KULTer.hu - Nyárközépi rémszokások
112618
post-template-default,single,single-post,postid-112618,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Nyárközépi rémszokások

Fehér éjszakák (Midsommar)

Habár a kritikák méltatták Ari Aster nem hagyományos értelemben vett horrorfilmjét, az Örökséget, a közönség számára megosztónak bizonyult. Ugyanis kell hozzá egy jó nagy adag nyitottság. A rövid időn belül érkező „folytatás” sem tér le a kitaposott ösvényről. A Fehér éjszakák szintén egy parádésan vászonra álmodott rémvízió, amiben az emberi kapcsolatok állnak a középpontban, és a zsánerpanelek helyett a szerzőfilmes jelleg dominál.

A Fehér éjszakák is egy erősen traumatizáló élménnyel nyit. Dani (Florence Pugh) kénytelen szembesülni a ténnyel:

bipoláris testvére azért nem reagál az e-mailjeire, mert végzett magával és a szüleivel.

A pusztító gyász feldolgozásában azonban viszonylag kevés segítséget kap párjától, Christiantől (Jack Raynor), így kapcsolatuk válságba kerül. Ennek megoldására megpróbálják összekötni a kellemest a hasznossal, és haverjaikkal ellátogatnak Pelle (Vilhelm Blomgren) svédországi otthonába, ahol egy újpogány közösségbe csöppennek. A természetközeli kommuna azonban olyan ősi hagyományt ápol, amely

a kultúrsokk miatt kezdetben csak furcsának tűnik az amerikai társaságnak, az idő előrehaladtával viszont szakrális lidércnyomássá változik.

Aster második egész estés filmjét tekinti első horrorjának, az Örökséget „csupán” egy extrém családi drámának képzelte el. Mégis, a Fehér éjszakák talán kevésbé horrorisztikus a szó filmes értelmében. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne lenne a végletekig kényelmetlen, felkavaró és nyomasztó. Sőt. Egyszerűen arról van szó, hogy

a modern horror eszköztárából keveset használ, helyette a klasszikus filmes elbeszélést és a mindent uraló vizuális történetmesélést helyezi előtérbe.

Ezúttal sincsenek tehát céltalan ijesztgetések vagy kapkodó vágás, de még a gore jelenetekből is kevesebb akad. Ami van, az viszont ismét naturalisztikus, valamint kisszámú előfordulása miatt sokkolóbb és hatásosabb is.

Aster bevallottan nagy rajongója Bergmannak, Polanskinak és Scorsesének, így nem csoda, hogy mind tematikájában, mind formanyelvében nagyon sokat vesz át kedvenceitől. A látvány megteremtésében ismét Pawel Pogorzelski operatőr volt Aster segítségére, aki még az Örökségnél is impozánsabb kameramunkával rukkolt elő. A klausztrofób hatás helyett a látószög most gyakran nyílik szélesre: a fenyvesekről készült nem emberi léptékű nagytotálok jelzik a természetközeliséget és az ősi erőket, a hosszan kitartott beállítások és a főleg Daniről készült arcközelik hozzák közelebb a szereplők érzelmi állapotát,

a megforduló kamera pedig a feje tetejére álló világot szimbolizálja.

A világosságában is nyugtalanító, de mégis gyönyörű látvány megteremtésében nagy szerep jut még Henrik Svensson díszlettervezőnek, aki a ruhák, épületek, festmények különös kompozíciójával teszi színekkel és élettel telivé a kis falu vizualitását. Apropó festmények: a film sok beállítása olyannyira műalkotásszerű, hogy a filmből kiragadva egy múzeum falán is megállná a helyét.

Ezúttal is egy mikroközösség összeomlását látjuk, ami most a baráti társaságot jelenti.

Nemcsak Dani és Christian kapcsolata kerül folyamatosan próbatételek elé, de a barátok szintén rájöhetnek, mennyire is barátok valójában. (Ebben a vetületben remekül párhuzamba állítható az Adam Nevill regényéből készült 2017-es A rítus (The Ritual) című filmmel, ahol egy brit barátokból álló csapat látogat el Svédországba egy erdei kirándulásra, miután egyik társuk brutális gyilkosság áldozata lesz.) A gyász feldolgozása azonban itt periférikussá válik. Előtérbe kerül viszont a kultúrák találkozása. Amíg az Örökségben az ősi, rituálékkal előcsalogatható borzalom a civilizációba tör be, addig

a Fehér éjszakák esetében a modern ember vándorol el ezeknek az archaikus, szakrális eseményeknek a helyszínére.

A két eltérő kultúra találkozásából fakadó megdöbbenésélmény is szerves részét képzi az átadni kívánt üzenetnek, és a megidézni kívánt folk horror hagyományoknak. A beavatási ceremónia, egy másik világba történő belépés és a szerelmi bűbájok ugyanannyira fontossá válnak, mint az utazáshoz vezető tragédiák és párkapcsolati megpróbáltatások.

Dani és Christian romló kapcsolatát kreatívan komponált képekkel sugalmazza a film, ami az újpogány Hårga szekta falujában már sokkal explicitebb formában, a párbeszédekben és cselekedetek szintjén is nyilvánvalóvá válik. Egyébként a társaságban bekövetkező viszonyváltozások is gyakran lassú táncra emlékeztető koreográfiában elevenednek meg, így a valós táncjelenetek is plusz értelemet nyernek. A rítusok során a szereplők életében azonban nemcsak pusztulás történik,

rengeteg szimbólummal megtámogatva egyfajta újjászületés és kiforgatott értelemben a teremtési aktus is megjelenik.

A kis mennyiségben adagolt gore elemek főleg a fejeket érintő roncsolásokban érhetők tetten, a végjátékra pedig egy, a cronenbergitől elszakadó testhorrorértelmezés realizálódik. Nemcsak a roncsolások, deformitások, hanem

az emberi (és állati) testek szakrális célokra történő fel- és kihasználása alkotja ennek a borzalomábrázolásnak a magját.

A Fehér éjszakák minden horror jellegzetessége mellett is egy szokatlanul szélsőséges párkapcsolati válság- és szakításfilm, ami jól illeszkedik a kortárs művészi horrorok vonalába. Tehát aki a konvencionálisabb rémfilmeket kedveli, nem biztos, hogy megtalálja a számításait. Aster ismét megvillantja már-már szerzői védjegyévé váló motívumait, sok elemet hoz át az Örökségből, ám végeredményben mégis letisztultabb, következetesebb annál.

Nyíltabb lapokkal játszik, dekódolása valamivel egyszerűbb lehet, de ez közel sem jelenti, hogy ne lennének meg a mélységei.

A gyakrabban előkerülő humor a karakterek jelleméből fakad, és sokkal inkább a groteszk hatást erősíti, mintsem kizökkentő lenne. Ugyanakkor az art house jelleg, a formabontó vagy szokatlan megoldások nemcsak figyelmet és nyitottságot, de türelmet is igényelnek.

Fehér éjszakák (Midsommar), 2019. Írta és rendezte: Ari Aster. Szereplők: Florence Pugh, Jack Reynor, Vilhelm Blomgren, William Jackson Harper, Will Poulter. Forgalmazza: ADS Service.

Laki Péter

szerző: Laki Péter
honlap e-mail
Laki Péter 1989-ben született Fehérgyarmaton. A Debreceni Egyetemen filmtörténet és filmelmélet szakirányos szabad bölcsész diplomát szerzett, majd az Eszterházy Károly Főiskolán mozgóképkultúra és médiaismeret, valamint család- és gyermekvédő tanári szakot végzett. Jelenleg a budapesti Bűvösvölgyben médiaértés-oktató. A Premier Magazin írója, versfordításait a Black Aether magazin közölte. Zenével kapcsolatos írásai a Voice of the Wicked véleményblogján jelennek meg.

KULTprogramok

<< 2019. okt. >>
hkscpsv
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum