KULTer.hu - Mi mind egyéniségek vagyunk
106565
post-template-default,single,single-post,postid-106565,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Mi mind egyéniségek vagyunk

Rossz versek

Reisz Gábor új filmje ugyanazon a játékosan elemelt, de őszinte hangon szólal meg, mint a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, mégsem tekinthető önismétlőnek. Naplószerű vallomástétel, ami ha nem is a szerző legmélyebb, de minden esetre a legszemélyesebb műve.

Noha Reisznél mindig kiemelt szerepet játszik a céltalan, létválságban merengő figurák és a tágabb társadalmi, családi környezet között kitapintható feszültség karikírozása, a Rossz versek önelemző narrátora az eddigiekhez képest sokkal inkább befelé figyel. A rendező által megformált Merthner Tamás egy harmincas évei elején kallódó karakter, aki az Annával (Nagy Katica) történő szakítását igyekszik feldolgozni.

A film alapállása a VAN központi konfliktusát újrázza.

Ami viszont ott az általános nemzedéki közérzet stilizált, de hiteles lenyomatában futott ki, azt Reisz most az egyéni emlékezés, a szerelem, valamint a fiktív tér- és időugrások által kirajzolódó önvizsgálatra hegyezi ki. Az alapötlet ismerős lehet az Egy makulátlan elme örök ragyogásából is. Ugyanakkor Gondrytól eltérően a szerelem és az emlékezés egymást felülíró tulajdonsága Reisznél nem motivált a cselekmény szintjén. Neki nincs szüksége egy sci-fi szálra, hogy az érzelmeket a külvilággal összevarrja, mivel pont kétségeink, szorongásaink és identifikációs törekvéseink, egyszóval a belső világunk illékony, kategorizálhatatlan természetére mutat rá.

Azt a kérdést teszi fel, hogy milyen műfajú a saját életünk, illetve milyen nyelvi és narratív sémák mentén gondolkodunk róla.

Ezért van az, hogy a filmben felbukkanó archív felvételek és intertextusok (Latinovits Zoltán, Arany János, Antall József) érthetetlensége csak még jobban összezavarják a főhőst. Reisz mindebből bontja ki önéletírásának összetéveszthetetlenül önironikus, lírai formanyelvét, ami leginkább a mágikus realizmushoz áll közel. Különböző stílusokat és zsánereket fésül össze, van itt noir, északi thriller, Szomszédok-parafrázis. Mindezek hibátlanul simulnak bele a film szövetébe és világítanak rá arra, hogy az emlékezés milyen fikciós folyamatok révén teremti meg a múltat, ebből kifolyólag pedig saját jelenbeli identitásunkat.

Reiszt leginkább az érzelmeink és az azokból felépített önképünk töredezettsége érdekli.

Tamást (saját elképzelt ideálalakjával együtt) összesen öt színész kelti életre, így a felnövés, a tulajdonságok és a gyerekkori álmok átörökítése, vagyis a történeti folytonosság minduntalan gellert kap. A cselekmény meglehetősen fragmentált, mivel a film narratív logikáját a szubjektív belső tartalmak térbeliesítése, az emlékek interferenciája, valamint az érzelmek fogalmi megragadhatósága szervezi.

Az eklektikus képi ábrázolásmód pedig a múlt és jelen közti átjárhatóságra van felfűzve.

A merengésekből itt maradt szimbólumok beleíródnak a diegetikus térbe, így különböző létállapotok és korszakok jelölőivé válnak. Például Tamás, miközben szobája padlóján hever, ugyanazon az idealizált levendulamezőn találja magát, amelyen Annával voltak együtt, de ugyanígy egy szimpla ajtó is a mézeshetek egy-egy pillanatképére nyílik.

Reisz filmnyelvi eszköztára azonban nem merül ki az üres formalitásban.

Megoldásai akkor működnek igazán, amikor görcsölés nélkül, a lehető legkevésbé hivalkodó, mégis átütő kreativitással és tökéletes ritmusérzékkel ír le olyan folyamatokat, mint a szerelembe esés. Ebben a privát valóságban ez annyit tesz, mint ülni az éjszakai buszon, amit az utazóközönségből lett zenekar kísér.

A film tele van felemelő momentumokkal, amitől igazán jó érzés belakni ezt a mágikus realista miliőt.

Reisz a lehető legnagyobb természetességgel éri el, hogy valóban átéljük azt, ahogyan ő látja saját magát és az életét, azt a keserédes megállapítást, miszerint mi mind rossz verseket körmölő egyéniségek vagyunk. Innen nézve nem kérdés, hogy Nagy Katicába nyilván csak beleszeretni lehet.

A film szimbólumrendszere valamelyest eloldódik a rendező korábbi filmjeiben megfigyelhető limlomesztétikától, amikor is karakterei különböző hétköznapi holmikban keresik saját önazonosságukat. A Rossz versek szereplői kevésbé kötődnek speciális tárgyakhoz.

Reisz szerzői szándéka érezhetően a kitartott, lírai kompozíciók felé tolódott el.

Egy ponton a film viszont a mágikus jelzőt is elhagyja és szembenéz saját életünk elviselhetetlen könnyűségével, illetve röhejes érthetetlenségével. A csodakeresés Reisznél szó szerint kimerül abban, hogy felüti a szótárt, amiből többek között megtudjuk, hogy a csoda főnév. A Tamás által kitalált gyerekkori halandzsanyelvnek is legalább annyi értelme van, mint a tanárok, szülők és barátok politikáról, szerelemről és beöltözött reklámcsirkékről folyó vitáinak.

Egyébként a jelentéktelenség érzete, a fals emlékekből születő képlékeny öndefiníciók és a versek közti összefüggés már Reisz Külalak című kisfilmjében is központi motívumként, de ellentétes előjellel rajzolta meg a főhőst, Bálintot. Ott egy Dsida Jenő-mű (azaz egy jó vers) nyomán kérdőjelezi meg Bálint addigi önmagát és lehetőségeit, azaz egy téves azonosulási folyamatot látunk. Tamás rossz versei ugyanúgy az önkifejezés/önmegismerés kudarcát jelentik, de a film életigenlő kifutása egyfajta belátással párosul.

Lehet, hogy az életünk olyan, mint egy rossz költemény, de pont az elhangoltsága, az esetlensége és a zavarossága teszi személyessé ezt az életet.

Reisz legújabb filmje egy eklektikus darab, ami a különféle szólamokat remek arányérzékkel vegyíti, miközben mind a humorát, mind a kitárulkozó és épp ezért nagyon szimpatikus nyíltságát is megőrzi úgy, hogy még csak véletlenül sem válik belőle hipszter köldöknézés. Második nagyjátékfilmjével Reisz most már teljesen egyértelművé tette, hogy ő a kortárs magyar film egyik legegyedibb látásmóddal bíró figurája.

Rossz versek (2018). Írta és rendezte: Reisz Gábor. Szereplők: Reisz Gábor, Nagy Katica. Kovács Zsolt, Takács Katalin, Seres Donát, Prukner Mátyás, Prukner Barnabás. Forgalmazó: Cirko Film.

Berényi Csaba

szerző: Berényi Csaba
honlap e-mail
Berényi Csaba 1990-ben Makón született, szabadúszó újságíró, a SzegedMa szerkesztőségben dolgozott gyakornokként, a gonzó műfaj ködös képzeletű igehirdetője, valamint költő. Cikkeit ez idáig az Alternatíva, a KULTer.hu, a GonzoPress, a SzegedMa és a Prae.hu közölte, ezen kívül szépirodalmi szövegei nyomtatásban a Szkholion, az Apokrif és a FÉL lapjain jelentek meg.

KULTprogramok

<< 2019. Már. >>
hkscpsv
25 26 27 28 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum