KULTer.hu - Testidő
107902
post-template-default,single,single-post,postid-107902,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Testidő

Vékony Dorottya: Átlagos eltérés

Milyen viszonyban vagyok a testemmel? Ki vagyok én? Az a test, akit a tükörben látok, vagy az, amit mások mondanak rólam, ha meglátnak? Vagy az vagyok, aki ezen a testen belül van, és tényleg csak kölcsönkaptam a földi porhüvelyt? Ha igen, akkor fontos nekem egyáltalán, hogy milyen? Mindannyiunkat foglalkoztató kérdések ezek.

A közösségi médiában és egyéb felületeken ömlenek ránk a szép, már-már tökéletes emberi testtel kapcsolatos ideák, elvárások, melyekről időnként joggal gondolhatjuk úgy, hogy teljesen irreális, az átlagos földi halandó által el sem érhető követelményeket állítanak elénk, ha hagyjuk magunkat ezek által befolyásolni. No és itt van a külvilág másik része, az emberek, ismerősök, családtagok, barátok, akik időnként ítéletet mondanak a külsőnkről. Ezek a megjegyzések, észrevételek, pillanatfelvételek a külsőnkről bizonyosan nyomot hagynak bennünk, és dolgozni kezdenek akár pozitív, akár negatív irányba. Amíg ez a cikk születik a kávézóban, éppen egy nagy csokis croissant fogy el lassan. Nincs lelkiismeret-furdalásom (még).

A képzőművészet évezredek óta foglalkozik az emberi test ábrázolásával, s teszi azt a legkülönbözőbb kontextusokba helyezve.

Mit tudnak ehhez a komoly testművészeti örökséghez hozzátenni a mai idők? Joggal tehetjük fel ezt a kérdést, melyre a válasz megnyugtató módon az, hogy a téma örök és kimeríthetetlen, és ma is van a művészetnek mondanivalója, új elképzelése ebben a témában. Megkapó példa erre Vékony Dorottya, a magát interdiszciplináris művészként tituláló fotóművész kiállítása, mely az Átlagos eltérés címet viseli.

A tárlat középpontjában az emberi test áll, annak lecsupaszított voltában, de nem a szexuális tartalmat középpontba helyezve.

A belső és külső világunk viszonyulásait jeleníti meg ehhez a csodálatosan bonyolult szerkezethez, amelyet testnek nevezünk, és amely állítólag mindenre emlékszik, ami életünk során történt velünk. Minket szolgál, mégis sokszor ellenségünkké válik.

Megrázó női vallomásokat hallgathatunk felvételről a kiállítás egyik termében, testtel kapcsolatos életélményekről, tapasztalatokról, melyek alapjaiban határozták meg a megszólaló nők életét. Többek között arról beszélnek, hogyan változott a viszonyuk a testükhöz szülés után, erősödött az önbizalmuk azáltal, hogy a test képes egy ilyen csodát véghezvinni. Vagy éppen arról, hogy milyen rosszul esik az, ha valaki mindig azt hallja magáról, hogy sovány, nem csak hogy vékony, mivel ez már valamiféle negatív értékítéletet is hordoz magában.

Ítéletek sokaságát kapjuk életünk során a testünkkel kapcsolatosan.

A látogatót arra ösztönzi a tárlat, hogy ezeket saját maga vonatkozásában elevenítse fel, gondolja végig, és ezáltal nyilván az eddigi tapasztalatok újra átélését is kiváltja belőlünk. Arra vesz rá, hogy időt töltsünk a testünkben, a testünkkel.

Érdekes téma a szőrösség-csupaszság kérdése.

Míg sokan a férfiak esetében természetesnek, vonzónak tartják a test szőrzetét, a nőknél ez nagy általánosságban tiltólistán van, és szabadulunk tőle, ahogy csak tudunk. A tárlat is a férfiak szemszögéből mutatja be ezt, a rendkívül ötletes, Szerelemgyep című képpel. Vastag filc anyagba varrt, különböző férfiaktól származó mellkasszőrzet-szálakat látunk, melyek más-más színűek, hosszúságúak, göndörödőek vagy kevésbé göndörödőek, és mutatják, mennyire sokféle lehet a férfitestnek csupán ez az egy részlete is.

Egy idő után kezdjük kicsit kellemetlenül érezni magunkat a két nagy fehér vászon előtt, melyre projektorral vetítenek két különböző, egyenként hat főből álló embercsoportot, akik kitartóan méregetik a látogatót. Először csak jól megnéznek maguknak, utána már mintha kicsit lefitymálva nézegetnének, gunyorosan, elemzően, nem sok jót gondolva rólunk.

Itt már megfigyelők és megfigyeltek is vagyunk.

Érdekes lenne megnézni a látogatók reakcióit, ki mit tesz egy ilyen helyzetben, inkább továbbáll a pásztázó tekintetek elől, vagy ő is ugyanezt a mintát veszi fel, mintegy tükrözve a kivetített alakokat.

Szorosan egymásba fonódó, meztelenül birkózó fotó-fragmentumok várnak minket egy következő teremrészen, mindegyik fej nélküli, így sugallva azt, hogy a művész nem akarja őket egy bizonyos emberhez kötni, bármelyikünk teste szerepelhetne a fotókon.

A tárlat kapcsán nem lehet figyelmen kívül hagyni azt az épületet és teret, ahol a kiállítás megtekinthető. Nem is gondolnánk, hogy mintegy húsz percnyi buszozásra a négyes metrótól, távol a város zajától egy sajátos művésztelep, kiállítási tér, alkotó- és lakóközösség vár minket a Nagytétényi úton.

Az aqb, vagyis az art quarter budapest egy német magántulajdonban lévő, független, többemeletes alkotó- és kiállítótér, művészeti központ.

Tágas terei, rengeteg fényt beárasztó ablakai, nyugodt környezete, csodás panorámát nyújtó tetőtere alkotásra inspirál és invitál. Húsz-huszonöt magyar képzőművész stúdiója található itt, a kreatív ipar képviselőié. Nemzetközi Rezidencia Programjuk tíz külföldi művésznek ad lehetőséget, hogy általában egy hónapot töltsenek el itt. Pályázataikat egy háromfős kuratórium bírálja el, és pozitív döntés esetén szállást és alkotóhelyet biztosít számukra. A 400 négyzetméteres kiállítóteret magában foglaló központban, amelyet folyamatosan fejlesztenek, pop up kiállítások, nemzetközi programok, hangstúdió működik, és hamarosan egy kávézó is kialakításra kerül.

Az aqb célja, hogy az itt dolgozó alkotókból igazi közösséget kovácsoljon, és ehhez ennek a térnek minden nagyszerű adottsága megvan.

Február végéig zajlik a művészet és kreativitás fesztivál, amely egy gyermekek számára kitalált program, és rajzpályázat is kapcsolódott hozzá. Ott jártamkor a hangstúdióban épp egy barokk zenemű hangfelvétele zajlott, remek élmény volt, köszönet érte.

Vékony Dorottya Átlagos eltérés című kiállítása előzetes bejelentkezéssel látogatható (+36/30 456 32 22) az aqb Project Space-ben (1222 Budapest, Nagytétényi út 48-50.) 2019. március 17-ig.

A kiállítási fotókat Wéber Áron készítette.

Rácz Anna

szerző: Rácz Anna
honlap e-mail
Rácz Anna 1974-ben született Budapesten. Az ELTE-n 2002-ben művelődésszervező, majd 2016-ban jogász diplomát szerzett. Szenvedélye a kultúra és az írás. Művészeti-kulturális blogot vezet. Több fórumon publikál, leginkább színházi, irodalmi, képzőművészeti és zenei témákban.

KULTprogramok

<< 2019. Már. >>
hkscpsv
25 26 27 28 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum