KULTer.hu - Üveg által homályosan
107377
post-template-default,single,single-post,postid-107377,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Üveg által homályosan

Üveg (Glass)

M. Night Shyamalan egy viszonylag hosszú ideig tartó mélyrepülés után tért vissza ahhoz a meghökkentő, csattanós fordulatra építő thriller formulához, amit a Hatodik érzékben járatott tökélyre. A 2017-es Széttörve már a sikerei csúcsán lévő rendező munkásságát idézte, és egy váratlan húzással előkészítette a terepet Shyamalan „szuperhős trilógiájának” záródarabjához, az Üveghez. Ám a végeredmény sajnos leginkább az egyik főszereplő, Kevin Wendell Crumb elméjére emlékeztet: zavaros és széttöredezett.   

A sebezhetetlen eseményei óta biztonsági szakértőként tevékenykedő David Dunn (Bruce Willis) éjszakánként az Oltalmazó nevű önkényes igazságosztóként járja Philadelphia utcáit. Mióta a tévéből értesült róla, próbálja felkutatni a Horda – Kevin (James McAvoy) azon személyiségeinek gyűjtőneve, akik a Szörny eljövetelét várják – néven hírhedtté vált „gonosztevőt”. Mint minden rendes szuperhős, ő is rendelkezik egy segítővel (sidekickkel), aki történetesen a fia (Spencer Treat Clark), és a modern technológiákat segítségül hívva egyengeti apja küldetését. Természetesen nem marad el az elkerülhetetlen összecsapás, ám a csatának egy pszichiáter segítségével (Sarah Paulson) hamar véget vetnek a rendfenntartó erők.

Dr. Staple szakterülete az olyan megalomániás tévképzetben szenvedő betegek kezelése, akik képregény-karaktereknek képzelik magukat.

Így kerül David és Kevin ugyanarra a pszichiátriára, ahol David nemezisét, Elijah Price-t (Samuel L. Jackson) is kezelés alatt tartják. Elijah remek lehetőséget lát a 24 személyiséggel rendelkező Kevinben céljai eléréséhez: a minél nagyobb médiacirkusz érdekében kitervel egy igazi végső leszámolást a Szörny és az Oltalmazó között.

Shyamalan A sebezhetetlenben nagyon jól ráérzett egy épp kialakulóban lévő trendre, de nem pusztán meglovagolta azt, hanem egy emberközeli, intim, megrázó történet keretein belül tárta fel egy hős és ellenfele születését, kapcsolatuk bonyolult, relativizálható dinamikáját. Az Üveg témaválasztása így manapság is nagyon aktuális lehetne. Habár Elijah tettei erősen öncélúak, nem annyira látványosak és evidensek, mint David vagy Kevin megnyilvánulásai.

David igazságosztó működése kiszorul a törvényi keretek közül, ám tettei mindig a morálisan jónak tartott mezsgyén mozognak.

Kevin és személyiségei jelentik a legösszetettebb problémát. Huszonnégy énje egymással is folyamatos harcot vív, de a tetteik következményeit együtt kell vállalniuk, miután mindannyian Kevin testébe zárva léteznek. A klasszikus szuperhősmítosz dekonstrukciója sok morális kérdést vetne fel, és a manapság mindent meghatározó szuperhős- és képregényfilmdömpingre is csattanósan reflektálhatna.

Ugyanakkor A sebezhetetlen idején újszerűnek és posztmodernnek bizonyuló tematika mára kissé megkopott.

A képregényadaptációk maguk is elkezdtek önreflektívvé, valószerűbbé válni. Az Üveg mégis egy alapvetően szép, bár kissé naiv gondolatot próbál meg átadni a nézőknek. A hétköznapi emberek valójában semmiben nem különböznek a szuperhősöktől, mivel tetteik által, emberfeletti képességek nélkül is cselekedhetnek hasznosan. Együttes erővel pedig akár a rendkívülieket, hétköznapitól eltérőket elhallgattatni kívánó hatalommal szemben is felvehetik a harcot.

Előtérbe kerül a családi tragédiák jellemformáló hatása is, ahol az apafiguráknak van meghatározó szerepük.

Némileg problematikus (vagy legalábbis megkérdőjelezhető) döntés – ahogy már a Széttörve esetében is – az erőt traumatizáltságból, bántalmazottságból eredeztetni, erőforrásként tekinteni erre a megtört állapotra. Habár rengeteg képregényhősnek van tragikus eredettörténete, az esetek többségében erejük nem ebből fakad, bár hajtóerőt jelenthet. Ez az ábrázolásmód elveszi az élét és súlyát annak a puszta ténynek, hogy ezeknek az embereknek milyen szörnyűségeket kellett átélniük ahhoz, hogy szupererőre tegyenek szert. Ebben az összefüggésben válik fontossá a korábban zaklatott Casey (Anya Taylor-Joy) karaktere, aki bár szupererőt nem kap, egyik bántalmazóját mégis börtönbe juttatja. Ugyanakkor Kevinhez valamilyen furcsa Stockholm-szindróma köti, és próbál segíteni korábbi fogvatartójának. A film maga azonban nem kielégítően megalapozott körülmények között villantja fel ezeket a gondolatokat, nem igazán jelöli ki történetének sarokpontjait.

Lassú, várakozásépítő felvezetés után gyors csavarokkal, rengeteg szék között esik a földre, és az Üveg fájó módon törik szilánkosra.

Mindenképpen örvendetes, hogy Shyamalan közel sem egy megszokott szuperhősfilmben gondolkodott, így a grandiózus csetepaték elmaradnak. Mint ahogy szinte minden más is. Nincs igazi feloldás, nincs igazi katarzis, ami egy jó történetszövéssel akár hatásos is lehetne. Az Üveg dialógjai viszont nagyon sokat és szájbarágósan beszélnek amolyan kommentárként arról, hogy mi is látható éppen a vásznon, és hogy az milyen képregényes toposz mozgóképes megvalósulása. Arról azonban kevesebb szó esik, hogy mi a sztori veleje és igazi tétje.

A morális, pszichológiai feszültség és így a valós konfliktusok csak nyomokban találhatóak meg.

A filmvégi menetrendszerű fordulatok szinte a semmiből érkeznek, nincsenek rendesen alátámasztva. Mintha menet közben a forgatókönyv jobban elveszett volna a saját maga által kreált (rossz értelemben vett) balladai homályban, és a sokkhatásra építő csavaroknak kéne megoldaniuk mindent. A film több snittje és általános formanyelve is erősíti a szájbarágós érzetet. Az utolsó pár percben érkező sutácska tanulság viszont annak ellenére marad lapos, hogy a felvetett gondolat maga szép.

Az Üveg végkimenetele szemérmetlenül hatásvadász, és további kellemetlen morális kérdéseket is megválaszolatlanul hagy.

De nem minden elemében gyengélkedik Shyamalan új filmje. McAvoy játéka a Széttörve után ismét megdöbbentően erős. Legyen szó a gyors személyiségváltásokról vagy a hosszabb ideig kitartott karakterek megformálásáról, figuráinak humoros vagy éppen brutális oldaláról, nemcsak jól hozza őket, de szinte mind teljesen különböző és hiteles. A film egyik legjobb humorforrása, hogy újabb személyiségeiből is mutat ízelítőt: filmesztéta, skót (vagy ír) ikerpár, vagy éppen laza déli suttyó.

Jackson és Willis jól működnek a vásznon, valamint a kisebb szerepeket alakító színészek játéka is élvezetes. Az operatőri munka szintén dicséretre méltó.

Shyamalan nagyon szereti a szimmetrikus, középre komponált képeket, és nem riad vissza a hosszabb beállításoktól sem. A gyakran alkalmazott arcközeliken keresztül egy picit a néző is jobban belemászhat David, Elijah, Kevin vagy Dr. Staple elméjébe.

A filmben erőteljes színszimbolika is tetten érhető, amely a pszichiátrián játszódó jelenetekben (majd a film végén) kap hangsúlyt.

A rendező egy interjúban fel is fedte a színek jelentőségét: David, az élet védelmezőjeként zöldben, a magát kiemelten fontosnak, uralkodónak tartó Elijah lilában, míg Kevin – akinek Szörny személyisége a Horda által vallásos áhítattal követett kifacsart prédikátor – a buddhista és hindu szertartások jellemző okkersárga ruhájában ül a terápián. A vizuális történetmesélés tehát jól működik. Más kérdés, hogy az egyszerű, hétköznapi logika szerint

pont ebben a fehér köpenyek uralta uniformizált környezetben van legkevesebb értelme elhelyezni ezeket a színes öltözékeket.

Sajnos a film más értelemben is logikátlan marad.

Ahogy Elijah szájából elhangzik, David nem használja ki ereje teljes potenciálját, és sajnos így tesz a film is.

Az Üveg nem elsősorban a katarzismentes végjátékával kelt hiányérzetet, hanem az odáig vezető út vontatottsága és üressége miatt.

A pszichiátrián játszódó részek nem képesek átadni azt az emelkedettnek beállított, konyhafilozofáló hangulatot, amelyet elérni hivatottak, és egész egyszerűen egy idő után unalomba fulladnak. A semmitmondóan üres párbeszédek és az egyértelműsítő snittek sem adnak igazi tartást a műnek, mint ahogy a kialakuló érzelmi disszonancia sem. Hatásvadász voltuk ellenére a fordulatok meghökkentőek, valamint a vizualitásban és színészi játékban mégis rejlik annyi izgalom, hogy ne csússzon teljesen félre a végeredmény.  

Üveg (Glass), 2019. Írta és rendezte: M. Night Shyamalan. Szereplők: James McAvoy, Samuel L. Jackson, Bruce Willis, Anya Taylor-Joy, Sarah Paulson. Forgalmazza: Fórum Hungary.

Laki Péter

szerző: Laki Péter
honlap e-mail
Laki Péter 1989-ben született Fehérgyarmaton. A Debreceni Egyetemen filmtörténet és filmelmélet szakirányos szabad bölcsész diplomát szerzett, majd az Eszterházy Károly Főiskolán mozgóképkultúra és médiaismeret, valamint család- és gyermekvédő tanári szakot végzett. Jelenleg a budapesti Bűvösvölgyben médiaértés-oktató. A Premier Magazin írója, versfordításait a Black Aether magazin közölte. Zenével kapcsolatos írásai a Voice of the Wicked véleményblogján jelennek meg.

KULTprogramok

<< 2019. Már. >>
hkscpsv
25 26 27 28 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum