KULTer.hu - Mesterfokra emelt stilizálás
108306
post-template-default,single,single-post,postid-108306,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Mesterfokra emelt stilizálás

Sarah Kane: Szétbombázva

Amennyiben nem esik bele az öncélúság csapdájába, úgy vélem, egy színdarab esetében korántsem az a fontos, hogy milyen mennyiségű trágár és obszcén kifejezés, mennyi „félig, vagy tán egészen az” meztelenkedés, illetve kvázi szexjelenet zajlik a szemünk láttára a színpadon. Hanem az, hogy ezekkel az eszközökkel milyen mondanivalót képes közvetíteni egyfelől maga a darab, másfelől annak színpadra álmodója.

Ennek ékes bizonyítéka az a Csokonai Színházban bemutatott Szétbombázva című pszeudo-realista tragédia, amelyet a fiatal, huszonnyolc évesen tragikus körülmények között elhunyt szerző, Sarah Kane halálának 20. évfordulóján, 2019. február 20-án tűzött műsorára a teátrum.

A darab keletkezése idején dúlt a délszláv háború.

De a Sarah Kane által írt történet ezen a több évig tartó, konkrét történelmi eseménysorozaton felülemelkedik, amikor a középpontjába egy bármely háborús helyzettől megfáradt, kiégett újságírót állít. Azt az Iant, aki a „mindig készenlétben állni” állapotától, az önvédelem céljából való állandó fegyverviselés nyűgjétől, a lehallgatottság és a megfigyeltség megalázó és lélekölő mivoltától szeretne elmenekülni, s erre nemcsak a darab kezdő színhelye, egy, a külvilágtól elzártnak tűnő hotelszoba tűnik számára megoldásnak, hanem az oda „rendelt” volt szerető, Cate megnyugtatónak vélt újbóli jelenléte is.

Azt, hogy Bethlenfalvy Ádám kiváló rendezésében Ian ezt a helyet mennyire a valóságtól elzárt, ideig-óráig mindenképpen boldogságot ígérő „szigetként” képzeli el, a díszlet- és jelmeztervező Ondraschek Péter megálmodta hotelszobamiliő is tükrözi. A giccses angyalkákat ábrázoló tapéta – sőt, az angyalkák még a szoba fiókjait sem kímélik –

éppen a „túltolt”, a jó ízlés határát messzemenően átlépő mivoltával jelzi felénk: itt valami túl szép, hogy igaz legyen.

S valóban: a darab első része – az ibseni analitikus dráma hagyományait követve – épp azt tárja elénk, hogy a Mercs János által kiválóan megformált Ian világtól való elvonulási vágya – még ha behatárolt időre is – csak akkor tudna működni, ha ahhoz a volt szerető is ugyanolyan módon, mértékben és hasonló érzelmekkel asszisztálna.

A tüdőbeteg Ian, akit egy korábbi súlyos atrocitására a szíve alatti forradás állandóan figyelmezteti, s aki minden egyes kopogástól összerezzen, és a gyermeteg, már-már infantilis, ráadásul súlyos idegrendszeri problémákkal küszködő Cate között – akinek a „baját” az őt játszó Tolnai Hella az ujjának feledhetetlen, vissza-visszatérő, óvodásokra jellemző szopásával (is) tökéletesen tükrözi – azonban az „angyali szerelem” lehetetlen. Lehetetlen egyfelől a múltjuk miatt – amit a darab analitikus jellege a kettejük párbeszéde során egyre részletesebben tár fel a számunkra –, másfelől pedig a férfi és a nő vágyai közötti különbség miatt. Ian ugyanis ugyanott folytatná – főleg szexuális értelemben – a kapcsolatukat, ahol az abbamaradt, Cate viszont – s személyisége gyermeki rétege egyre erőteljesebb megnyilvánulásainak itt van igazán funkciójuk – tiltakozik a férfival való fizikai együttlét ellen.

Ő csak barátként jött, azért, mert, ahogy mondja: boldogtalannak érezte Ian hangját a telefonban.

Bethlenfalvy Ádám rendezésében a kétféle vágy ilyesfajta ütköztetése, azaz a férfi folyamatos, a nő akarata ellenére történő erőszakos „nyomulása” a stilizálás igen magas fokán tárul elénk. A testi érintésnek szinte minden formájától viszolygó, Cate-et alakító Tolnai Hella szenvtelen hangon, másfajta intonációval, azaz a szerepéből kilépve közöl velünk bizonyos, a szexuális érintkezés bármely formájához nélkülözhetetlen szavakat. Lásd például azt a jelenetet, amikor Mercs János Ianként, ismét a rendezés finomságát bizonyítandó, kizárólag a lány felé fordulva, a közönségnek háttal „tárja fel” a férfiasságát, Tolnai Hella pedig „kommentálja” a látottakat. Vagy azt, amikor Cate-et ebbe a hotelszobába beszorulva végül mégis rá lehet venni az orális szexre, a lány helyzetét szintén nagyon finoman, egyedül az ujja szopásával, csak ez esetben ennek az infantilis gesztusnak az egészen másfajta jelentésével, funkciójával érzékelteti az őt játszó színművész.

Ian erőszakossága azonban nemcsak szexuális téren, hanem verbális szinten is megmutatkozik.

Érdekes módon, talán épp a stilizálás mesteri szintje miatt, a lány identitásába és önértékelésébe gázoló verbális erőszakot a férfi részéről sokszor durvábbnak érezzük/érezhetjük a fizikai inzultálásnál. Egészen a második részig, a darab abszurd, becketti drámába hajlásáig. Addig a pontig, amikor Ian számára a valóság nem pusztán a másik fél ellentétes irányú akarata és vágyai szintjén tör be a hotelszobában ideig-óráig felépített „angyali világba”, hanem egy fegyveres, kigyúrt, brutális kinézetű katona képében.

A fegyveres férfi – ha továbbra is az ibseni hagyományokra koncentrálunk – mintegy posztmodern rezonőrként megérkezve már pusztán a kinézetével rendkívül durván tudatja Iannel az igazságot: azt, hogy a kintet, a külvilágot nagyon nem az angyalok, hanem bizony ördögi erők szervezik. S ha Ian kezdetben elzárkózik is ennek tudomásul vételétől és befogadásától, a bomba, a hotelszobát szétzúzó becsapódás kapcsán már tényleg kénytelen szembenézni a (háborús) valósággal.

A posztmodern rezonőr, majd a bomba „érkezése” az erőszak másfajta síkjára tereli az előadást.

Ahhoz képest, amit a háború teremtette állapotokról a katona „elmesél”, Ian Cate irányába tett „nyomulása”, ha el nem is törpül, de teljesen más színezetet kap.

Papp István tökéletesen rátalált az érzelmeit és emberi mivoltát teljes mértékben „szétbombázó” katona karakterére.

Annak az embernek a „már minden mindegy” állapotára, aki, ha az általa „elmeséltek” közül csak egyet élt volna át, az is elég lenne a „vadállattá” válásához, a becketti abszurd dráma mondanivalójához híven, a „lét értelmetlen” tétel bizonyításához. Ám őt hatványozottan sújtották a háború okozta erőszakos események, s ha nem akart alulmaradni, neki is alkalmazkodnia kellett ehhez a fajta valósághoz, ahhoz a világhoz, amivel Ian – ha csak kis időre is – de nem akart szembenézni. A darab talán legmegdöbbentőbb jelenete s egyben fordulópontja, hogy az ibseni „vakságának” árát épp az ibseni, egyben becketti katona fogja Iannel megfizettetni, a konkrét megvakítással. Amely brutális jelenetet – hasonlóan a katona Ian iránti szexuális közeledéséhez – ismét stilizáltan „festi le” számunkra a rendező.

Közben a szétbombázott „angyali miliőbe” visszatérő, egyébként több szempontból is angyali Cate háború, azaz a véres rögvalóság okozta átváltozásának is tanúi lehetünk.

Egészen a darabot lezáró, újabb ujjszopásig, amely visszatérő motívum az eddigre meglehetősen megtépázott lelkünk számára mégiscsak felcsillant némi reményt arra vonatkozóan, hogy ebben az értelmetlennek tűnő, Beckett-megirigyelte abszurd világban az emberi természet megújulásának vágya, maximális alkalmazkodó képessége és szeretni tudása a legszörnyűbb helyzeteket is képes felülírni.

Sarah Kane: Szétbombázva. Rendezte: Bethlenfalvy Ádám. Játsszák: Mercs János, Papp István, Tolnai Hella. Csokonai Színház, Debrecen, 2019. február 20.

A fotókat Máthé András készítette.

Gyürky Katalin

szerző: Gyürky Katalin
honlap e-mail
Gyürky Katalin 1976-ban született, irodalomtörténész, műfordító. A Debreceni Egyetem magyar-történelem-orosz szakán végzett, Dosztojevszkij művészetéből szerzett doktori fokozatot. Kutatási területe a klasszikus és kortárs orosz próza, illetve más, szláv nyelvterületeken megjelent regényekkel is foglalkozik. Írásai és novellafordításai az Élet és Irodalom, az Új Könyvpiac, a Kalligram, a Jelenkor és az Irodalmi Szemle hasábjain jelennek meg.

KULTprogramok

<< 2019. máj. >>
hkscpsv
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum