KULTer.hu - Mágia kis dózisokban
111313
post-template-default,single,single-post,postid-111313,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Mágia kis dózisokban

Interjú Huszti Gergely íróval

Számos példát sorolhatnánk arra, hogy egy író végül a könyvszakmában helyezkedik el, miközben ennek fordítottja talán ritkábban fordul elő. Huszti Gergely a Libri egyik kiadói ágának vezetése után önálló, kreatív tevékenységekbe fogott, az idei könyvhéten pedig egy portal fantasyval debütál. Úgy tűnhet, mintha minden út a Mesteralvók hajnala című könyv megszületése felé vezetett volna, de ezt már utólag koncipiáljuk, a szerző szerint ez egyáltalán nem volt tudatos. A misztikumhoz való vonzódás örökérvényűségéről, a fantasy műfajának megítéléséről és persze az új regényről beszélgettünk Huszti Gergellyel.

KULTer.hu: Tizenöt évig a legnagyobb hazai könyvkiadóknál szerkesztőként, vezetőszerkesztőként  majdnem hatszáz alkotóval dolgoztál együtt. Milyen érzés most íróként fellépni?

Nehéz szerintem, mert túl sok mindent tudok a könyvszakmáról ahhoz, hogy azzal az első könyvesekre jellemző naivitással, optimizmussal és törekvéssel álljak hozzá, ahogy mondjuk más tenné, ugyanakkor baromi kényelmes is.

Megtörténik egy csomó minden: van remek tördelő, kitűnő szerkesztő, tehetséges grafikus, egy egész csapat, akik azon dolgoznak, hogy ez a könyv létrejöjjön.

Tehát ez egyrészről nagyon áldásos dolog, közben meg mindig ott motoszkál bennem a kisördög, mert ismerem a kulisszák mögötti világot, a folyamatot, és ez nem mindig könnyíti meg a munkát.

KULTer.hu: Az a kisördög nem szokta időnként kritikával illetni a könyveddel kapcsolatos munkát?

Valószínűleg szokta, de én elhatároztam, hogy nem akarok olyan szerző lenni, aki mindenben kötözködik. Ez elhatározás kérdése. Rájöttem, hogy bizonyos dolgokba teljesen felesleges belemenni, akár vita, akár ízlés szinten, hanem el kell engedni. Úgy lesz jó. Ezt a leckét megtanultam 43 éves koromra, és egész jól megy.

KULTer.hu: Direkt nem akartad a korábbi kapcsolataidat feleleveníteni? Hiszen egy olyan kiadóhoz mentél, akikhez korábban semmi közöd nem volt.

Furcsa módon nem. Akkoriban majdnem mindenkivel találkoztam a könyvszakmában, ennek ellenére Dobai Till Katit személyesen mégsem ismertem korábbról, Kleinheincz Csillával is csak összefutottunk pár szakmai rendezvényen. Nem ifjúsági könyvekkel dolgoztam, így nem csoda, ha nem sok közös metszéspontunk volt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy

amikor először megkerestem őket, akkor nem ezzel a könyvvel kopogtattam be hozzájuk.

Vezetek egy YouTube-csatornát, ami a nonprofit szívügyem, és kerestem egy olyan kiadót, ahol ifjúsági könyveket adnak ki, esetleg progresszívan gondolkodnak. Nem volt konkrét elképzelésem, csak az, hogy gondolkodjunk közösen, szó se volt kéziratról. Akkor egész sokat beszélgettünk, kialakult köztünk egy kölcsönös szimpátia, és  megkérdezték, hogy mit szólnék egy hagyományos, fizikai könyvhöz. Abban nem is gondolkodtam addig, de mondtam, hogy jó. Inspiráló volt az a beszélgetés, de ahhoz képest, amire számítottam nekem kevesebbnek tűnt. Aztán november 10-én elkezdtem írni ezt a storyt, december elején elküldtem belőle négy ívet, mert az valahogy egész gyorsan kijött, egyfajta flowban íródott. Pár nap múlva hívtak föl, hogy nekik nagyon tetszik, folytassam. Ha az emberben egy picit hisznek, azért az motiváló, ez már akkor arra sarkalt, hogy nézzük meg, hova vezet ez a történet.

KULTer.hu: Az írás soha sem állt tőled távol, hiszen a zenekarjaidban dalszövegeket, később nagyon sok fülszöveget írtál, amíg a könyvszakmában dolgoztál, story coaching-gal jelenleg is foglalkozol. Az ASMR, illetve a Mesteralvók hajnala az alvás körül forog, és azt olvastam, hogy neked is voltak alvászavaraid. Nekem úgy tűnik, hogy ez a keserves tapasztalat végül konstruktívvá vált.

Ez egy érdekes történet, nem gondoltam volna, hogy ami velem (vagy másokkal is) megesett, miszerint egy időre alvászavaros, alváshiányos lettem, ilyen sok hullámot vet az életemben.

Az ASMR is egy álom, félálomszerű világ, abból egyenesen következett a fantasy,

az is tud egy ilyen álomszerű világ lenni, és akkor a történet elkezdett szépen kibontakozni.

KULTer.hu: Ebben a technikai-tudományos világban, ahol már a fotoszintézist is meg tudjuk magyarázni a kvantumbiológiának köszönhetően, szerinted miért vonzódunk mégis ennyire a misztikumhoz, a fantasyhez?

Ez így van, ahogy mondod, hogy mindezt tudjuk. Az a kérdés, vajon jól élünk-e attól, hogy ezt tudjuk? Ha ezen a gondolatmezsgyén mész tovább, és a tudományt teszed meg az emberiséget boldogító tényezőnek, akkor megkérdezem, hogy miért szól annyi tudományos-fantasztikus film, könyv arról, hogyan sodródunk bele a világvégébe ilyen vagy olyan forgatókönyvek szerint?

Miért ennyire negatív, rémisztő és sötét az a jövőkép, ha a tudomány ennyire komoly letéteményese lett annak, hogy a tudás boldogít?

Mert ebben szerényen, halkan kételkedem. A boldogságunk – és ezt a kifejezést nem szeretném egy bármikor kijátszható Joker kártyaként használni – nekem nem egyenes arányban jön abból, hogy tudományosan mennyi mindent tudunk. Ha ezt a gondolatmenetet elfogadjuk, akkor nézzük meg a másik felét a tudománynak, amit nem tudunk. Amit nem tudok, az izgat, mert abban keresem azt, ami majd jó lesz.

A hitrendszereknek lényeges eleme, hogy valamit ígérnek,

ez az ígéret legtöbbször – még ha vannak is homályos pontjai – valami, ami egyszer beteljesedhet. Azért is néztem utána a kora középkori világnak, mert hasonló ahhoz, amikor a regény is játszódik. Kerestem az emberi történelemnek azt a pontját, amikor mindennapos volt a misztikummal való találkozás. Ami engem érdekelt az az, hogy mi van akkor, ha egy olyan világot kreálunk, ami csak kis dózisokban tartalmaz mágiát. Ezek az emberek, akik ebben a regényben mozognak, egy olyan „korba” vannak elhelyezve, amely mocskos és magasztos, ez a két dolog határozza meg számomra ezt a világot. A mocsok a szó fizikális értelmében: vacak körülmények között élnek, ahol meg kell szenvedni az életet. Közben meg mégis van benne valami magasztos egy fensőbb hit által.

Itt különböző világnézetek jelennek meg, amelyek esetleg harcban állnak egymással, a figurák sem tudják pontosan, hogy miben lehet hinni.

Elképzeléseim szerint az ember a középkorban vacillált, hiszen amit látott az utcára kilépve még távolabb lehetett attól, mint amit hallott egy templomban vagy olvasott, ha olvasott. Baromi érdekes volt számomra, hogy ezt a fajta diszkrepanciát miként lehet feloldani az emberi tudatban.

KULTer.hu: A regényedben van egy szereplő, Miló, aki a mi világunkból lép át a misztikusba, és a tapasztalatai és a tudása alapján mindenre próbálja megkeresni a tudományos magyarázatot, ezzel pedig ellenpontja a többi szereplőnek. Miért szőtted bele őt is a történetbe?

Azért, hogy átélhető legyen. Ha a történetet megtartom narrátori szinten ebben a misztikus világban, akkor nincs olyan nézőpontom, aki erre az egészre a mi szemszögünkből tekint. Ahhoz, hogy egy olvasó egy történetként tudja ezt értelmezni, ahhoz mindenképpen kellett valaki, aki megtestesíti a mi világunkat, és így feszültséget is teremt. Vannak olyan klisék, amiket nagyon nem szeretek, és igyekeztem – nyilván nem klisé mentes ez sem – bizonyos dolgokat másképp megírni. A fantasyk zömében – és lehet, hogy az olvasóknak nincs ilyen elvárása, lehet, hogy ez csak az én elvárásom – általában két oldal után átlendülnek a szereplők azon, hogy egy másik helyre kerültek.

Ez az úgynevezett portal fantasy, ahol valamilyen kapu elválaszt világokat, és a karakterek ki-be járnak.

Ezen mindig csodálkoztam: na de hát bocsánat, hogyha tényleg a mi világunkból jövünk, ha ez velünk megtörténik, akkor nem az van, hogy ez nem létezik? Miló a végtelenségig bizonygatja – az olvasónak talán már humoros is –, hogy Tarjánban van valahol, egy erdőben, és már szeretne stoppal hazajutni, miközben mi már tudjuk, hogy ez nem fog megtörténni. Ő egy olyan világból jön, ahol nincs misztikum, ez igaz, de pont azért kerestem valakit, aki gamer és hacker, mert azt gondolom, hogy az a laikus számára egy egészen más világ.

KULTer.hu: Miért nézőpontkaraktereket választottál a történet elmeséléshez?

Azért mert amikor a lány szövegét írtam, az előszót, akkor úgy éreztem, hogy ez a nyelv, amit ők használnak, engem nagyon érdekel. Admira esetében archaikus a szöveg stílusa némi lírai árnyalattal, és olyan nyelvezetet lehetett használni, ami a mai prózaírásban már talán kevésbé divatos, vagy egyszerűen kevésbé használt. Ami nem azt jelenti, hogy értékvesztett, hanem egyszerűen csak nem efelé megyünk.

Rengeteg hasonlatot, metaforát, metonímiát bele lehetett sűríteni, azt sugallva, hogy ezek az emberek még így gondolkodnak a világukról.

KULTer.hu: A nyelv által, ahogyan beszélteted a szereplőidet, sokkal plasztikusabb világot építettél föl, számomra ettől megérthetőbbé és hitelesebbé vált a karakter.

Egy más ritmusú beszéd egy más ritmusú gondolkodást takar. Ezért is volt fontos nekem, hogy ők beszéljenek, mert egyrészt szerintem titokzatosabb, másrészt, ha egy mindentudó narrátor lenne a szövegben, akkor azt utálnám, mert az azt jelentené, hogy visszafog egy csomó információt, vagy csak csepegtet. Ilyenkor érzem azt a felsőbb erőt, aki engem nem hagy közel menni a tudáshoz, és csak nyitogatja az ajtókat.

Azt akartam, hogy itt a karakterek menjenek végig valamilyen úton, és nyitogassák ki a saját ajtóikat.

Szintén a kettősség vagy az ismert trópus ellen van a harmadik szereplőm, Vulgarus, aki egy idősebb férfi karakter. Ugyanis meg akartam törni ezt a lány mesél, fiú mesél elvet, és azt gondoltam, hogy érdekes lehet annyira ez a világ, hogy legyen benne egy harmadik hang, aki megint egy másik tapasztalásból jön, akinek ez élete nagy kalandja. Az is nagyon fontos volt nekem, hogy valakinek vannak felmenői, valamiket örököl, és vannak dolgok, amikből már kilép, az ezzel való viaskodás szerintem nagyon emberi dolog.

KULTer.hu: Valljuk be, hogy a fantasy sokáig lenézett műfaj volt, most már ezek a falak leomlóban vannak, viszont még mindig akadnak a szakmában, akik ennek hallatán legyintenek egyet. Nem tartasz ettől a skatulyától?

Mit tudok csinálni vele? Nagyon sok éven át foglalkoztam szórakoztató irodalommal, és a szórakoztató irodalom, illetve már maga a szó rögtön kiveri a biztosítékot annál a nagyon szűk olvasói, kritikai körnél, akik a bélyegeket ráteszik, hogy mi micsoda. Nagyon sokszor látom, és láttam azt, amikor rengeteg külföldi szerzővel dolgoztam, hogy ezek a határok korántsem annyira zártak, és annyira jól bevéshetőek, mint ahogy a kritikusok szeretnék.

KULTer.hu: Arról nem is beszélve, hogy körülbelül egy generáció és vége ennek a megítélésnek.

Az meg a másik. Sokat problémázunk azon, hogy a mai fiatalok olvasnak-e egyáltalán, ha igen, akkor mit olvasnak. Ha ezen belül még azt várom el, hogy azt olvassa, amit én akarok írni, és az bizony, kérem, magas irodalom, az nagyon sok embert megrettent, akár értelmiségieket is.

Én szeretném az agyamat eldobni, és azt, ha kikapcsol egy történet.

Mindeközben eladható sok magas irodalmi mű úgy, hogy átmegy a radar alatt, mert nem erőltettük, hogy ezt most tessék szépen öltönyben, nyakkendőben olvasni, hanem az emberek elolvasták, mert nagyon jó történet volt, fontos történetté vált. Nem szeretnék ebben álláspontot foglalni, a magam mércéje szerint nem érzem úgy, hogy bármit is szégyellnem kellene. Innen már csak nézőpont kérdése, hogy ki honnan néz rá. Természetesen Nádas Péter felől nézve ez egy más dolog, de közben a „Szeress ma és szeress holnap” felől nézve is más.

Végső soron nekem az a fontos, hogy a történet eljusson az olvasókhoz,

és ha azok még olyasmit is mondanak róla, ami egyezik a szándékaimmal, akkor azt gondolom, hogy összetalálkoztunk efölött a könyv fölött. Teljesen mindegy, mit mondtunk rá: fantasy, portal fantasy, irodalom, szórakoztató irodalom, ifjúsági irodalom, stb. Ha egy olvasónak más igényei voltak, akkor úgysem tudunk miről beszélgetni. Ne dobjunk követ arra, aki szeretne kikapcsolódni, az olvasás útján egy másik világba eljutni.

KULTer.hu: Élnél ebben a világban, amit teremtettél? És ha igen, akkor mi lennél: egy vándor, egy ludovikánus, egy szürkegém, netán egy katona?

Természetesen az ember mit mond? Persze, hogy tudnék, de aztán nem gondol bele abba, hogy ő lenne az első, aki ezekben az ütközetekben elesne a kapuknál. A mai fejemmel, a mai kényelmi életemmel az hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy simán. Hogy szeretnék-e?

Szerintem éppannyira mocskos, mint amennyire magasztos ez a világ, nyilván vonz, különben nem foglalkoztam volna ezzel,

hanem bedíszleteztem volna Ausztráliába holnaputánra. Nagyon sok anyagot gyűjtöttem közben, s tágra nyílt szemekkel néztem azt a sok információt a korabeli fegyvernemekről, öltözködésről, szokásokról, ami nekem a történelem tanulmányaimból kimaradt. Biztos kipróbálnám. Ha a történetbe akarsz belekérdezni, akkor mondjuk szívesen lennék a korhosi kormányzó titokzatos tanácsosa, Volo Magister, számomra ő egy izgalmas figura, az első kötetben épp csak felbukkan, de a másodikban már nagyobb szerephez jut. Vagy érdekesek a kódexmásolók, az is egy figyelemre méltó világ, és ha már személyes narratíva, a könyvszakma náluk egy csöppet megjelenik.

A borítófotót Englert Orsi készítette.

Vass Edit

szerző: Vass Edit
honlap e-mail
Vass Edit 1980-ban született Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán végzett magyar nyelv és irodalom tanár szakon. Azóta folyamatosan tanít és 2006-tól rendszertelenül jelennek meg írásai: könyvajánlók, színház- és filmkritikák, esszék, álnéven pedig a mai napig kisprózákat ír. 2006 és 2009 között a prokontra.hu ismeretterjesztő oldal szerkesztője és munkatársa volt.

KULTprogramok

<< 2019. jún. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum