KULTer.hu - Varrógéprajzok
112017
post-template-default,single,single-post,postid-112017,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Varrógéprajzok

Interjú Marozsán Erika színművésszel

A szövet és szöveg, azaz a textília és textus kifejezések közös eredete és hasonlósága nyilvánvaló, s a Deák Erika Galéria Hímzett történetek című kiállítása kapcsán ez látványos formát is ölt. A Je Suis Belle legújabb kollekciójához Marozsán Erika színművész varrógéprajzai adták az ötletet, és ezekből a ruhákból, illetve az eredeti, hímzett textildarabkákból tekinthetnek meg az érdeklődők jó párat a Mozsár utcában július 31-ig. A kiállítás létrejöttéről és egyedülálló, hímzett munkáiról beszélgettünk a New York-ban élő színésznővel.

KULTer.hu: Vissza tudsz emlékezni az első kép megszületésére? Milyen érzés volt, amikor a hímzés egy figurát kezdett kirajzolni a kezed alatt?

Kamaszkoromban néhány barátnőmmel szenvedélyesen varrtunk magunknak ruhákat, az 1990-es évek elején nem volt egyszerű jó ruhákhoz jutni Magyarországon. Ez lett a hobbink: nyári ruhákat, nadrágokat, sőt télikabátokat is készítettünk. Egyszer balettintézetes növendékként egy párizsi divatbemutatón táncoltunk, és az akkori modellek mind irigykedve nézték, milyen klassz ruhákban jelentünk meg.

Így aztán a varrógép az életem részévé vált, úgy tekintek rá, mintha egy meghosszabbított kéz lenne.

New Yorkban több svéd barátnőmnek is van varrógépe, náluk az iskolákban fiúk és lányok egyaránt tanulnak varrni, ami szerintem megfontolandó lenne a magyar oktatásban is, mert sok kreativitást és kellemes időtöltést jelent a gyerekeknek, kiváltképp ebben a digitálisan szennyezett korban, amiben élünk. Tehát a környezetem hatására megint kedvet kaptam, hogy legyen egy varrógépem.

Miközben próbálgattam az új Singer gépemet, az első kísérletezgetés alkalmával egy kis arcot varrtam, ami teljesen ösztönösen bukkant elő egy anyagdarabon.

Feltettem az Instagram-oldalamra, és a közeli barátaim biztatására tovább kísérleteztem, hogy hogyan lehet a gépet illusztrációk készítésére használni, mígnem ez a kísérletezés a szenvedélyemmé vált. Nagy meglepetésemre Deák Erika, az egyik vezető galéria tulajdonosa fantáziát látott benne, hogy a Je Suis Belle divatcéggel közösen készített nyári kollekcióból kiindulva kiállítást csináljunk a munkáinkból.

KULTer.hu: Hogyan készülnek a képek? Előre kigondolod, vagy hagyod, hogy éppen az aktuális hangulat és a gép vezessen?

A képeimet mind improvizatívan készítem, nem rajzolom meg előtte, a géppel egy darab anyagon úgymond vakon készítem, közben alakul magától. Persze van a fejemben valamilyen terv, szeretek arcokat kreálni, hétköznapi tárgyakat, néha egy csokor virágot mintázok meg, ami épp az asztalomon van, vagy csak elképzelek egy jelenetet, mint egy filmben, és azt próbálom megrajzolni a géppel.

Az elején felállítottam magamnak egy szabályt, hogy nem vágom el a cérnát, így a rajzok egy vonallal készültek,

de legújabban olyan arcokat varrok, ahol az elvágott cérnákat meghagyom hosszan kilógni az anyagból, és ebből furcsa új effektek keletkeztek, mintha sírna egy-egy szem.

KULTer.hu: A képeid klasszikus vonalvezetéssel készülnek, van bennük valami ismerős, ami engem emlékezetet a XX. század közepének vonalvilágára, például Picasso rajzaiból a nőarcok könnyed stilizáltsága köszön vissza rajtuk, miközben a szürrealitás határait feszegetik. Hasonlították már valakinek a munkáihoz a képeidet?

Igen, hasonlították Picassóhoz, Matisse-hoz vagy Leger-hez, valóban náluk is megjelennek ezek az egy vonallal illusztrált női arcok, vonalak. Biztosan tudat alatt hatottak rám ezeknek a nagy festőknek a stilizált vonalvezetései, de ugyanúgy nagy hatással vannak rám Dezső Andrea illusztrációi, vagy akár Elswoth Kelly, Egon Schiele vagy Moizer Zsuzsa nőies festményei. Persze egyikük sem varrógéppel készítette a rajzait, festményeit.

No meg nálam inkább valamiféle belső érzelmi késztetésből születnek ezek a munkák, nincs mögöttük képzőművészeti ambíció.

KULTer.hu: A Deák Erika Galéria progresszivitását ismerve egyáltalán nem lepett meg, hogy egy ilyen rendhagyó kiállításnak, illetve kollekciónak ad teret. Hogyan kerültetek kapcsolatba a galériával?

Deák Erika szerintem az egyik legmeghatározóbb galériatulajdonos Magyarországon, és bátran mondhatjuk, hogy világszerte ismert lett. Pontosan az általad említett progresszivitása miatt. Szeret ismeretlen, új utakat kipróbálni, bátran kísérletezni, ettől lesz különleges minden kiállítása. A textilművészetnek most nagy reneszánsza van, szerintem fontos, hogy új irányokat jelöljön ki, és ebben nagyon egymásra találtunk. A kiállítás gondolata akkor született meg, amikor meghallotta, hogy a Je Suis Belle tervezőpárossal közös kollaborációra készülünk. Dévényi Dalma és Kis Tibi már évek óta használ ruhakölteményeikben kortárs képzőművészektől motívumokat, fotókat, festményeket.

Szerintem Dalmáék választása Deák Erikának egyfajta garancia lehetett arra, hogy valami izgalmas dolog van születőben.

Így aztán a tavaszi-nyári kollekció debütálása után kifejezetten a kiállításra készült egy kapszulakollekció, amely az én munkáimmal együtt alkotja a kiállítás anyagát.

KULTer.hu: A kiállított képeken és ruhadarabokon nagyon sok arckép látható, amelyek különféle érzelmeket jelenítenek meg, és bennem, mint befogadóban különféle érzeteket aktiválnak. Ezek önarcképek, már annyiban, hogy a te belső világod tükrei? Mert nekem volt egy olyan gondolatom, hogy valójában mind ugyanaz az arc, csak más szerepben, hangulatban.

Színésznő vagyok, mindennél jobban érdekel engem az ember, az emberi arc, a kifejezések bonyolultsága, a titokzatos történetek megjelenítése. Nem véletlen, hogy női és férfi arcok jelennek meg az én kicsi vásznamon a leggyakrabban, mivel ez egyfajta hiánypótlás is, amiért keveset vagyok mostanában a színpadon vagy a kamerák előtt.

Minden kicsi történetben valahol ott vagyok én is az elhallgatott szomorúságaimmal, a titkolt vágyaimmal, az eufórikus érzelmeimmel, a kiüresedéseimmel.

KULTer.hu: Miért szeretsz virágmotívumokat használni, számodra milyen többletjelentést hordoznak? Ezzel ugyanis nagyon szépen beilleszkednek a varrógéprajzaid a tradicionális formakultúra és a textilművészet hagyományaiba, hiszen a virágok, indák, levelek a szépség, a megújulás, a nőiesség szimbólumai.

A virágok számomra a természet csodái. Felfoghatatlan, hogyan kerülnek ezek a kis életek a Földre, mind megannyi csoda!

Ezekkel a varrásokkal – ismétlem – nem művészi önkifejezésemnek akarok hangot adni, hanem a magam gyönyörűségére készítettem őket. Aztán, mivel hajlok az abszurd megjelenítés élvezete felé, észre kellett vegyem, hogy néhány virág emberi testrészekre emlékeztet, amivel nem mondok persze újat, de ezeket próbáltam továbbvinni a munkáimban, így lett szemvirág, orrvirág, kéz- és lábvirág. Ezzel már én is hozzá akartam tenni a természet különös játékához, amit velünk, emberekkel művel.

KULTer.hu: A galériában kiállított ruhadarabok számomra nem közönséges használati tárgyak, például a Daphné vagy a Vénusz kötényre inkább műalkotásként vagy egy szakrális szertartás kellékeiként tudnék tekinteni. Neked mi a véleményed erről?

Szakrális kellékre nem gondoltam a Vénusz és Daphné kötények láttán, de igen, van benne valami, akár lehetne az is. Nekem kétpólusú műveknek tűnnek. A gyöngyök, flitterek és a kiválasztott motívumok hatására reneszánsz túldíszítettség árad a kötényekből, miközben egy máshonnan ismerős világba vannak helyezve, hiszen háztartási kellékként ismerjük ezeket a ruhadarabokat.

A kötény nekem egy kicsit az otthoni munkába befogott, elnyomott nők szimbóluma.

Ezzel pont azt a finom abszurditást erősítik Kis Tibiék, amit én is szeretek. Ahogy a kidolgozott, cizellált varrógéprajzaimon lógó cérnákat hagyok a gyűrött anyagokon, talán elkerülöm a giccs és a szépelgés érzetét.

KULTer.hu: Mivel Hímzett történetek a kiállítás címe, és egyébként is inkább az irodalom világa felől jövök, eszembe jutott a hasonlóság a szöveg és a szövet között. A fehér textíliára tulajdonképpen történeteket írsz a fekete cérnával. De ezt az összehasonlítást már megtette előttem Roland Barthes is A szöveg öröme című munkájában. „A Szöveg annyit tesz, mint Szövet; de míg ezt a szövetet eddig mindig terméknek fogták fel, elkészült fátyolnak, amely mögött ott van, többé vagy kevésbé a rejtett értelem (az igazság), mi most a szövetben, azt a nemzőelvet hangsúlyozzuk, hogy a szöveg folytonos összefonódásokon keresztül alakul és dolgozza ki önmagát; a szubjektum, elveszve ebben a szövetben – ebben a szövedékben – feloldódik, mint a pók, amely maga is elbomlik hálójának konstruktív váladékaiban.” Mennyire érzed magadra igaznak ezt az idézetet?

Imádom Roland Barthes-ot, rengeteget tanultam a fotográfiaelemzéseiből is.

Az ember saját énjének textúráját részben ezektől a nagy filozófusoktól, műelemzőktől tanulva készíti el.

Mi magunk minden nappal hímzünk valamit a lelkünkbe, a bőrünkbe. Ezért is volt fontos számomra, hogy a kiállítást Bojár Iván András nyissa meg, mert a tárgyak készítése és elemzése nem lehet meg egymás nélkül.

A Hímzett történetek a Deák Erika Galériában (1066 Budapest, Mozsár utca 1.) tekinthető meg 2019. június 12. és július 31. között. A hímzésekkel ellátott egyedi tervezésű ruhák megvásárolhatóak a Je Suis Belle Paulay Ede utcai üzletében (1061 Budapest, Paulay Ede utca 67.).

A fotókat Rákossy Péter (Deák Erika Galéria) készítette.

Vass Edit

szerző: Vass Edit
honlap e-mail
Vass Edit 1980-ban született Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán végzett magyar nyelv és irodalom tanár szakon. Azóta folyamatosan tanít és 2006-tól rendszertelenül jelennek meg írásai: könyvajánlók, színház- és filmkritikák, esszék, álnéven pedig a mai napig kisprózákat ír. 2006 és 2009 között a prokontra.hu ismeretterjesztő oldal szerkesztője és munkatársa volt.

KULTprogramok

<< 2019. Júl. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum