KULTer.hu - Baranyai falvakba visznek utcaszínházat
112402
post-template-default,single,single-post,postid-112402,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Baranyai falvakba visznek utcaszínházat

Baranyai falvakba visz el utcaszínházat a RIOTE 2 egy európai partneri együttműködés keretében, melynek az eredményeit a színielőadásokon kívül fotókon, kerekasztal-beszélgetéseken és filmen is bemutatják július 16-án és 31-én.

Dunaszekcsőn és Beremenden rendezik a Köztér és Részvétel Utcaszínházi Konferenciát. A kétrészes rendezvénysorozat a vidéki kistelepülések kulturális életével és az utcaszínház témájával foglalkozik. Erről szólt ugyanis a RIOTE 2, az az Erasmus+ által támogatott európai partneri együttműködés, amelynek az eredményeit most a résztvevő országok közül Magyarországon mutatják be. A RIOTE a Rural Inclusive Outdoor Theatre Educationből képzett betűszó.

„Az utcaszínházban rejlő lehetőség érdekel minket, amivel új, nem feltétlenül színházlátogató közönséget érhetünk el” – olvasható a brit, olasz, román, szlovén és magyar társulatok közötti együttműködés honlapján. Magyarországról a Control Stúdió Egyesület és a Utca-SzAK vesz részt.

A brit minta alapján egy európai hálózat létrejötte a cél, amely a helyiek segítségével viszi el a minőségi előadásokat vidékre.

Beremenden az Ördögkatlan részeként a Kovácsműhelyben, Dunaszekcsőn a Lugio napok keretében az Örökségházban, illetve a Szerb Templom kertjében felállított szabadtéri színpadon rendezik az egész délután tartó eseményt. Két, az együttműködés részét képező kézikönyvnek is készül a magyar fordítása.

A kerekasztal-beszélgetések a Vidékjáró Színházi Kézikönyv és a Miért nem az utcán csináljuk körül forognak.

Beremenden a Madarak Tanácskozása közösségi alkotást adják elő Simon Balázs rendezésében. Dunaszekcsőn a Mágocsi Pajtaszínházi Csoport játssza az Özvegy Karnyónét. Az események záróakkordja egy három epizódból álló dokumentumfilm-csokor vetítése. Az első rész (fönt) a szlovén résztvevőt, a Kud Ljudot mutatja be.

Borítókép: fotókiállítás a RIOTE első programjáról, 2017-ből (riote.org)

KULTer.hu Hír

szerző: KULTer.hu Hír
honlap e-mail
A KULTer.hu rendelkezésére bocsátott és a szerkesztőség által továbbszerkesztett, vagy a szerkesztőség által összeállított sajtóanyagok és a szerkesztőségi hírek megjelenési formája.

KULTprogramok

<< 2019. Júl. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum