KULTer.hu - Juha Márk novellája
111266
post-template-default,single,single-post,postid-111266,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Juha Márk novellája

Egy navahó kódbeszélővel készített interjú kivonata 

A 34-es szignál archívumából [2019. 02. 20.]
Az interjút készítette: JM
[kódbeszélők: az I. és II. világháborúban az USA hadseregében szolgáló indián híradó katonák]
1943. május 14.: Egy japán tengeralattjáró elsüllyeszti a Centaur nevű ausztrál kórházhajót 

Japán katanák vetettek sásszerű árnyékot barna arcára, ahogy a telefon felé hajolt, hogy lecsapjon egy moszkitót. Kilenc napja fogták el. Kínzás és kihallgatás nélkül szállították ide. Az elmúlt kilenc napban ez a homályos kis faház volt a börtöne. A redőny résein beszűrődő párhuzamos fénycsíkok, a kannibálmeleg, a lustán cammogó ventilátorlapát, ami mintha a levegő helyett csak az árnyékrácsokat rendezgette volna, egyre pontosabban modellezték a klasszikus börtöni miliőt.

Rajta kívül még hárman tartózkodtak a szobában: egy hírszerző tiszt, egy gyalogsági tizedes és egy köpcös, szemüveges férfi, aki a gépekkel foglalkozott. A japánok lehallgatókészüléke egy-két apróságot leszámítva teljesen megegyezett az amerikaiakéval. A kódbeszélő semelyikhez sem értett; neki annyi volt a dolga, hogy felmondja vagy éppen lehallgassa az előre megírt üzeneteket. Ezek az üzenetek avatatlan fülek számára mind nyelvtanilag, mind tartalmilag értelmetlenek voltak. Nem véletlenül. A kódbeszélő program navahók által alkalmazott változatában a különböző harcászati szakkifejezéseknek egyenként megfeleltettek egy-egy navahó szót (szótárt is készítettek hozzá), és ezzel az egyszerű, de közel megfejthetetlen behelyettesítéses módszerrel titkosították az üzeneteket. Ha le is hallgatták őket, egy a módszert és a navahó nyelvet ismerő szakértő nélkül a kód megfejthetetlennek bizonyult.

A hírszerző tiszt mereven bámult maga elé és cigarettázott. A japán dohánynak olyan a szaga, mint egy régi zsebórának. A kódbeszélő emlékezett, amikor gyermekkorában dédapja megmutatta neki azt a zsebórát, amit annak idején egy polgárháborús hulla zubbonyzsebéből vágott ki. Annak volt ilyen szaga: a fogaskerekekbe ragadt vérnek és sárnak. Ilyen földben termett ez a dohánylevél is. Nem értette, hogy miért pont most jutott az eszébe mindez, de az emlékezés magával ragadta. Újraélte azt a tavaszi délutánt a rezervátum szélén, amikor a barátaival színes üvegszilánkokon át figyelték az odafent köröző permetezőgépeket. Sűrű, fehér füst ereszkedett alá a tájon, mindent elborított a fehér izzás. Aztán akaratlanul is egy másik füstre gondolt. A fehérből fekete lett, megjelentek a Pearl Harbornál állomásozó amerikai repülőgép-anyahajók, ahogy a bombázás után lángba borultan süllyednek a Csendes-óceánba.

A hírszerző tiszt krákogása térítette magához. Rápillantott, és látta, hogy rovátkált bajuszán gyöngyözik a verejték. Homérosz úgy meséli, hogy Aiolosz egy marhabőr tömlőbe zárta a szelet, úgy adta át Ulyssesnek. Mintha valami hasonló történne ezen a szigeten is. Talán Hideki tábornok volt: egy magas szirt peremén összegyűjtötte őket, díszes tubákosszelencébe zárta, és magával vitte Tokióba. Bármit megadott volna egy kis hűvösségért.

De nem csak a meleg miatt volt ilyen kába. A kilenc nap alatt alig evett valamit. Ha eszükbe jutott, hoztak neki egy tál rizst vagy pár kocka nyers halat, amit mohón be is falt, de az éhségét alig csillapította. Aludni sem engedték. Hosszú napok óta ébren volt, csak néhány percre tudott elbóbiskolni, amíg a tiszt vagy a tisztet helyettesítő felügyelő kiment vizelni. Eleinte nem értette, hogy miért van erre szükség. Ha már a hagyományos kínzástól úgyis megkímélték, akkor most miért kell ilyen módon kínozni? De ahogy telt az idő, lassanként ezt is megértette. Az emberi idegrendszer zárlata így idézhető elő a legkönnyebben. A fáradtság, a bágyadtság, a kialvatlanság okozta hallucinációk – melyek valahogy emlékeket utánoztak –, mind megzavarták az elméjét. Alig bírt gondolkozni. Csak érzékelte a dolgokat: a lehallgatókészülék duruzsolását, amint a köpcös kis japán fejhallgatóval a fején a palatáblára jegyzetel; a matematikai egyenletek fehér rajzolatát a táblán, s köztük az idegen írásjeleket, a görög ábécé betűit; a cigaretták és a tizedes átizzadt inggallérjának az illatát; a tiszt katanájára vésett sárkányminta hűvösségét; a kintről beszüremlő gyakorlatozás zaját. A dolgok szétszakadni látszottak, és a kódbeszélő megijedt. Tudta, hogy azt várják tőle, hogy megfejtse a lehallgatott üzeneteket. Azt is tudta, hogy hazudni fog. De azt nem is sejtette, hogy eljut arra a pontra, ahol az előtte heverő telefon – különféle mágikus és pszichológiai erőhatásokra – a vágy abszolútumává, messiásává változik. A széteső dolgok világába a csöngés hoz majd rendet.

Az első csöngés el sem jutott a tudatáig. A gépész felkattintott valamit a szerkezeten – piros fények kezdtek villódzni – és a kagylóért nyúlt. A második csöngés elején megnyílt a vonal. Csak egy köszönésről maradtak le.

A lehallgatott üzenet személyesen neki szólt, és ez egyszer összefüggött. Az amerikai titkosszolgálat mindent elkövetett, hogy megmentse. Hívást indított az egyik Midway-szigeteki bázisukra, abban a biztos hitben, hogy a japánok majd lehallgatják, és megmutatják neki. Kiderítették, hogy a Csendes-óceán melyik szigetére hurcolták, és hagytak elég időt ahhoz, hogy a kínzások után olyan állapotba kerüljön, hogy a japánok bevethessék (ezt az időt, a hadifoglyok elbeszélései alapján, kilenc napra becsülték). Tájékoztatták, hogy a mentőakció szervezés alatt áll, hamarosan elindulnak érte, de különféle politikai és hadműveleti okokból kifolyólag még néhány napot várnia kell. Megkérték, hogy tartson ki, és ne árulja el Amerikát.

A kódbeszélő nem figyelt a szövegre, sosem tette. A behelyettesítéses rendszer elve szerint csak a kulcsszavak fontosak. Nem tudja pontosan, mit mondott a japánoknak. A fáradtság és az idő elmosta a részleteket. Lehet, hogy valóban a hírszerzés által kifejlesztett szótár megfelelő szavaival fordított, de az is lehet, hogy improvizált. Végső soron teljesen mindegy. A japánok két nappal később, május 14-én az ő információira hagyatkozva elsüllyesztettek egy ausztrál kórházhajót Queensland partjainál.

Ui.: A támadás után a CIA-nál néhányan úgy vélték, hogy azonnali hatállyal le kell állítani a kódbeszélő programot. Véleményüket azzal indokolták, hogy az indiánok szándékosan segítik a japánokat, mintegy szolidaritásból a Pearl Harbor utáni japán-amerikai állampolgárokat érintő gettósítás miatt.

Borítófotó: Pxhere

Juha Márk

szerző: Juha Márk
honlap e-mail
Juha Márk 1996-ban született Nyíregyházán. Jelenleg Budapesten él, a Semmelweis Egyetem negyedéves orvostanhallgatója.

KULTprogramok

<< 2019. Júl. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum