KULTer.hu - Pofon ütjük a közízlést 2.0
112820
post-template-default,single,single-post,postid-112820,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Pofon ütjük a közízlést 2.0

VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó

A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó illusztris környezetben, a Dunakanyarban, Vácon dübörgött – kongott – immár hetedik alkalommal. Kimunkált arculat és igazi cél nélkül nem csoda, hogy nem vonz tömegeket. Színházi előadásból elképesztően sekély volt a merítés, a zenék nagy részét pedig bármelyik fesztiválon meg tudjuk hallgatni. Tombolt a „harminc év” és „szabadság” hangzatos jelszava – vessünk egy pillantást arra, milyen volt a fesztivál valójában.

Vasárnap megnyitották, de csak csütörtökön kezdődött el. Az első előadást a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata mutatta be (Székely Csaba: Semmit se bánok) a hivatalos nyitóbeszédet megelőzően.

Minden nap, egészen az esti órákig jellemző volt a pangás,

csupán a késő esti nagyobb zenekarok voltak képesek tömegeket vonzani. A Tankcsapda és a Follow the Flow volt a legnépszerűbb, a Margaret Island sem teljesített rosszul, a többi magyar együttes előtt viszont szellős volt a placc.

A V4 országokból voltak ugyan vendégzenekarok, ám őket a szerencsétlenül ütemezett kora délutáni órákban alig pár ember nézte meg.

Valószínűleg az sem segített rajtuk, hogy a fesztivál reklámkampányában egyetlen szóval vagy poszttal sem próbálták promotálni őket.

A fesztivált megelőzi egy hagyományosan kéthetes workshop,

melynek keretében a Visegrádi Négyek országaiból érkező társulatok együtt dolgozhatnak, megismerkedhetnek, majd a fesztiválon közös produkciót mutatnak be. A mesterkurzus kulisszái mögé ugyan nem állt módunkban betekinteni, a végeredményt azonban mindenki láthatta a fesztivál utolsó napján.

Blaskó Borbála rendezésében a nemzetköziséget direkt rámutatásokkal és erőltetett kontextualizálással próbálták megteremteni,

miközben a résztvevő külföldi színészek bevonása, integrálása a rögtönzött társulatba szinte teljes kudarcba fulladt. (Sajnos az előadók nevét nem lehet megtalálni a fesztiválprogramban, így rájuk nem tudunk hivatkozni személy szerint.) Próbáltak magyarul megszólalni, azonban valódi identitásuk, személyiségük, affinitásuk az előadáson kívül rekedt. Igazán izgalmas lett volna egy olyan koprodukciót látni, amelyben a különböző országok színházi tradíciói, alkotói technikája, kifejezésmódja, formanyelve találkozik, és ezeket egy mederbe próbálják terelni. Itt azonban nem ez történt. Egy valószínűsíthetően előre kitalált koncepció alatt nyögtek a színészek, amelyben volt Orient Express, románok, Torino, Bohemian Betyars sláger és macskajajos lagzirettenet, valamint a Nyugatot szimbolizáló, csillámkonfettivel összeragasztgatott kislány – mindez egy olyan egyvelegben, amitől egy középiskolás vizsgaelőadás is magasabb színvonalat képvisel.

A meglehetősen alacsony nívót a zene elképesztő hangerejével és éktelen kiabálással igyekezték – sikertelenül – emelni.

Ennél megrendítőbb élményt csak a Fővárosi Nagycirkusz A szabadság finom érintése című összművészeti előadása jelentette, amely a leírás szerint a rendszerváltozás méltó megemlékezésének gesztusát adja. A vizuális és akusztikus jelek szó szerinti orgiájáról beszélhetünk, ahol operettslágerek és népdalok egyaránt techno köntösbe bújnak az InFusion Trio jóvoltából, mialatt a magyar nemzeti lobogó színeiben pompázik a vetítővászon.

Szovjet mozgalmi dalok találkoznak harminc év rossz linearitásba állított nyugati dalaival,

miközben Moussa Ahmed és Tóth Judit bizonytalanít el minket színészi és táncos tudásával kapcsolatban. A vasfüggöny ábrázolása kínosan hosszúnak bizonyul, a táncosok sem igazán értik, miért vannak még színpadon. Megváltásként érkezik a híres magyarok neveit (néha elírva) felsoroló slide, amit olykor egyszavas, tömör üzenetek tarkítanak: erő, család, férfiasság, grácia. Ehhez jön a zenét túlharsogó felolvasás, amelyben mintegy delíriumban szavalnak hazafias verssorokat. Az előadás tetőpontja az artisták egymásba fonódása, maga a szabadság, amely megtermékenyíti a magyar földet. Az összművészet hangzatos kifejezés, de nagyon összetett munkát kíván egy olyan előadás, amelyben az irodalmat, színházat, zenét és a cirkuszt koherens egésszé szeretnénk gyúrni. Nem elég egy széttartó koncepciót lelocsolni a szabadság eszméjével és a rendszerváltás emlékévének aktuális mázával.

Egy méltó megemlékezéshez több erőfeszítés szükséges.

A színházi találkozónak a néhány hazai produkción kívül be kell érnie összesen három külföldi előadással, minden V4 országból eggyel (noha a színházi sátorban sem volt tülekedés a helyekért).

A pénteki Autista című előadás elmaradásáról csupán egy, a közösségi médián szereplő bejegyzés árulkodott.

A helyszínen semmilyen tájékoztatást nem kapott a közönség arról, hogy másik cseh előadást fogunk látni. Szinkronfordítás nem volt, ahogyan felirat sem. Az utólag megkapott versszöveggel kellett retrospektív módon rekonstruálni a látottakat. Ferlinghetti Gyönyörű hely ez a világ című műve hangzott el zenés feldolgozásban, ahol Veronika Bartošová karcos, mégis igéző hangjára elevenedett meg Lucie Hrochová, Petr Holík és Otakar Blaha. Mozdulataik a szenvedést és gyönyört, humort és komolyságot hordozták egyszerre, jelenetről jelenetre változó elegyben. A Na Peróne Színház Na staž (A cserediák) című, Kassáról érkező darabja – már felirattal és fordítással – egy fiktív jelenetet állít középpontba, ahol egy család befogadja és segíti az asszimilációban az országba érkező illegális bevándorlót, természetesen az uniós támogatásért. A darab végső következtetése azt sugallja, a nyugati jólét árnyékába süppedő keleti államok lakosai, bár szívük mélyén fajgyűlölők, a pénz reményében ideig-óráig képesek félretenni igazi érzéseiket.

A több sebből vérző alaptörténeten és cselekményen nem kifejezetten segít az indokolatlan és esetleges díszlethasználat,

valamint az érdektelen videóbejátszások sem. A lengyelek képviseletében a CHOREA Színház előadását, a Jan tragédiáját láthattuk. Az összetett darabot jól pontozott szerkesztés és kimunkált játék jellemzi, amelyben a prózai és táncos részek is fontos szerepet kapnak. Jan sorsa megegyezik a mártír Keresztelő Jánoséval, akinek halála elkerülhetetlen volt Krisztus történetének sűrű szövetében. Utcaszínházi produkcióként, az ígért változatos műsorhoz képest csak egyet, a CommandArte Társulat Kaleidoszkóp című előadását említhetjük meg.

A cirkuszszínházi etűdökként megnevezett produkció szórakoztat és elkápráztat.

A társulat abszolút profi artistákból áll, akik egy jól szerkesztett és kivitelezett műsorral szórakoztatják a közönséget.

A kempingezők számára elérhető közösségi reggeli ötlete alapvetően jó.

A csapat tagjai a magyarországi fesztiválok nagy részén jelen vannak, ám erre az alkalomra nem készültek túl változatos termékekkel. Nem derül ki egyértelműen sem a fesztivál online programjából, sem a nyomtatott szórólapból, hogy a hungarikumokat a reggeliztető csapat biztosítja, vagy maga a fesztivál. Ami azonban bizonyos, az az, hogy a nemzeti eledelek gourmet garmadája kimerült egy olcsó tepertőkrémben, amit előre csomagolt szögletes kenyérrel lehetett enni, valaki otthonról hozott egy szál szárazkolbászt, zöldség gyanánt pedig kaptunk jó sok nyers hagymát, amivel egy harminc fős bográcsgulyást is meg lehetett volna alapozni. Első nap még volt egy kis üveg házi lekvár, ahogyan a leírás is ígéri, de ezután kifogyhatott a nagymama készlete, mert több hasonló termék nem érkezett. Ami a fesztivál étel-italstandjait illeti: ugyanannyi hungarikumot (fröccs és pálinka) találhatunk itt is, mint bármelyik másik hasonló rendezvényen.

A kezdeményezés, amely egy nemzetközi színházi fesztivál megvalósítását célozza meg, valóban hiánypótló,

a kivitelezés viszont még így is, hogy a rendezvény idén volt hét éves, hagy maga után kívánnivalókat. Összehasonlítva a környékbeli országok színházi találkozóival, az előadások száma és a látogatottság gyér, a válogatás metódusa pedig kérdéseket von maga után. Szomszédaink gazdag kultúrájára, hagyományaira vagyunk kíváncsiak, és arra, hogy milyen esztétikailag kiemelkedő előadásokat hoznak létre? Vagy a meghíváskor inkább a téma számít? A mondanivaló vagy az üres frázisok? Az úgynevezett magasabb kultúra és a populáris kultúra találkoztatása financiálisan és stratégiailag is jó, hiszen több embert lehet ilyen módon elérni. Egy sikeres brandhez azonban nem elég az emlékév és a Visegrádi Négyek – valódi kísérőprogramokkal dúsított, hiteles arculat kell, és egy határozott célkitűzés.

VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, Vác, 2019. július 4–7.

A fotókat Hutanu Emil készítette.

Tölli Szofia

szerző: Tölli Szofia
honlap e-mail
Tölli Szofia (Rukmini Sofia) 1992-ben született Debrecenben. Jelenleg a Debreceni Egyetem magyar-orosz szakos hallgatója. Tagja a Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégium diákvezetőségének és a DETEP-nek. Indiai klasszikus tánccal foglalkozik, tanulmányait Bhubaneswarban, Indiában végezte. A Padmini Táncegyüttes művészeti vezetője.

KULTprogramok

<< 2019. aug. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum