KULTer.hu - Aknai Péter novellája
106773
post-template-default,single,single-post,postid-106773,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Aknai Péter novellája

Szoszka és a Zsiguli 

Szoszkának a mindene volt az az ezerhármas buhera Zsiguli, de mit mondjak, mi is bírtuk. Csóró gimnazistaként Zsigulival megérkezni a környékbeli diszkók valamelyikébe egészen más entrée, mint félrészegen levánszorogni a menetrend szerinti Volán-járatról egy félliteres Hubertusszal.

Mindazonáltal Szoszka nem volt egyszerű eset, mert nyitott alkoholos üveget nem lehetett tartani az utastérben – mint ahogy a dohányzás sem jöhetett szóba –, és nem azért, mintha antialkoholista lett volna (nem volt az), hanem mert annyira félt, hogy összemocskoljuk a poliészter báránybunda-üléshuzatot. Ha valaki egyszer visszaélt ezzel, azt nem volt hajlandó a továbbiakban szállítani az amúgy nagyvonalú Szoszka, aki soha nem kért pénzt tőlünk a fuvarért. Így aztán a húszperces autóúton legalább háromszor álltunk meg dohányozni, pisálni és persze inni. Hubit kólával.

Szoszka csak a kólát itta, de attól annyira felpörgött a mokány autószerelő, hogy egész éjszaka képes volt táncolni a tőle megszokott koreográfia szerint. Kitöltötte a táncteret rendesen: óriási bakugrásokkal szökellt előre-hátra, magasra emelt térddel, hátrakulcsolt kezekkel. Szoszka szöcsketánca, így hívtuk.

Csak a Zsiguli színét unta, azt a paprikáskrumpli színű, napszítta narancsot, amiből annyi, de annyi futott a magyar utakon. Mást szeretett volna. Sokat töprengett színskálákat nézegetve, de csak addig, amíg meg nem látta anya automataváltós, Trabant Hycomat Lymusinját, amivel értem jött nyár elején. A Trabantunk olyan hatással volt a srácra, hogy Szoszka egy júniusi reggelen gondolt egy merészet: a balatoni nyaralásra félretett pénzéből az autót libafos zöldre fújatja!

Polidúrt szemelte ki a feladatra, akivel összeszokott párost alkottak – egykor évfolyamtársak voltak még a szakmunkásban –, csak amíg Polidúr autófényező, ő az autószerelők kasztjához tartozott. Polidúr a barátságra és a szocialista autótípusok iránti közös szerelmükre való tekintettel nyomott áron vállalta a feladatot, de a nyaralópénz így is elment anyagra, pasztákra, tisztítószerekre, gyári és bontott alkatrészekre.

Amíg Polidúr a karosszériát vakarta, addig Szoszkának volt ideje a leszerelt króm alkatrészeket, a kis talpas körtükröket, az eredeti szovjet króm dísztárcsákat, a gyári (!) Zgyelanov CCCP-ablaktörlőkarokat megtisztogatnia Szidollal. Különösen óvatosan bánt az eredeti cirill betűs hófehér gravírral a szélvédőn és a krómozott Zsiguli 1 márkajelzéssel hátul. A fényezést és a lakkozást már közösen végezték, a lehető legnagyobb műgonddal.

Nagy meló volt – két hónapig is eltartott –, de megérte! A kora nyári napsütésben csak úgy ragyogott a libafos Zsiga, és nem volt Kunegyházán senki, aki ne csodálta volna meg az egyedire fényezett gépcsodát.

És a belső értékek!

A fejtámlákra is került a műszálas birkabekecsből. A belső visszapillantó tükörről lógó menyétfarok a ráfonódó rózsafüzérrel és a Wunderbaum fenyőillatosítóval világi, egyben szakrális hangulatot árasztott az autó belterében. A kalaptartón Buksi kutya diszkréten bólogatott a megelőzötteknek a hullámos alföldi aszfalton a két enyhén megolvadt burkolatú Videoton hangszóró társaságában. A hátsó szélvédő CASCO matricáját sikerült újramontázsolni CSAO felirattá. A botváltó fejébe, a borostyánba egy aranyozott Ford T-modell került. Matrica viszont csak egy helyre, a kesztyűtartóra: SÉRTŐDÉS NE ESSÉK, DOHÁNYOZNI NE TESSÉK!

Mindig is éreztem: a Szoszka szerelmes az autójába. És ez a sejtésem azon az éjszakán, amikor a Mizseiéknél voltunk házibulin, bebizonyosodott. De ne szaladjunk annyira előre!

Mizsei az osztálytársam volt, a barátomnak mondhattam. A szülei már péntek délután elmentek rokonlátogatóba a hétvégére. Nem sokkal azután, hogy kiléptek a kapun, már ott dekkoltunk náluk. Mizseiéknek volt videomagnójuk és színes tévéjük is, egy Colorstar. Kihúztuk az egész cuccot a teraszra, fröccsöt ittunk, és amíg a lányok meg nem érkeztek, narrátoros német pornófilmet néztünk. A sikolyokra átjött Kálmán bácsi a szomszédból, egy szikár, tömött bajszú parasztember. Azt mondta, ha ő is nézheti a toszós-baszóst, nem árulja el a Mizsei szüleinek, mit csináltunk hétvégén. Az egészet próbálta könnyed tréfának álcázni, de nem tudtuk nem komolyan venni. Amúgy Kálmán bácsi nem sok vizet zavart: amikor a pornó után a Total Recallt kezdtük nézni, és meglátta a három mellű nőt, feltette a baktersapkáját, és hazament. A Schwarzeneggerrel még meglett volna, de a mutánsnőtől teljesen kikészült. Innentől kezdve, ha felbukkant a kert végében, mindig gyorsan betettük a Total Recallt. Kálmán bá ilyenkor térült-fordult, ivott egy fröccsöt, aztán hazament. Csak akkor jött vissza, amikor megérkeztek a lányok, akkor viszont már az istennek se lehetett megszabadulni tőle.

Mert tetszett neki az osztálytársam, a Balogh Böbe. Mit mondjak, nekem is bejött. Mindenkinek bejött. Az építőtáborban többször volt párom, fantáziáltam is rendesen a gyümölcsösben a létrán, hogy átnyúlok Böbéhez, fent a fa lombjában, és mintha az almáért nyúlnék, benyúlok az atlétája alá, és rámarkolok hamvas almamelleire.

Kedvelt engem a Böbe, de nem úgy. És én inkább úgy szerettem volna.

Ezeknek a velünk egyívású lányoknak lealacsonyító volt a velük egyidős srácokkal járni, de még flörtölni is. Sokkal jobban bejöttek nekik a náluk néhány évvel idősebbek. Őket tartották menőnek. Hát még ha kocsijuk is volt! Böbe meg ment a benzinszagra rendesen, le se tagadhatta volna.

Szoszka sötétedéskor érkezett. Mintha csak rá várt volna a szomszéd házfal és a terasz közötti keskeny beálló, amely hosszan elnyúlt a kert végéig. Lassan fordult az ívre, bal kézzel kikönyökölt, jobb kézzel meg úgy tekerte a kormánykereket, mintha szervó lett volna. A hangszórókból üvöltött MC Hammertől a U Can’t Touch This. Erre a Böbe elkezdte magát riszálni a terasz korlátjánál. A rózsaszín, feszülős topból majd kibuggyantak belegyömöszölt mellei. És akkor még nem is ivott semmit.

Szoszka hátul állt meg, a kukoricagórénál. Az éjszaka folyamán többször is kinézett az autóra, ellenőrizte, simogatta, beszélt hozzá. Ha a kert végébe mentünk hugyozni, jött velünk, mintha neki is kéne, viccet mesélt közben, de igazából attól félt, hogy részegségünkben levizeljük az autóját. Mindezzel együtt nagyon szerette az ott alvós házibulikat.

A ház minden szeglete megtelt élettel. Mizsei házigazda lévén még részegen is aggodalmaskodott: nem szerette volna, hogy intim együttlétek helyszíne legyen az ágya, ezért a szobaajtók kulcsait eldugta. Sőt, gyakorlott házigazda lévén a szárnyas nagyszobaajtót még délután leemeltette velünk, hogy a szülei ágyában aztán tényleg ne történjen ilyen jellegű kihágás. Mindezen intézkedéseknek az lett az eredménye, hogy Szoszka autója, mint dugásra alkalmas tér, jelentősen felértékelődött.

Dugásról persze szó sem lehetett. Kényes a poliészter báránybunda. Ne haragudjatok, de oda nem mehettek, én is kétszer meggondolom, mondta, és a dzsolidzsóker Polidúrra, a társaság ilyen szempontból legmegbízhatóbb tagjára bízta a slusszkulcsát. Senkinek sem adhatod oda, még nekem se, ha részeg vagyok, mondta neki.

Balogh Böbe hozta a formáját, úgy ivott, mint az építőtáborban. Több volt, mint kacér. Ott lógott Szoszkán, kérlelte, hogy menjenek próbakört, ha máshol nem, legalább a földúton, a kukoricatáblák között, tudod, Szoszka, a szárba szökkent kukorica között minden titok rejtve marad, súgta-búgta a falusi szirén a szerencsétlen Szoszka fülébe, és a nyomaték kedvéért megsimogatta a fiú mellkasát. Benyúlt a pálmafás ing résein keresztül, úgy cirógatta a szőrzetet. Szoszka már-már megadta volna magát, de a kulcsok őrzője állhatatos volt. És kissé szadista.

Polidúrnak kéjes élvezetet okozott, hogy a barátja térden csúszik eléje a slusszkulcsért. Mi tagadás, volt benne irigység, hogy a hosszúlábú, nagymellű Böbét nem ő taperolja szemérmetlenül. Böbe belátta, hogy ez teljesen hasztalan, így nem ér célt. Kézen fogta Szoszkát, és a kert végébe vezette.

Ott állt az autó a góré előtt. Mint a smaragdok, úgy ragyogtak króm alkatrészei a holdfényben. Szoszkát megigézte a látvány. Odalépett az autóhoz, és óvatos mozdulattal felhúzta az ajtókilincset.

Zárva volt.

Gondolt egyet, átkarolta Böbét, és az autó elejéhez vezette, nekidöntötte az autó orrának. Hosszan smároltak. Szoszka kisterpeszbe csúsztatta magát, majd a lányt óvatosan a motorháztetőre ültette, pontosan oda, ahol a telihold ragyogott a lakkozott fémlemezen. Nem horpadhat, van anyag a Zsigulikban, nyugtatgatta magát. Fellibbentette a könnyű kis szoknyát, a bugyit gyakorlottan csak annyira húzta fel combhajlatba, amennyire kellett. Lábujjhegyre állt, ágyékát a lányéhoz szorította. Meleget érzett, és olyan émelyítő puhaságot, amit semmi más nem tud nyújtani, csak a forró vagina és a tökéletesre polírozott tiszta motorháztető, ami finoman lehelte a langymeleget a hűs kunegyházi éjszakában. Szoszka lassan mozgott, óvatosan. Lihegésének fátylán keresztül hallotta a lány sóhajait és azt az incselkedő göndör kacajt, ami egyre terebélyesedett.

Zavarta ez.

Ráadásul a pipiskedés görcsbe rántotta a vádliját. Próbált ellene dolgozni. A lány meg egyre csak nevetett, hanyatt feküdt a motorháztetőn, rázkódott, koccant a feje a szélvédőn, hullámokat vetettek a formás mellei. Csak le ne törje a gyári Zgyelanovot!

A srác következő vádligörcse akkor állt be, amikor a kéj már ott settenkedett az ágyékában. Böbének addigra elege lett, göndör kacaja vonyításba csapott, megragadta a fiú ingét, úgy húzta fel magát; szakadt az ing, pattogtak a gombok, Böbe oldalvást leküzdötte magát a motorháztetőről és vinnyogva támolygott vissza a teraszon ülő társaság felé.

Nem volt aktus, csak egy kósza petting. Szoszka viszont úgy hitte, volt. Hogy az a langymeleg, az a Böbe. Hogy megszerezte a Balogh Böbe skalpját. Csak az a végjáték, az nem úgy alakult, ahogy remélte.

Szoszka teli talppal, terpeszben állt az autója előtt, kezében a farka. Megfeszült minden izma, fejét felrántotta az égbolton ragyogó fény forrása felé, majd hosszan, megadóan elélvezett.

És úgy maradt.

Mozdulatlanul meredt maga elé bokáig letolt gatyában, a tépett pálmafás ingben. Újra megigézte a csillagos éjszakában fürdő autó látványa. Le nem vette a szemét a libafos Zsiguli motorháztetőjéről, ahol a hold kis tócsában világított.

Borítófotó: Veterán Zsiguli

Aknai Péter

szerző: Aknai Péter
honlap e-mail
Aknai Péter 1973-ban született Pécsett. Iskoláit Pécsett és Kunszentmiklóson végezte, diplomát a Pécsi Tudományegyetemen szerzett, jelenleg itt is dolgozik. Gyerekkora óta ír, de csak negyven fölött érezte fontosnak, hogy publikáljon is. 2018-ban jelent meg első prózakötete A Kisbéka anatómiája címmel a Pro Pannónia Kiadónál.

KULTprogramok

<< 2019. feb. >>
hkscpsv
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum