KULTer.hu - Az ember, aki átverte Pókembert
112223
post-template-default,single,single-post,postid-112223,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Az ember, aki átverte Pókembert

Pókember: Idegenben (Spider-Man: Far From Home)

A Bosszúállók: Végjátékkal lezárult a Marvel Moziverzum egyik nagy szakasza, amelynek végkifejletében néhány ikonikus hőstől el kellett búcsúznunk. Azonban az élet nem áll meg, így Peter Parkernek is kezdenie kell valamit magával nagy visszatérése, illetve mentora elvesztése után. Erről szól a tinivígjátéki elemekkel tűzdelt Pókember: Idegenben, ami szerencsére nemcsak egy sokadik szuperhősfilm, hanem előző részéhez, a Hazatéréshez hasonlóan szívvel-lélekkel elkészített felnőtté válási dráma is.

Batman és Superman mellett Pókember a legnépszerűbb szuperhősök egyike, ugyanakkor a két DC-karakterhez hasonlóan ennek a Marvel-figurának is igencsak hányattatott a sorsa a filmvilágban.

Mielőtt csatlakozhatott volna a Marvel Moziverzumhoz, a Sony kétszer is nekiveselkedett, hogy felépítse a karakter filmes mitológiáját:

Sam Raimi Pókember-trilógiája és az Andrew Garfielddal elkészített két A csodálatos Pókember a Tom Holland-filmek elődei, amelyek különböző okokból zsákutcába futottak. A Tom Holland által megformált hős az Amerika Kapitány: Polgárháborúban csatlakozhatott a Bosszúállókhoz. Az új koncepciónak és Holland játékának köszönhetően a korábbi filmekkel szemben Peter Parker végre sokkal inkább emlékeztetett képregénybeli megfelelőjére, és önálló filmje, a Pókember: Hazatérés úgy tűnt, megerősítette a már sokadik alkalommal újragondolt Pókember pozícióját a Moziverzumban. Jon Watts műve sikerének titka, hogy nem vette véresen komolyan önmagát, ugyanakkor úgy tudott drámai lenni, mint John Hughes legendás tinivígjátékai (Tizenhat szál gyertya, Nulladik óra, Meglógtam a Ferrarival): maga a humor szolgáltatta a drámát, azaz a poénbombák gyakran keserű pirulákat is tartalmaztak.

A Pókember: Idegenben olyan, mint egy John Hughes-film: roppant vicces, roppant szórakoztató, ugyanakkor sokszor arcunkra fagyasztja a mosolyt.

Az Idegenben egyszerre folytatása a Hazatérésnek és a Bosszúállók: Végjátéknak, ezért aki még nem látta ez utóbbit, az csak saját felelősségére olvassa el az alábbi cselekményleírást! Peter Parker Hulk csettintésének köszönhetően visszatért az élők sorába, azonban egyfelől egykori társai 5 évet öregedtek (mivel Parker „tetszhalott állapota” alatt gyakorlatilag nem lett idősebb), másfelől mentora, kvázi apja, Tony Stark feláldozta magát a Thanos elleni küzdelem során, hogy megmentse az emberiséget.

Parker ismét identitásválsággal küzd, ráadásul Stark szemüvege formájában súlyos örökség nehezedik a vállára:

a speciális eszközt vezérlő, Edith nevű mesterséges intelligencia szerint neki kéne „a következő Vasemberré” válnia. Emellett pedig az ifjú Pókember MJ iránt érzett szerelme felerősödött, így európai útjuk során valahogy meg kellene hódítania szíve választottját. És hogy még bonyolultabb legyen Peter helyzete, egy alternatív Földről származó szuperhős, Mysterio tűnik fel pár hatalmas szörnyeteg társaságában, akiket a furcsa jövevény szerint sürgősen meg kell állítaniuk, különben a férfi saját világához hasonlóan a Bosszúállók által ismert Föld, így Pókember otthona és baráti köre is elpusztul. Ám Peternek hiába van hatodik érzéke, pókösztöne, még csak nem is sejti, hogy valami nagyon nem stimmel Mysterio történetében.

Az Idegenben formai szempontból is kreatív – vagy inkább trükkös – film, sok jelenetét teszi utólag idézőjelbe.

A cselekmény eleve egy furfangos videóklippel kezdődik: Whitney Huston I Will Always Love You című slágere festi alá, és igen rossz minőségű vagy giccses szűrővel ellátott képek peregnek a Végjátékban elbukott hősökről. A befogadóban felmerülhet, hogy az Idegenbent rendkívül rossz ízlésű alkotók rakták össze, azonban a felvétel gyorsan megáll, és kiderül, hogy ezt az egészet a cselekmény főszereplő diákjai dobták össze a hősök emlékére, tehát cseppet sem kell komolyan venni. Ez nem egyszerű geg, nem egy hatásvadász felütés, hanem az új Pókember alkotóinak figyelmeztetése, hogy legyünk résen, mert amit látni fogunk a továbbiakban, nem biztos, hogy a „valóságot” tükrözik.

Ennek ellenére az Idegenben első harmada inkább a tinivígjátékszál miatt érdekes, Mysterio és az elementáloknak nevezett szörnyek látványos, de unalmas csetepatéi feledhetők. A befogadó persze akkor is gyanakodhat, ha nem ismeri a figurát a képregényekből, mert a film túl gyorsan eljut az utolsó elementál elpusztításáig (sejti, hogy bizonyára nem ennyire rövid az Idegenben), és maga Mysterio alias Quentin Beck is túlságosan pozitív karakter. Ezért is volt telitalálat Jake Gyllenhaal a szerepre, mert a színész már megjelenésében is a tipikus maszkulin, romantikus hős benyomását kelti, és nehéz elképzelni róla, hogy rosszban sántikál. Viszont tény, hogy amíg eljutunk Mysterio igazi arcának megismeréséig, a csatajelenetek inkább kínosak, ásításra ösztönöznek még akkor is, ha a néző megtévesztése végett szándékosan ilyenek.

Szerencsére Peter Parker ezúttal is átélhető, emberi karakter lett, akinek felnőtté válási története kellőképp érdekes.

Persze csak egy szuperhősfilmhez mérten, hiszen a bő kétórás játékidő alatt nehéz egyszerre megfelelni a coming of age drámák és a szuperhősfilmek műfaji követelményrendszerének. Habár MJ karaktere ezúttal sokkal kevésbé izgalmas, mint a Hazatérésben (a lány passzívabb és konszolidáltabb korábbi anarchista és aktívabb énjéhez képest), azonban Peterrel folytatott kapcsolata szórakoztató.

John Watts és társai ismét jól megragadták Pókember karakterének alapproblémáját:

van egy 16-17 éves fiú, aki különleges képességekre tett szert, azonban ezzel a helyzettel már csak egy megfelelő mentor hiányában sem tud mit kezdeni útját kereső kamaszként. A kamaszkor önmagában is érdekes, hiszen az egyén ekkoriban alakítja ki identitását, és ekkor éli meg első komolyabb szerelmi kapcsolatait is, azaz szembesül azzal, hogy mély érzelmek köthetik egy hozzá hasonló korú személyhez. Azonban ezt az ismeretlen helyzetet ugyanúgy nem tudja megfelelően kezelni, mint ahogy azt sem tudná, mit kezdjen szuperképességeivel. Peter Parker számára is inkább átkokként, mint áldásként jelennek meg a hálóvetés és a Tony Stark által ráhagyott jelmezek, mivel Nick Fury, a Bosszúállók vezetője folyamatosan traktálja világmegmentős feladatokkal, holott Parker még ahhoz a feladathoz sem nőtt fel, hogy saját életét menedzselje, hogy szíve választottjának szerelmet valljon.

Ahogy Amerika Kapitány és Vasember történetén keresztül a Végjáték, úgy az Idegenben is frappánsan teszi láthatóvá a szuperhőslét negatív oldalát.

Ráadásul Mysterio karakterén keresztül az Idegenben megkérdőjelezi a már elhunyt Tony Stark szerepét és örökségét is. Már az Amerika Kapitány: Polgárháború is azért volt az átlag szuperhősfilmeknél több és jobb, mert feltette a kérdést, hogy meddig mehetnek el a hősök, illetve abszolút igazságot képviselnek-e a köpenyes igazságosztók. A Russo-fivérek is elsősorban Tony Starkra koncentráltak, aki soha nem volt az a tipikus pozitív hős: a 2008-as Vasemberben és annak folytatásaiban is tulajdonképpen ő teremtette az antagonistákat, a Polgárháborúban pedig az általa vélt „rend” nevében fordult egykori bajtársai ellen. Az Idegenben is Tony teremtette Mysteriót: mint megtudjuk, Quentin Beck Starknak dolgozott, és sok jó ötlete volt, amit bizony Vasember a saját ötleteiként adott el. Vagyis Michael Keaton Keselyűjéhez (a Hazatérés főgonosza) hasonlóan Mysteriónak is bizonyos szempontból igaza van, ráadásul kimond egy nagy igazságot: a tömegtársadalomban az embereket nem érdekli a valódi tudás, a celebkultusz kizárólag a külsőségekre alapoz (ezért akar Beck is szuperhős lenni). Kár, hogy Beck összességében sokkal kevésbé kidolgozott karakter, mint a Keselyű, és a film második felében kifejezetten ellaposodik. Pedig a felvezetése remek, és mint már említettük, Jake Gyllenhaal is rendkívül jó formálja meg ezt az ellentmondásos figurát.

Mysterio nemcsak potenciálisan jó drámai karakter, hanem a képességei szuperhősfilmektől szokatlan, formai szempontból invenciózus jeleneteket eredményeznek.

Aki ismeri a figurát, az tudja, hogy Mysterio a valóság manipulálásának mestere. Csak éppen ő a DC Univerzum Madárijesztőjével ellentétben nem drogokkal és más tudatmódosító szerekkel éri ezt el az Idegenben cselekménye során, hanem drónokkal és digitális technikával. A film leglátványosabb és legizgalmasabb jelenete az, amelyben Pókember Mysterio illúzióvilágának rabjává válik, maga a befogadó is könnyen elveszítheti a fonalat, Peter Parkerrel együtt zavarodhat össze, és veszítheti el realitásérzékét. Ezután a pszichedelikus trip után biztosan gyanakodni fogunk mindenre és mindenkire, ahogy azt maga Pókember is teszi. Nagy kár, hogy a film látványos fináléjában ezeknek a trükköknek már alig van szerepük, bár azért Mysterio a nagy leszámolásra, illetve a stáblista utáni egyik jelenetre is tartogat meglepetéseket.

Mysterio trükkjein keresztül amúgy az Idegenben rávilágít korunk veszélyeire, a médiamanipulációra és a dróntechnikák árnyoldalára is. Quentin Beck eszközei lehetővé teszik bárkinek a megtévesztését, illetve megfigyelését, pont úgy, ahogy a valóságban.

Hangsúlyos, hogy Becknek valójában nincsenek szuperképességei, ő mint „anti-Vasember”, a csúcstechnika miatt tett szert hatalomra.

A Sam Raimi-filmekből Ben bácsi okossága passzol ide: „a nagyobb erő nagyobb felelősséggel jár”, avagy akinek a kezében ott van a valóság manipulálására alkalmas technika, azé a hatalom, és azé a felelősség, hogy az emberiséget milyen útra tereli. Mint azt az aktuálpolitikai történésekből is leszűrhetjük, a vezetők inkább Mysterióhoz hasonlóan alkalmazzák a drónokat és a digitális technika eszközeit.

A Pókember: Idegenben összességében jól sikerült szuperhősfilm.

Sem a mi világunkat, sem a Marvel Moziverzumot nem váltja meg, ám még így is kimagaslik a nyári uborkaszezon blockbuster mezőnyéből. Igaz, még így is elég sok lépést tesz a Marvel 4. fázisának irányába amellett, hogy szép epilógus a Végjátékhoz. A stáblista utáni jelenetek pedig arról tanúskodnak, hogy bőven lesz még munkája Peter Parkernek és a Bosszúállóknak, így a rajongók valószínűleg a 2020-as években sem maradnak Marvel-szuperhősfilmek nélkül. Azt viszont csak remélhetjük, hogy a Végtelen háborúhoz, a Végjátékhoz és az Idegenbenhez hasonló minőségű filmek készülnek a jövőben.

Pókember: Idegenben (Spider-Man: Far From Home), 2019. Rendezte: Jon Watts. Írta: Chris McKenna, Erik Sommers. Szereplők: Tom Holland, Zendaya, Jake Gyllenhaal, Samuel L. Jackson, Marisa Tomei, Jacob Batalon, Jon Favreau. Forgalmazó: InterCom.

Benke Attila

szerző: Benke Attila
honlap e-mail
Benke Attila 1986-ban született Kerepestarcsán. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez és magyar filmtörténettel is foglalkozik.

KULTprogramok

<< 2019. dec. >>
hkscpsv
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum