KULTer.hu - Michael Myers hazatért – megint
105796
post-template-default,single,single-post,postid-105796,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Michael Myers hazatért – megint

Halloween

John Carpenter 1978-as klasszikus Halloweenje a modern horrorfilm megkerülhetetlen mérföldköve. Bár megvannak a határozott előképei, mégis az idilli kertvárosban játszódó filmben álltak össze először azok a klisék, amelyekből később kinőhetett a ’80-as éveket meghatározó slasher alzsáner.

Másfelől pedig a Jamie Lee Curtis által alakított Laurie Strode személyében színre lépett az első igazi sikolykirálynő és final girl, aki a filmet túlélve bizonyítja az erős női karakterek létjogosultságát a horrorban. Megannyi folytatás és remake után 2018-ban megérkezett a Halloween franchise valódi második része, ugyanis David Gordon Green alkotása figyelmen kívül hagyja a széria összes többi darabját.

Több-kevesebb sikerrel megpróbál méltó, tiszteletteljes folytatása lenni a Carpenter-féle eredetinek.

Úgy tűnik, a Halloween sorozat felett bábáskodó döntéshozóknak húszévente jut eszükbe, hogy visszatérjenek Carpenter origójához. 1998-ban már készült egy olyan epizód, amely törölte a kontinuitásból az azt megelőző filmeket. Rob Zombie 2007-es remake-je és a 2009-es folytatás megpróbálta az ikonikus gyilkos motivációit és karakterének sajátos elemeit más megvilágításba helyezni, de feldolgozás mivoltuk miatt egy alternatív idősíkot hoztak létre a franchise folyamában. Ember legyen tehát a talpán, aki képes követni a kialakult idővonalakat és összekuszálódott szálakat, az azonban kétségbevonhatatlan, hogy a Halloween-filmek mindig jól reprezentálták az adott kor horrortrendjeit.

A nyolcvanas évek alkotásai továbbvitték az erőszakos slasher vonalat, hogy a műfaj csúcsán, a VHS dömpingben elvegyülve, a kilencvenes évek elején érkező folytatások az eredetiben megalkotott szabályrendszer és sablonok szürke tucattermékeivé váljanak. Posztmodern megközelítése által a Sikoly képes volt a kimúlóban lévő alzsánerbe friss energiákat áramoltatni. A Halloween sem mehetett el szó nélkül az új irányvonal mellett, így a már említett ’98-as H20 visszatért a kiindulóponthoz, és némileg önreflexívebb módon vette fel a fonalat 20 évvel az eredeti eseményei után. 2002-ben pedig szinte önmaga paródiájává is vált a Feltámadás valóságshow-ba helyezett cselekménye és a Myerst lekungfuzó Busta Rhymesnak köszönhetően. A tinihorrorok rövid felfutása után a kétezres éveket meghatározó trend a gore-ban lubickoló torture porné lett, Rob Zombie erőszakosabb, mocskosabb filmjei pedig némileg alkalmazkodtak ehhez a véresebb stílushoz.

A 2010-es évek nagyobb hatású trendjei azonban többnyire elkerülik az új Halloween-részt – egy kivételével.

Ez pedig a könnyes szemű nosztalgia és múltba révedés. A popkultúra több területén pár éve tartja magát a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évek „retro” látványvilágához és hangzásához való visszavágyódás, ami több szinten is jól tetten érhető Green filmjében. A végeredmény mégis úgy tud jólesően múltidéző lenni, hogy közben nem maradnak el az önreflexív, meta vállveregetések sem, és a film többször is meglehetősen kortárs húrokat pendít.

A történet egyáltalán nincs túlbonyolítva: a negyven éve elmegyógyintézetben élő Myersnek átszállítása közben sikerül megszöknie az őrizetből, és minden útjába kerülőt eltesz láb alól. Eközben a poszttraumás stressztől szenvedő Laurie biztos benne, hogy a barátait lemészárló gyilkos előbb-utóbb érte is eljön. A lányát, Karent (Judy Greer) már felkészítette a maszkos rém érkezésére, ám közben már ő is egy majdnem nagykorú lány, Allyson (Andy Matichak) anyukája lett, és nem kér Laurie alaptalannak tűnő rögeszméiből. Annál inkább az unoka, akire nagy hatással van Laurie személyisége és az általa megélt megpróbáltatások.

A régi maszkját megtaláló Myers pedig természetesen a rémület éjszakáján ismét Haddonfieldbe látogat, hogy rendezze a tartozását.

Green Halloweenje megfelelő alázattal és tisztelettel nyúl a műfaj eszköztárához, hogy méltó folytatása legyen negyven évvel idősebb előzményének. Külön érdemes figyelmet szentelni az eredeti főcímdalt feldolgozó, szimbolikus intrójának, ahol az elrohadó töklámpás visszafelé lejátszott timelapse videója a széria újbóli feltámadását ígéri.

A film összességében nem hoz semmi olyasmit, amit ne használt volna már a franchise, nem revizionálja a slasher műfaját, mégis egy jól működő konvencionális darab.

A látványvilág nemcsak hangulatépítésben erős, de az operatőri munka is elsőrangú. A gyilkost követő hosszú snittek a színészek mozgásával együtt olyan dinamikus élményt nyújtanak, amely eredményesen képes bevonni a nézőt a cselekmény közepébe. A kameramozgás, valamint a fények használata ápol és eltakar, ahol kell, de a széria hagyományaihoz híven nem válik szégyellősé az erőszak ábrázolásánál sem.

A Strode família hölgytagjait alakító színésznők remekül működnek együtt a vásznon, Jamie Lee Curtis különösen elemében van a „badass” nagymama szerepkörében.

Myers alakja pedig nem véletlenül válhatott ikonikus rémalakká: jelenlétéből árad a megmagyarázhatatlan, zabolátlan fenyegetés. A kezdetben tamáskodó Karen életébe fokozatosan egyre durvább módokon hatol be a sötét múltat jelképező arctalan gyilkos, lányával együtt nem maradhat tovább kívülálló. Így válik egy nő személyes tragédiája összesen három generációt érintő kollektív traumává. A finálé legszimbolikusabb része viszont mégsem a szokás szerint eltűnő hulla vagy a gyilkost szimbolizáló tárgyak felbukkanása. Hanem az, ahogy az erőszak által sújtott nők maguk körül mindent lángba borítva számolnak le az őket – fallikus szimbólumként is értelmezhető – hatalmas késsel terrorizáló rémalakkal.

Ahol egy picit félresiklott a Halloween, az egyrészt a Loomis helyébe lépő új doktor figurája. Az eredeti orvos teljes antitéziseként működik, és a személyét érintő erőltetett csavar amennyire indokolatlan, annyira nem is működik jól. Másrészt a felbukkanó tinihorror sablonoknak ugyan megvan a helyük a film világában, ám néhány kivételtől eltekintve sajnos ezek nincsenek olyan szinten pellengérre állítva, kiforgatva, hogy ne hassanak valóban sablonosnak. Szerencsére a jump scare alkalmazása nincs túltolva, ami akad, az általában jól időzített és cselekmény-újraindító funkcióval bír, de még így is akadt olyan, amely félrevezető, kamuijesztés. Néhány szál pedig annak ellenére marad furcsán elvarratlanul, hogy a film forgatókönyve, szereplőmozgatása nincs túlbonyolítva.

Érzelmi szinten egy picit laposabb lett, mint amilyen erők rejlettek a színészi játékban, így pedig a szimbolikus vég ellenére is elmarad az igazi katarzis.

Kérdéses lehet azonban, hogy a szériába csak most bekapcsolódó nézők milyen szájízzel álltak fel a moziszékből.

Ugyan önmagában is egy teljes értékű, értelmezhető, nyílegyenes horrorfilm, a nosztalgia jegyében mégis inkább működik szemérmetlen fan service-ként.

Folyamatosak az új rész által érvénytelenített epizódokra tett intertextuális kikacsintások, poénos utalgatások és magyarázkodások. Green filmje odáig merészkedik, hogy az eredeti néhány snittjét konkrétan megidézi és a feje tetejére állítja, valamint a későbbi részekből, de még a remake-ből is akadnak parafrázisok. Ezek a kis infómorzsák nyilvánvalóan sokat számíthatnak a széria híveinek, de a frissen érkezőknek megnehezítheti a befogadást, mert elérhetetlenek maradnak az értelmezéshez szükséges rétegek.

A 2018-as Halloween egy újító szándék nélkül elkövetett profi főemelés a zsáner klasszikusa előtt, amelyben talán több potenciál rejlik, mint ami elsőre látható.

A széria történetéből kiindulva akár fontos sarokkő is válhat belőle, amennyiben újabb slasher vagy éppen remake-/reboothullámot indít el. Meglehetősen hagyományőrző, mégis modern, meta értelmezési szintjei pedig nemcsak az intertextuális utalásokban érhetőek tetten, de a nőket érintő erőszak ábrázolásában is.

Halloween, 2018. Rendezte: David Gordon Green. Írta: David Gordon Green, Jeff Fradley és Danny McBride. Szereplők: Jamie Lee Curtis, Judy Greer, Andy Matichak, Nick Castle, Will Patton. Forgalmazza: UIP-Duna Film.

Laki Péter

szerző: Laki Péter
honlap e-mail
Laki Péter 1989-ben született Fehérgyarmaton. A Debreceni Egyetemen filmtörténet és filmelmélet szakirányos szabad bölcsész diplomát szerzett, majd az Eszterházy Károly Főiskolán mozgóképkultúra és médiaismeret, valamint család- és gyermekvédő tanári szakot végzett. Jelenleg a budapesti Bűvösvölgyben médiaértés-oktató. A Premier Magazin írója, versfordításait a Black Aether magazin közölte. Zenével kapcsolatos írásai a Voice of the Wicked véleményblogján jelennek meg.

KULTprogramok

<< 2019. Már. >>
hkscpsv
25 26 27 28 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum