KULTer.hu - HÍR-eim vannak
112751
post-template-default,single,single-post,postid-112751,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

HÍR-eim vannak

VIII. Hajdúböszörményi Írótábor

Ez volt a negyedik HÍR, amin részt vettem, szóval van viszonyítási alapom. Már a program kihirdetésekor feltűnt, hogy sokkal kevesebb lesz belőlük, mint az előző években. Bár a tábor elején ez még rossz előjelnek tűnt, szép lassan kiderült, tévedtem. Így sokkal több időm volt arra koncentrálni, ami itt igazán fontos: a történetre. Idén július 16. és 20. között rendezték meg a Hajdúböszörményi Írótábort.

A megérkezést követően rögtön egy íróiskolával kezdtünk.

Átlagosan 6-7 ember került egy csoportba, így lehetségessé vált, hogy óráról órára mindenki felolvasson legalább egyet az írásai közül. Három prózás és öt lírás csapatot indítottak, olyan írókkal-költőkkel az élen, mint Áfra János, Babiczky Tibor, Berta Zsolt, Deres Kornélia, Kemény István, Magolcsay Nagy Gábor, Sopotnik Zoltán és Vörös István. Én a prózai vonalat képviselem, így legtöbbet az ilyen jellegű foglalkozásokról tudok írni, azon belül is Berta Zsolt óráiról.

Ismerkedéssel és a lakóhelyünk körülírásával indítottunk, amit az esti programok követtek, ám mielőtt ezekre rátérnék, fontos megemlíteni, hogy hogyan is néz ki egy nap a táborban. Viszonylag késői reggeli. Két órás íróiskola. Ebéd. Házi feladatokra felhasználható szabadidő. Újabb két órás kurzus. Vacsora. Könyvbemutatók, beszélgetések, koncertek. Unalmasan hangzik? Korántsem az. A színes feladatok és a folyamatosan kialakuló versenyhelyzet teszik izgalmassá az egészet. Persze nem vérre menő harcokra kell gondolni. Inkább szellemi csatáról van szó, ahol – bármilyen elcsépelten is hangzik – valóban nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos.

A tábor megnyitóját követően egy páros könyvbemutatót láthattunk – Papp-Szalai Sándor kérdezte Szabó Imola Juliannát és Jenei Gyulát. Először előbbinek a Lakása van bennem című kötetéről tudhattuk meg, hogy két évig készült, és formája végül verspróza lett, ám az író sokáig kényelmetlenül érezte magát a líra műfajában. Jenei Mindig más című verseskönyvéről az derült ki, hogy

nemcsak a cím, de a versek is jelzik, ahogy múltunk mindig más megvilágításba kerül, és idővel új szemszögből tudjuk szemlélni az eseményeket.

Szabó Imola Julianna kiemelte, ez az első könyve, amiben saját magát illusztrálta. Erre reagálva Jenei Gyula elmondta, hogy neki pedig az első, amely tudatosan kötetnek készült. A beszélgetésből kiderült, hogy mindketten a múltat szerették volna kiírni magukból. Míg előbbi a rajzok és versek közti párbeszédben, utóbbi a jövőidőben fogalmazásban talált ehhez megfelelő formát. „Nem volt cél kímélni azt, aki elolvassa.” – hallhattuk a költőnőtől, s ezzel Jenei is egyetértett. A beszélgetés végén Szabó Imola Julianna a 2009/9 és az Egy vágással című verset olvasta fel, Jenei pedig a Kórházat és az Avart.

A nap végén csoportvezetőm, Berta Zsolt, remek kis koncertet adott. A dalait, melynek szövegét és zenéjét is ő írja, egy szál gitárral kísérte. Olyan bluesszámok hangzottak el, mint az Isten ujja, a Lássuk be vagy épp az én személyes kedvencem, a Csak a pénzed kell. Persze most mindenkiben felmerülhet, hogy biztos nagyon elfogult vagyok, és így is van, ám másoktól is hallottam, hogy „Nagyon találó a szöveg.” vagy „Tetszik a dallam.”

Szerdán belevágtunk az érdemi munkába. Első feladatunk egy jellemábrázolás, valamint egy gyermekkori emlék leírása volt.

Előbbit még a foglalkozáson, utóbbit a szabadidőben kellett elkészítenünk. A többi csoportban volt, akiknek az iszonyról, másoknak az unalomról kellett verset vagy novellát fogalmazni. A későbbi órákon előkerült a kétszálú cselekményvezetés és olyan aktuális témák is, mint a műanyagmentes július vagy az iskola. Volt olyan csoport, amelyik a képversekkel kísérletezett, míg egy másik – hozzánk hasonlóan – a gyermekkor kérdéseit boncolgatta.

Még aznap ebéd után részesei lehettünk egy megható, fontos eseménynek. A hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium előtt padokat avattak, két elhunyt helyi tanár-költő emlékére. Mint megtudtuk Kertész László és Csiha László nem csak az iskolában, hanem az irodalom terén is maradandót alkottak. Jó érzés volt látni, mennyien eljöttek a rövid ünnepségre. A táborból szinte mindenki megjelent, pedig sokan egyáltalán nem ismerték a két alkotó munkásságát.

Aki Hajdúböszörményben jár, annak ajánlom, hogy mindenképp nézze meg és próbálja ki a padokat.

Szerda délután először a Másik oldal zenekar szórakoztatott minket, amelyben a szervezők közül ketten, Papp-Für János és Ványai Anita is játszanak. Előbbi a szövegeket és a zenét írja, valamint gitározik, utóbbi pedig maga az énekes. Minden évben fellépnek, de idén főleg új számokat hoztak nekünk, viszont elhangzott a Kell néha című dal is. Őket egy szintén böszörményi csapat, a Ruby Harlem követte. Ismerős a név? Nem véletlenül. Forró című számukkal A Dalban is felléptek. Kicsit talán sokáig tartott, míg színpadkészek lettek. A zenéjük nem volt rossz, de olyan tucat, csak hallgatod, ám nem különösebben érdekel típusú.

Csütörtökön már mindenkin érződik a fáradtság, ami a délutáni programot is meghatározta. A Most improvizációs irodalmi játéknak indult.

Koncepció szerint a frissen felkért Kemény István és Vörös István körülbelül harminc percet kaptak, hogy a színpadon, a közönség által kiválasztott öt szóból egy-egy verset alkossanak. Nekem volt szerencsém mellettük ülni, így minden belsős információt tudok. Imádták az ötletet. Annyira, hogy Vörös István nagyrészt azzal volt elfoglalva, megvakítják-e a reflektorok, míg Kemény István próbált értelmesen válaszolni az értelmetlen kérdésekre.

A kiválasztott szavakkal is meggyűlt a bajuk.

Hogy mindenki értse miért, itt vannak: kaszás, vodkanarancs, mezítlábas, gatyába, szemérmetlenül. Egyébként nem csak a költők alkottak, hanem a közönség tagjai, a táborozók is. Legtöbben versben gondolkoztak, de olyan is volt, aki novellát írt. Persze kicsit nehezítették a feladatot, hogy hol én olvastam fel egy-egy idézetet inspirációként, hol pedig gitároztak a színpadon. Mindezek ellenére értelmes, néhol vicces, ám sokatmondó művek születtek. Vörös István rögtön három verssel állt elő, míg Kemény István egy „népmesét” és egy komolyabb szöveget írt.

Elérkezett a péntek. Sokak számára a mélypont. Babiczky Tibor csoportja például egyedül maradt, mert vezetőjüknek vissza kellett utaznia Budapestre. Ők lettek a Babiczky-árvák. Az utolsó íróiskola közeledtével exponenciálisan nőtt az elfogyasztott kávé mennyisége.

Mindenki írt, a tökéletes rímeken dolgozott vagy a megfelelő befejezést kereste novellájához.

Délután négy. Vége a kurzusoknak. Jöhet a pihenés! Szerencsére a tábor szervezői gondoskodtak róla, hogy ki tudjuk ereszteni a fáradt gőzt. A délutáni program érdekesnek ígérkezett, ugyanis Géczi János író és Likó Marci, a Vad Fruttik frontembere voltak a vendégek. A beszélgetést néhol zenei betétek tarkították, amit a zenész és a táborvezetőnk közösen adtak elő.

Mivel Likó néhány hete eltörte a kezét, nem tudott gitározni.

Ugyanakkor még így is túl sokat volt a labda a frontembernél, aki felsorolta az összes kitüntetését és töviről hegyire elmesélte a Lehetek én is című szám születésének történetét, kezdve Ádámtól és Évától. Az alma nem esett messze a fájától. Meg is hallgathattuk a számot. Azonban volt érdekes születéstörténet is. A Bunkerrajzoló című könyvé. Kár, hogy erről nem esett több szó. Az esti Retronome-koncerten egy újabb böszörményi banda mutatkozott be, a rockot aztán a várva várt retródiszkó követte. Minden évben ez a legnagyobb, leghangosabb része a tábornak. Itt aztán maximálisan elengedheti magát az ember.

Zárásként utolsó nap idén is díjkiosztót tartottak.

Minden íróiskolavezető kihirdetett egy szakmai, illetve egy különdíjat, közösen pedig döntöttek arról is, a líra valamint a próza kategóriában kik kapják a tábor Nagydíját, továbbá a közönség is megszavazhatta a számára legkedvesebb feltörekvő szerzőt. Mielőtt a nevek kiderültek volna, bárki felolvashatta az elmúlt négy nap alatt született vagy finomított írásai valamelyikét.

A Próza Nagydíjas Kovács Anna lett, a Líra Nagydíjas pedig Szegedi Eszter.

Áfra János csoportjából szakmai díjban részesült: Kulcsár Edmund, különdíjas: Papp Balázs. Babiczky Tibor csoportjából szakmai díjban részesült: Kósa Eszter, különdíjas: Ferenczi Réka. Berta Zsolt csoportjából szakmai díjban részesült: Sarnyai Benedek, különdíjas: Kovács Zsófia. Deres Kornélia csoportjából szakmai díjban részesült: Ráday Zsófia, különdíjas: Borbíró Bíborka. Kemény István csoportjából szakmai díjban részesült: Lőnhárt Melinda, különdíjas: Gyarmati Dominik. Magolcsay Nagy Gábor csoportjából szakmai díjban részesült: Balogh Anett, különdíjas: Nádasdi Éva. Sopotnik Zoltán csoportjából szakmai díjban részesült: Forgács Fanni, különdíjas: Konyári Ildikó. Vörös István csoportjából szakmai díjban részesült: Szilágyi Borbála, különdíjas: Kovács Eleonóra. Közönségdíj: Majláth Ákos.

Miután elköltöttük az utolsó ebédet, vége lett az írótábornak.

Hosszas búcsúzás, rengeteg új Facebook-ismerős, egy tucat befejezetlen írás, négy befejezett novella, rengeteg remek élmény és egy „Jövőre ugyanitt.” ígéret az idei mérlegem. Bár már tudom, hogy nem minden közmondásnak van alapja, de az ígéret szép szó, ha betartják…

VIII. Hajdúböszörményi Írótábor, Hajdúböszörmény, Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karának Kollégiuma és Hajdúsági Múzeum, 2019. július 16–20.

A fotókat Kovács Gábor készítette.

Kovács Zsófia

szerző: Kovács Zsófia
honlap e-mail
Kovács Zsófia 1999-ben született Miskolcon. Jelenleg a Budapesti Műszaki Egyetem biomérnök szakos hallgatója. Szabadidejében novellákat és egyéb rövid történeteket ír. Emellett ha ideje engedi, gyakran látogat el színházba.

KULTprogramok

<< 2019. aug. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum