KULTer.hu - Életváltozatok halálra
113710
post-template-default,single,single-post,postid-113710,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Életváltozatok halálra

Schein Gábor: Megleszünk itt

Schein Gábor rendkívüli pontossággal individualizálja a rögeszme és a kiábrándultság, az elmagányosodás és a társas magány pszichodinamikáját, a normalitás és az őrület határán ingó emberi tulajdonságokból és tettekből alkotott ok-okozati összefüggésrendszer pedig akarva-akaratlanul is a saját őrültsége felé irányítja az olvasót. És csak pislogunk, ha véget ér a Történet.

A Megleszünk itt első három alfejezete után azt hihetnénk, hogy Schein Gábor az Üdvözlet a kontinens belsejéből című verseskötetébe foglalt betegség- és gyógyulásnarratívához vezeti vissza olvasóját. Feltűnőek a 2017-ben megjelent Schein-mű és az új regény közti tematikus és motivikus egyezések, azonban – néhány példával élve – az Üdvözlet… kórházi ablakából látott nyárfa és varjú motívuma rövidesen jelentőségét veszti, és tulajdonképpen nem más aktivizálja a Megleszünk itt több szálon futó cselekményét, mint egy ember rák és tüdőembólia okozta halála.

Hová vezet a másik életben maradása?

Kiefer ismerős lehet annak, aki nyomon követi a szerző munkásságát, hiszen Schein többek között a 2013-ban kiadott Megölni, akit szeretünk elbeszélésgyűjteményének címadó írásában is kulcsfigurává teszi ezt a férfikaraktert.

Miként Krúdy Szindbádjára vagy a balzaci világ(ok)ban játszó Rastignacra, úgy erre a visszatérő szereplőre is más-más családi és társas környezet, társadalmi megítélés vár a különböző művekben.

A Megleszünk itt utolsó fejezetének alegységei (1. Első halálváltozat, 2. Második halálváltozat, 3. Életváltozat: fekete pillantásaiddal) nem állnak ellen egyfajta posztmodern olvasatnak, ez a címekből is kiolvasható. Egyrészt azért, mert általuk a regény három végkifejlet-alternatívát nyújt, ezekkel operálva (egy/több lehetőség kijelölése vagy figyelmen kívül hagyása, kizárása) a befogadó akár társalkotói pozícióhoz is juthat; másrészt a fent említett elbeszélés voltaképpen az Első halálváltozat – javarészt szó szerinti – mása, a hat évvel korábban kötetbe szerkesztett írás pedig olyan módszerekkel kerül feldolgozásra (átírás, szövegcsonkítás stb.), melyek

a posztmodern poétikák intertextualitásával állnak szoros kapcsolatban.

Fontos, hogy a korábbi írás egy hatvanhét éves Kiefer urat mutat be („[a]z első híradások egy hatvan éves [sic!] elkövetőről beszéltek. Kiefer urat hét évvel megfiatalították.” – Megölni, akit szeretünk [20.]), másutt viszont Kiefer ötvenkét éves: „[a]z első híradások egy hatvanéves elkövetőről beszéltek. Kiefert nyolc évvel megöregítették” (209–210.). Koncepcionalizálható-e bármelyik halálváltozat forrásszövegként, illetve hányszor fordítható le hitelesen Kiefer élettörténete? Ilyen és ezekhez hasonló kérdésfelvetések megválaszolásáért lehet meghatározó Schein új regénye.

Az első három alfejezet után Ágnes és Zoltán, tehát egy alig, valamint egy addig meg nem jelenített szereplő kapcsolata kerül kibontásra. Betekintést nyerhetünk egy tönkrement, de eltűrt házasság mindennapjaiba, melyben a „[m]i a fenét jelent az, hogy törékenység? Meg hogy szabadság?” (25.), „[m]iért nem vagy olyan, mint én? Miért vagy te ennyire más?” (27.) kérdések abszolút szokványosnak tűnnek. Miként az is, hogy Zoltán nem kap, pontosabban nem vár választ ezekre a kérdésekre.

A Schein-regény egyik fontos jegye, hogy a legjelentősebb emberi viszonyokból hiányzik a – gadameri hermeneutika kategóriáival élve – szót értésre és odahallgatásra, a beszélgetésre való törekvés,

gondoljunk csak az Ágnes és Zoltán, nem utolsó sorban a Zoltán és az apa (Öreg) között folyó kínos interakciókra. Az apa-fiú kapcsolat elhallgatott traumáiról csak közvetett módon, Bárdió Zoltán emlékezeti monológjaiból szerezhetünk tudomást, hiszen az úgynevezett beszélgetések során az Öreg csak a nyulairól hajlandó beszélni: „ő idomítva van a megszégyenítésre. Ez az, amire tudja, hogyan kell reagálni.” (87.). Talán ebből ered, hogy

a Megleszünk itt olvasójának némelykor az az érzése támadhat, zárt (tudat)ajtók mögé keveredett.

Ezzel kapcsolatban szükségesnek látszik egy pillanatra visszakanyarodni a Megölni, akit szeretünkhöz. Tagadhatatlan, hogy ez a történet sokkal inkább kelthet diszkomfortérzetet az olvasóban, mint az új Schein-történet bármely mozzanata. Amott Kiefer az apjával és a húgával él együtt, a férfiak külön-külön létesítenek hosszan tartó incesztikus kapcsolatot a nővel, aki testi-lelki mozdulatlansággal és közönyös, Kiefert mindenképpen frusztráló érzéketlen „odatartással” reagál. Úgy tűnik, hogy – ami a családon belüli szexuális devianciákat illeti – Schein új regényében már jóval engedékenyebb. Egy-két utalás erre vonatkozóan felbukhat a következetes olvasó számára (például: „[a] nővére most valahol jót röhög rajta. […] A farkadról beszélek, ha nem tudnád. A farkad olyan, mint egy aranyhal a gömbakváriumban.” [188.]), de a Megleszünk itt korántsem fókuszál erre a tematikus vonalra, inkább az anya pozíciójába helyezkedő, Kiefer tudatában felettes énként funkcionáló, immáron nem húg, hanem nővér kontrollmániája („[a]mikor a bátyja belépett az ajtón, azonnal megérezte, hogy ivott. – Csak egy sör volt. – Csak egy?”, [51.]) uralkodik a testvéri kapcsolatban, amire csak a nővér korai halála után derül fény.

Fontos, hogy a 2000 Irodalmi és Társadalmi havi lapban 2011-ben közölt, kötetben két évvel később közrebocsájtott írás a váltott narráció egy bizonyos típusát tárja elénk.

Kezdetben egy olyan harmadik személyű, mindentudó narrátor közvetíti a Kiefert középpontba állító élettörténetet, aki a szereplőhálózatba Kiefer húgának későbbi férjét, a francia özvegy személyét is integrálja („Kiefer úr húga negyvenhét évesen ismerkedett meg egy francia özveggyel” – Megölni, akit szeretünk [12.]), de a szöveg egy bizonyos pontján maga az özvegy válik első személyű történetmondóvá („[a] terjedelmes levél elolvasása után érintkezésbe léptem Kiefer úrral. […] A feleségem csupán most olvasta a levelet.” – Megölni, akit szeretünk [27.]). A Megleszünk itt elbeszéléséhez/elbeszélőjéhez rögzíthető váltás abban érhető tetten, hogy Schein művének egyik-másik fejezetét annak szenteli, hogy csakis Kiefer belső, pszichés és mentális folyamatait, a hozzá köthető cselekedeteket, történéseket érvényesítse. Más szövegrészletekben Ágnes alakját preferálja, jóllehet, előbb Zoltánnal, majd megismerkedésük után a Kieferrel való korrelációban, egymagában alig. A regény túlnyomó részét a különös és zavarodott, majd megőrülő Kiefer elméleteinek, csapongó társadalom-, politika-, technológia- és kapitalizmuskritikáinak tömkelege teszi ki. A lista természetesen folytatható: a főszereplő lényegében mindent és mindenkit gyűlöl, kivéve később Ágnest. A kettejük szerelme (?) csak félig-meddig bontakozik ki, annál inkább tárul elénk a változásra való képesség esztétikája.

De Schein főszereplői emberien gyávák, az egyébként gyötrelmes megszokások és társadalmi normák (Ágnes),

a – feltehetően – krónikus üresség érzetéből, a magányból származó intenzív harag (Kiefer) engedelmes rabjai. Schein a tudatfolyam-technika alkalmazásával hajszálpontosan mutatja be a főszereplő megőrülését, pontosabban szólva a bentről nézve módfelett következetes, de egyébiránt kaotikus téveszmerendszerét. Ahogyan a többször is említett elbeszélésben, a Megleszünk ittben is leveleket ír Kiefer a hatóságoknak, melyek később a világhálón is olvashatóak lesznek. Az elbeszélő az első iromány esetében jelzi is ezt („[e] mondatok szó szerinti idézetek Kiefer leveléből” [70.]), de sosem tudni pontosan, hogy a férfi valamely dühöngő levelét vagy az elbeszélést magát olvashatjuk éppen, mely Kiefer nézőpontjából származik, az ő gondolatvilágát tükrözi.

 A Megleszünk itt legerősebb, legjobban működő részei azok, melyek a mai magyar valóság tükörképeként rajzolódnak ki.

Az Emelem a poharam tirátok című fejezet ezek közül is kiemelkedik, a kisember archetípusának politikai hatalommal szembeni gyengeségét prezentálja, önálló írásként is megállná a helyét. Vitathatatlan, hogy a Megleszünk itt kontemporalitása rémületet válthat ki abból a befogadóból, aki nem közömbös a médiakommunikáció, az álhírterjesztés következményei, de legfőképpen a politika „emberevő”, társadalmat bomlasztó hatása iránt. A regény – a három végkifejlet-alternatívát segítségül hívva – egy kicsit a következő kérdésekre is választ vár: hány másodperc után fordítunk hátat egy őrült járókelőnek?

Schein Gábor: Megleszünk itt, Magvető, Budapest, 2019.

A borítófotót Bach Máté készítette.

Kiss Júlia

szerző: Kiss Júlia
honlap e-mail
Kiss Júlia 1994-ben született Marosvásárhelyen. Jelenleg az ELTE BTK mesterszakos hallgatója. Kritikákat ír, a dadogás nyelvfilozófiáját kutatja.

KULTprogramok

<< 2019. nov. >>
hkscpsv
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum