KULTer.hu - „Beszorulva a látvány szemüvegébe”
107895
post-template-default,single,single-post,postid-107895,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Beszorulva a látvány szemüvegébe”

Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között

Kedvelem az olyan irodalmi „felfedezőtúrákat”, amikor először találkozom egy szerző művészetével. Géczi János legújabb verseskötetének szövegei közt barangolva a mediterrán miliő versről versre mindinkább magával ragad.

A Sziget versei párbeszédben állnak, egymásból merítenek és egymásba áramlanak.

A kötet dinamikáját alapvetően ez, a lírai én emlékezőmunkája és elmélkedései, az Adria természeti képeinek nyelvi szerveződése eredményezi. Az összefüggő egységként való értelmezést elősegíti a kötet felépítése, ami három csomópont köré épül – a Hűség, a Titánia, illetve az Apolló című versek indítják be a művek hullámzását. A rendhagyó ciklusszervezés a kötet lapjait végigpörgetve azonnal feltűnik. Nincsenek szakaszcímek, a határokat az üres oldalakkal keretezett művek adják.

A kötet nyitó- és záróverse egy-egy fontos pillér, a Shakespeare-darabot játékba hozó mű pedig a versláncolat centruma.

A további szövegek harmonikusan következnek, a címek ötletes rendszere kíváncsiságot ébreszt az olvasóban. Az egyes versek utolsó szava a címükkel azonos, míg a minimalista három pont a lezártságra és teljességre hívja fel a figyelmet. A kezdő és végpont így megegyezik, a vers önmagába zárul. (Kivétel például az … otthon című mű, amely a végszó helyett az utolsó sor elemei közül helyez címszerepbe egy kifejezést. Bár indokolható az eltérés, ez megbontja a szerkezeti szilárdságot.) A kötet oldalainak felső szegletében és a tartalomjegyzék listájában élre került szavak a versek egy-egy lexémányi töredékei, a szokatlan címszervezés által mégis az egység fejeződik ki a rész-egész viszony fókuszáltságával.

„A megkísértő évezredes mítoszok darabokra hullanak, a versekben a fények és a színek szétszedve, egy nyelvi birodalomban más-más képzetekbe költöztetve.” – áll a kötet fülszövegében. Miközben a tekintetem követi a Sziget sorainak sodrását, az értelmezés kulcsává állnak össze a fenti gondolatok. Ciklikusan visszatérő motívumok és témák kerülnek elő, ehhez pedig egy egységes, következetes versbeszéd párosul.

Feltűnő a színek és a festőiség kiemelt szerepe, a fény-árnyék, a rész-egész, a tenger-szél formuláinak dominanciája.

A kötet rejtett mintázatát adja még a transzcendens szféra (az európai kultúrkör keresztény és antik mitológiájának képzeteivel), valamint a nyelv és világ kapcsolatán való merengések is gyakoriak. Ezek Géczi János helyenként absztrakt, merész asszociációk örvényében formálódó nyelvi univerzumának biztos építőkövei.

A mitikus világ érzete árnyalt képek és konkrét utalások által is megmutatkozik.

A kötet koordinátáit kijelölő Mediterráneum a kereszténység és a görög-római mitológia forrásterülete. Az európai kultúrát alapvetően meghatározó mítoszok, jelképek, szakrális képzetek a ciklusban több alkalommal is előfordulnak. A biblikus hagyomány olyan kifejezésekben érhető tetten, mint az „isteni ABC” (… históriát), az „igazság”, a „végítélet”, az „evangélium” (… eloldozatlanul), vagy épp a „vétségek (…) és bűnhődések” (Apolló). Belefonják magukat az alkotások víziójába, többlettartalommal telítve a szigetvilág és a versbéli létezés költői reprezentációit. A krisztusi (élet)történetet mozgósítja a „Nem jár, pedig járhatna a vízen” (… forrást) sor, míg a paradicsomi állapotot az „Íme, itt a kert” (… története) kinyilatkoztatás aktiválja. „Az egész azonban mozdíthatatlan és örök, / Isten ilyen, s az őt beburkoló / dicséretek és párák és ködök.” (… története)

Géczi János legújabb kötete számomra egy önálló burokkal bíró valós és nem valós világ, ami bár egyetlen szempár benyomásaira támaszkodik, az olvasóban is meglévő archetípusok bizonytalan körvonalát megragadható, tiszta pillanatokká merevíti ki.

A lírai hang mint közvetítő olvasztja össze az ősi tudást a jelenkor benyomásaival.

A keresztény utalások mellett a mágikus antikvitás közege is megidéződik, például a „kentaur” (… forrást), a „faun”, a „Vénusz-kagyló” (… kinőttek), és a „Végzet” (… elillan, Apolló) toposzával.

A Szigetben a nyelv és valóság, illetve a nyelvi valóság kérdése önálló csomópontot alkot.

„Átlépve a nyelv univerzumának súlytalanságtól szédületes világába, a valóságra való vonatkoztathatóság zéró fokán is van történés, tisztán a nyelviségben.” – írja Kulin Borbála a 2018/1-es Alföldben megjelent, Géczi János Törek című kötetéről szóló kritikájában. Megállapítását a jelen kötetre is érvényesnek tartom. A betűk az írott természet sejtjei: negyvennégy karakter variációi teremtenek szövegszintű jelenségeket, a vers élő szervei a rímek, a testet öltött szavak, a hasonlatként beteljesülő látomások.

A megszólalásmód végig távolságtartó, affektusoktól mentes, leíró jellegű.

A versbeszéd egyedi nézőpontból láttatja a világból érkező ingereket, az asszociációk hullámzását azonban nehéz követni. Sűrűn alkalmaz formabontó kapcsolásokat vagy követ aszimmetrikus mintázatokat. A kötet fókuszba állítja a cikázó gondolatokat, a tapasztalás új szintjére emeli a hétköznapi jelenségeket. A Sziget egyedi látványt nyújt a képzelet szemüvegén keresztül.

Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között, Tiszatáj Alapítvány, Szeged, 2018.

Urbán Andrea

szerző: Urbán Andrea
honlap e-mail
Urbán Andrea 1998-ban született Szolnokon. Jelenleg a Debreceni Egyetem angol-magyar szakos hallgatója. Első kritikája a KULTer.hu-n jelent meg.

KULTprogramok

<< 2019. Sze. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum