KULTer.hu - Ahol nincsenek törvények
110422
post-template-default,single,single-post,postid-110422,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Ahol nincsenek törvények

Deadwood-közönségtalálkozó

„Welcome in the f* Deadwood!” – hangzott el a szállóigévé vált mondat egy véres verekedés után az HBO többszörös Emmy-díjas westernsorozatában, Al Swearengen (Ian McShane) szájából a második évad nyitó epizódjában, 2005-ben. Tizennégy év telt el azóta, de Deadwoodban megállt az idő. Most közel másfél évtized után, június 1-jén, még egyszer, utoljára visszatérhetünk a vadnyugat legendás kisvárosába, ahol – a szinte alig öregedett – Al és Seth tesz pontot a nyitva maradt kérdések végére. A soha meg nem tántorodó, hűséges rajongók nagy örömére az HBO zöld utat adott a Deadwood befejezéséhez. Ebből a különleges alkalomból a – Spirit Awardot és a Los Angeles Filmfesztivált is jegyző – Film Independent közönségtalálkozót szervezett az alkotókkal.

A rajongók hűségét mi sem mutatja jobban, mint hogy a Beverly Hills-i Wallis Annenberg Center for Art csordultig megtelt DVD-ket, könyveket, nejlonzacskókból kikandikáló méretes posztereket szorongató nézőkkel, akik alig várták, hogy színpadra lépjenek rajongásuk tárgyai, a sorozat kulcsfigurái. Név szerint Seth Bullock (Timothy Olyphant), Al Swearengen (Ian McShane), Sol Star (John Hawkes) és George Hearst (Gerald McRaney). Őket erősítette Dan Minahan rendező és Carolyn Strauss executive producer.

A Wallis elegáns falai ennyi káromkodást még biztosan nem hallottak, mint ezen az estén:

a „fucking” és a „cocksucker” nyomdafestéket nem tűrő kifejezések kötőszóként repkedtek az amúgy jó akusztikájú teremben. A híres amerikai filmkritikus és rádiós műsorvezető, Elvis Mitchel által moderált beszélgetésben a színészek szinte szerepben voltak. Timothy Olyphant a fején lévő westernkalappal mintha nyomatékosítani is akarta volna, hogy a karakter benne él (vagy ő él a karakterben), de Ian McShane is – kissé megremegő hanggal – bevallotta a beszélgetés vége felé, hogy maga sem gondolta volna, hogy ennyi élmény, ilyen élénken fog feltolulni benne a forgatások emlékeiből. De nem csak a sorozat legismertebb arcai voltak képesek azonosulni a szerepükkel. Gerald McRaney például felidézett egy történetet, amikor egy statiszta lelkesen odalépett hozzá, és csillogó szemekkel azt mondta a színésznek: „Remélem, hogy te is úgy fogsz meghalni az utcán, mint az apám!”

A rendező, Dan Minahan David Milch forgatókönyvírót méltatta. Úgy fogalmazott, hogy a vele való mindennapos beszélgetések a forgatás helyszínén olyanok voltak, mint a meditációk.

Az író biztos akart lenni abban, hogy az eltelt tizenkét évben az általa megalkotott karakterek „életben maradtak”, nem koptak meg.

Személyesen, a helyszínen viselt gondot rájuk. Minahanhez csatlakozott Timothy Olyphant majd Ian McShane is, akik David karakterépítésének zsenialitását dicsérték. „Soha nem láttam olyan sorozatot, amiben minden szerep ennyire ki lenne dolgozva. Lenyűgözően komplex karaktereket alkotott meg David” – mondta Timothy. „Egyik nap odamentem Davidhez és azt mondtam neki – vette át a szót Ian McShane –, hogy ebben a jelenetben szerintem túl sok Al. Mire ő azt válaszolta, hogy én meg azt hiszem, hogy nem túl sok, Ian. Al megérdemli ezt, neki ilyen összetett lelke van, és ezáltal tud konfliktusokat teremteni ebben a televíziós drámában. Igaza volt. Mint Billy Sanderson vagy a shakespeare-i hősök.” „Minden nap, amikor David ott volt a forgatáson, valami különleges történt. Az egy dolog, hogy megvolt a forgatókönyv, de David jelenléte mindig kreatív előnyt jelentett a stáb számára, amivel igyekeztek és tudtak is élni.

Pontosan elmondta, hogy mit szeretett volna az adott jelenetben látni, aztán jelezte a rendezőnek, hogy rendben, most már a tied a pálya.”

– teszi hozzá a Carolyn Strauss executive producer nevetve. „Emlékszem, az első napomon nagyon ideges voltam, bizonytalankodtem, hogy megállom-e a helyem rendezőként. David megfogott és azt mondta, hogy: If you can’t make it, fake it – ha nem tudod megcsinálni, játszd el” – viszi tovább a szót a rendező.

A Deadwood nem egy egyszerű westernsorozat, és most annak a filmváltozata, ennél sokkal több. „A Deadwood-sorozat és film egyik központi kérdése, hogy kiben bízhatsz meg” – világít rá a mélyebb jelentéstartalomra a rendező, végül McRaney fogalja össze: „Azok az emberek mentek Deadwoodba, akik nem akartak törvényt, nem akartak civilizációt és nem akartak demokráciát. De amikor ott voltak, akkor rájöttek, hogy mennyire nagy szükség van minderre.”

A Deadwood embert próbáló forgatási körülményeiről legendák keringenek Hollywoodban.

Sokan bólogatnak elismerően a szakmában, ha a Deadwood-színészek fizikális teherbírása kerül szóba. Gerald McRaney például így emlékszik vissza a zord körülményekre: „Az egyik éjszakai forgatáson mindenki nagyon sajnált. Zuhogott az eső, minden nedves és nyirkos volt, hideg szél fújt.” „Sárban tapostunk” – teszi hozzá Ian McShane. „Meglehetősen gyötrelmes volt az az éjszaka. Aztán hazaértem, a feleségem – aki egyébként ilyenkor már aludni szokott – felébredt, és az első dolog, amit kérdezett, hogy milyen volt a munkanapom, amire annyit tudtam válaszolni, hogy szörnyű.”

A színészek nem fogynak ki az anekdotákból, a moderátorba fojtják a szót, ahogy egymásra licitálva idézik fel a viccesebbnél viccesebb történeteiket.

Egyre inkább – stílusosan szólva – (western)kocsmahangulat alakul ki az elegáns színházteremben, de ezt senki sem bánja, magával ragadó a légkör, és a közönség dől a nevetéstől. Mintha csak így lenne megkomponálva: a hangulat tetőfokán zavarban lévő háttérmunkás fiú botorkál be a színpadra, és Timothy Olyphantnak egy pohár bort nyújt át, ügyelve arra, hogy ki ne lötyögtesse útközben a világsztár nedűjét. Már-már komédiába illő a jelenet, de a hangulat még tovább emelkedik.

Ian McShane viszi a prímet a sztorizásban és McRaney egyik lovas történetére reflektál.

„Elkaptam egy jelenetet a vöröslámpás házban, amiben egy szép, dús idomú örömlány éppen munkában volt egy karakter lába között. Tényleg gyönyörű volt, olyan, mint egy fekete angyal – meséli plasztikusan. Megkérdeztem tőle, hogy nem lesz ebből baj otthon? Nem – vágta rá határozottan, mire én zavartan visszakérdeztem, hogy biztos vagy te ebben? Mire ő: a vőlegényem nagyon boldog volt, hogy kiválasztottak a szerepre, mert van benne egy pársoros szövegem, és így megszereztem a filmuniós tagságomat!” A közönség jókedvét Timothy emeli tovább, mikor naiv ábrázattal hozzáfűzi: „Azt hittem, hogy ez a történet a lovakról fog szólni.”

Végül ismét szóhoz jut Elvis Mitchell, és igyekszik kissé komolyabb irányba terelni a beszélgetést: a forgatás hátteréről kérdez. Nem tudja, mire vállalkozik. „Ha a kulisszáról akarnék beszélni, az első dolog, ami eszembe jut – kezdi McShane –, hogy egy egészen különleges atmoszféra lengte be a helyszínt már a sorozat legelső forgatási napján, egy évtizeddel ezelőtt. Ez a mindenkit bekebelező köd tért vissza a film első forgatási napjain is.

Jól látszott abból, hogy a jelenete után senki nem vonult vissza, hanem színen maradt, ami nem jellemző egyébként.

Néztük a többiek munkáját, odahúztunk székeket, beszélgettünk, csak elvoltunk a Deadwood miliőjében. Valahogy senkinek nem akarózott visszamenni a lakókocsijába.” – „Jó, hát emlékszel te azokra a lakókocsikra, Ian?” – töri meg a melankolikus visszaemlékezést a mindig komolytalan Timothy. „Ó, Atyám! Hát kinek lett volna kedve visszavonulni oda? Komolyan, amikor először megláttam, az életkedvem is elment, és azt kérdeztem magamtól, hogy tényleg erre szerződtem? Mikor a sorozatot forgattam a húszas éveim végén, akkor még rendben is volt, azt gondoltam, hogy igen, egyszer majd nagy színész leszek! De most? Ennyi előrelépést tudok felmutatni egy évtized alatt?” A közönség ismét hahotázik, a moderátor pedig nem tud mit tenni, részt vesz a komédiában:

lemondóan feláll, kikapcsolja a mikrofonját, leteszi a székére és kisétál a színpadról.

Miután visszatér, Ian McShane nagyszerű empátiával tesz pontot a gondolatmenet végre: „Igen, érthető Tim, hogy csalódott voltál. De úgy is nézheted, hogy minden nap, amikor besétáltál Deadwoodba és körülnéztél, azt mondhattad magadnak: igen, ez az. Igen, ez még mindig ugyanaz.”

A Deadwood című film premierje június 1-jén lesz az HBO GO-n.

Deadwood-közönségtalálkozó, Beverly Hills, Wallis Annenberg Center for Art, 2019. április 23.

A fotókat a Araya Diaz / Getty Images készítette.

Vida Virág

szerző: Vida Virág
honlap e-mail
Vida Virág 1977-ben született Debrecenben, jelenleg Budapesten és Los Angeles-ben él. Színház- és tánckritikus, koreográfus. A Debreceni Egyetem magyar és művészettörténet szakát 2004-ben végezte el, a LÉK irodalmi kör megalapítója volt. Később a KFRTKF posztgraduális képzésén szerzett tánc- és drámapedagógusi dipolomát, majd a Magyar Táncművészeti Főiskola modern tánc szakát végezte el. Újságírói munkásságát a Színház szakfolyóiratnál kezdte 2005-ben, azóta számos szaklapnak és magazinnak a szerzője lett.

KULTprogramok

<< 2019. Sze. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum