KULTer.hu - A zene összeköt, a politika összetör
108350
post-template-default,single,single-post,postid-108350,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A zene összeköt, a politika összetör

Hidegháború (Zimna wojna)

A lengyel filmművészet csúcskorszaka az államszocializmus évtizedeire tehető, ekkor születtek a világhírű Andrzej Wajda (Hamu és gyémánt), Roman Polanski (Kés a vízben), Agnieszka Holland (Vidéki színészek) vagy Krzysztof Kieslowski (Az amatőr) nemzetközi szinten is meghatározó művei. A lengyel filmiskolának nevezett irányzat örökségét a még élő idősebb alkotók mellett Paweł Pawlikowski viszi tovább, aki az Oscar-díjas Ida után újabb Oscar-esélyes történelmi szerelmi drámát készített, a Cannes-ban a legjobb rendezőnek járó elismerést elnyerő Hidegháborút.

A szocialista blokkban a 40-es évek vége és az 50-es évek eleje a hidegháború első, legsötétebb fázisa volt, amikor Kelet-Európában, a szovjet befolyási övezetben mindenütt sztálinista fordulat állt be. Ennek eredményeként a Nyugat kerülendő és megvetendő ellenség lett, és a totalitárius rendszerek üldözték az alternatív gondolkodásúakat.

A zsdanovi elvek által meghatározott, álnépies és ideológiákkal megterhelt szocialista realizmus vált az egyetlen elfogadott művészeti irányzattá.

Az írók, zenészek és filmrendezők ettől szenvedtek úgy Magyarországon, mint Lengyelországban. Az 50-es, 60-as évek lengyel modernista művészfilmjének meghatározó alkotói (többek között Aleksander Ford és Wajda) kénytelenek voltak hazug termelési filmeket gyártani. Ezzel a korszakkal néz szembe többek között Andrzej Wajda A márványember című filmeposzában.

Pawlikowski is az alkotói szabadságot és a szerelmet sem kímélő keménydiktatúrát idézi fel a Hidegháborúban.

A történet szerint a második világháború után Lengyelországban a zeneszerző és zongorista Wiktor folklórgyűjtéssel kénytelen foglalkozni, minthogy az állampárt nem tűri a modern zenét, amit a férfi művelni szeretne. Wiktor kollégájával járja a lengyel vidéket, hogy egy népzenei együttest verbuváljanak össze, mivel a sztálinista kultúrpolitika a folklórt kifejezetten támogatja, még ha csak azért is, mert ilyen módon kívánja erősíteni Sztálin személyi kultuszát. A gyűjtés során találkozik a férfi Zulával, a gyönyörű és gyönyörű hangú fiatal nővel, akivel végzetesen egymásba szeretnek már az első meghallgatáson. Miután az összerakott együttes nagy sikereket ér el Lengyelországban, elkezd forrósodni a talaj Wiktor lába alatt: a hatalom arra akarja rávenni, hogy változtasson az együttes összetételén, míg Zulát beszervezi a rendszer, hogy jelentsen kedveséről és mentoráról, akit a rezsim kémkedéssel gyanúsít. Ezért Wiktornak mindenképp mennie kell, a lány viszont paraszti származása és sikerei miatt maradhatna, és maradni is fog. A vasfüggöny által elválasztott szerelmesek bár megpróbálják fenntartani kapcsolatukat, azonban

a Hidegháború Oscar-jelölése ellenére nem hollywoodi film, itt a szerelem nem győz le minden akadályt.

Paweł Pawlikowski filmjének hossza meglepő lehet a néző számára: kevesebb mint másfél órás történelmi drámáról van szó. Ami azért is meghökkentő, mert a cselekmény több évtizedet ölel fel, így indokolt lenne a két, két és fél órás játékidő. Pawlikowski műve azonban formai szempontból is különleges alkotás, mert a korszakokon átívelő szerelem történetét szinte csak villanásnyi jeleneteken, egy-egy pillantáson vagy előadásfoszlányon keresztül bontja ki.

Ez tagadhatatlanul a lengyel filmiskola minimalista irányzatának örökségéből adódik.

A minimalizmusnak pedig Jerzy Kawalerowicz volt a mestere, aki jelen idejű történeteiben (Az éjszakai vonat) és történelmi filmjeiben (Mater Johanna) egyaránt alkalmazta a kihagyásos szerkesztést és a lecsupaszított filmnyelvet (kevés vágás, kevés beállítás és kameramozgás, visszafogott színészi játék). Ezt a filmformát a Hidegháború még szélsőségesebb módon használja, ami csak javára válik. Közhelyes lehet az állítás, de Pawlikowskinál teljes mértékben igaz, hogy egy-egy táncjelenetből kiragadott pillantás vagy egy távoli kép a munkatáborban tönkrement kezéről beszélő Wiktorról sokkal többet ér minden túlcsorduló, túlragozott drámai nagyjelenetnél.

Paweł Pawlikowski bevallása szerint azért is fekete-fehér a film, hogy minél hitelesebben meséljen a korabeli nyomorról, és nem mellesleg azért, hogy a Hidegháború első ránézésre is egyértelműen szemben álljon a szocialista realizmus színes, mégis valószerűtlen és hazug, sematikus propagandafilmjeitől.

A fekete-fehér a nyitószekvencia miatt végig szimbolikus.

Ahogy Wiktor és társa járják a lengyel vidéket, feltárul a szegénység és nélkülözés annak ellenére, hogy többnyire éneklő, de kétségbeesett, meggyötört arcú fiatal nőket, asszonyokat látunk. A főhőst megformáló Tomasz Kot érzékeny, hiteles játékának köszönhetően a tárgyilagos Wiktor arcára is kiül a rezignáltság, a csalódottság, hogy saját önmegvalósítása helyett hazug sztálinista előadáshoz gyűjt tehetséges énekeseket. A sors kegyetlen iróniája, s a rendszer második nagy gyomrosa, hogy Zula éppen egy ilyen tehetséges énekes, akibe ugyan beleszeret a férfi, azonban szerelmük ugyanúgy nem teljesedhet ki, ahogy Wiktor könnyűzenei karrierje sem. A film képi világát uraló fekete-fehér a beteljesületlenség szimbólumaként végig rátelepszik a hősök életére is. A Hidegháború tűpontosan bemutatja a diktatúra működésmódját a főszereplők szerelmi kapcsolatán keresztül.

A totalitárius diktatúra jellemzője, hogy nem tartja tiszteletben a magántulajdont és a privátszférát, és mindenáron tudni akar az egyén minden lépéséről.

Az államszocializmusok módszere az „oszd meg és uralkodj” volt, például az ellenségkép-teremtésen és a besúgórendszeren keresztül fordították egymás ellen a társadalom tagjait, a diktatúra ellen potenciálisan lázadó embereket, ami miatt kapcsolatok és karrierek mentek tönkre (ezt a rendező is megtapasztalta fiatalkorában, mert a 70-es években disszidált családjával Lengyelországból). Wiktor és Zula viszonyát már kezdettől megpecsételi az előadást felügyelő pártkáder, aki minduntalan beleszól a férfi munkájába, és a rendszer a nőt is megpróbálja koholt vádakkal mentora, szerelme ellen fordítani. Már ezen a konfliktuson keresztül világossá válik, hogy a parancsuralmi rendszerek szemben állnak mindennel, ami emberi és természetes.

Pawlikowski szerint Kelet-Európa jelenleg is efelé tendál, ezért is fontos feleleveníteni az államszocializmus korszakát.

Habár a Hidegháború politikai szempontból nagyon erős film, mégsem ez az egyetlen rétege. Paweł Pawlikowski műve túlnő a sematizmus és a keménydiktatúra kritikáján, és általánosabb érvényű gondolatokat is megfogalmaz a férfi-nő viszonnyal kapcsolatban.

Jóllehet, Wiktor és Zula a vasfüggöny és az államszocializmus miatt szakadnak szét, azonban érdekes módon éppen a vasfüggöny, a tiltások és korlátozások azok, amelyek miatt lobog a szerelem a két főszereplő között. Wiktor szabadságát veszélyezteti, hogy Jugoszláviában lássa az ott fellépő Zulát, és mindketten csak a formaságok miatt házasodnak össze valakivel, azonban hűségesek maradnak egymáshoz. Mindaddig, amíg meg nem adatik a lehetőség arra, hogy Nyugaton együtt éljenek. A szabadság levegőjét beszívva eloszlik a rózsaszín köd, és kicsit mindketten kiábrándulnak egymásból. A veszélyérzet megszűnésével olyan, mintha a szerelem is csillapodna, és az idealizált másik mögül előbújik a valódi ember.

Több kérdés is felmerül a párizsi jelentek alatt, így például az, hogy milyen prekoncepciók határoznak meg egy férfi-nő kapcsolatot.

Mert Zulának is van egy képe, egy ideálja „az igazi férfi”-ről, aminek a nyugati Wiktor nem tud megfelelni, és nagyon úgy tűnik, hogy Wiktor is valójában egy romantikus nőképet szeretett, viszont az idegen és szabadabb közegben félelmekkel és bizonytalanságokkal telítődő énekesnővel már nem tud mit kezdeni. A hagyományos genderszerepek problémája pedig már túlmutat a totalitárius diktatúrákon és a hidegháborún, hiszen egy nagyon mai, valljuk meg, Oscar-kompatibilis kérdéskörről van szó. Ám Pawlikowski ezt a manapság kicsit túlbeszélt témát újszerűen és őszintén taglalja, nem esik át a ló túlsó oldalára, mint sok nyugati, Oscarra is jelölt, illetve Oscar-díjas filmalkotás (például Guillermo del Torótól A víz érintése, ami túlságosan is leegyszerűsíti a genderproblémát, és egyoldalúan elutasító a heteroszexuális, fehér, maszkulin férfiakkal szemben).

Egyszerű, minimalista, de lebilincselő és közel tökéletes film a Hidegháború, jóllehet, éppen minimalizmusa a gyenge pontja.

Igen, Pawlikowski művének gyenge pontja a korábban taglalt és dicsért minimalizmus, mert Joanna Kulig és Tomasz Kot hősei annyira emberiek, annyira magukkal ragadók, hogy több mint 2 órán keresztül szívesen néztem volna őket, és ezzel bizonyára lesznek még így páran. A Hidegháború kevesebb mint másfél órás játékidejét persze igazolják a frappáns és tartalmas rövid jelenetek, azonban bizonyos részeknél mégis indokolt lett volna kicsit bővebben kifejteni a dolgokat. Például emiatt Zula párizsi vívódása annyira nem erős, nem jön át, hogy a lány miért nem képes megbirkózni sem a Nyugattal, sem a szabad Wiktorral. A cselekmény utolsó harmadában pedig Wiktor karaktere is a kelleténél jobban háttérbe szorul a minimalizmus és a tudatos dedramatizálás miatt.

Ettől függetlenül Paweł Pawlikowski történelmi filmje nagyon megérdemelte volna az Oscar-díjakat.

Az idei nem túl erős mezőnyben egy formai és tartalmi szempontból egyaránt nagyon izgalmas, fajsúlyos és megindító drámával volt dolgunk. A Hidegháború végül Oscart sajnos egyik kategóriában sem nyert, ám ez egyáltalán ne tántorítson el minket tőle, kevesebb mint másfél órában igen sok útravalóval látja el a nézőt!

Hidegháború (Zimna wojna), 2018. Írta és rendezte: Paweł Pawlikowski. Szereplők: Joanna Kulig, Tomasz Kot, Borys Szyc, Agata Kulesza, Cédric Kahn, Jeanne Balibar. Forgalmazó: Mozinet.

Benke Attila

szerző: Benke Attila
honlap e-mail
Benke Attila 1986-ban született Kerepestarcsán. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez és magyar filmtörténettel is foglalkozik.

KULTprogramok

<< 2019. Sze. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum