KULTer.hu - „A szélsőségek embere vagyok”
112932
post-template-default,single,single-post,postid-112932,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„A szélsőségek embere vagyok”

Interjú Balogh Borka énekes-dalszerzővel

Úgy tűnhet, Balogh Borka zenéje sokat elmond szerzőjéről. Vagy inkább csak az állapotairól? Milyen magyarként próbálni külföldön befutni? Érdemes egyáltalán? Akarjon egy zenész nemzetközi sikert? Mi a különbség az indie és a pop között? Ezekről is beszélgettünk.

KULTer.hu: Hogy kerültél Hollandiába?

Még anno, „fiatal koromban”, három éve volt egy holland párom, és eleve külföldön szerettem volna továbbtanulni, ez pedig így megadta az irányt, hogy hova. Amikor kiköltöztem, akkor úgy döntöttem, hogy egy év alatt eldöntöm, mit akarok az élettől, és utána csinálok valamit. Közben a párkapcsolatnak vége lett, és egy kicsit elvesztem kint.

KULTer.hu: Az együttesed összes tagja holland, igaz? Velük hogyan ismerkedtél meg?

Igen. Megmondom őszintén, a kevésbé kínos sztori az, hogy összehozott minket az élet, mert egy városban voltunk, stb. Egyébként pedig úgy történt, hogy

nagyon egyedül voltam, és kitaláltam, hogy szeretnék egy zenekart.

Felmentem Tinderre, mert nyilván úgy ismerkedsz meg zenészekkel, és kiírtam a bióba, hogy szeretnék egy basszusgitárost és egy dobost. Egy hét múlva meg is volt az első próbánk.

KULTer.hu: Mielőtt kimentél, vagy már előtte, gyerekkorban egyértelmű volt a zenei pálya?

Abszolút nem. Soha életemben nem készültem színpadra: nekem a zene nem olyan volt, hogy majd rocksztár leszek, hanem mindig elvoltam a kis szobámban, népdalokat tanultam, klasszikus gitároztam, ilyenek. Mindig magamnak csináltam, hogy kifejezzem magam vele, illetve

mindig nagyon sok érzelem volt bennem, amiket nem tudtam levezetni, a zene pedig segített ebben.

Aztán egyszer jött ugye ez a szakítási dráma, és nem is tudom, mikor lehetett az a pillanat, amikor azt mondtam, hogy „basszus, próbáljuk már ki”, de egy idő után kíváncsi lettem, mit gondolnak mások arról, amit írogatok a szobámban.

KULTer.hu: Ezeket az „irományokat” hogyan jellemeznéd? Milyen zenét csinálsz?

Hát elég sötétet. 

KULTer.hu: Szövegileg, hangulatilag?

Szövegileg iszonyúan sötét, mert nagyon sok depresszív és olyan dologról írok, amiről általában nem szoktak beszélni az emberek, mert úgy gondolják, hogy tabu vagy szégyellni kell. Hangzásban ezt ötvözni szoktam viszonylag könnyen fogyasztható és kedves dallamokkal, amik megragadnak az ember fülében. Szeretem ezt a kombinációt és jól leírja, hogy eléggé a szélsőségek embere vagyok. 

KULTer.hu: A szövegeid nagyon személyesek, nagyon bensőséges témákat dolgoznak fel, és sokszor hozod játékba közvetve vagy közvetlenül az emlékezés, illetve a túllépés kérdését. Valamiféle terápia is ez a projekt neked?

Hát igen. Az a helyzet, hogy olyan ember vagyok, aki rengeteget van a múltban és a jövőben, de a jelenben nem nagyon, és a dalírás által szoktam ezeken az emlékeken és élményeken átmenni.

Leírom magamnak, és rendet teszek a fejemben. Néha olyan sok érzelmem van, amiket nem tudok hova tenni, hogy összezavarodom és bepánikolok.

A dalírás egy terápiás módszer arra, hogy tisztázzam a dolgokat magamban. Amikor pedig befejezek egy dalt, azt is látom, hogy mi a konklúziója az egésznek.

Úgyhogy igen, nagyon sokszor téma a felejtés, túllépés, feldolgozás… Hát, a megbocsátás, az nem, elég sok is a mérges dalszövegem, de jó visszatekinteni ezekre, és akárhányszor előadok egy dalt, ugyanúgy átélem, mint amikor írtam.

KULTer.hu: Ha egy gondolat- és érzelemrendezési funkciót tölt be, akkor amit hallunk egy-egy dalodban, dalszövegedben, az te vagy, magyarán azzal magadat adod ki, az adott érzelmedet, állapotodat…

Egy adott állapotot. Hogy mi az, ami a múltban tart, amitől nem tudok ott lenni, ahol kellene. 

KULTer.hu: Ez akkor minden dalban egy kicsit új szerep?

Végül is az, ráadásul elég emberközpontúak ezek a dolgok. Mindig egy interakcióról írok egy adott személlyel, és hogy abból mi az, amitől más vagy több leszek. Ami hozzátesz ahhoz a perszónához, aki éppen vagyok. 

KULTer.hu: Ami feltűnő volt még a zenédben, az az indie vegyítése a magyar népzenével. Mikor és hogyan tud a kettő együtt működni és főleg miért?

Nagyon óvatosan kell bánni ezzel, mert az embert könnyen elkönyvelik kelet-európai népzenét éneklő fura lánynak, én pedig azért előtérbe helyezem az indie zenét. Ad ez egy pluszt az általam képviselt műfajnak.

Úgy érzem, hogy a népdal által a gyökereimet teszem bele, és egy kicsit mélyebb lesz a zene, lesz benne valami plusz energia, ami más zenében nem fogna meg.

Amikor népzenét hallgattam, mindig végig rázott a hideg, annyira éreztem, és ezt szeretném implementálni az összes dalvonalba. Azt hiszem, minden dalomban hallható valamilyen szinten. Ezt egy nagyon jó dolognak tartom, és szeretnék emlékezni és emlékeztetni arra, hogy honnan jöttem.

KULTer.hu: A holland közönség ezt a vonalat mennyire értékeli?

Azt szokták mondani, hogy hallják, hogy van benne valami keleti, ezt pedig nagyon értékelik. Sokszor jönnek oda, hogy végre nem valami átlagos indie rockot hallanak, és ez eladhatóvá is teszi a zenémet valamennyire, mert nagyon sokan keresik az újat. 

KULTer.hu: Az indie olyan műfaja a könnyűzenének, ahol már évtizedes viszonylatban abszolút befutottak a női előadók, minimum ugyanolyan szinten jelen vannak, mint a férfiak. Ez a sikeresség miben rejlik azt figyelembe véve, hogy például a hip-hopban nem találsz szinte egy nőt sem?

Az indie mindig is ünnepelte a szabadságot és a másságot.

Ha megnézed, a női emancipáció és az indie mindig is kicsit összefolyt. Joplin volt ennek az előfutára. Utána természetes volt, hogy lesznek nők, akik kiállnak. 

KULTer.hu: Joplin hagyatéka elindulhatott volna épp rockba, blues-ba, popba, indie-be. Van valami egyedi ezen kívül az indie-ben? Mert azt nem mondhatjuk, hogy a pop ne üdvözölné a sokszínűséget.

Talán a furaság. Az, hogy valaki fura, az gyakorlatilag egy plusz az indie-ben. Engem például abszolút ez vonz. Nem kell beállnom a sorba, hogy belőlem is popelőadót csináljanak, aki majd leénekli a plafont, hanem elkezdek zenét írni, és nem érzem azt, hogy falak vennének körül. Ezért lyukadhatnak ki a nők sokan az indie-vonalon: itt a legtöbb a szabadság, és nem bombáznak mindenféle hülyeséggel. Vagy ha igen, akkor is benne van a műfajban ez a leszarom attitűd. De nincs is igazából önmagában ilyen, hogy indie. 

KULTer.hu: Akkor az, hogy indie vagy, nem egy olyan beskatulyázás, mint mondjuk a garázsrock. 

Nehéz, mert sok indie-előadót megpróbálnak beskatulyázni egy bizonyos albuma alapján, viszont észrevehető, hogy majdnem az összes zenész a karrierje előrehaladtával megváltoztatja a hangzását. Szerintem a kategóriába sorolás önmagában jó, de azon belül nagyon nagy szabadsága van az előadónak.

KULTer.hu: Neked volt olyan élményed, hogy próbáltak beskatulyázni?

Hú, volt. Engem először indie folk singer-songwriter-nek neveztek, és ez azt jelenti, hogy fogsz egy gitárt, bejössz egy kávézóba, és eljátszod a dalaidat. Én meg abszolút nem ilyen irányba képzeltem el magamat, hanem nőni akartam, hogy legyen egy színpadi jelenlétem, egy zenekarom, és előadunk valamit, aminek lesz értelme, nem pedig eljátszom egy dalt, iszom egy kis sört, eljátszom egy dalt, érted. Azt akartam, hogy legyen egy produkció, és mivel besoroltak ebbe a kategóriába az elején, ezért elég nehéz volt ebből kitörni, azóta is kerülöm ezt a singer-songwriter megnevezést.

Magamat mindig dark indie artistnak hívom és kész.

KULTer.hu: A singer-songwriter világ értéktelen lenne?

Nem lebecsülöm, csak azt érzem, hogy másra vagyok hivatott. Nekem nem elég, hogy egyedül egy intim közegben előadom a dalaimat. Minden dalt teljes zenekarral képzelek el az íráskor.

KULTer.hu: A hároméves karriered során…

Igazából tizenhét éves voltam, amikor zenélgettem egy sráccal itthon, csak írogattam a dalaimat, és mondta, hogy „ja ez tök jó, küldjük már be a Petőfi Saját Zenéd versenyére”. Az első vagy második részét ennek a havi versenynek meg is nyerte ez a dal, ami miatt játszották, meghívtak interjúra, ilyesmi, de akkor én még nem akartam vele semmit kezdeni. Egyébként is, az a srác olyan irányba akart elmenni, amit nem biztos, hogy fel akartam volna vállalni. Nagyon popos világban gondolkodott, gyorsan, eladható zenével akart befutni. Mivel én sosem úgy gondoltam erre, mint egy megélhetési forrásra, nekem ez nem játszott.

KULTer.hu: Ezek szerint a te zenédet nem tartod eladhatónak?

Azt gondolom, hogy ez egy rétegzene. Úgy lesz eladható, ha megtalálom azt a réteget, akiknek tényleg nagyon tetszik.

A mai világban a zene kicsit elvesztette a mélységét és az emberek nem nagyon fókuszálnak már a dalszövegekre,

ezért nyilván nehezebb eladni, mivel nemcsak arról szól, hogy „hú, ez jó kis groove”, hanem valami érzelmi háttérharc is folyik. Ezzel együtt elég céltudatos és pozitív vagyok ezzel kapcsolatban, úgyhogy szerintem megoldható, csak nem egy „overnight success” lesz, hanem építkezni kell folyamatosan.

KULTer.hu: Szerinted mitől lesz egy zene vagy előadó pop? 

Nagyon sok függ az imázstól és attól, hogy milyen kiadóhoz megy az ember. Meg van adva minden kiadónál, hogy mire fókuszálnak. Régen volt egy-két nagy, és mindenféle műfajt beengedtek, de ma inkább a pop, ami kiadóhoz megy.

Az imázs kapcsán a popelőadókat nagyon erősen cenzúrázzák,

befolyásolva, milyen képet festenek magukról, milyen interjúkat adnak, hogyan öltözködnek, miért állnak ki, mennyire adják el a lelküket a különféle termékeknek, ilyenekre gondolok. 

KULTer.hu: Ebben az akkor rövid vagy nem is olyan rövid karrieredben mi az az egy kiragadható pillanat, amire a legbüszkébb vagy?

Nagyon emlékezetes volt, amikor az egyik hollandiai koncert után kaptam egy privát üzenetet a Facebook-oldalamra egy holland figurától, aki olyanokat írt, hogy „Nem akarlak zavarni, nem tudom, hogy elér-e az üzenet, biztos van menedzsered” és hasonlók, de a lényeg az volt, hogy meghallgatta a zenémet, és aztán még ötször, és aztán még tízszer, és megmentettem az életét, mert szinte már feladta, semmit sem érzett, aztán amikor hallgatta,

egy éjszakán át sírt és másnap úgy kelt fel, hogy újra érez. Ezen teljesen lesokkolódtam. Hogy tényleg tudok kiváltani valamit az emberekből.

Egy nagy félelmem volt korábban, hogy olyan előadó leszek, akit hallgatnak, de semmi különöset nem vált ki. Ha valakitől egy ilyen visszajelzést kapok, nekem az a csúcs. 

KULTer.hu: Ez a hármasság, hogy Hollandiában magyarként adsz elő angol nyelvű zenét, okoz bármilyen disszonanciát?

Abszolút. Gyakorlatilag halmozottan hátrányos helyzetem van mint zenész, mivel

a bázisom Amszterdamban van, viszont engem ott nemzetközi előadóként könyvelnek el.

Ha holland előadókat keresnek valamilyen fesztiválra, akkor abba nem tartozom bele. Ha pedig itthon vagyok, akkor nyilván nem vagyok benne ebben a nagyon erős budapesti alterközegben, mivel nem tudok folyamatosan itt „lobbizni”, ezért itt sem számítok teljesen magyarnak. Nehéz, de szeretem is ezt, mert nem az a célom, hogy leláncoljam magam egy nemzethez. 

KULTer.hu: Az új anyaggal hogy állsz?

Szeptember 20-án érkezik az új album.

KULTer.hu: LP lesz, vagy kisebb formátum?

Igen, LP. Tíz szám lesz rajta, én ilyen tízesmániás vagyok. Nagyon várom már a megjelenést, mert már kis morzsákat eldobáltam az elmúlt hónapokban, és nagyon nehéz volt magamban tartani ezt az albumot. Egyből nyomnám már kifelé, ahogy megvan. Szeptember 30-án pedig Amszterdamban lesz egy nagy koncertünk.

KULTer.hu: Melyik az az album, amit bárcsak te írtál volna?

Nem könnyű, vacillálok kettő között. Talán a Mazzy Star-tól a So Tonight That I Might See. Ez az a lemez, amelynek minden egyes dala alatt libabőrős vagyok, és mennyi érzelem van abban a pár szóban, amit a nő énekel! Kicsit pszichedelikus is: amikor hallgatom, lecsukom a szemem és teljesen elvisz egy másik univerzumba. Nem igazán érzek ilyet más albumok esetében. 

A borítófotót Satijn Panyigay készítette.

Ruzsonyi Gergely

szerző: Ruzsonyi Gergely
honlap e-mail
Ruzsonyi Gergely 1996-ban született Budapesten. 2014-től az ELTE BTK kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatója, önjelölt kritikus, a zene, a sport, valamint a főváros szerelmese.

KULTprogramok

<< 2019. aug. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum