KULTer.hu - Anthrax- és Slayer-koncert az Arénában
107990
post-template-default,single,single-post,postid-107990,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Anthrax- és Slayer-koncert az Arénában

A Nagy Négyesből az Anthrax is csatlakozott a Slayer búcsúturnéjához, melynek magyarországi állomása a Papp László Budapest Sportaréna lesz június 11-én.

A Nagy Négyes tagjaként (a Metallica és a Megadeth mellett) a Slayer és az Anthrax helye is biztos a zenetörténetben a thrash metál műfajának megalkotói közt.

Az Anthrax közel 35 éve tartozik az élvonalhoz. Az 1981-ben alakult New York-i zenekar eddigi pályafutása alatt több mint tízmillió albumot adott el, több arany- és platinalemez tulajdonosa, és számos díjjal, valamint hat Grammy-jelöléssel ismerték el teljesítményüket.

Idén a Slayert búcsúztatják előzenekarként az utolsó turnéjukon.

A Slayer 2018 januárjában jelentette be, hogy egy utolsó világkörüli turnéra indul, amely Észak-Amerikában vette kezdetét májusban, majd ősszel egy európai koncertkörúttal folytatódott. Ennek meghosszabbításaként a banda fellép még Dél-Amerikában, Ausztráliában és Japánban is, majd a nyár folyamán visszatérnek Európába.

Tom Araya a zenekar rajongóinak mond köszönetet:

„Tényleg hűséges és elkötelezett rajongók vagytok, amit nagyra értékelünk. Még van pár helyünk, ahol játszani fogunk, ezért tartsátok nyitva a szemeiteket és a füleiteket, hogy elkaphassunk benneteket még egy utolsó alkalomra. Köszönjük nektek, még egyszer!”

Harminchét éves karrierje alatt a Slayer megmaradt annak a kimagasló punk-thrash bandának, amellyel létrehozták magát a műfajt, és utat mutattak a feltörekvő metálosoknak. A zenekart ötször jelölték Grammy-díjra – ebből kétszer el is nyerte –, amiért olyan dalokat írtak, amelyek a társadalom visszásságait tükrözik.

A június 11-i budapesti koncertre a Live Nation és a Funcode oldalakon keresztül kaphatóak jegyek.

KULTer.hu Hír

szerző: KULTer.hu Hír
honlap e-mail
A KULTer.hu rendelkezésére bocsátott és a szerkesztőség által továbbszerkesztett, vagy a szerkesztőség által összeállított sajtóanyagok és a szerkesztőségi hírek megjelenési formája.

KULTprogramok

<< 2019. nov. >>
hkscpsv
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum