Samuel Tétreault és Téri Gáspár, illetve a játszók, a Baross Imre Artistaképző diákjai számára ahhoz, hogy a saját történetüket állítsák színre. Kasztingolás, valamint öthetes kemény tréning és próbafolyamat áll a kész produkció mögött. A résztvevő fiatal artisták számára, bár a legtöbben 10-11 éves koruk óta szerepelnek, ez volt az első határfeszegető élmény. A tréning során a kanadai rendező egyformán, nem pedig zsáner szerint terhelte az artistákat, omnipotens figurája megkövetelte azt, hogy a koncentrációt alkotás váltsa fel. Az előadáshoz vezető feladatok nem arról szóltak, hogy az egyes előadók repertoárját (számait) felmérjék, sokkal inkább arról, hogy kiderüljön, mennyire merik magukat másképp is megmutatni, belekóstolva a színészetbe.

A cirkuszi előadás egy másfajta színpadi aktusként való felfogása, a színházszerű szemléletmód megköveteli a szinte folyamatos színpadi jelenlétet,

ellentétben azzal, amikor a művésznek csak a saját műsorszámára kell ügyelnie, s ezen kívül csak a tapsrend alatt látható a teljes társulat. Fontos azonban megjegyezni, hogy a kész művet sokkal inkább felfoghatjuk a workshopot bemutató, összefoglaló munkának, amelynek megvannak a maga tanulságai és eredményei, ezek alapján reménykedhetünk abban, hogy a munka a jövőben folytatódik. A konvenció és a befogadói recepció okolható azért, hogy a Rengeteg – Looking out előadásnak nevezhető. A jelenetek laza szerkezete lehetőséget biztosít arra, hogy a nézők saját gondolati tartalmaikkal töltsék fel a különböző eszközökön zajló eseményeket. Láthatunk kínai rúdon, gurtnin, kötélen, cyr keréken történő mutatványokat – néhány a számtalan eszköz közül, amely az erdőt idéző díszletben elénk tárul.

Néhány egyszerű, a darab egészén végigvezetett szimbólum ad keretet a jelenethalmaznak és próbálja egy előadás érzetét megteremteni.

Ide sorolhatjuk az előadás elején és végén belebegő fehér ablakkeretet, amelyen egy ugyancsak végig fehérben lévő fiú kémlel ki a közönség felé. Ez retrospektív módon, a zárójelenet által válik igazán egyértelművé: a mindennapi bántalmazások elől menekül a fiú, saját világába zárkózik – cyr keréken forog legalább negyed órán keresztül. A saját „békés helyét” találja meg az ablak kicsinyítő tükrén keresztül, s ebbe nyerünk mi is betekintést. Csak a kamaszelme ziláltsága magyarázhatja azt a kiforratlanságot, amely nézőként a „békés helyen”, az erdőben fogad. A rengetegben állati és antropomorf lényeket találunk: nimfák, majmok, macska és a különböző manószerű lények jól megférnek egymással ebben a képzeletbeli térben. Igazán kár, hogy mindössze öthetes próbafolyamat állt a csapat rendelkezésére, hogy a nagyhírű rendezővel dolgozzon.

A fiatalok képességei, szunnyadó potenciálja azt sejteti, sokkal többet is ki tudtak volna hozni magukból.

Az ablakkeret metaforájának szimbolizmusához hasonlóan az erdei lények egyes alakjai is kidolgozatlanok, karakter és íz nélküliek. Az azonban egyértelműen látszik, hogy a színpadi jelenlétről valóban sokat tanultak a diákok. Az elején még erőltetettnek ható csapatmunka (például az eszközök átvétele egymástól) az előadás végére már őszintén hat, a rendezői utasítás természetes színpadi cselekvéssé lényegül át, ehhez viszont kell a feloldódás időszaka, nem megy egyből az előadás elején.

Néhány, a szereplőket érintő anomália azonban végigkísérte a mű egészét. A keretet biztosító fiú, aki mintegy mesélőként, megfigyelőként nagyon gyakran van porondon, artistaként szinte egyáltalán nem nyilvánul meg, és sajnos színészileg sem kapott olyan feladatot, amely indokolná a kunsztok mellőzését. Megfigyelőként reked kívül a többiek játékán, csak egy lány, a handstanden és gurtnin is brillírozó Markó Fruzsina veszi észre, de vele is minimális interakció történik. Mindkettőjük színpadi jelenléte figyelemre méltó, a körülményektől függetlenül lankadatlan. György Tibort a többi szereplőhöz képest nagyon kevés artista számban láthatjuk: egy létrán egyensúlyoz, majd a már említett zárásnál használja a cyr karikát – mindezt inkább stilizált játékként, semmint a mutatvány erejével.

Sok esetben a látványosnak gondolt eszközre nagyobb hangsúlyt fektettek, mint arra, hogy az egyes trükkök önállóan is megállják a helyüket. A zsonglőrködő Duchaj Dánielnek olyan nagy labdákkal kell játszania (valószínűleg átfestett kézilabdák), amelyeket megfogni is nehéznek bizonyul. Az eszköz az, ami szándékoltan alkalmatlan ebben az illuzórikus világban? A zsonglőr nem alakít semmilyen speciális lényt, a labdajáték nem, vagy csak nehezen értelmezhető olyan elvont jelként, mint ahogy a tissue-ba csavarodó kötéltáncosok bebábozódó, majd új életre ébredő pillangókként. A nimfák között a zsonglőr egyike az antropomorf lényeknek, s ilyen módon trükkjei próbálgatásával, útkeresésével más típusú üzenetet hordoz számunkra, mint az artisták. A képességek próbája ez a technikai feltételekkel szemben.

A trapéz, a kínai rúd, a gurtni, a tissue és hoop artistái hibátlanul illeszkedtek az erdő imaginatív képébe.

A földön és levegőben látható könnyed játék dekódolható indákon csavarodásként, ágakon való ugrálásként. Habár nagy teret kapnak arra, hogy megmutassák, mit tudnak, itt újabb anomáliával találkozhatunk. A trükkök közötti átvezető részek néha sejtetnek némi cselekménygenerálta logikát, ez azonban az előadás közepe táján elfárad, átcsap kunsztok egymás utáni parádéjává. Mindezt úgy, hogy az eredeti kísérleti koncepció pontosan ezt szerette volna elkerülni. Az előadás végére ez a paradoxon némiképp feloldódik. Ennek csúcspontja, az előadás egyik leglátványosabb része az, amikor páros és csoportos trükköket mutat be három pár a kínai rudakon. Ebben a jelenetben van a legtöbb feszültség és fókusz.

A testek feszülésével egyenes arányban feszült a figyelem a nézőtéren: ezt vártuk, ilyen intenzitásra és átgondoltságra lenne szükség a darab egészében.

Hasonlóan emlékezetes a kontakt technikával dolgozó, szaltózó fiúcsoport. Horváth Henrik, László Tamás és Terebesi Tamás humorral hoznak életet a bágyadt erdőbe, s izmaik mellett mimikájukat is merik használni. Ugratják egymást (átvitt értelemben és szó szerint is), viccelődnek, nevetnek – interakciójuk természetes, nyílt, sallangmentes, trükkjeik elkápráztatóak, hibátlanok.

Kísérleti előadásként ez a cirkuszi beavató darab félúton áll a cirkusz és a színház között, azonban egyikhez sem tartozik igazán.

A próbafolyamat meghatározó élmény és elengedhetetlen tapasztalat a fiatal művészek számára – emiatt kulcsfontosságú, hogy megvalósuljanak ilyen és ehhez hasonló projektek. Az újcirkuszhoz újartisták, újművészek is kellenek majd, s az ő nevelésüket időben el kell kezdeni, hiszen az öthetes tréning nem tudja felvértezni őket a színészi szakma apparátusával. Ez a kezdeményezés az egyik első lépcsőfoka valami nagyobb, átfogóbb cirkuszi élménynek. Az említett esetlegességek dacára szórakoztató előadás ez, amely próbál nem csupán a trükkök felszínes pompájával elkápráztatni, hanem elgondolkodtatni is. Egyedi hangulatával, zenéjével és színpadképével kitűnik a szokványos cirkuszi előadások közül.

Rengeteg – Looking out. Rendezte Samuel Tétreault és Téri Gáspár. Játsszák: Bradóczy Ilka, Duchaj Dániel, Fehér Ádám, Gróf Olívia, György Tibor, Horváth Judit, Horváth Henrik, Kassai Benjámin, Kovács Dóri, Kudlák Eszter, László Tamás, Markó Fruzsina, Matos Lénárd, Németh Kamilla Sába, Pfeiffer Roland, Simonyi Bogár, Svébis Dóra, Szoó Regina, Terebesi Tamás. Fővárosi Nagycirkusz, Budapest, 2018. október 5.

A fotókat Urbán Ádám készítette.

Tölli Szofia

szerző: Tölli Szofia
honlap e-mail
Tölli Szofia (Rukmini Sofia) 1992-ben született Debrecenben. Jelenleg a Debreceni Egyetem magyar-orosz szakos hallgatója. Tagja a Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégium diákvezetőségének és a DETEP-nek. Indiai klasszikus tánccal foglalkozik, tanulmányait Bhubaneswarban, Indiában végezte. A Padmini Táncegyüttes művészeti vezetője.

KULTprogramok

<< 2018. nov. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum