KULTer.hu - A Marvel utolsó csettintése
110052
post-template-default,single,single-post,postid-110052,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A Marvel utolsó csettintése

Bosszúállók: Végjáték (Avengers: Endgame)

Egy éven át bizonytalanságban éltek a Marvel Moziverzum rajongói, hiszen Thanos a Bosszúállók: Végtelen háborúban elhúzta a világmegváltó szuperhősök nótáját. A folytatás, Anthony és Joe Russo legújabb Marvel-filmje, a Végjáték sokkal több szimpla revanstörténetnél, és szerencsére több még egy popcornmozi-korszakot lezáró alkotásnál is.

A Russo fivérek jó szokásukhoz híven valódi drámákkal töltötték meg monumentális, 3 órás szuperhősfilmjüket.

Amennyire döcögősen indult a Marvel Moziverzum története 11 évvel ezelőtt, annyira kiforrotta magát az utóbbi pár évben, többek között a Russo testvérpárnak köszönhetően. Míg James Gunn A galaxis őrzői-filmjei a 80-as évek-nosztalgiára és a sci-fis poénokra helyezték a hangsúlyt, A Hangya-sztorik kvázi betörős vígjátékokként, a Bosszúállók-filmek (Bosszúállók, Ultron kora) klasszikus városrombolós látványfilmekként működtek, addig Anthony és Joe Russo megpróbálkoztak a kicsit komolyabb hangvétellel a műfaj határain belül maradva. Az általuk rendezett Amerika Kapitány-történetek (A Tél katonája, Polgárháború) kortárs társadalmi-politikai témákat érintettek (a privátszférát megsértő háttérhatalom, a terrorizmus elleni harc morális kérdései), majd a tavaly bemutatott Bosszúállók: Végtelen háború merészen írta felül a szuperhősfilmek kötelező happy endjét, és a szokatlanul összetett antagonista, Thanos győzelmével ért véget.

A Marvel Moziverzum harmadik fázisát, sőt az utóbbi 11 évben készült 21 film által meghatározott nagy korszakot lezáró Végjáték hű maradt elődjéhez,

és ahogy azt már maga Kevin Feige, a gyártóstúdió fejese egy interjúban előrevetítette, ebben a történetben is lesznek komoly, ezúttal visszafordíthatatlan veszteségek. (A cikkben előfordulhatnak a cselekmény fordulataira utaló szövegrészek!)

A prológusban ismét feltűnik a korábban visszavonult Sólyomszem, aki nem kerülheti el Thanos csettintését:

ő ugyan megússza, azonban szeretteit elveszíti, ami miatt Ronin néven renegát bosszúállóként kezd el tevékenykedni. Eközben Tony Stark és Nebula az űrben bolyonganak, és csak Marvel Kapitánynak, illetve csapattársaiknak köszönhetik, hogy megmenekülnek az oxigénhiány miatti fulladástól. Ezután felgyorsulnak az események, és meglepő módon már a Végjáték bevezetőjében sikerül megtalálni, és igen könnyen kiiktatni a csettintés után meggyengült, beteg Thanost. 5 év telik el, ám a hősök nem tudnak élni a kudarc, illetve társaik halálának nyomasztó emlékével. Kapóra jön nekik a Hangya, aki visszatér a kvantumvilágból, és közli, hogy lehetséges az időutazás. Így a megmaradt Bosszúállók újra összeállnak, hogy a múltban összegyűjtsék a Végtelen Köveket, és visszahozzák barátaikat.

Azonban azt már az összes korábbi időutazós filmből tudjuk, hogy a múltat nem jó megbolygatni, és emiatt a Végjátékban is veszélybe kerül a jövő.

Habár Kevin Feige azt nyilatkozta, hogy valójában a hamarosan a mozikba kerülő Pókember: Idegen lesz a Marvel Moziverzum 3. fázisának utolsó mozifilmje, az új Bosszúállók azonban gyönyörű összegzése annak, amit eddig láttunk.

Az időutazás jó apropó arra, hogy a csapat tagjai szembesüljenek korábbi önmagukkal és tetteikkel, valamint elveszített szeretteikkel.

Azon felül, hogy más szemszögből látjuk a Thor, az első Bosszúállók vagy az Amerika Kapitány: A Tél katonája egyes jeleneteit, a Végjátékban szerepelnek olyan felvételek, amelyek a filmek közötti történésekbe engednek betekinteni. Így például megtudjuk, mi zajlott a Földön, miközben Amerika Kapitány a hetvenes években lefagyasztott állapotban várta végzetét, és Thornak, valamint Vasembernek is lehetősége adódik arra, hogy beszéljen rég nem látott szüleivel.

Az időutazásnak tehát nemcsak Thanos megállítása, illetve pusztításának helyrehozása szempontjából van fontos szerepe, hanem drámai funkciót kap.

A Russo fivérek műve merészen időzik el a személyes történeteknél, és ezeken keresztül a bűntudat és a szuperhősszerep problémái válnak a Végjáték vezértémáivá. Nem véletlenül lett 3 órás film az új Bosszúállók: még úgy is szükséges ez a hosszú játékidő, hogy az alkotók valójában 3 nagyobb és 3 kisebb karaktert (Thor, Amerika Kapitány, Vasember, Fekete Özvegy, Sólyomszem, Hangya) emelnek ki a sok közül. Mindegyikőjüket az a tudat gyötri, hogy nem voltak képesek megvédeni szeretteiket, illetve nem tudtak elég időt tölteni családjukkal.

Megéri így szuperhősnek lenni? Hogy csak a fájdalom, a lemondás és persze a bosszú jut a félistenek és héroszok osztályrészéül?

Már a Polgárháborúban is felmerült a kérdés, hogy meddig mehet el a hős, és van-e értelme küzdeni, ha az ellenség megállítása hatalmas áldozatokkal jár. Abban a filmben még úgymond „idegenek” estek áldozatul, azonban a Thor: Ragnarök, a Végtelen háború és a Végjáték még ennél is súlyosabb terhet rótt a maskarás igazságosztókra. Sólyomszem és Hangya családtagjaikat veszítették el, Amerika Kapitány szerelme maradt beteljesületlen több évtizedes tetszhalott állapota miatt, a Fekete Özvegynek maga a Thanos által megfelezett Bosszúállók jelentette a családot, míg Thornak nemcsak rokonsága, de szülőbolygója is odaveszett. Ironikus módon Thanosé lenne a követendő példa, aki visszavonult, lerakta a kesztyűt, és sebzett halandóként, de nyugalomban él. Vasember, Amerika Kapitány és Thor is ráéreznek ennek az életmódnak az ízére.

A Végjáték görbe tükröt tart a rajongók elé is:

míg ők legszívesebb szuperhősökké válnának, addig kedvenceik inkább a mozivászon túlsó oldalán szeretnének ülni, és boldog névtelenségben élni szeretteikkel.

Azért az új Bosszúállók nem jut el az X-Men hősök hattyúdalaként aposztrofált Logan vagy a szuperhősök ellentmondásos szerepét taglaló Watchmen-képregény komplexitásáig, de a Marvel Studios általában infantilis és inkább a könnyed szórakoztatást megcélzó filmjeihez képest meglepően érett, felnőtt alkotás. Nem a fizikai összecsapásokon, hanem a maszk mögött megbúvó emberekben zajló csatákon van a hangsúly. Biztos lesznek rajongók, akiknek nem fog tetszeni a Végjáték visszafogottsága, sötétebb tónusa, amennyiben a korábbi alkotásokhoz hasonló látványfilmre vágynak.

Éppen ezért feltűnő, hogy a Végtelen háborúban a karakterrajza szempontjából is ütős Thanos mennyire ellaposodott ebben az epizódban.

Az őrült titánnak sajnos egy negatív hőshöz képest nincs túl sok jelenete, és amikor a vásznon van, akkor is inkább klasszikus gonoszként viselkedik. Ugyan az antagonista a hősök képébe vágja, hogy elismeri kudarcát, de előhozakodik a legdurvább klisével: másodjára okosabb lesz, és nem megfelezi az Univerzum népességét, hanem elpusztítja azt, hogy teremtsen egy saját világegyetemet.

Thanosnál is elnagyoltabb az agyonsztárolt Marvel Kapitány.

A Marvel-mitológia elvileg legerősebb, Supermanhez hasonló hősnője már a saját felvezető filmjében sem volt dramaturgiai szempontból túl erős karakter, de a Végjátékban még annyira sem sikerült jelentőssé tenni. Sokáig azt hitték a rajongók, hogy ő lesz a kulcsa Thanos elpusztításának, és oda is csap a titánnak, illetve még a Marvel Kapitányban látott verziójánál is nyomulósabb, arrogánsabb figura, azonban a 3 órás játékidőből 10-20 percet tölt a vásznon. Így a prológusbeli mentőakciót leszámítva szinte értelmetlenné válik jelenléte.

A moziverzumépítés egyik rákfenéje, hogy az alkotók nem tudnak csak és kizárólag egy filmre, egy karaktercsoportra koncentrálni,

mert a stúdió fejeseinek utasítására már a következő évtizedre, a következő fázisra is gondolniuk kell. Az eddig bemutatott 21 film minden kétséget kizáróan Vasemberről, Amerika Kapitányról, Thorról és társaikról szólt, az utolsó Bosszúállók-film pedig ennek a korszaknak a lezárása. Érthető, hogy az említett figurák kaptak főszerepet, és ebben a sztoriban Marvel Kapitánynak valójában semmi keresnivalója nem lenne. De a negyedik fázisban bizonyára lesz, így erőltetett menetben fel kellett vezetni.

Mindemellett ebbe a drámai sztoriba nem illenek a tipikus Bosszúállók-poénok sem.

A Russo fivérek művei többek között azért is kiemelkedő alkotások, mert nem nagyon tűrik meg magukban az idétlenkedő hősfigurákat. Jóllehet néhány jól elhelyezett komikus geg ártani nem árt, azonban a Végjátékon érződik, hogy sok esetben csak kötelezőből lazák és humorosak az amúgy a végzet kapujában álló hősök. A legzavaróbb egyértelműen Thor szála.

A tragikus hérosszá érlelt villámistenből az alkotók egy komplett idiótát csináltak.

Az addig még rendben van, hogy Thor nemcsak szülőbolygóját veszítette el, de a Végtelen háborúban még a bosszút is elszúrta, emiatt pedig meghasonlott, alkoholista antihőssé vált. Ám az elvileg hatalmas erejű, meggyötört lelkű asgardi hős végig úgy viselkedik, mint egy kisgyerek, akinek elvették a nyalókáját. Az új-zélandi Taika Waititi a Thor: Ragnarökben direkt parodizálta a szuperhősöket, és a humoros hangvétel illett is a fő történet szempontjából nem túl jelentős sztorihoz. Azonban a Végjátékban a dráma, a bűntudat, a szuperhősszerep terhe Thor vállát is nyomja, ezért nem volt szerencsés megtartani a Ragnarök karikaturisztikus héroszát még akkor sem, ha a Marvel Studios ezt várta el a történet íróitól és rendezőitől.

Hangya hiába élcelődik a Vissza a jövőbe-trilógia időutazás-koncepciójának logikátlanságán, Amerika Kapitány történetszálának lezárásakor maguk a Végjáték alkotói is belefutnak a klasszikus időparadoxonba. És általában az időutazás, illetve ezzel összefüggésben a Végtelen Kesztyű működésmódja is rengeteg kínzó kérdést vet fel.

Még szerencse, hogy a Russo fivérek fő küldetésüket, hogy egy fajsúlyos, moziverzumösszegző filmet készítsenek, teljesítették.

Így a Végjáték logikai bukfencei és néhány ellaposított karaktere az összképet tekintve nem annyira zavaró tényezők. A kérdés már csak az, hogyan lehet mindezt folytatni, és vajon Marvel Kapitány elég erős-e ahhoz, hogy vállára vegye a negyedik fázis terhét.

Bosszúállók: Végjáték (Avengers: Endgame), 2019. Rendezte: Anthony és Joe Russo. Írta: Christopher Markus, Stephen McFeely. Szereplők: Robert Downey Jr., Josh Brolin, Gwyneth Paltrow, Chris Hemsworth, Chris Evans, Karen Gillan, Paul Rudd, Mark Ruffalo, Scarlett Johansson, Brie Larson, Jeremy Renner, Elizabeth Olsen, Tom Holland. Forgalmazó: Forum Hungary.

Benke Attila

szerző: Benke Attila
honlap e-mail
Benke Attila 1986-ban született Kerepestarcsán. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez és magyar filmtörténettel is foglalkozik.

KULTprogramok

<< 2019. Sze. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum