KULTer.hu - Átkozottul, sokkolóan felületes
111171
post-template-default,single,single-post,postid-111171,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Átkozottul, sokkolóan felületes

Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány

Ted Bundy az Egyesült Államok egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosa volt, így nyilvánvalóan nagy érdeklődést von maga után az, ha az életének akárcsak egyetlen kis szegmenséből is filmet csinálnak. Joe Berlinger rendező már egy dokumentumsorozat kapcsán is beleáshatta magát a sorozatgyilkos életébe, a Conversations With a Killer: The Ted Bundy Tapes 2019 januárjában vált elérhetővé a Netflixen. Mind a négy rész átkozottul lebilincselő és sokkolóan érdekes, szinte teljes profilt kapunk benne a gyilkosról, környezetéről, Bundy múltjáról, motivációiról, mentális betegségéről. Pont ezért teljesen érthetetlen, hogy mit művelt a rendező a mozifilmmel.

Theodore Robert Bundy 1946-ban született Burlingtonban és 1989. január 24-én végezték ki, amit a börtön falain kívül egyfajta örömünnep követett a civilek és a média részéről. Áldozatai fiatal nők voltak, akiket általában megerőszakolt és brutálisan kivégzett.

Halála előtt harminc nő meggyilkolását vállalta magára, de a valós szám valószínűsíthetően magasabb.

A pszichopátia a hatvanas-hetvenes években még nem volt egy egzakt, körülhatárolt pszichiátriai fogalom, az igazságügyi profilozás is gyerekcipőben járt. Ted Bundyról pont azért is hitték el annyian, hogy valóban nem ő követte el az általa oly sokáig tagadott gyilkosságokat, mert ránézésre értelmes, vonzó, céltudatos fiatalembernek tűnt, és nehéz volt kiszúrni a részletekben megbúvó árulkodó jeleket.

Ezt a komplex és hírhedt karaktert próbálta megformálni Zac Efron, aki a High School Musical óta is leginkább közepes amerikai vígjátékokban játszott (Megint 17, Nagyfater elszabadul, Baywatch). Filmbeli párját, Liz Kloepfert Lily Collins alakítja, aki szintén hasonlóan nagyszabású művészeti alkotásokból lehet ismert a nagyérdeműnek (Tükröm, tükröm; A végzet ereklyéi: Csontváros; Ahol a szivárvány véget ér).

Nem teljesen világos, hogy miért gondolta bárki ezt a főszereplőpárost a legalkalmasabbnak egy ilyen projektre.

Leginkább az a benyomása az embernek, ha Berlinger két Bundyról készült alkotásán mereng, hogy a dokumentumsorozat kapta a minőségi történetvezetést és ábrázolásmódot, ahol kisebb nézettségre lehet ugyan számítani, de annak a bázisnak nagyobbak az elvárásai; a tinisztárok nevével fémjelzett kétórás katyvaszt pedig rá lehet sózni a Cinema Citykre, mert azt úgyis elmennek megnézni. Alapvetően nem lenne probléma azzal, ha a két alkotás két külön közönség számára készült volna, csakhogy az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány kimondatlanul is elvárja, hogy ismerjük az alaptörténetet. Közel két órán át fogalmunk sincs, mi történik pontosan. Annyira gyorsan és felületesen rohan végig a film többévnyi cselekményen, hogy nem tudjuk felvenni a fonalat.

A film 1969-ben indul Liz (Lily Collins) és Ted (Zac Efron) első találkozásának bemutatásával, amely színeiben, zeneválasztásában, hangulatában egy mázas romkom benyomását kelti. A rendező később is tudatosan él ezzel a módszerrel, hogy az „álboldogság”, a vihar előtti csend pillanataihoz idilli atmoszférát fest nekünk, hogy annál fájdalmasabban üssön be a realitás tragédiája. Zac Efron a nők által körülrajongott sármőrt már rutinosan játssza, bár talán túlságosan el is kényelmesedett ebben a szerepben az idők során. Apró mozzanatokban azonban ügyesen meg tudja jeleníteni a kezdetektől, hogy ennek a figurának bizony van vaj a füle mögött, hiába tagadja olyan bőszen egész végig.

Jól állnak neki a közeli felvételek is, ahol arcjátékával egészen hitelesen fokozza a tárgyalások drámaiságát.

A karakter viszont mégsem áll előttünk teljesen össze a film végére sem, több esszenciális összetevője hiányzik, amelyekhez nem is elsősorban jobb színészi játék, hanem jobb forgatókönyv, rendezés és színészvezetés lett volna szükséges. Zac Efron számlájára inkább az a tájékozott nézői elvárás írható, hogy a Ted Bundy-felvételekből ismert ikonikus jeleneteket elég ügyetlenül sikerült lemásolnia, ráadásul a filmben ezeknek sincs megfelelően megágyazva a logikai keret, a kontextus.

A film egyébként Liz Kloepfer szemszögéből próbálja bemutatni a történteket, és hogy milyen is volt Ted Bundyval élni,

és a zűrzavarral, amit maga után hagyott. Ehhez azonban Lily Collins végképp közepes, de inkább átlagon aluli színész, és rajta végig az látszik, mintha nem mondták volna el pontosan, kit is kéne megformálnia, így karakterének semmi mélysége nem lesz. A probléma nagyjából már a sminkes és a jelmezfelelős munkájánál indul, ugyanis Collinsnak azt is nehéz elhinni, hogy anyuka, a filmben eltelt évek pedig nem látszanak meg rajta, a megjelenéséből azonban egyáltalán nem süt, hogy a hetvenes évek Amerikájában járunk. Liznek az események hatására kialakuló alkoholizmusa teljesen súlytalan. Azon kívül, hogy a tévé előtt ül karikásra sminkelt szemekkel, majd barátnője néha figyelmezteti, nem kéne ennyit vodkázni, semmilyen valós elmélyítés nem történik, a karakter fájdalma nem átérezhető.

A film legnagyobb hibája a felületessége. A jeleneteket, időugrásokat nem kötik össze megfelelő logikai szálak,

lényegében nincs tudatos dramaturgiai építkezés, a tetőpontok elbagatellizálódnak a virtuóz színészi játék hiányában. Nem teljesen érezhető Joe Berlinger rendező filmbéli Ted Bundyja, akit dokumentumsorozatában olyan alaposan bemutat. Az teljesen rendben van, hogy nem akarta önmagát ismételni, de akkor talán egy kisebb időszakot kellett volna kiválasztania, nem pedig húsz évet két órában. Ted egyre jobban belekeveredik a bírósági eljárásokba és a gyilkossági vádakba, szinte fuldokol, erre azonban nem kerül elég hangsúly, mert rengeteg jelenet a munkahelyi konyhán a legkínosabb ismerkedős párbeszédet lefolytató Lizre megy el.

Alapvetően nagyszerű ötletnek tűnik a sorozatgyilkos élettársának szemszögéből bemutatni a történteket, Berlinger azonban mintha félúton (vagy hamarabb) elfelejtette volna, hogy ez volt az elképzelés. Olyan részletek, mint hogy Ted Bundynak amúgy van egy teljesen normális édesanyja, Louise Bundy (Forba Shepherd), elsikkadnak a végén egy fél jelenetben, ahol meglátogatja tíz másodpercre a börtönben. Vagy például Ted elejti egy telefonbeszélgetésben Liznek, amit a börtönből intéz még a film első felében, hogy „akik nőket bántalmaznak, nem húzzák itt sokáig”, majd nem történik vele semmi, egy fegyenctársa sem bántja odabent.

Az erőszakot egyébként is szinte végig mellőzik a vásznon, a gyilkosságok nincsenek brutalitásukban megjelenítve, csak beszélnek róluk,

a legvégén egy-két élethű kép kerül elő az áldozatokról a tárgyaláson, és azok a film legmegbotránkoztatóbb elemei.

Az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány sajnos nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, több hibát halmoz fel, mint amennyi pluszpontot gyűjt, és felejthető, nem elgondolkodtató mozis élménnyé válik.

Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány (Extremely Wicked, Shockingly Evil and Vile), 2019. Rendezte: Joe Berlinger. Írta: Michael Werwie. Szereplők: Lily Collins, Zac Efron, Kaya Scodelario. Forgalmazó: Big Bang Media.

Bánóczi Beáta

szerző: Bánóczi Beáta
honlap e-mail
Bánóczi Beáta 1994. április 23-án született Miskolcon. Jelenleg az ELTE pszichológia mesterszakos hallgatója. Szabadidejében slammer. A filmművészet mellett a szépirodalom iránt érdeklődik, verseit közölte a FÉLonline, a Kis Lant és az Irodalmi Szemle.

KULTprogramok

<< 2019. Júl. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum