KULTer.hu - Idén két irodalmi Nobel-díjat adnak át
110047
post-template-default,single,single-post,postid-110047,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Idén két irodalmi Nobel-díjat adnak át

A Nobel Alapítvány bejelentése szerint idén október 10-én adják át a 2018-as és 2019-es irodalmi Nobel-díjat is.

A Svéd Akadémia őszi bejelentése óta sejthető volt, hogy idén ősszel két irodalmi Nobel-díjat osztanak ki. Márciusban az Akadémia beleegyezett a Nobel-bizottság követeléseinek teljesítésébe, többek között abba, hogy a korábban a bizottság tagjaként emlegetett Horace Engdahl, akadémiai tag, távozzon a díjkiosztó testületből. Ekkor erősítették meg a döntéshozó felek, hogy a tavalyi – botrány miatt kimaradt – díjazás után 2019-ben ismét kiosztják az irodalmi Nobel-díjat, sőt, duplán.

A Nobel Alapítvány sajtóközleménye szerint október 10-én jelentik be a díjazottakat, azonban a bejelentő személye sem ismert egyelőre. Az akadémia új állandó titkárt keres Anders Olsson helyére.

A Svéd Akadémia tavasszal került válságba, miután egyik tagjának, Katarina Frostensonnak a férjét, Jean-Claude Arnault-t szexuális zaklatással vádolták meg, amely a testület összeférhetetlenségi és szivárogtatási botrányát is magával hozta. XVI. Carl Gustaf király közbelépésének köszönhetően nem csupán Frostenson és a titkári posztot betöltő Sara Danius távozott az Akadémiából, de olyan tagok is lehetőséget kaptak a kilépésre, akik már évek óta elégedetlenek voltak az intézmény működésével, például az átláthatóságot hiányolták.

Forrás: Sydsvenskan

KULTer.hu Hír

szerző: KULTer.hu Hír
honlap e-mail
A KULTer.hu rendelkezésére bocsátott és a szerkesztőség által továbbszerkesztett, vagy a szerkesztőség által összeállított sajtóanyagok és a szerkesztőségi hírek megjelenési formája.

KULTprogramok

<< 2019. nov. >>
hkscpsv
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum