KULTer.hu - Tízből tíz
106483
post-template-default,single,single-post,postid-106483,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Tízből tíz

Székely Csaba: 10

Tíz parancsolat. Tíz jelenet. Tíz játszó. Tíz bűn. Bűn? Mindegyik? Mindenki számára? Ha csak ennyiről szólna ez az előadás, már az is elég izgalmas lehetne, de ennél is több van benne.

Egyszerűen indul – látszólag, persze.

A néző a második jelenetnél azt hiszi, érti, hogyan fognak itt összekapcsolódni a dolgok és a szereplők – aztán a harmadiknál egy kicsit ezen finomít, de egy idő után szükségszerűen megadja magát: „jó, belátom, mindegyik jelenetben tudtok valami meglepőt hozzátenni.”

A végére azért nem számítunk. Nagyon nem. Illetve egy kicsit talán, de nem úgy.

Nem fogok poént lelőni, de az első felvonás közepe felé Kováts Adél egyik jelenetében az merült fel bennem, hogy nahát, csak nem az lesz – és két nézőtársam tőlem függetlenül ugyanezt gondolta ugyanekkor, mint egy beszélgetés során kiderült, tehát valószínűleg ez nem csak a mi megérzésünk, hanem egy szándékosan odatett, késleltetve robbanó taposóakna. Nagyot szólt a végén. Ami az elején kiderül: a játszók végig mind a színpadon maradnak, és aki éppen fókuszban van, időnként egy kézi kamerával a kezében vetíti ki magát a színpad fölötti három képernyő egyikére, többnyire szuperközeliből.

Leírva milyen mesterkéltnek hat – a színpadon nagyon ütősen működik.

Ráadásul megszólalásaik végén egy-egy állókép készül róluk, ami ott marad a képernyők egyikén – emlékeztetőként? Erős hangsúlyt ad, az biztos. Egy nézőtársam szerint képtelenség, hogy mindig hibátlanul eltalálták a jó pillanatot – ráadásul, ne feledjük, a színésznek a játék mellett még arra is figyelnie kellett, hogy jó kivágásban mutassa saját magát –, biztos, hogy itt előre rögzített képekkel dolgoztak, vélte ő. Szerintem nem, egyszerűen csak iszonyatosan sokat dolgoztak, amíg bepróbálták, hogy az adott tizedmásodpercben pont mi történjen, és a technikai háttér üzemeltetőjének „csak” meg kellett nyomnia a gombot az előre megbeszélt pillanatban.

Ha jól belegondolunk, az egész produkció is csupán ennyi:

egy zseniális drámai szöveg, egy kiemelkedő, a szerzővel tökéletes összhangban működő, ötletgazdag, érzékeny rendező, egy ihletett zeneszerző, egy csodálatosan tehetséges, rengeteg munkát belefektető színészi gárda, és több már nem is kell, kész a fokozhatatlanul tökéletes előadás. Sima ügy!

Meg hát persze kell az is, hogy a tíz játszó ennyire jól működjön együtt. Pedig a radnótis kemény mag mellett Tóth Ildikó vendégművészként szerepel, Márfi Márk még egyetemi hallgató, és Vilmányi Benett is csak az idén lett társulati tag, bár a tavalyi évadból már rendesen kivette a részét.

Tényleg teljes az összhang, pedig sokan először játszanak együtt, és a rendező Sebestyén Aba sem dolgozott korábban a társulattal (csak László Zsolttal).

De az élet igazságtalan, mint az előadásból is megtudjuk (jó, nem innen tudjuk meg, és nem is pontosan ezt mondják), ezért muszáj elgondolkodni: mégis, ki itt a legjobb? Sodró Eliza vagy Lovas Rozi? Mert gyenge láncszem nincs, az szerencsére egyértelmű.

Márfi Márkon gondolkodtam kicsit a végén: milyen lehet gyakorlaton lévő színművészetis hallgatóként, még csak nem is utolsó évesként, teljes értékű alkotótársként részt venni egy ilyen produkcióban? Ugyanazon a szinten dolgozni a színpadon, mint mondjuk Kováts Adél? Ennyire inspirálóan tud hatni, ha ilyen színészekkel próbál az ember hat hétig, mint például László Zsolt és Schneider Zoltán? Ilyen is csak a színházban történhet meg, mert el nem tudom képzelni, hogy Carreras vagy Callas mellett azonos színvonalú társ lehetett volna egy harmadéves zeneakadémista. Itt viszont nem először történik ilyen. És igen, szándékos a hasonlat, nincs túlzás a Carreras – László Zsolt párhuzamban.

Mi kell még a hibátlan előadáshoz? Zene!

A jeleneteket a Cári Tibor zenéjére énekelt aktuális parancsolat latin nyelvű szövege vezeti be (közben azért kivetítőn magyarul is olvashatjuk) – nagyon sokat ad hozzá a hangulathoz, bár leírva ez sem hangzik biztatóan, a színpadon mégis erős hatása van. Az is különlegessége az előadásnak, hogy Sodró Eliza hegedűn, Lovas Rozi pedig fuvolán játszik több jelenetben is – ezzel visszakanyarodhatunk a korábbi igazságtalan felvetéshez: Sodró Eliza vagy Lovas Rozi volt a legjobb?

Ahogy halad előre a történet (mert egy idő után megértjük, hogy ez egy összefüggő történet, a széttartónak tűnő szálak ellenére), egyre mélyebbre megyünk saját magunkban is, és egyre sötétebb lesz minden, mert egyre komolyabb és komorabb önreflexiókra kényszerül a néző. És aztán elérünk a végére. Erről inkább ne is beszéljünk.

Nem tudom, Székely Csabának van-e nemzetközi promótere, menedzsere, képviselője, de legyen!

Ezzel a darabbal a világsiker borítékolható, ha a megfelelő helyekre be tudják juttatni a könyvet.

Hát juttassák be, aztán mi meg konstatáljuk örömmel, amint a világot bejárja a darab. Mert általános érvényű, rólunk szól, biztosan működik mindenhol, és ugyanakkorát üthet Buenos Airesben, mint Helsinkiben. A Bányavidék-trilógia is zseniális volt, de annak hátránya és előnye is egyben, hogy szerintem csak magyar nyelvű környezetben működik – annyira a mienk, hogy nem tudom, máshol hogy szólna, értenék-e, beleéreznék-e, amit mi. Ennél a darabnál nincs ilyen kérdés.

Még ötszáz év múlva is kutatni fogják az akkori színházi emberek, honnan tudhatott ennyit az emberről ez a szerző.

Nem szokás főpróbáról kritikát írni, ez szerencsére nem is az, hanem élménybeszámoló.

Azért volt nagyon jó pont ezen az estén látni az előadást, mert valahogy nagyon-nagyon egymásra találtak a közönség és a játszók. A végén akkora taps tört ki, ami nem szokványos, nem is csillapodott, folyamatos volt a bravózás, és kíváncsi lennék rá, hogy hány percig tapsoltunk állva – nem volt rövid, az biztos. Amikor ezt írom, még van pár perc a bemutatóig (december 22.); a színészek már biztosan nagyon izgulnak, de az a tegnap este garanciát jelenthet nekik: már tudják, hogy valami nagyon nagy dolognak lettek a cselekvő résztvevői.

Sodró Eliza vagy Lovas Rozi?

Amikor az idei naptári év legjobb előadásainak KULTlistáját állítottam össze, volt kettő is, ami rendkívül tetszett, de nem voltam benne biztos, hogy másodszorra is ugyanannyira működnének, ezért mindkettőt megnéztem másodszor is – szerencsére másodikra talán még jobb is volt mindkettő, itt is lesznek a listán. Ez a 10 minden kétségen kívül többször, sokszor nézős előadás. Öt sem lehet belőle sok (nem túlzás – ismerek embereket, akik több előadást is hétszer vagy többször láttak), ebben biztos vagyok. Egyrészt mert rendkívül összetett a történet, és talán elsőre nem is maradéktalanul befogadható, de azért is, mert szórakoztató. Furcsa, de tényleg: nyomasztó történetek, tönkrement kapcsolatok, kilátástalan sorsok, árulás, halál – és mégis, fájdalmas, de szórakoztató, kifejezetten élvezhető előadás, a széles értelemben vett nagyközönség számára is.

Majd meglátják, a darabban is vannak ilyen visszatérő motívumok, mint itt ez a dilemma az előadás legkiemelkedőbb szereplőjéről. Sodró Eliza vagy Lovas Rozi? Igazságtalan eredményt hirdetek: azért Sodró Eliza kapja az előadás legjobbja díjat, mert Lovas Rozi már megkapta A művésznő és rajongóiban nyújtott kiemelkedő alakításáért az Évad Eddigi Legjobb Alakítása díjat.

Egy negatív hatása azért lesz ennek az előadásnak.

Mivel a szokásos csatornákon lehetetlen lesz jegyhez jutni, a Radnóti művészeit mostantól hívogatni fogja az összes ismerősük. Ha ismeretlen számról van bejövő hívásuk, nyugodtan vegyék fel köszönés helyett azzal, hogy „Tényleg nem tudok jegyet a 10-re, még neked sem”.

Székely Csaba: 10. Rendezte: Sebestyén Aba. Játsszák: Vilmányi Benett, Pál András, Martinovics Dorina, Kováts Adél, Márfi Márk e.h., Sodró Eliza, Lovas Rozi, László Zsolt, Schneider Zoltán, Tóth Ildikó. Közreműködnek: Wágner Puskás Péter – zongora, harmonika és Rozs Tamás – cselló, ének. Radnóti Színház, Budapest, 2018. december 21.

A fotókat Dömölky Dániel készítette.

Máthé Elek

szerző: Máthé Elek
honlap e-mail
Máthé Elek 1967-ben született Budapesten, és itt él azóta is, angoltanár. Tanítói és angol nyelvtanári diplomája van az ELTE-ről, tanított általános és középiskolában, óraadóként főiskolán, dolgozott az Oktatási Minisztériumban. Az online nyelvoktatás az egyik kedvelt témája. Lányai is szeretnek színházba járni, pedig a kettő együtt még nincs 15 éves.

KULTprogramok

<< 2019. okt. >>
hkscpsv
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum