KULTer.hu - Komfortos misztika, jól adagolt élmény
108864
post-template-default,single,single-post,postid-108864,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Komfortos misztika, jól adagolt élmény

Nicole Krauss: Sötétlő erdő

Sötétlő erdőben nem járunk, Vergilius pedig véletlenül sem érkezik Nicole Krauss új regényében, viszont újraolvashatjuk a szerző A szerelem története című kötetének néhány epizódját. A mese ugyanaz, a szereplők mások. Továbbá van még egy adag misztika, csodaszép tájak, referencialitás és női főhős. Szépirodalom helyett bestseller, ami nem ezért rossz. A beteljesítetlen ígéretek könyve pár igazán szép mondattal. Egy nagyregénytől mindez elég kevés.

Van abban valami nemes, ahogy egy egynapos (értsd: egy nap alatt elolvasható) könyvet megpróbálunk „életben tartani”. Azokra a kötetekre gondolok, melyeket valami oknál fogva annak ellenére is végigolvastunk, hogy igazság szerint már a negyedénél, de legkésőbb a felénél le kellett volna tennünk.

Ars longa vita brevis, sok a könyv, rövid az élet, még a remekművekre sem érünk rá.

Esetemben a szerkesztői biztatás volt az ok, a penzum teljesítésének szándéka, de nem csak emiatt tartom mindezt érdemesnek megemlíteni. Sokkal inkább azért, mert előfordulhat, hogy egy hiányos szöveg is kellő munkát bír adni, mint mondjuk egy színező: nekünk kell teljessé tenni. Persze, a honorárium nem (sem) közös.

Nicole Krauss Sötétlő erdő című új regényét egészen biztosan nem olvastam volna végig és nem gondolom most sem, hogy olvasatlansága betölthetetlen űrt hagyott volna bennem.

Már a fülszöveg gyanakodással töltött el:

Nicole, a „37 éves brooklyni írónő” önmagát, Julian Epstein, a hozzá-majd-valami-módon-kötődni-fog milliomos pedig az élet értelmét keresi a könyvben. Nem nagy titok: egyik sem úgy találja meg, ahogy elgondolta, ha megtalálja egyáltalán. Az írónő is gazdag, sőt mindkettejüknek komoly kötődésük van Izraelhez, a zsidó misztikához is, továbbá szerepel még a könyvben: titkosügynök, katona, kutya, festmények, hotel, furcsa öregurak, egy kis irodalomtörténet, pálmafák és a tenger.

A szerző egyébként 1974-ben született és (meglepetés!) Brooklynban él.

Feltűnik még egy fontos szereplő, Nicole-t kalauzolja Izraelben egy idős úr, egy bizonyos Eliezer Friedman. Ez itt azért érdekes, mert a kötet végén egy rövid szerzői epilógusban a név szerint szereplőktől elnézést kér az író, illetve üzen Eliezer Friedmannak, hogy ha keresné, tudja, hogy hol találja. Nyilván lehet mindezeket ötletes gesztusoknak nevezni, én inkább kínosnak tartom.

Az erőltetett, irányított referencialitás: zsákutca.

Szerepel még a regényben: békevágy és a már jelzett „élet értelme”. Mintha egy szépségverseny fellépőit hallanánk. Természetesen a regény jól megírt, működnek a keretek, feszesek a párbeszédek, élő majd minden mondat (nem lennék meglepve, ha mindez a szerző állandó fordítójának, Mesterházi Mónikának volna köszönhető), a két szál szépen fut, plasztikusak a képek, a jellemek ugyan nem változnak sokat, Epstein és Nicole is szélsőségesen működnek legtöbbször, de működnek.

Találunk még erényt: a regény olyan tájakon játszódik, ami önmagában is megszervezi a szöveg tereit.

A szerző ráadásul nem elégszik meg ennyivel, a minimális leírásokban érzékletesen szemléltet, mutat be mindent: legyen szó Jeruzsálem óvárosáról vagy New York emblematikus helyeiről. Mindez egy regénytől nyilvánvalóan nem kevés. Ha a szerző első kötete volna, biztató lenne a folytatásra nézve, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Krauss az, aki például A szerelem története című könyvet írta. Ez a regénye (amivel szintén akadtak problémák, lásd a határozott névelős cím, mégis) egy kellően összetett, lendületes, alaposan megszerkesztett mű volt, tele mélységgel. Ráadásul A sötétlő erdő eredetinek cseppet sem mondható ötlete (fonjuk össze valami mód két egymástól eredetileg nagyon különböző alak sorsát) már volt egyszer, épp A szerelem történetében. Ott az idős ember párja nem egy középkorú nő, hanem egy gyerek, de a „különbözőségek mellett egyéb hasonlóságok is vannak” (Esterházy Péter). Tehát itt egy újrakiadással van dolgunk.

De hogy eladhatóbb legyen, került bele még egy nagy adag misztika.

Illetve hogy kellően erős lehessen az európai szál, jött hozzá még Dante és Kafka is. Pedig az ötletek kifejezetten biztatóak. Szívesen olvastam volna egy ízig-vérig amerikai gondolatot a dantei „sűrű sötét erdőről”, ahogy mindenképp izgalmasnak tűnt eljátszani azzal a gondolattal is (még ha személy szerint fárasztó játéknak is tartom), hogy mi lett volna, ha. Mondjuk, ha Kafka nem hal meg, hanem teljes titokban, elszigeteltségben, de él Izraelben. De ezeket az ígéreteket nem váltja be a könyv, mert nem is válthatja, ezek pusztán könyveladási fogások lehetnek. Másra nem gondolhatok, mert nem a szerző tehetségtelensége az, ami itt nyilvánvalóvá válik, hanem az, hogy csak gegeket használ, nincs a történetnek az ötleteken túl súlyuk, erejük.

Komfortos ez a regény, jól adagol, ettől lesz, marad felszínes, egysíkú, szürke.

Ezért aztán a Sötétlő erdő se nem sötét, se nem erdő, hiába van több szál, több sík, kaland és misztika. Hiába van megidézve és érzékletesen leírva az „Erdők Jeruzsálem lankáira” program, hiába közlekednek a hősök a terror állandó fenyegetettségében és hiába derűsek eközben. Hiába a Dávid királyig visszavezetett származás mint téma, hiába a meghívott halál végigkísértő képe.

A regényben két hang szólal meg, bravúros találmánynak is mondhatnám, hogy azokban a részekben, ahol a brooklyni 37 éves írónőről olvasunk, egyes szám első személyű a narráció, ahol viszont Epstein története zajlik, egy eléggé sokat tudó elbeszélő mesél. A kettő közötti feszültség, illetve ennek pontos megkonstruálása is mutatja, hogy komoly szerzővel van dolgunk, mely felismerés még nehezebbé teszi a tény elfogadását: kár volt ezért a könyvért. Sajnálhatjuk a fordítót, hogy kiváló kvalitásait erre a szövegre kellett fecsérelnie, és remélhetjük, hogy a kiadó a nagyszámú eladás utána  kapott bevételből tehetséges fiatal magyar írókat fedez fel inkább.

Mert ez a fajta amerikai irodalom: nem ér sokat.

Epstein elherdálja vagyonát és egészen üres lesz. Világjobbító szándékokkal indul erre az útra, de jótékonykodása újra csak egoépítés, ugyanúgy, ahogy a vagyon felhalmozása volt egykor. Terve, hogy minél kisebb súllyal legyen jelen a világban, nem sikerül. Eldobja magától a nehezékeket, megszabadul az őt földhöz kötő súlyoktól, de mindvégig egyetlen valami, saját maga körül forog az élete. Önmegváltása sikerrel jár, mondja a regény, kár, hogy nem ironikusan, hanem nagyon is komolyan. A vagyon széthullása, a gyökerek felfedezése nem ad neki szabadságot, amit a regény szerint ugyan megszerez, de ez annak csak egy egysíkú hollywoodi változata. A magát kívülről is látó, élete delére érve kiüresedett Nicole az új élményektől és a Kafka-történet feszültségétől újul meg, legalábbis a könyvből így tudjuk tőle. De ez csupán a látszat, Nicole, ahogy a regény is a felszínen marad, nem száll alá, nem bolyong eleget, dacára a legextrémebb helyzeteknek.

Egy viszonylag részletes elemzésben Krusovszky Dénes a middlebrow (közép/közepe irodalom) magyar szerzői között Szabó Magdát említi, illetve Bán Zoltán András nyomán Fejes Endrét, Csurkát, Galgóczit. A definíció szerint a middlebrow „közérthető, de gondosan megírt, irodalmi igényű, szórakoztató mű. Ez egyfelől a társadalmi igazságosság kifejezetten élessé vált igényével is kompatibilis, hiszen lényegében nem rekeszt ki semmilyen befogadói csoportot (sőt, rajta keresztül valahol – mondják – szót érthetnek a korábban csak high- vagy csak lowbrow kultúrát fogyasztó rétegek is), másfelől pedig az átalakuló – valóban piacosodó – irodalmi piac igényeit is kiszolgálja, hiszen jó eséllyel tömegesen eladható termékeket állít elő, szemben a magas művészet vagy az ellenművészet (avantgárd) korábbi produktumaival”. Anélkül, hogy itt részletes vitába bonyolódnék, felteszem, hogy ez így igaz, és Nicole Krauss regényét ebbe a kategóriába sorolhatjuk. Akkor viszont van miért hálásak lennünk, hogy a magyar irodalom a miénk. Szabó Magda vagy Galgóczi Erzsébet messze többek, mint ez a regény.

Nicole Krauss: Sötétlő erdő, ford. Mesterházi Mónika, Magvető, Budapest, 2018.

Nagygéci Kovács József

szerző: Nagygéci Kovács József
honlap e-mail
Nagygéci Kovács József 1977-ben született Sátoraljaújhelyen. Református lelkész, amatőr futballedző, kritikus. Jelenleg Dunakeszin él, tanít, de leginkább olvas.

KULTprogramok

<< 2019. okt. >>
hkscpsv
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum