KULTer.hu - Mikrorezdülések a papíron
106584
post-template-default,single,single-post,postid-106584,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Mikrorezdülések a papíron

Interjú Herbert Aniko képzőművésszel

Képzőművészet és irodalom találkozása a szívem csücske, ezért amikor megláttam Herbert Aniko új kiállításának meghívóját, egyértelmű volt számomra, hogy megnézem. Az pedig különösen üdítő élmény, hogy itt a képek nem illusztrálják a szöveget (Simon Márton verstöredékeit), nem egymástól különálló művekről van szó, hanem kép és szöveg szintézist alkotnak. Herbert Anikoval (Haniko) Belső horizont című kiállításának apropójából beszélgettünk.

KULTer.hu: Simon Mártonnal nem ez az első közös munkátok: a nyáron megrendezett Rejtett kert című kiállításodhoz készült kiadványba is írt egy költeményt az egyik festményedhez. Honnan datálódik a kapcsolatotok?

2012-ben vettem ki a békéscsabai könyvtárból az első kötetét, és februárban írtam neki, hogy engedélyt kérjek a verstöredékek felhasználására a képekben. Ő válaszolt és beleegyezett. A könyvet visszavittem a könyvtárba. Aztán még jó öt évig leveleztünk néha. Volt egy másik projektem 2014-ben, ott is szerepelt egy rövid írással.

KULTer.hu: Miért a Dalok a magasföldszintről című kötetből választottál verstöredékeket? Szerinted miben áll a kettőtök közti hasonlóság Marcival, aminek eredményeként az ő sorai jól működnek együtt a képeiddel?

Hogy miért, nem tudom. Kiadták a könyvet, valaki a polcra tette, és én leemeltem. Akkor azért, mert megjelent, és így számomra is láthatóvá vált. Azóta hat év telt el, ami alatt bebizonyította létjogosultságát.

Talán mindketten a belső mikrorezdüléseinket próbáltuk papíron rögzíteni. Egyszerű szavakkal, mozdulatokkal a belső irányt követve.

KULTer.hu: Sokan úgy gondolják, hogy mostanában a versek kevésbé népszerűek, a regények iránt nagyobb az érdeklődés. Te hogyan viszonyulsz a versekhez?

Én elég sok mindent olvasok párhuzamosan. A verseskötetek mindig különlegesek, sosem tudhatod, honnan hová repítenek legbelül, nagyon sokat adnak az élethez. Ha utazom, legalább két kötetet elviszek magammal.

Mostanában angolul is olvasok verseket, és szeretnék fordítani, mert úgy érzem, lenne hozzá szuperképességem.

KULTer.hu: Ahogy figyeltem a Belső horizont képeit, az jutott eszembe, hogy szinte látszik a mozdulat, ahogy az ecsetet a papírra illeszted, vagy ahogy végighúzod a papíron. Éppen ezért számomra ezek a kis akvarellek valamiért nem csupán festékfoltok, pacák, felhők vagy labdák, szóval nemcsak az látszik, ami rajtuk látható, hanem van bennük egy dinamika is. Szinte láttam magam előtt, ahogy mozdul a kezed, és utána hagyod, hogy a kép alakuljon magától. Ezekbe az apró munkákba mennyire hagytad érvényesülni az általad használt anyagok viselkedését, tulajdonságait?

Az akvarellben az a csoda, ha működik, és csak magától működik igazán. Sosem lesz kellő rutinod benne, minden alkalommal újra kell kezdeni.

Ezek a kis munkák viszonylag rövid idő alatt készültek el, de az nagyon intenzív belső munka volt. A szövegeket talán azért is írtam rá, hogy rögzítsem a szavakat magamnak. Emlékbe. Sose gondoltam, hogy ebből majd kiállítás lesz. Akkor nekem ez tiszta öröm volt és semmi más.

KULTer.hu: Mindemellett olyan benyomást is keltenek az akvarellek, mintha ott, a szemlélő előtt jönnének létre, vagy mintha épp csak megszáradt volna a festék a papír faktúráján. Valahogy ezt a hatást erősíti az is, hogy kézzel vannak írva a verstöredékek, mintha azok egy készülő kézirat első szárnypróbálgatásai, gondolatfoszlányai lennének. Így létrejött egy érdekes paradoxon, hiszen az alakulás, a változás, valamint a befejezettség, lezártság látszatát egyidejűleg idézik fel. Ez mennyire volt tudatos a részedről?

Az egész ösztönös volt. Sejtelmem sincs, miért négyzet alakú papírokat használtam hozzá.

Az elején felfedeztem, hogy az ultramarinkék és a piros milyen szépen „játszik” a papíron, és ezt végigvittem a képeken. Elkészült egy kép, ráírtam a szöveget és repült is száradni a többi mellé. Hat év távlatából úgy gondolom, a képek önmagukban is működnek, bár egy papírdobozban laktak ezidáig.

KULTer.hu: A versrészletek alapvető motívuma az emlékezés és egy szakítás feldolgozása. Ebben az értelemben a festékfoltok emlékfoltok is lehetnének, amelyek lassan elmosódnak. Sőt, néhol az írás maga is elmosódik, akár az emlék. Itt pedig elérkeztünk a kiállítás következő paradoxonához, az elmúlás rögzítéséhez. Te hogyan viszonyulsz az elmúláshoz, és az emlékekhez kötődő attitűdök megváltozásához?

Az emlék a megtapasztalt pillanatok rögzített képe.

Az emlékek bizonyos idő után is ugyanúgy működnek érzelmileg, csak jobb esetben rájöttél a miértekre, és akkor már nem teherként jelennek meg. Az életnek vannak tanításai, tapasztalásai, amelyek elősegítik a belső fejlődésed, mindenkinek más; talán arra is jók az emlékek, hogy legyen mit elfelejteni.

Ezekbe a mondatokban és formákban tudtunk megragadni valamit, amivel szinte bárki azonosulhat.

Az én mozdulataim és a verstöredékek a jelenemből nézve arra emlékeztetnek, hogy ezeknek az emberi érzéseknek még létjogosultságuk van.

KULTer.hu: A képek a keretben lebegnek, el vannak tolva a hátlaptól, és egy külön kis teret teremtenek maguk körül. Miért ezt a megoldást választottad?

Akkor kezdtem el kilépni a térbe a munkáimmal, és ez jól illett az akvarellek líraiságához. Azóta ezen nem is változtattam.

KULTer.hu: Ha zenét kellene ajánlani a kiállításhoz, akkor milyen zenét ajánlanál?

Legszívesebben buborékos fóliát tennék a padlóra, és úgy kérnék meg valakit, hogy nézze meg néma csöndben.

Ha magamból indulok ki és szövegeket látok, nem tudok zenét hallgatni. A verseknek, rövid írásoknak megvan a maguk ritmusa, ami az olvasóhoz igazodik. Maximum ráhangolódásnak tudnám ajánlani a Váczi Eszter & Quartettől az Egy perc című számot.

KULTer.hu: Tervezel még közös munkát szépírókkal, és ha igen, akkor mit?

Ebben a kérdésben szeretem a véletlenekre bízni magam és örülni a rácsodálkozásoknak.

Az idei év nagy felfedezettje számomra Vasadi Péter, csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, viszont ő már sajnos nem él.

Marci új kötetét is elkezdtem, de ahhoz, hogy valami összeálljon, fogalmam sincs mennyi idő és türelem kell.

KULTer.hu: Ha jól tudom, egy rendhagyó tárlatvezetést terveztek a finisszázsra. Mivel várjátok az érdeklődőket?

Január 24-én lesz a finisszázs, ahol Marci dedikálni fog, felolvas, én viszont nem dedikálok és nem is olvasok fel. (nevet) Az általam tervezett képeslapokból meg lehet vásárolni a falon lévő képeket print formájában. Speciális printek is lesznek, ami majdnem olyan, mint egy eredeti kép. Illetve heti egyszer, valószínűleg keddenként este 6 és 8 között a galériában leszek, ha valaki kérdezne valami fontosat a képekről. Erről az Insta Storymból bárki értesülhet, aki erre vágyik.

Herbert Aniko Belső horizont című kiállítása a Négyszoba Galériában (1077 Budapest, Wesselényi utca 17.) tekinthető meg 2019. január 24-ig.

A borítókép forrása Herbert Aniko honlapja.

Vass Edit

szerző: Vass Edit
honlap e-mail
Vass Edit 1980-ban született Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán végzett magyar nyelv és irodalom tanár szakon. Azóta folyamatosan tanít és 2006-tól rendszertelenül jelennek meg írásai: könyvajánlók, színház- és filmkritikák, esszék, álnéven pedig a mai napig kisprózákat ír. 2006 és 2009 között a prokontra.hu ismeretterjesztő oldal szerkesztője és munkatársa volt.

KULTprogramok

<< 2019. Sze. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum