KULTer.hu - Unalmas már ez a vadász
103639
post-template-default,single,single-post,postid-103639,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Unalmas már ez a vadász

Predator – A ragadozó (The Predator)

A tekintélyes rajongótáborral rendelkező filmmítoszokkal kapcsolatos állandó dilemma, hogy a régi-új alkotók rajongókat kielégítő folytatást vagy új nézőket bevonzó, kisebb-nagyobb mértékben újító szellemű epizódot készítsenek az adott sorozathoz.

A sors iróniája, hogy éppen J. J. Abrams készített a Star Trek– és Star Wars-szériához egy-egy kortárs darabot (Sötétségben – Star Trek, Star Wars: Az ébredő Erő), melyek főleg a régi motorosoknak nem tetszettek. Ugyanígy járt az Alien: Covenanttel az a Ridley Scott, aki az eredeti Alien-filmet is jegyzi, mégis nagy csalódást okozott a rajongóknak az illúzióromboló eredettörténettel. Az Abrams-féle Star Trekben és Star Warsban, a Rian Johnson által rendezett Az utolsó Jedikben és a Covenantben az a közös, hogy néhány nosztalgikus jelenetet leszámítva túl nagy mértékben tértek el a rajongók által ismert filmmítosztól.

Bizonyos szempontból Shane Black legújabb Predator – A ragodozója is gyengíti saját mítoszát, ám ebben az esetben éppen az a legnagyobb baj, hogy alkotója nem is akar érdemi újításokat bevezetni.

A történet egyaránt merít az 1987-es első Predatorból, annak 1990-es folytatásából (Ragadozó Los Angelesben) és az Antal Nimród-féle 2010-es Ragadozók című filmből. A Predator – A ragadozó in medias res bevezetőjében yautja (ez a predatorok fajának hivatalos neve) űrhajók üldözik egymást, egyik a Földön köt ki. Itt a kommandós Quinn McKenna egy erdei túszmentő akciót próbál lebonyolítani, ám a lesből támadó idegen közbeszól. A földet érő yautja eszközeire a kormány emberei is szemet vetnek, a ragadozót ártalmatlanító McKenna azonban jobbnak látja, ha a predator tárgyait inkább hazapostázza és elrejti. Időközben a férfi is fogságba esik, a ragadozó tárgyaira pedig McKenna kisfia, az iskolatársai által terrorizált autista Rory talál rá otthon, és felhasználja a sisakot, hogy segítségével elbújjon piszkálói elől. Ezalatt az életben maradt, a dzsungelből elszállított yautja kitör börtönéből, a kutatóbázisról, hogy megtalálja elkobzott eszközeit. A szökéskor életben hagyott Casey Bracket biológus és a hozzá csatlakozó, McKenna fegyenctársaiból verbuvált csapat feladata így az, hogy a szökevény yautjánál előbb találják meg a Halloween estéjén eltűnt kisfiút.

Azonban ebbe a mentőakcióba is beleavatkozik egy, az eredetinél sokkal erősebb, nagyobb predator is, aki saját fajtársát sem kíméli.

Egyik kultikus idegen lényről szóló sci-fi filmmítosz szénája sem áll túl jól, ám a kettő közül az Alien-sorozat volt sikeresebb, legalábbis a 4. résszel bezárólag. Az 1987-es Predatornak már a második felvonása sem volt képes újdonságot felmutatni elődjéhez képest, nagyjából a dzsungelből a betondzsungelbe helyezte az élethalálharcot. A sémán a két kritikán aluli Alien vs. Predator után készült Ragadozók sem tudott változtatni, ott a párás dzsungelbe is visszatértek az alkotók. A yautják által terrorizált túlélőcsapat kalandja kis módosításokkal ugyanolyan maradt a Predator – A ragadozóban is, így túl nagy meglepetésekre nem szabad számítani a kusza és céltalan cselekmény során. Sőt az egész filmen érződik, hogy az 1987-es klasszikusnál is besegítő író-rendező, Shane Black gyermeki áhítattal tekint az Arnold Schwarzenegger és Carl Weathers főszereplésével készült A ragadozóra, mert nemcsak utalgat kedvencére, de érezhetően végig teper, hogy egy hasonlóan laza és adrenalindús filmet hozzon össze.

Shane Black igyekezete mindenképp dicséretes, azonban a nagy rajongás közepette elveszett az épkézláb cselekmény, melyet amúgy is feleslegesen terhelt meg az alkotó egy igen enervált drámai szállal, McKenna kisfiának melléktörténetével.

Az Alien-fanok általában azért szokták támadni a James Cameron-féle A bolygó neve: Halált, mert a szikár túlélőhorror, A nyolcadik utas: a Halál után Cameron akcióval és melodrámával lazított a feszült cselekményen, és a kvázi feminista amazonból, Ripley-ből gyermeket védelmező pótanyukát faragott. A bolygó neve: Halál húzása azonban közel sem olyan zavaró, mint McKenna családjának beleerőltetése az elvileg 18 éven felülieknek szánt Predator – A ragadozóba. McKenna fia feleslegesen lopja el a játékidőt a film előzeteseiben beígért kőkemény akció elől. Azon kívül, hogy Rorynak van pár vicces megnyilvánulása a yautja páncéljának köszönhetően, valójában csak egy töltelékkarakter, egy olcsó forgatókönyvírói húzás, melynek segítségével Shane Black motiválja a főhőst, illetve érzelmileg aktivizálja a nézőt.

Ezért is fut szét a cselekmény, mert egy lineáris, világos célokkal és megfelelő főellenféllel rendelkező történet helyett Black bele-belekapott cselekményalternatívákba (klasszikus dzsungelharc, mentőakció, szökés, idegenek összecsapása stb.), de egyiket sem vitte végig, hanem „majd lesz valami” alapon mindegyikből beleszórt egy kicsit a Predatorba.

Kiemelkedő akciójelenetekkel sem nagyon találkozhatunk Shane Black filmjében, legfeljebb az első yautja szökése, a két predator rövid összecsapása vagy a végső leszámolás utolsó etapja csalhat mosolyt az akciófilmek rajongóinak arcára. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a kegyetlen yautják és az ex-zsoldosokból verbuvált csapat csupán kerülgetik, simogatják egymást.

Azaz ne is számítsunk olyan ikonikus jelenetekre, mint amilyen az 1987-es filmben Carl Weathers és Arnold Schwarzenegger karakterének tesztoszterontól bűzlő, szkanderozásba torkolló kézfogása volt.

A nem túl emlékezetes akciójelenetek pedig a szörnyek ábrázolásmódja miatt sem működnek. Az 1987-es A ragadozóban a láthatatlanná váló yautja egyedül volt, azonban halálos pengéi és csapdái vérfagyasztóan veszélyessé tették, Arnie karaktere számára kifejezetten nagy kihívás volt leszámolni a vadásznak született, mindenütt jelenlevő idegen lénnyel. Ezzel szemben a mostani Predator már eleve úgy nyit, hogy kikészítenek benne egy vadászt, ami miatt ugyanúgy elveszíti a ragadozó félelmetességét és méltóságát, ahogy a dramaturgiai ballépések miatt a xenomorf az Alien: Covenantben.

Ridley Scotthoz hasonlóan Shane Black is akaratlanul lerombolja a szörny mítoszát.

A mítoszrombolásra pedig csak ráerősítenek az olyan komikus gegek, mint a nagyobb yautjával érkező „predator kutyák” egyikének házikedvenccé szelídítése egy jól irányzott fejlövés segítségével. Az aranyos kutyussá változtatott vérszomjas monstrum ironikus módon az egész, vicces és családias akciófilmmé langyított Predator – A ragadozót szimbolizálja.

A Predator tehát valójában olyan 18 éven felülieknek való, mint a film főszereplő zsoldosai: kívül felnőttek, belül azonban örök gyerekek maradnak. Ami nem feltétlenül negatívum, hiszen a szerethető karakterek Shane Black művének erényei.

McKenna és csapatának tagjai rendkívül jófejek, első feltűnésükkor belopják magukat a nézők szívébe azzal, ahogy bajtársakra jellemző módon ugratják egymást.

Persze ezt is láttuk már ezerszer, például a Bosszúállókban, és sokszor ott is untuk a szüntelen élcelődést. Azonban a formula itt jobban működik, mivel nem félistenekről, hanem gyarló, emberi antihősökről van szó, és abból a szempontból ez a klisé a Predator javára válik, hogy hozzánk közel álló figurákért jobban izgulunk, ha támad a ragadozó. Jóllehet, meglehetősen idegesítő és visszataszító lehet egyesek számára az, hogy a poénok tetemes része káromkodásokra épül, és általában jellemző, hogy az ex-zsoldosok túl sokat beszélnek. Az 1987-es filmben Arnie akcentusos egysorosai csattogtak, de azok az idő távlatából többet érnek bármilyen nyakatekert, laza viccnél.

Tehát Shane Black végre saját Predatort alkothatott, és úgy tűnik, művére sokan kíváncsiak voltak, mert az első hétvégén a hazai és külföldi mozikban is jelentős sikereket ért el az új vadászat története. Izgalmasabb kérdés ennél, hogy kiknek a tetszését nyerte el a vetítés alatt a film. Mert a Predator – A ragadozó akciófilmnek túlságosan is családbarát (még akkor is, ha van benne 1-2 fejletépős jelenet, melyeken amúgy nagyon látszik, hogy CGI-effektusok), sci-finek inkább ne nevezzük, a Predator-mítoszhoz pedig semmit nem tesz hozzá, a nagyobb yautja feltűnését és néhány űrhajóbelsőről készült felvételt leszámítva semmit nem tudunk meg a ragadozókról.

Kétségtelenül jobb munkát végzett Shane Black, mint a rosszemlékű Alien vs. Predatorok alkotói, azonban a mélyponthoz képest fentebb elhelyezkedni még nem nagy dicsőség.

Így a Predator – A ragadozó kizárólag azoknak a rajongóknak ajánlott, akik mindenáron szeretnék kedvenc szörnyüket újra nagyvásznon látni. Aki viszont középszerű akciójelenetek láncolatánál és egy bugyuta sztorinál többre vágyik, az rossz helyen keresgél.

Predator – A ragadozó (The Predator), 2018. Írta és rendezte: Shane Black. Szereplők: Boyd Holbrook, Olivia Munn, Trevante Rhodes, Keegan Michael Key, Alfie Allen, Jacob Tremblay. Forgalmazza: Fórum Hungary.

Benke Attila

szerző: Benke Attila
honlap e-mail
Benke Attila 1986-ban született Kerepestarcsán. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez és magyar filmtörténettel is foglalkozik.

KULTprogramok

<< 2018. dec. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum