KULTer.hu - Egy lappangó életmű nyomában
110601
post-template-default,single,single-post,postid-110601,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Egy lappangó életmű nyomában

Nagy Zsigmond festőművész munkásságáról

Mint köztudott, a 19-20. század magyar festészete rendkívül gazdag és változatos, korántsem látjuk át a maga teljességében. Számos mozaikdarab hiányzik még a pontosabb megismeréséhez. Gyakran bukkan fel egy-egy „új” festő neve, árverési katalógusokban is számtalan olyan művésszel találkozunk, aki még a képzőművészet iránt érdeklődő, rendszeres múzeumlátogató számára is ismeretlen. A hazai művészettörténet számos festő életművének feldolgozásával adós.

Jó példa erre egy kevésbé ismert, feledésbe merült festőművész, aki kalandos életutat járt be, akinek a karrierje a nagybányai asztalosműhelytől egészen a spanyol királyi udvarig ívelt. Külföldön jelentős ismertségre és elismertségre tett szert.

A maga korában László Fülöp mellett külföldön ő vált az egyik legismertebb magyar festőművésszé.

Nagy Zsigmond 1872-ben látta meg a napvilágot a festői szépségű Nagybányán.

Elemi iskoláit Nagybányán és Kolozsvárott végezte,

emellett román papok gyermekeit tanította magyarul írni-olvasni, majd könyvkereskedésben, asztalosműhelyben dolgozott, később pedig egy szobafestőnél inaskodott. Már ekkor felhívta magára a figyelmet különleges, egyéni díszítőelemeivel. Még csak tizenhét éves volt, amikor a Teleki család kendi-lónai kastélyában szobafestőként dolgozott, és szabadidejében megfestette a kastélyt, amellyel felhívta magára Teleki Bella grófnő figyelmét, aki ezért egy olajfestékkészlettel ajándékozta meg.

Egyre inkább érlelődött benne az elhatározás, hogy festő lesz, de tudta, hogy ehhez képeznie kell magát.

Egy évvel később már Budapesten szobafestésből tartotta fenn magát, miközben rendületlen elszántsággal önmaga által tákolt alapanyagokra festegetett. Kitartása meg is hozta számára az első sikert. A Nemzeti Szalonban kiállított festményének szerény honoráriumával a zsebében nyomban útra kelt Párizsba, ahonnan azonban rövid idő után – megélhetési gondok miatt – haza is tért.

Ezt követően a tanulás évei következtek. Először Bihari Sándor és Karlovszky Bertalan festőiskolájában, majd Párizsban, ahol a szabad festőiskolákat (Académie Julian, École des Arts Décoratifs) látogatta.

Mikor visszatért Magyarországra, Benczúr Gyula ösztöndíjat szerzett számára az általa vezetett I. sz. Festészeti Mesteriskolába,

ahol négy éven át folytatott tanulmányokat az akadémikus festészet mesterének irányításával. Már 1898-tól kezdődően rendszeresen szerepeltek munkái az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat által a Műcsarnokban rendezett tavaszi és téli kiállításokon, illetve egyéb tárlatokon is. A kiállított munkái sorából mindenképpen kiemelést érdemelnek változatos emberábrázolásai, portréi és bibliai tárgyú festményei, grafikái. Munkáit egyre gyakrabban közölte a Lyka Károly által szerkesztett Művészet folyóirat is.

A Könyves Kálmán Szalonban egy 75 műből álló, változatos tematikájú gyűjteményes kiállítása volt.

A korábbi bibliai tárgyú és műteremben készült portrék, jellemrajzok mellett már megjelennek a szabadban készült, plein air stílusú zsáner- és tájképek is. A kiállításon szereplő Az almafa alatt című festmény a művészettörténészek szerint is a festő egyik legsikerültebb alkotása. Ez a kép ma külföldön van, magántulajdonban.

Ezt követően Párizsban élt és alkotott, ahol több kiállításon is szerepeltek munkái.

Majd rövid időre hazalátogatott Mezőkövesdre, ahol rabul ejtette őt a matyók világa, színes öltözetükkel, szokásaikkal, jellegzetes karaktereikkel. Az itt készült mintegy 60 festményt állította ki Párizsban 1914 májusában a Georges Petit Galériában, amely átütő sikert hozott a számára. Annak ellenére, hogy a kiállításra a francia művészek munkáit bemutató jelentős tavaszi tárlatokkal egy időben került sor, nagy érdeklődés övezte a magyar festő különleges kiállítását.

Mások mellett Apollinaire is elismerően méltatta a Paris Journal hasábjain.

Sajnálatos tény, hogy ezek a festmények szétszóródtak a nagyvilágban, és a matyó sorozat együtt csak Párizsban volt látható. A kiállítás még a spanyol művészettörténészek érdeklődését is felkeltette, Nagy Zsigmonddal foglalkozó tanulmányaik sok fontos információval szolgálnak a matyó sorozatról, számos festmény reprodukcióját is közreadták.

Nagy Zsigmond számára a Georges Petit-ben rendezett kiállítás meghozta a várva várt sikert, és úgy tűnt, ígéretes jövő vár rá Franciaországban. A történelem azonban közbeszólt. Kitört az I. világháború, és – mint minden más ellenséges országból jött festő, köztük számos magyar – mindenét hátrahagyva menekülésre kényszerült.

Spanyolországban kötött ki, ahol a semmiből kellett újraépítenie az életét és művészi karrierjét.

Az első állomás Baszkföld volt, majd egy kis halászfaluban telepedett le és dolgozott. Itt festette egyik leghíresebb festményét, a La barca verdét (A zöld bárka), valamint a baszk fejsorozatot is. Spanyolországban Segismundo de Nagy néven válik ismert festővé. A következő évben már Barcelonában, Bilbaóban, Madridban és San Sebastianban volt kiállítása. Ez utóbbi jelentős fordulatot hozott életében, mivel itt

találkozott Victoria spanyol királynéval, aki portrét rendelt tőle.

Ettől kezdve Nagy Zsigmond gyakran fordult meg a királyi udvarban, ahol nagy lelkesedéssel dolgozott, megfestette a család több tagjának a portréját is. A királynét és egyik lányát, Beatrix infánsnőt pedig festeni tanította. Madridi kiállításait megtekintette XIII. Alfonz spanyol király és a királyné is.

Nagy Zsigmond hivatalosan is elnyerte az udvari festő címet.

XIII. Alfonz jó barátjává vált. A királyi udvarral ápolt kapcsolatának is köszönhetően Spanyolország több elismerésben részesítette. Festészete ekkorra már eltávolodott az akadémikus irányzattól, egyre inkább kolorista és impresszionista jegyeket mutatott.

Spanyolországi sikerei ellenére szeretett volna hazatérni, de valami belső nyugtalanság még távolabb sodorta,

hajóra ült és átment Dél-Amerikába (Argentína, Uruguay), ahol több kiállítással is bemutatkozott. Buenos Aires-ben, a híres Calle Floridán található Salon Müllerben állította ki Spanyolországban készült festményeit. Számos jelentős állami megbízást kapott, megfestette az argentin miniszterelnök és más rangos tisztségviselők, politikusok portréját. Útnak indult Európába, ahol először Madridban, majd Londonban és Liverpoolban állította ki munkáit, majd hazatért.

Budapesten a Wekerle Sándor utcában (mai Hercegprímás utca) rendezte be műtermét.

Számos budapesti és vidéki kiállításáról tudunk, melyeken részben a külföldön készült festményei kerültek bemutatásra, de emellett már egyre gyakrabban jelentek meg magyar tájakat, embereket megörökítő munkái.

Hazatérését követően még számos kiállítása volt külföldön is: Európában (Hamburg, Berlin, Göteborg, Románia) és Amerikában (New York, Chicago). Egy rövid időre még hazalátogatott szülőföldjére, Nagybányára is.

1929-ben a barcelonai világkiállításon Dicsfény a Golgothán című munkáját Grand Prix elismerésben részesítették.

Az elismerés, illetve végleges hazatérésének alkalmából a Képzőművészet című folyóirat közölt egy rövid tanulmányt a festőről. Ennek ellenére Nagy Zsigmond csalódott volt, mert idehaza közel sem volt része olyan megbecsülésben, mint külföldön. Szerette volna, ha festményeit a hazai múzeumok, mindenekelőtt a Szépművészeti Múzeum is megvásárolja.

A sok utazástól és betegségtől legyengülve, 1932 telén Budapesten érte a halál. A Kerepesi úti temetőben, a főváros által adományozott díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra.

Két évvel később a Műcsarnokban valósult meg emlékkiállítás, amely a festő különböző korszakait reprezentálta.

1996 novemberében a Belvárosi Aukciós Ház rendezett Nagy Zsigmond-emlékkiállítást. Időnként manapság is felbukkan egy-egy festménye tárlatokon. Az elmúlt évtizedekben Nagy Zsigmond számos munkája szerepelt hazai és külföldi aukciókon, és napjainkban is találkozunk festményeivel, grafikáival. Munkáinak jelentős részét azonban – sajnálatos módon – csak reprodukciókból és kiállítási katalógusokból ismerjük. Nagyon termékeny művész volt, megszállottan alkotott. Több mint 100 kiállításon szerepeltek művei, beleértve számos egyéni kiállítását is. Néhány munkáját (festmények és grafikák) a Magyar Nemzeti Galéria őrzi, számos képe pedig külföldi múzeumokban, illetve javarészt magántulajdonban van.

Nagy Zsigmonddal kapcsolatban – még művészettörténészek körében is – számos félreértéssel, tévedéssel találkozunk.

E cikk szerzője hét évvel ezelőtt kezdett a festő életútjának és művészi munkásságának kutatásába. Ennek eredményeként készült el egy monográfia, amely még kiadásra vár. További cél a festő műveinek felkutatása egy WANTED akció keretében, és az összegyűjthető festményekből egy kiállítás rendezése. Ezért köszönettel várja mindazok jelentkezését (onodi.iren@gmail.com), akiknek tulajdonában van olyan festmény vagy tudomással bírnak olyan képről, amelyen Nagy Zsiga, Nagy Zsigmond, Gyügyei Nagy Zsiga/Zsigmond, illetve S. de Nagy szignók találhatóak.

A borítófotón a festőművész látható Wekerle Sándor utcai műtermében az 1920-as évek végén.

Ónodi Irén

szerző: Ónodi Irén
honlap e-mail
Ónodi Irén 1944-ben született Budapesten. A fővárosban él, könyvtáros végzettséggel és jogász diplomával rendelkezik. Nagy Zsigmond festőművész életművének kutatója. A képzőművészeten kívül érdeklődési területei az irodalom, a színház és a zene.

KULTprogramok

<< 2019. jún. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum