KULTer.hu - „Lehetek minden egyszerre”
113471
post-template-default,single,single-post,postid-113471,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Lehetek minden egyszerre”

Interjú Naaz énekessel

Naaz, a Hollandiában élő kurd énekes még csak 21 éves, de máris sokakat inspirált az élete. Pontosabban az, hogy nem félt megvalósítani az álmait annak ellenére, hogy a származása miatt nehezített úton haladt a zenei pályája. Idén már a Sziget Fesztivál fellépőinek listáját erősíthette, a koncertje előtt leültünk beszélgetni a gyermekkoráról, a lemezéről, és elárulta azt is, ki az egyik legnagyobb hőse.

KULTer.hu: Már hat éves korod óta dalokat írsz. Elmesélnéd nekünk, hogy miről szólt az első?

Akkoriban elég sok barátom elveszítette a nagyszüleit (pár évvel korábban én is), tehát mondhatni, számomra az volt a „természetes”, hogy már nincsenek velünk. A veszteség érzése belépett az életünkbe, ezért írtam egy számot a barátaimnak, hogy jobban érezzék magukat. Arról szól, hogy

a szeretteink halála nem jelenti azt, hogy végleg elhagytak minket.

Mint ahogyan egy dalt is újra és újra lejátszhatsz a fejedben attól függetlenül, hogy az már elkészült, és így emlékeztetheted magad a szép pillanatokra.

KULTer.hu: Mik voltak a zenei karriered első emlékezetes pillanatai?

2018-ban két Edison-díjat nyertem, ami nagyjából a holland Grammynek felel meg. Ezek voltak azok a pillanatok, amikor arra gondoltam, basszus, ez őrület”. De az is hatalmas élmény, hogy Hayley Kiyokóval turnézhattam.

KULTer.hu: Olyan helyről származol, ahol nincs könnyű dolga azoknak a nőknek, akik (zenei) karrierről álmodnak. Mi adott neked erőt?

‏Mindig az volt a célom, hogy ezen változtassak. Az édesapám orvos, és mesélte, hogy sok közép-keleti szülő páciense mondta neki, hogy elengedték a lányukat táncórára miattam, mert én vagyok a példaképük.

Nem fontos, hogy példakép legyek, csak szeretném megnyitni a kapukat a generációm előtt,

és megmutatni nekik, hogy zenélhetnek úgy is, hogy nem veszítik el magukat közben, hanem kifejezik, kik ők. Azt hiszem, ez az, amit a szülők látnak most, ezt akarom hirdetni a keleti kultúrában – szerintem működik is. 


KULTer.hu: Az albumod címe, Bits of Naaz arra utal, hogy nem csak egy oldalad van, amit meg szeretnél mutatni az embereknek. Bemutatnád nekünk ezeket az énjeidet”? 

Tudok borzasztóan szomorú lenni csak úgy a semmiből, máskor pedig vidám és élénk vagyok. Olyan, mintha két különböző ember lenne, mert hullámokban tör rám. Azért neveztem el így a lemezt, mert rájöttem, hogy nem kell választanom, nem kell, hogy csak az egyik ember legyek, lehetek minden egyszerre.

Az összes hangulat én vagyok.

Számomra hatalmas erőt ad, hogy nem kell felcímkéznem magam valamivel. 

KULTer.hu: Azt nyilatkoztad egyszer, hogy az emberek személyiségét a jó dolgok mellett a rosszak is formálják, éppen ezért nem baj, ha néha elesünk, mert abból megtanulhatjuk, hogy állhatunk fel egyedül. Mik voltak a te legnagyobb leckéid?

Nem élheted meg a sikert, ha nem engeded meg magadnak, hogy élvezd.

A siker nekem leginkább a szeretettel kapcsolódik össze,

azzal, hogy a barátaimmal lehetek. Ha egy random bandával kellene fellépnem, nem élvezném annyira, mint a sajátommal, hiszen őket borzasztóan szeretem. Ha nem olyanokkal vagy, akik fontosak számodra, akkor az nem fog építeni téged.

KULTer.hu: Azt olvastam, hogy van egy kis könyved, amibe szinte minden nap lejegyzed a gondolataidat. Mit írnál a mai napodról a Szigeten?

Ez egy nagyon felkavaró nap volt, rémálmaim voltak este, ezért reggel rosszul éreztem magam. De most, a koncert előtt pár órával már boldog vagyok, izgatott, és áldottnak érzem magam. Az a tény, hogy az emberek kíváncsiak arra, amit csinálok, nagyon megérint.

Sok előadó számára egy interjú nem számít sokat, de nekem fontos. Azt jelenti, hogy az emberek hallani akarnak rólam, és ez nagyszerű.

KULTer.hu: Tove Lo az egyik kedvenced, és ő is éppen ma lép fel a Szigeten…

Kétszer is előtte játszottam ezen a héten. Már beszéltünk is: fantasztikus és nagyon kedves. Általában nem szeretek előadókkal találkozni, mert sosem olyanok, mint amilyennek képzelem. De ő valóban elragadó és szerény – jó, ha az embernek vagy egy hőse, aki tényleg az is. 

KULTer.hu: Mik a terveid az év második felére?

Turnéra indulok Melanie Martinezzel, és új projekteken dolgozom, úgyhogy sűrű időszak lesz. 

A fotókat Vidus Móni készítette.

Barna Borbála

szerző: Barna Borbála
honlap e-mail
Barna Borbála 1990-ben született, Balmazújvároson nőtt fel. A Debreceni Egyetemen andragógiából szerzett BA diplomát, művelődésszervező szakirányon - majd a Kodolányi János Főiskolán idegenforgalmi szakmenedzser szakot végzett el. Jelenleg Budapesten él, és szabadidejét főként kulturális eseményeken tölti, illetve ezekről ír.

KULTprogramok

<< 2019. okt. >>
hkscpsv
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum