KULTer.hu - 10+1 kérdés az idei Sziveri János-díjashoz
109833
post-template-default,single,single-post,postid-109833,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

10+1 kérdés az idei Sziveri János-díjashoz

Interjú Kabai Lóránt költővel

Március végén adták át az idei Sziveri János-díjat, immár huszonnyolcadik alkalommal. A díjazott Kabai Lóránt (másutt k. kabai lóránt, kabai lóránt, Spiegelmann Laura) kisbetűs költő, szerkesztő, pultos, sokoldalú alkotó lett – nem méltatlanul.

KULTer.hu: Hogy érzed most magad a Sziveri János-díj után? Hogy egy ilyen közhelyes kérdéssel indítsak.

Nem közhelyes kérdés ez, inkább hülye kérdés. (Bocs.) Hogyan érzem magam e díj után? Jól. De közben még mindig zavarban vagyok, ahogyan az átadón is zavarban voltam – azt írtad fentebb, „nem méltatlanul” kaptam e díjat, amiben én nem vagyok annyira biztos, de hát itt valószínűleg a kicsinyhitűségem beszél.

Mindenesetre nagyon megtisztelő, és sokkal jobban örülök ennek, egy civil társaság független díjának, mintha mondjuk egy állami középdíjat kaptam volna,

amire jelöltek már többször, és amit vonakodva ugyan, de elfogadnék és átvennék, a pénzdíjat pedig teljes egészében szétosztanám három-négy tehetséges fiatal szerző között. De szerencsére állami díj veszélye nem fenyeget mostanság.

KULTer.hu: Másfél éve kiléptél a Műút folyóirat szerkesztőségéből, a laphoz kapcsolódó más feladatköreidből is (Műút Szöveggyár-tábor, Deákpoézis). Akkor úgy nyilatkoztál, meglehetősen szűkszavúan, hogy hátrébb lépsz kettőt az irodalmi közélettől. Nem nagyon kívántál beszélni arról, hogy mi is vezetett ehhez a döntéshez. Most elárulnád a KULTer.hu olvasóinak, mi(k) állt(ak) a döntésed mögött?

Valóban nem kívántam hosszabban beszélni róla nyilvánosan, mégis elég terjedelmesen válaszoltam a Litera kérdéseire tavaly januárban (melynek a főszerkesztő adott – szerintem túl hangzatos, vagy milyen – címet a szövegből kiemelve: Hol a kurvaistenben élünk?). De ha már erről kérdezel, eloszlatnék két pletykát, amiket terjesztettek a kilépésem okairól. Szóval, nem azért léptem ki a Műút szerkesztőségéből, mert a kollégáim erre presszionáltak – ők nagyon rosszul vették a döntésemet, és próbáltak maradásra bírni. És nem is azért léptem ki, mert a saját karrieremmel akarok foglalkozni – bár az igaz, mióta nem mások szövegeivel dolgozom álló nap, elkezdtem újra írni.

A valódi okok nagyon összetettek, az egyik nyilván az, hogy belefáradtam a kardozásba.

Jelen helyzetben feleslegesen próbálok bármit tenni például azért, hogy az állami kultúratámogatás kiegyenlítettebb és szakmailag jobban megalapozott legyen – hogy is nevezik ezt, szélmalomharc? Másfelől, jól éreztem, e tevékenységem kihatott a lap támogatottságára is. Utólag informálisan értesültem arról, hogy ha nem léptem volna ki, akkor 2018-ra semmit nem kapott volna a Műút az NKA-tól, de mert kiléptem, mégis kaptak egy szerény összeget. Ez utóbbi dolgot nézve mégsem volt túlzottan hangzatos a Litera-szöveg címe.

KULTer.hu: Nyugodtabb, kiszámíthatóbb lett így az életed? Azért kérdezem, mert akik ismernek, tudják, hogy pultosként dolgozol egy ideje. Ez mennyire köti le a napjaidat?

Az életem mindenképp nyugodtabb lett, ami az irodalmi, közéleti oldalt illeti: nem foglalkozom vele. Értsd: nem véletlenül nem nyitok ki már egyetlen híroldalt sem, csak elvétve, de akkor is hamar, legkésőbb a lead elolvasása után be is zárom; és főleg nem véletlenül nem vállalok semmilyen szereplést, se felolvasást, se moderálást, de rendre nemet mondok azokra a felkérésekre is, melyek egy-egy adott könyv szerkesztésére vonatkoznak. (Akad néhány kivétel: elvállaltam egy március eleji beszélgetést-felolvasást Nagyváradon, illetve igent mondtam Virág Gábornak a Sziveri János-díj átadója után, amikor a DombosFestre hívott. Valamint egy friss ügy: épp ma vállaltam el feLugossy Laca újabb kettős kötetének szerkesztését – nem tudtam és nem is akartam nemet mondani, több könyvén dolgoztam már.)

Azt hiszem, most épp elég annyi „jelenlét” részemről, hogy publikálok.

A pultozás heti négy alkalmat jelent, általában napi 10-12 órát. De igen, marad némi időm például írni is.

KULTer.hu: 2012-ben láttam egy Béki Istvánnal közös performanszodat Debrecenben. Ez mintha abbamaradt volna. Terveztek hasonlót a közeljövőben?

1994 óta foglalkozom akcióművészettel, hol másokkal közös, hol önálló performanszokról, happeningekről van szó, mindeddig az utolsót 2013-ban mutattuk be a Litera tatai táborában Bocsi Eszter táncművésszel közösen. Békivel 2003 vagy 2004 óta dolgozunk együtt, azóta vagyok állandó segítője – legutóbb tavaly novemberben, a Műcsarnokban volt egy kis mellékszerepem mellette. Ami a saját performanszaimat illeti, ama 2013-asnál is éreztem, eljutottam valamiféle végpontra, ahol szükségszerűen megáll az ember.

Azt hiszem, most ez a szünet inkább arról szól, hogy keresem a műfaj adekvát, ma is érvényesen használható „nyelvét”, formáját.

De abban biztos vagyok, hogy részemről még nincs vége, azaz lesz folytatás – lehet, hogy „csak” akciófelolvasások formájában, bár vannak nagyobb szabású terveim, pontosabban ötleteim is, de ezekről egyelőre nem beszélnék.

KULTer.hu: Második köteted, a nem kijárat (esőkönyv) 2003-as megjelenése óta két-háromévenkét jöttek a könyveid. Örömteli, hogy mostanában egyre többet publikálsz. Gondolom, ezek az új versek lassan azért kötetté érnek.

Szeretek a 2003-as nem kijáratra úgy gondolni mint az első kötetemre, azaz a sajnálatosan korán, 1994-ben megjelent, alacsony példányszámú versfüzetet inkább nulladik kötetnek tekintem. És igen, azóta 3-4 évente jöttek ki verseskötetek, a legutóbbi 2016-ban semmi szín címmel, aminek létrejötte is fura volt, 2012 óta nem is nagyon írtam új verset, csak néhány kisprózaszerű szöveget a blogomra – e kötet ezeknek az át- és újraírásából született.

Tavaly tavasz óta viszont íródnak sorra az új versek, ami jó, ugyanakkor meglepő, mert szinte el is felejtettem már, milyen érzés, milyen élmény ez.

És előbb-utóbb alighanem kötet is összeáll ezekből, sőt, nagyjából már látom a szerkezetét, pontosabban a szerkezeteit is e leendő kötetnek, bár nem tervezek ennyire előre, sőt jó pár meglepetés is ér menet közben, persze ezek inkább termékeny dolgok.

KULTer.hu: Képzőművészként is ismert vagy, több önálló és csoportos kiállításod volt már. Dolgozol most ezen a vonalon is?

Mostanában jóval kevesebbet festek sajnos, mint korábban, de azért nem álltam le teljesen, készültek új képek, új videók, alakul egy újabb sorozat is lassan, amit majd egy kiállításon be tudok mutatni.

KULTer.hu: Egy időben sokak által kedvelt volt a Kocka és a haverok comic-strip sorozatod. Tervezed a folytatást?

Ennek a sorozatnak véglegesen vége van, azt hiszem, az utolsó strip elég egyértelműen mutatta ezt. Hogy fogok-e még képregényt készíteni? Nem tudom. A Kocka… ötlete nagyjából annyit bírt el, ahány strip elkészült, több bőrt lehúzni róla nem lenne érdemes – új képregényötletem meg egyelőre nincs (jó pár éve volt egy, de elengedtem, ennek inkább magánéleti okai voltak). Persze hozzá kell tennem azt is, hogy nem nagyon tudok rajzolni, szóval ez is eleve ott van mint gátló tényező.

KULTer.hu: Egyetemi szakdolgozatod témája Kemény István költészete volt – őt ismered személyesen is. Sziveri János viszont igen fiatalon, 35 évesen halt meg. Te akkor tizenhárom esztendősen nemigen foglalkoztál még vele, de adódik a kérdés, hogy költői, képzőművészeti indulásodkor rajtuk kívül kik hatottak még rád?

Ez is egy hülye kérdés, nem? Persze sokan hatottak, meg sem próbálnék teljes névsort összeállítani, mert biztosan kihagynék jó pár embert… De nem lehet nem említenem Petrit és Tandorit – mindketten nagyon meghatározó alapélményt jelentettek-jelentenek, ahogyan a magyar neoavantgárd alkotói, Hajas Tibor és Erdély Miklós is. Aztán vannak olyan költők, írók, akikkel kevesebbet szokás foglalkozni, vagy épp a „másodvonalhoz” tartoznak-tartoztak, mégis fontosnak érzem őket, számomra ilyen például Kormos István vagy Juhász Gyula, a 19. századból meg Komjáthy Jenő.

Persze rendszeresen megemlítem Jacques Roubaud-t, Sylvia Plath-t, e. e. cummingsot, T. S. Eliotot is, na meg Baudelaire, ugye.

De akkor még mondjam gyorsan a trubadúrokat és Szapphót. És prózaírókat még nem is mondtam, holott! Persze itt is hosszú a lista, csak néhány név, mutatóba: Defoe, Swift, Sterne, kis ugrással Italo Calvino, Georges Perec, Vlagyimir Szorokin, Paul Auster és persze Bukowski… A magyarok közül meg Asbóth János, a két Cholnoky, Szomory. Hajnóczy, Esterházy, Péterfy, Garaczi, Bartis. A kihagyottaktól elnézést kérek. A képzőművészeti lista is hosszú lenne nagyon, inkább csak azt mondom, felszabadító élmény volt Greenaway kiállítását látni 2002-ben vagy 2003-ban (már nem emlékszem, mikor), sokat jelent számomra Cy Twombly, Duchamp, Beuys… A kortárs magyar szcénából pedig Seres László és Bánki Ákos művészetét érzem legközelebb magamhoz, de nagyon szeretem feLugossy Laca és Wahorn András munkásságát is, illetve az utóbbi években sajnos alig alkotó Baglyas Erikáét.

KULTer.hu: Májusban indulsz, hat hétig Pozsonyban leszel a Visegrádi Irodalmi Rezidens Program jóvoltából. Beszélnél erről az olvasóknak? Mi lesz a dolgod, mivel foglalkozol ez alatt a másfél hónap alatt?

Május elejétől hat hétig a cseh David Zabranskyval, a lengyel Katarzyna Pilarskával és a szlovák Eva Malitivel együtt leszek a pozsonyi Irodalmi Információs Központ vendége. Ahogyan pályázatomban is írtam, a saját – irodalmi és képzőművészeti – terveim mellett szeretnék velük közösen dolgozni, anyanyelvi nyersfordítók segítségével kölcsönösen tolmácsolni egymás műveit, majd lehetőség szerint meg is jelentetni ezeket – szerencsére jó kapcsolatom van számos magyar irodalmi lap szerkesztőjével, így azt gondolom, meg tudnám ismertetni őket a magyar olvasókkal is.

KULTer.hu: Feltűnt, hogy újabb verseidben a címek nincsenek kiemelve, hanem a szövegbe simulva, de vastagabb betűkkel szedve állnak a vers élén. Néhány változtatástól eltekintve úgy látom, a szerkesztők végül elfogadták ezt a megoldást. Lehet ezt mintegy a védjegyednek tekinteni, vagy csupán a következő kötetre lesz érvényes?

Amikor tavaly tavasszal újra írni kezdtem, valahogyan ez a formai megoldás tűnt megfelelőnek, s aztán pár vers után megkedveltem annyira, hogy most egy darabig ezt fogom alkalmazni. De abban biztos vagyok, hogy csak egy kötetnyi vers erejéig, nem tovább.

KULTer.hu: Nagyjából ismerjük az állami díjakkal és pénzekkel kapcsolatos véleményed. Mit szólsz a Kukorelly Endre által indított kezdeményezéshez, a Baumgartner-díj feltámasztásához?

Nos, igen, állami elosztású pénzhez nem kívánok hozzáérni mindaddig, amíg a jelenlegi aránytalan kultúrafinanszírozási rendszer működik – így például nem is fogadok el honoráriumot olyan laptól, amely állami támogatást kap (ide értve most már az NKA-támogatásokat is). Kukorelly kezdeményezése azért is szimpatikus, mert indíttatásában egy tisztán szakmai alapon kiosztott díjat vizionál, melybe nem kerül állami pénz, és melynek odaítélésére nem hathat semmilyen hatalmi nyomás. Hamarosan utalok nekik magam is némi pénzt, csak legyen végre miből…

A borítófotót Áfra János készítette.

Nyirán Ferenc

szerző: Nyirán Ferenc
honlap e-mail
Nyirán Ferenc 1951-ben született Debrecenben. Apróságok kicsiny tárháza című verseskötete a 2016-os Könyvfesztiválra jelent meg a Műút-könyvek sorozatban, második könyve 2018-ban jelent meg Kentaur címmel.

KULTprogramok

<< 2019. máj. >>
hkscpsv
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum