KULTer.hu - Hartay Csaba novellája
108839
post-template-default,single,single-post,postid-108839,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Hartay Csaba novellája

Vérrel álmodom 

Az álmodás, az tartja bennem a lelket, testvérem. Tudod, mikről szoktam álmodni? Hogy anyámék főznek valami finom kaját, töltött káposztát. Meg van véres hurka is. Látod, vérrel álmodom. Azért nem vagyok bűnös, mert eleve nem is én akartam verekedni. Engem mindenbe belerángattak. Nem vagyok verekedős, de ha valaki belém köt, azt szétütöm. Én komolyan képes vagyok addig ütni valakit, amíg pofázik, vagy mozog, hogy tanulja meg a leckét. Engem nem érdekel már az sem, ha itt kell még tovább bent lennem. Csak azért jó lenne lelépni innen. Kimászni a kapun, elindulni innen messze, haza vagy egyenesen Pestre. Szerencsét próbálni. Álmodni jó, olyankor nem piszkálnak az őrök, nem hallani ezeknek a záraknak az örökös kattogását. A folyosó hangjait. Ezek a hangok a legfélelmetesebbek, ahogy ott, azok a léptek kopognak, vagy inkább már csattognak. A nyikorgások, a vasak koppanásai. Rosszat azért nem szeretek álmodni. Múltkor azt álmodtam, hogy ki fognak végezni, esküszöm. Az azért nem volt olyan jó. Nyílik az ajtó, és akkor elmondják, hogy fogjam a cuccaimat, megyek a siralomházba. És akkor így mentem az őrökkel, de ilyen rohadt hosszú folyosón, és csak mentünk, felettünk meg ismétlődtek a neonok, sokáig, csak jöttek, jöttek, és nem akartak elfogyni. De végig nagyon féltem. Élőben nem félek én ám semmitől, farkast széttépek, kutyákat, mindenkit, de álmomban más, ott minden olyan, mintha kisgyerek lennék. Te amúgy be mered vallani, hogy félsz itt a cellában? Beszari vagy, látom a szemeden. Csak ugratlak, köcsöggyerek. Nem vagy köcsög, csak csicska, álljál le! Baromkodtam csak. Nézd, és még meg akar ütni. Gyere, na! Jól van, nem bántalak, mert nem szeretem a gyereksírást. Álmodni kéne, de úgy, hogy itt kitaláljuk, hogy mit álmodjunk, és akkor azt kajak megálmodni egy az egyben, de úgy, hogy győzünk, meg van egy csomó lovettánk. Valami nagyon gyors autókkal száguldozni. Bankot rabolni, nőket szedni fel. Nem akarok én bűnözni, csak ha már börtönben vagyunk, akkor álmodjunk olyat, hogy ilyen igazi bűnözők vagyunk, tele pénzzel. Nem ilyen nyomorult kis gyilkos szarházik. Te ölnél még egyszer embert? Én direkt biztosan nem, ez is véletlen volt. Álmodtál mér azzal a nénivel, akit véletlenül megöltél? Mit akartál tőle? Pénzt? Vagy meg is akartad kúrelni a nénit? Te nem beszélsz erről, csak mindig befordulsz a fal felé, ha ezt felhozom. Mit fáj ez neked már. Leülöd, hazamész, az a néni már nem fog neked rikácsolni többé. Szarházi öregek, kuporgatják a pénzüket, mink meg fiatalok, mennénk az éjszakába, és akkor nem adnak nekünk egy fillért sem. Dolgozzunk meg érte. Hol? Mikor? Nekik minek annyi összegyűjtött pénz? Unokáik le se szarják őket, magukra se költik, csak dugdossák ágyneműbe, ruhásszekrénybe. Annyit mondjál már meg, hogy te komolyan meg tudtál volna kúrelni egy ilyen nénit? Hány éves volt? Lehetett az vagy hatvanöt, vagy hetven is, nem igaz, Jenő? Eljátszod, hogy alszol, attól még úgysem jön a jó álom a menő kocsikról meg a jó nőkről. Vagy te már csak öregasszonyokról akarsz álmodni, Jenci? Baszd meg magad, Jenő, aludjál akkor, irigyellek, én itt nem tudok csak így aludni. Hallod, mintha valaki járkálna. Kopognak. Valaki veri a csövet egy szomszéd zárkában. Ezek sem tudnak aludni. Meséljek, mi van otthon? Nem sok minden, Jenő. Szerintem, mint nálatok. Nem nagyon voltak játékaink. Volt egy ágy, egy ilyen nagy kanapé, vagy minek mondják, azon birkóztunk a bátyáimmal. Kijöttek a rugói is. Komolyan. De vérre menően birkóztunk ám, nem csak játszottunk, engem a Zsolti majdnem megfojtott, Kálmánt meg én rúgtam úgy nyakon, hogy majdnem megfulladt. Véreset köpött, csúnya volt. Apám is vert minket. Szíjjal, bottal, ilyen rossz fotelnak a karfájával. Amit megfogott, azzal górált oda. Apám mindig ivott, már a munkahelyen is. Bejárt valami építőiparba, de csak ittak. Először anyámat rendezte le, utána meg mink kaptunk, ha még volt ereje. Elterveztem, már akkor, hogy annyit fogok gyúrni meg mindenfélét edzeni, meg karatézni is, hogy egyszer leütöm az öreget, engem nem érdekel, visszaadom neki azt a sok szart, amit anyámnak meg a tesóimnak adott. Nem is jönnek meglátogatni. Anya írt a múltkor, de csak képeslapot. Szeretnek. Én meg szeretnék kiszabadulni. Álmodni kéne arról is, milyen lesz kint. Megcsinálni valami nagy balhét, és jól élni utána. Kirámolni egy boltot vagy kocsmát. Ahol tudnánk, hogy a pénztárgépben ott a sok ezres, ötszázas. Anyunak is adnék egy köteggel. Apámnak nem, minek, csak meginná azonnal. A világ pénze nem elég piára neki. Nem nagyon voltak nekünk játékaink, Jenő. Csúzliztunk. Meg nyilaztunk. Engem nem érdekelt, én mindenre és mindenkire rálőttem, ami élt és mozgott. Szarok rájuk, le akartam szedni őket. Horgászni is eljártunk, de csak halastóra, bevetős pecával, meg hármashorgokkal. Ilyen pontyokat rángattunk ki, e. Megkergettek a halőrök vagy a mezőőrök, nem is tudom már. Nem kaptak el szerencsére, még azokat is meg kellett volna gyepálnunk a bátyáimmal. Még az kellett volna, hogy valamelyik bekrepáljon nekünk. Gyenge szarok ezek mind. Ha mindenki olyan erős, fasza csávó lenne, mint mink, nem itt lennénk, hanem most is harcolnánk az utcán. Őmiattuk kerültünk be ide. Nyápic kis szar alak mind. Jár a szájuk, de ha meglátnak egy pillangókést, összehugyozzák magukat a félelemtől. Akkor add ide, amid van, és nem bántunk. Hát emiatt vannak az erőszakoskodások, mert olyan makacsok néhányan. A te öregasszonyod is gondolom, mennyire nyivákolt. Fogta volna be a pofáját, talán még ma is süthetne süteményt. Mit tehettél te arról, hogy ilyen hülye természete van? Én nem védeni akarom magunkat, csak ezek itt mindig az igazsággal meg a bűnökkel jönnek. Az ilyen gyenge mandrók nem bűnösek, csak mink, akiket erősre edzett az élet? Új életet kéne kezdeni, igazad van. Hagyni ezeket a bűnöket, de ha egyszer nem hagynak élni minket? Mindent elvesznek tőlünk, és a jómódúaknak adják eleve, hát milyen igazság ez, tesó? Anya mondta, hogy minket a bátyáimmal csak a rosszaság érdekelt. Én szerettem volna tanulni, de nem bírok jól olvasni. Hiába mondtam a köcsög tanárnak, hogy mondja el, mit kéne megtanulnom, csak pofázott, hogy hányadik oldal ottan a könyvben. Nem is volt tankönyvem, még füzetem sem nagyon. Egy ilyen kis ceruzám volt, e. Mondta a diri, hogy valami állami büntetést fog kapni a családunk, ha nem járok be rendesen. Az ilyen iskola csak a jómódú, gyenge gyerekeknek való, akik az utcán nem tudják megvédeni magukat, és nem tudnak megharcolni a pénzért vagy valami jó ruhadarabért. Én még télikabátot is szedtem le gyerekekről. Bőgtek, de nekem meg kellett a pénz. Anyám adta el azokat a kabátokat, és még azt mondta, hogy nem akarja tudni, honnét vannak. Tudta ő azt nagyon jól. Kellett a pénz neki is, nekem is, de a bűnösök már csak mink lehettünk a bátyáimmal, mert örökké verekedtünk. Te, de én nem tartom magam verekedősnek annyira, hé. Ha most annyira idegesítene, hogy elalszol itt felettem az ágyon, akkor már bevertem volna az orrodat, te gyerek. Hagylak békibe. Nyugodjál meg, álomszuszék. Álmodni, Jenő, mit lehet mást itten bent? Kimenni az udvarra, aztán ott menetelni, mint az igazi rabok. Állandóan kirángatnak hajnalban, amikor már leginkább tudna aludni a sok szerencsétlen. Én nem érzem magam igazi rabnak, én szabad akarok lenni, én eztet érzem, a szabadságot, itt, belül, hiába vagyok ide bezárva. Nehezen telik itt egy délelőtt is, hát még az éjszakák, ha nem bír az ember csak úgy elaludni. Álmodni kell, azt nem vehetik el tőlünk az őrök, az ilyen jó kis alvás közbeni kalandokat. Meg valami jó nőkkel találkozni álmunkban, megfogdosni őket, benyúlni nekik, az is tetszene. És nem öregasszonyokkal, hallod. Ha innen kiszabadulunk, akkor a bűnünk elmúlik szerinted? Érted, hogy kérdezem. Vagy ez a bűn, ha már megtörtént, akkor nem akar sohasem véget érni? Talán ez nagyobb büntetés, mint a büdös lábadat szagolni még évekig, Jenő. Álmodni fogok, utolérlek, ott leszünk kint a közös álmunkban, viszünk pénzt a te szüleidnek is, mindenki boldog lesz. Elmegyünk valami zenés helyre, és beiszunk. Ilyet fogok álmodni, ha már nem hallom ezeket a börtönzajokat, ezeket a rémisztő kopogásokat, zörgéseket, még szerencse, hogy én semmitől sem félek.

Borítófotó: Cdn.vox

Hartay Csaba

szerző: Hartay Csaba
honlap e-mail
Hartay Csaba 1977-ben született Gyulán, jelenleg Szarvason él, költő, író, blogger. A József Attila Kör és a Szépírók Társaságának tagja. Megjelent verseskötetei: Vakuljon meg az árnyék (1996), Gyertyataposás (1998), Az idegen irány (2001), Időviszony (2003), Éji magtár (2006), Nyúlzug (2008), A jövő régészei (2012). Prózakötetei: Lerepül a hülye fejetek (2013), Nem boci! (2015), Rajongók voltunk (2018).

KULTprogramok

<< 2019. jún. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum