KULTer.hu - Jungle-re őrjöngő gépészmérnökök
110115
post-template-default,single,single-post,postid-110115,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Jungle-re őrjöngő gépészmérnökök

Jojo Mayer & Nerve-koncert az Akvárium Klubban

A második számnál teli torokból üvöltök. A koncert közepén magától mozog a testem az értelemmel követhetetlen tört ütemekre, az utolsó húsz (harminc? ötven?) percről pedig egy fél emlékképem sincs, kizárólag az érzés: hanggá válva pattogok, dallamok ívein utazom, zengetnek a basszusok és feloldódom a szintihullámokban. A Jojo Mayer & Nerve-koncerten jártam.

Pontosabban jártunk. Tesóm, Várnai Ákos, aki dobverővel a kezében született, és jelenleg az EarthJam projekt egyik fele, néhány éve mutatta ezt a különc, furcsa fazont:

„Dobvirtuóz, hallanod kell, szét fogsz esni. Aztán összerak. Jó lesz, gyere.”

Én meg mentem. Összerakott, szétestem, jó lett. Emlékeim viszont azóta halványultak, inkább psychill bulikba járok, a hangszerekkel játszott zene pedig valahogy kiesett a látóteremből. Miközben elképesztően hiányzott. Ezért is örültem nagyon, amikor megláttam a keddi koncert Facebook-eseményét, és úgy döntöttem, hogy tesómmal újból meghallgatjuk a Jojo Mayer & Nerve-t.

Ahogy gyülekeztünk az Akvárium Klub KisHalljában, meglepődve vettem észre, hogy a kezdés kiírt időpontjában maximum félháznyi ember gyűlt össze. Körülnéztem, és azt láttam, hogy a közönség összetétele inkább emlékeztet lazábban felöltözött gépészmérnökökre, mint bulizó fiatalokra. Az egyik vendég a Drumkiller dobszaküzlet pólóját viselte, míg néhány arc a színpadra felépített vasút méretű dobszerkót vizsgálta. Érezhető volt, hogy egy rétegműfaj közönsége gyűlt össze, akiknek szívügye a ritmus, és saját maguk is jó eséllyel játszanak valamilyen hasonló hangszeren.

Ahogy gyűlt a nép, egyszer csak megjelent Jojo Mayer, egy mikrofonfrizurás, true hippi kinézetű forma.

Tapsvihar és éljenzés fogadta a bandát. Ahogy Mayer a ritmussal megadta a hangzás alapját, úgy Jacob Bergson felelt a szintetizátorok és a billentyűk tökéletes működtetéséért, John Davis pedig pedálokkal és egyéb eszközökkel manipulálta a basszusgitárját elhagyó, testet és lelket átrobbantó mélyeket. Fontos még megemlíteni Aaron Nevezie-t, aki a hangzásért és a hangok valósidejű dekonstrukciójáért felelt.


Általában az jelenti a kihívást, hogy egy-egy esemény beszámolójában ne tizenhatsoros barokk körmondatokkal izzasszam meg a szerkesztőm, és legalább próbáljak meg törekedni az optimális karakterszám háromszorosánál valamivel kisebb terjedelemben összefoglalni az élményeimet. Ezzel szemben most egy-egy pillanatra, amikor éppen nem jungle-beatből váltottunk valami poprockos őrületre, eszembe jutott, hogy egyáltalán milyen oldalról lehet majd verbalizálni a jelenlegi állapotokat.

A Nerve & Jojo Mayer a ‘90-es évek végi legendás partykból alakult ki.

A rendezvénysorozat platformként szolgált, ahol kísérleti jelleggel dolgozhattak együtt DJ-k, vizuális művészek, zenészek, bevonva a közönséget, hogy végül az egész mutatvány egy valósidejű, improvizatív, összművészeti alkotássá fejlődjön.

A banda újraértelmezi az emberi kreativitás és a digitális technológia közötti kapcsolatot.

Saját hitvallásuk szerint elektronikus zenét játszanak, vagy mégsem. Ezzel ellentétben hangzásuk nem hajaz a rock vagy a jazz világára, még ha ezt a stílust határozzák is meg a maguk számára. Én, mint laikus zeneszerető, még csak nagyjából sem tudnám behatárolni a stílusukat, de a jungle-t azért megismertem: a rommá tört ütemek egyenként bontottak atomjaimra, táncoltatták meg, és raktak össze újból.


Adott egy dobos, aki azt csinál a hangszerrel, amit csak akar. Itt már szó sincs „technikai” bravúrról vagy objektív szempontok szerint elemezhető játékról.

Egy ritmusvirtuózt hallottunk, aki a saját képére formálja a hangokat, ahogy egy tűzzsonglőr él teljes szimbiózisban a lánggal.

A basszusgitárból hömpölygő mélyek törnek elő, amelyek garantálják, hogy esélyünk ne legyen fejben máshol lenni, mint a koncerten. A szintetizátorok és billentyűk módosított hangjai pedig dallamot szolgáltatnak a behunyt szemű utazáshoz, miközben a tört ütemű ritmusok teljesen áthuzalozzák a neuronjaimat.

Az első koncertem, amiről azt mondom, hogy itt nem nagyon van miről beszélni.

Szokásommal ellentétben – a szerkesztőm legnagyobb örömére – nem is szaporítanám tovább a szót. Ha szeretnél betekintést nyerni a Jojo Mayer & Nerve zseniális és egyedi világába, akkor azt javaslom, hogy indítsd el a fenti videót, vegyél egy mély levegőt, némítsd le a telefonod, és készülj életed egyik legszebb utazására.

Jojo Mayer & Nerve-koncert, Budapest, Akvárium Klub, 2019. április 9.

A fotókat Koncz Márton készítette.

Bokor Krisztián

szerző: Bokor Krisztián
honlap e-mail
Bokor Krisztián 1988-ban született Budapesten. Jelenleg Dél-Pesten él és alkot, kedveli a vizuális művészeteket, és határozottan kerüli az öndefiniálást. Korábban rendszeresen fellépett slam poetry rendezvényeken, ma inkább versek formájában műveli a szövegalkotást. Ébren töltött óráinak jelentős részét fényképezőjével a kezében tölti.

KULTprogramok

<< 2019. Sze. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum