KULTer.hu - Ballada egy csapatról 
112680
post-template-default,single,single-post,postid-112680,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Ballada egy csapatról 

„Futballkarnevál a Népstadionban” – ez állt öles betűkkel a Népsport címlapján a magyar-brazil másnapján. Frappáns kifejezés, tényleg nehéz lett volna ennél jobbat találni. Tökéletesen kifejezi nem csak a mérkőzés hangulatát, hanem azt az eufóriát is, amely a meccset előtte, sőt utána is jellemezte.

Sokan sokfélét leírtak már erről a találkozóról. A korabeli lelkesedést követőn már inkább azt, hogy a brazilok afféle B-csapattal léptek pályára Budapesten. Hogy nem ez volt a világbajnoki keretük, a legnagyobb sztárjaik hiányoztak, és egyébként is, a hátuk közepére kívánták a mérkőzést.

Dehát a brazilok mégis csak a brazilok. Ezek a sárga mezes, kék nadrágos fiúk, bárhol is játszanak, mindig megdobogtatják a közönség szívét. A futball szambakirályai, akiknél a játék még most, a show business-é változtatott labdarúgás világában is játék maradt, ők pedig ennek megfelelően mosollyal az arcukon rugdossák a gólokat, mintha az semmiféle erőfeszítésükbe nem kerülne. Ami a klubfutballban a Real Madrid, az a nemzetek közötti összecsapások során Brazília. Az ismert bonmot szerint a futballt az angolok találták föl és a brazilok tökéletesítették. A brazil nemzeti tizenegy, a selecão az egyetlen a világon, amely az eddigi összes világbajnokságon részt vett. Ötször nyert arany-, kétszer ezüst- és kétszer bronzérmet – és hát soraiból került ki a labdarúgás történetének fölkent királya, akit a különféle kimutatásokon és rangsorokban rendre a világ valaha volt legnagyobb futballistájaként emlegetnek. Pelé 1958 és 1970 között három világbajnoki címre vezette Brazíliát. Ezek közül az utolsóra éppenséggel Mexikóban, amivel Brazília végérvényesen elhódította a Rimet-kupát, amely helyett új világbajnoki serleget kellett gyártani.

Az 1986-os mexikói vb-t megelőzően is a végső győzelemre esélyesek között emlegették a brazilokat. Igaz, ez már így volt négy évvel korábban, Spanyolországban is, akkor azonban a későbbi győztes, Olaszország a második csoportkörben búcsúztatta a Zico, Sócrates, Falcão és Eder nevével fémjelzett gárdát. De az is jellemző valahol a brazilokra, hogy az 1978-as argentínai világbajnokságon úgy lettek a lebonyolítás szabályainak köszönhetően „mindössze” bronzérmesek, hogy ők voltak az egyetlen csapat a tornán, amelyik mérkőzést se veszített.

Brazília és Magyarország válogatottja először 1954. június 27-én, Bernben, a svájci vb döntőjében találkozott egymással. Az eggyel korábbi világbajnokságot Brazíliában rendezték, akkor a házigazdák nagy szívfájdalmára a selecão a döntőben kikapott Uruguaytól. Mint ahogy ezen a rendkívül feszült, három piros lappal tarkított berni összecsapáson is alulmaradt: a magyarok a megállíthatatlan Kocsis vezetésével 4–2-re győztek, ám a küzdelem az öltözőfolyosón is folytatódott, a meccs után a két válogatott tagjai összeverekedtek, majd miután a rendezők különválasztották őket, cipőikkel zúdítottak egymásra kartácstüzet.

Az 1966-os angliai világbajnokságon Magyarországot és Brazíliát egy csoportba sodorta a sors. A találkozóra július 15-én, Liverpoolban került sor, és még úgy is a kétszeres világbajnok brazilok voltak esélyesek, hogy Pelé sérülés miatt hiányzott. Ennek ellenére ezúttal is a magyarok járták a szambát. A fáma szerint 3–1-es győzelmük után Mészölyéket meglátogatta az öltözőben a The Beatles együttes – mert hát mégis csak Liverpoolban vagyunk –, ennek azonban valójában kevés valóságalapja van: Lennonékat nem különösebben érdekelte a futball, akkor már nem is Liverpoolban éltek, egyébként meg a jelzett időpontban épp az utolsó amerikai turnéjukra készültek.

Az első hivatalos barátságos találkozót Brazília és Magyarország 1971. július 22-én, Rio de Janeiróban, 90 ezer néző előtt vívta egymással. A magyarok kispadján ezen a mérkőzésen tért vissza a szövetségi kapitányi székbe Illovszky Rudolf. A vendégek remekül helytálltak az aktuális és immáron háromszoros világbajnokkal szemben, mindkét csapatnak egyformán voltak helyzetei, így aztán a 0–0-t mindenki igazságos eredménynek ismerte el.

Ezután következett 1986. március 16-a.

A közkeletű legenda szerint hosszú időn keresztül a magyaroké volt az egyetlen válogatott, amelyet a selecão nem bírt legyőzni. Ez azonban inkább magyar szempontból igaz. 1965. november 22-én Sao Paolóban az ott túrázó magyar csapat Budapest-válogatottként mérkőzött meg Sao Paolo állam gárdájával, amely Brazília B néven lépett pályára. (Peléék ugyanaznap a szovjetekkel játszottak, ellenben a magyar csapatban szerepelt a következő évi világbajnoki keret magja.) Az 5–3-as hazai győzelemmel zárult találkozót a brazil szövetség később hivatalos, országok közötti találkozónak ismerte el – a magyarok nem.

Azóta meg már mindenféle számítás szerint megszakadt a sorozat: 2004. április 28-án a selecão 4–1-re győzött Budapesten.

*

1986. március elején a Honvéd – immáron harmadik éve szokás szerint – magabiztosan vezette a bajnoki tabellát, Détári pedig a góllövőlistát. A futball iránt érdeklődő közvéleményt ezért inkább az a március 4-ei MTI-hír borzolta föl, miszerint a válogatott legnagyobb ázsióval rendelkező és legrutinosabb játékosának, Nyilasinak gerincsérve van. Emiatt Bécsből Budapestre utazott, hogy megvizsgálják, ugyanakkor élt némi remény arra vonatkozóan, hogy esetleg nem kell műteni.

Március 8-án megérkezett a magyar fővárosba az első brazil, mégpedig a labdarúgó-szövetség irodavezetője, Antonio Ferreira Duro, azért, hogy ellenőrizze a mérkőzés, azaz a show előkészületeit. Egyben cáfolta azt a hetek óta újra meg újra fölbukkanó hírt, miszerint a brazilok nem jönnek – vagy ha mégis, akkor nem a legjobbjaikkal. Duro elismerte, hogy a nemrég kinevezett brazil szövetségi kapitány, Tele Santana nem örül annak, hogy pár héttel a mexikói vb rajtja előtt csapatának Európában kell túráznia, ám természetesen nem fogja fölrúgni a korábbi szakvezetés által kötött megállapodást.

Szóval, meg lehet nyugodni, lesz Budapesten Magyarország–Brazília.

Ugyancsak március 8-án a Bp. Honvéd és az MTK-VM emlékezetes, 5–5-ös mérkőzést vívott egymással (a kék-fehérek 1–4-es állásból fordítottak), másnap pedig Tatán, az edzőtáborban a következő játékosok kezdték meg a felkészülést a selecão elleni összecsapásra: Disztl P., Szendrei, Sallai, Disztl L., Nagy A., Garaba, Csuhay, Herédi, Hannich, Kardos, Détári, Nagy J., Fitos, Bognár Gy., Kiprich, Dajka, Kovács K., Hajszán, Varga, Burcsa, Esterházy, Szokolai. A keretnek tagja volt Nyilasi is, noha szereplése az említett kezelés miatt bizonytalannak tűnt. Kimaradt – szintén sérülés miatt – Róth és Péter. Ellenben két visszatérő is akadt: az egyik Csuhay, aki az 1984-es magyar–osztrák vb-selejtezőn játszott utoljára a válogatottban (amikor is a második félidőben véglegesen kiszorította őt a jobbhátvéd posztjáról Sallai), a másik Burcsa, a Rába ETO és a Videoton korábbi, illetve a francia Auxerre akkori középpályása, aki ennél is régebben, 1983 októberében öltötte legutóbb magára a címeres mezt.

Ugyanezen a hajnalon a Népstadion jegypénztárainál ezrek várták a nyitást. A belépőket pillanatok alatt elkapkodták, a jegyre áhítozók többsége hoppon maradt. A roham hasonló volt ahhoz, mint szűk egy évvel korábban, a hollandok elleni utolsó, hazai selejtező előtt – vagy még inkább, mint 1954 májusában, amikor a svájci világbajnokságra készülő Aranycsapat az angolokat fogadta a 6–3 visszavágóján. A felfokozott érdeklődésben persze az is közbejátszott, hogy a válogatott majdnem egy éve nem játszott idehaza. A hollandok ellen a Népstadionban elvesztett meccs után persze nem is lett volna jó kitenni a csapatot egy, a kísérletezés időszakában bekövetkező esetleges vereséget követő újabb füttykoncertnek. Nem mellesleg a közönség reakciója 1985 májusában méltatlan lezárása volt a sikerrel megvívott selejtezősorozatnak.

Március 12-én jött a hír, hogy mégis műteni kell Nyilasit. Ami két és fél hónappal a Mundial rajtja előtt kevés jóval kecsegtetett.

Szintén ezen a napon Frankfurtban az NSZK válogatottja Briegel és Allofs góljaival 2–0-ra legyőzte Brazíliát. A selecão a Carlos – Edson, Oscar, Mozer, Dida – Falcão, Sócrates, Casagrande – Müller (Marinho), Careca, Sidney (Eder) összeállításban játszott. A brazilok másnap innét repültek Budapestre, ahová Yoko Onóval egyszerre érkeztek, aki Starpeace című nemzetközi turnéja keretében 14-én a budapesti Hungexpón adott koncertet, mégpedig telt ház előtt. (A turné címe utalás volt Ronald Reagannek, az Egyesült Államok elnökének korábban meghirdetett csillagháborús programjára.) Ez volt a The Beatles-sztár, John Lennon özvegyének egyetlen olyan fellépése a férje halála után, amikor ekkora tömeg, 15 ezer néző előtt szerepelt.

Yoko Ono minden bizonnyal még ennél is nagyobb figyelmet kapott volna, ha látogatása nem esik egyben a brazilokéval. Akik beköltöztek az elegáns és csúcskategóriás Duna-parti szállodába, az Atrium Hyattba, illetve a kispesti Gránit-pályán edzettek, természetesen hatalmas sajtófigyelem mellett.

Borítófotó: Horváth Péter Gyula

Benedek Szabolcs

szerző: Benedek Szabolcs
honlap e-mail
Benedek Szabolcs 1973-ban született Budapesten, ahol két évtizednyi szolnoki kitérőt követően jelenleg is él. Kalandvágyból közgazdász-politológusi diplomát szerzett. Első könyve 1997-ben jelent meg, azóta tucatnál több regényt és novelláskötetet írt. A Kádár hét napja 2018-ban jelent meg a Helikon Kiadónál.

KULTprogramok

<< 2019. okt. >>
hkscpsv
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum