KULTer.hu - Gerőcs Péter kapta a Békés Pál-díjat
109588
post-template-default,single,single-post,postid-109588,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Gerőcs Péter kapta a Békés Pál-díjat

Hetedik alkalommal adták át a Békés Pál-díjat, melyet idén Gerőcs Péter vehetett át. Az elismeréssel 100.000 forint pénzjutalom is jár.

A díjról az elhunyt író végakaratának megfelelően létrejött Békés Pál Civil Társaság szakmai kuratóriumának tagjai, Závada Pál, Merényi Ágnes és Reményi József Tamás döntöttek. A társaság minden évben Békés Pál születésnapja, március 27. környékén tartja a díjátadót.

„Ilyenkor megpróbáljuk elképzelni, hogy Békés Pali barátunk mit olvasna szívesen az aktuális prózairodalomból.

Az új prózai termésből mire volna kíváncsi, mi tetszene neki. Ha beszélgetnénk, vitatkoznánk egyes művekről, ő vajon melyikhez mit szólna. És ebben a játékos képzelődésben persze az is van, hogyha volna egy díj, akkor ő vajon kinek adná.” – mondta Závada Pál megnyitóbeszédében.

Gerőcs Péter a Pécsi Tudományegyetemen filozófiát, az ELTÉ-n esztétikát és magyart tanult. A Telep Csoport tagja volt. Első két kötete, a Zombor és a világ (2010), illetve a Tárgyak (2012) novellákat tartalmaztak. 2013-ban regénnyel jelentkezett, A betegség házával. Ezt követte a Győztesek köztársasága (2015) és az Árvaképek (2018). Esszéiből Ítélet legyen! címmel 2017-ben adott ki gyűjteményt a Pesti Kalligram.

Závada Pál méltatásában kiemelte Gerőcs legutóbbi regényének, az Árvaképeknek a beszippantó hatását, érzékeny és érzéki megformálását, valamint nyelvteremtő munkáját.

Závada felhívta a figyelmet Gerőcs dokumentumfilmes munkásságára is, különösen a Privát Mészöly című, „igazán eredeti” alkotására. A teljes díjátadó megtekinthető a Kalligram Kiadó jóvoltából.

A díjat korábban Tompa Andrea (2013), Csabai László (2014), Kiss Tibor Noé (2015), Potozky László (2016), Szaniszló Judit (2017) és Papp Sándor Zsigmond (2018) vehette át.

Borítófotó: Kalligram Kiadó – Libri Csoport

KULTer.hu Hír

szerző: KULTer.hu Hír
honlap e-mail
A KULTer.hu rendelkezésére bocsátott és a szerkesztőség által továbbszerkesztett, vagy a szerkesztőség által összeállított sajtóanyagok és a szerkesztőségi hírek megjelenési formája.

KULTprogramok

<< 2019. Sze. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum