KULTer.hu - Viselkedjünk végre állathoz méltón!
108903
post-template-default,single,single-post,postid-108903,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Viselkedjünk végre állathoz méltón!

Interjú az Animal City alkotóival

Egy színházi tér, tele állatokkal, viszont nincsenek nézők. Pontosabban minden néző egy állat. Pontosabban minden néző résztvevő is egyben. Maszkok mögött, hangok kíséretében, kísérleti jelleggel, de semmiképpen nem koncepció nélkül. És működik. Nagyon működik. Ez az Animal City.

KULTer.hu: Ezen az előadáson nem voltak nézők, csak résztvevők. Az volt az érzésem, hogy ti négyen tartottátok a teret, mint a varázslók, középen, a színpadon meg mehet a mágia.

Nem olyan egyszerű dolog ezt kitalálni. Egyszerűbb, amikor színészek vannak, meg történet, abban jobban adottak az indítókulcsok, hogy mi mitől működik, de egy ilyen helyzetben elég sok kérdéssel kellett szembesülni, hogy hogy lesz. Olyan játékot létrehozni, amiben a nézők szívesen beállnak és aktívak, szerintem nagyon nehéz dolog.

KULTer.hu: Sokat meditálok, és erről az jutott eszembe, hogy mennyire ki tudja kapcsolni az elmét, ha lemegyünk állati szintre. Eljuthatunk az elme létrejötte előtti állapotba.

Ez volt a plusz ajándék a folyamatból. Az utolsó egy hónapban minden nap reggeltől estig nyomtuk, és az utolsó három nap én már csak a színpadon voltam, és játszottam a majmot ezerrel. Olyan szinten semmi teher nem volt, felszabadító volt, teljesen bele lehetett menni.

Előadások után meg olyan, mintha kitáncoltam volna magam. Majdnem, hogy kipihent vagyok.


KULTer.hu:
Mi hozott össze négyőtöket, honnan ismeritek egymást?

Baráti társaságból. Volt egy házibulisorozat Makai Daniéknál, ami abból állt, hogy minden hétvégén kimentünk Tökre, és ott voltunk pár napot.

Volt egy szoba, ahol folyton zenéltünk, nem volt szabad elhallgatnia a zenének.

Ott találkoztunk négyen. Különböző kombinációkban már dolgoztunk is együtt, csak még így nem. Erre az ötletre Dávid hívott össze minket. Akkor volt a Staféta pályázat. Az inspirált, hogy legyen egy olyan előadás, hogy a nézők építik a színházi világot.

KULTer.hu: Értelmezhető ez színháznak?

Mi azt állítjuk, hogy igen. És szeretnénk, ha erről gondolkodnának mások is. Mivel hogy ez játék, és a nézőnek aktív szerepe van, így egy csomó emberben felmerült ugyanez a kérdés, hogy például a színház a nézésről szól-e. Én azt gondolom, azon túl, hogy nagyon aktívan részt lehet venni a játékban, azért néznek is.

Csak egymást nézik, meg önmagukat.

Attól kezdve, hogy ez nem otthon, a négy fal között, vagy workshop szituációban zajlik, hanem színházi térben, ez egy színház: egy szimbolikus térben van egy adott helyzet.

Magyarországon még nem jellemző ez a módszer.

Részvételi előadások léteznek, amelyeknek pedagógiai célzata van. A résztvevők megszólalhatnak, reflektálhatnak. Amit mi csináltunk, az egy újszerű dolog itthon, de más országokban alap. Fel sem merül, hogy ez színház vagy sem.

KULTer.hu: Számomra ez nem színház. Azért, mert nem különül el a színész és a befogadó, másrészről meg nincs meg az, hogy én odamegyek azért, hogy passzívan befogadjak, engem szórakoztassanak, inspirálódjak, töltekezzek, elgondolkozzak, megbotránkozzak, társadalomkritikára ösztönözzenek stb. Itt, mivel aktív résztvevőként foglalkoztatva vagyok, az én cselekvésemmel hozzájárulok ahhoz, hogy mindez létrejöjjön.

A színházi élmény azért egy ideje túlmutat ezen. Ez egy teljesen kortárs jelenség. Először voltak a fényképészek a hatalmas, állványra rakható gépeikkel, aztán lehet venni filmes gépet, ma meg már mindenki filmet rendez az iPhone-ján összevágott anyagból. Nem mondod azt, hogy az nem videó, holott nem filmrendező készítette.


KULTer.hu: Tehát maga a színház fogalma is evolválódik?

Egyrészt felmerül, hogy mi a szerepe a színháznak, mi az, ami történhet egy színházban a nézővel. Lehet, hogy nem áll fel a székéről, vagy meg sem szólal, de egy csomó olyan helyzet van, amikor a nézésen túlmutat a darab. Ez egy közösségi élmény. Bent ülünk mi, emberek egy térben, egymás mellett. Halljuk, ahogy szuszog a másik. Ahogy nevet.

Ha akarjuk, ha nem, ez egy közös együttlét. Kérdés, hogy ezzel kezdünk-e egy másik szinten valamit.

Egyébként nem értek egyet azzal, hogy kizárólag a nézők készítik. Mi adjuk a teret, az instrukciókat. Mi hárman állatként járkálunk a nézők között. Ezzel ösztönözzük magát a játékot.

A mi funkciónk az előadásban nem az, hogy bennünket nézzenek. A jelenlétünkkel katalizáljuk a történéseket.

Ez másfajta előadói szerep. De attól még egy szerep.

KULTer.hu: Hogyan osztottátok ki a szerepeket?

Kipróbáltunk több variációt is. Több mint fél éven keresztül csináltuk ezt az előadást, az ötlete pedig egy évvel ezelőtt született meg.

KULTer.hu: Ti tagjai vagytok bármelyik Animal Citynek?

Zajlik a beavatásunk. Van egy Animal City Kisbérnél, ott voltunk a legközelebb ahhoz, hogy bevegyenek minket, de inkább megfigyelő szerepben maradtunk és dokumentáltunk.


KULTer.hu: Lehet olyat, hogy az ember csak lemegy oda egy hétvégére, vagy pedig ott oszlopos tagnak kell lenni?

Ez egy másik típusú Animal City azért, amit ők képviselnek. Megy velük az egyeztetés, hogy hogyan lehetne ezt még komolyabbra megcsinálni. Az előadás végén fel lehet iratkozni egy levelezőlistára, ha valakit érdekel a dolog továbbra is. A miénk tulajdonképpen egy Animal City klubgyűlés volt. Lehet, hogy lesznek visszajáró tagok, akik már voltak.

KULTer.hu: A darabban a játékokat hogy találtátok ki?

A maszkokat tudtuk, próbáltunk állati működésmódokba belekerülni, és a próbateremben volt tükör. Belenéztünk a tükörbe, és nagyon izgalmas volt.

Ha látod magadon ezt a maszkot, akkor kezd el igazán működni. Látod, hogy az arcod átváltozik, és te magad is átváltozol.

Bár az állat nem néz tükörbe és nem ébred öntudatra, de az emberek állattá változásához a tükör nagyon jó eszköz, hiszen látod, hogy milyen vagy. Kínkeservesen sok munka volt, mire kitaláltuk, mi működik és mi nem.

KULTer.hu: Az jutott eszembe, hogy vannak szerepjátékfalvak, ahol mindenkinek van karaktere, és visszajárnak a tagok. Nagyon szakszerűen ki van dolgozva. Beugrott, hogy ugyanezt meg lehet csinálni, csak állatokkal.

Volt olyan, aki nagyon mélyre ment az előadás után. Ez egy önismereti utazás is. Fontos azt kommunikálni, hogy ezek a dolgok megtörténnek, hogy másfél óráig egészen más tudatállapotban vagy. Ezt meg lehet csinálni, bármikor hozzá tudsz nyúlni, át tudod transzformálni a hétköznapokba. Szemben azzal, hogy sok spirituális gyakorlatban vagy elvonulás során nagyon nagy elvágás van. Ha elmegy az ember 10 nap meditációra, ott nagyon nagy a kontraszt, mikor visszajössz a városba.

Engem az izgat, hogy olyasmit tudjunk ajánlani, ami a hétköznapihoz sokkal közelebb van, és azonnal tudod alkalmazni.

Igazából a meditációnál is gyakorlat közben derül ki, hogy hetente tíz percet rá tudsz-e szánni az életedből. Másfél óra nem olyan, mintha elmennél egy hetes Animal City táborba, de másfél óra alatt is kapsz olyat, amit magaddal vihetsz. Azt szeretném, hogy amikor lekerül az emberekről a maszk, akkor nézzenek össze, hogy valamit mi együtt csináltunk, együtt megéltünk. Igaz, hogy nem ismertük egymást, de fél órája együtt szedtük a diót az előadásban. És ez a hétköznapi kapcsolódási szinthez képest közelebb tudja hozni az embereket egymáshoz.

KULTer.hu: És lehetek egyik alkalommal más állat, mint máskor?

Persze. Nem is kell feltétlenül nevesíteni, hogy milyen állat vagy. Sokaknak a maszk nem is feltétlenül a konkrét állatot jelenti, hanem akár csak a saját identitásodtól eltávolított, valamilyen tekintetben állatias én előtérbe kerülését.

KULTer.hu: Mi a célotok az Animal Cityvel?

Kíváncsiak voltunk arra, hogy mi történik, amikor az emberek maszk mögött élnek. Közben észrevettük, hogy nagy állatmánia uralkodik, és érdekelt bennünket, miért.

Szuperhősök is lehetnének, abba is bele tudom projektálni magam, de az állat nagyon kézenfekvő projekciós felület.

Régóta velünk vannak, és különböző módokon kapcsolódunk hozzájuk. Kézenfekvőnek tűnt, hogy a résztvevők állati maszkokon keresztül nézzünk magukra. Engem érdekel, hogy a színház, egy szórakoztató műfaj, hogyan tud egy valós közösségi élménnyé alakulni. Ez alatt azt értem, hogy nem csak ülünk egymás mellett, hanem máshogy is kapcsolódhatunk.

A nonverbalitás által egy tiszta kommunikációra, tiszta megnyilvánulásra kapunk lehetőséget.

Érdekel, hogy lehet összerakni a színházi figyelmet és a nonverbális együttlétet, hogy valami különleges élmény jöjjön ki belőle.

A következő esemény március 18-án lesz a budapesti Trafóban, és ide kattintva lehet rá jegyet váltani.

A fotókat a szerző készítette.

Bokor Krisztián

szerző: Bokor Krisztián
honlap e-mail
Bokor Krisztián 1988-ban született Budapesten. Jelenleg Dél-Pesten él és alkot, kedveli a vizuális művészeteket, és határozottan kerüli az öndefiniálást. Korábban rendszeresen fellépett slam poetry rendezvényeken, ma inkább versek formájában műveli a szövegalkotást. Ébren töltött óráinak jelentős részét fényképezőjével a kezében tölti.

KULTprogramok

<< 2019. okt. >>
hkscpsv
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum