KULTer.hu - Minden az, aminek látszik?
113416
post-template-default,single,single-post,postid-113416,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Minden az, aminek látszik?

A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig – Válság és újjászületés 1929-ben

A Magyar Nemzeti Galéria nyári blockbuster kiállítása a közkedvelt és máig népszerű szürrealista művészet leghíresebb alakjait mutatja be. A harmincas évek Párizsának bohémsége, szellemi kavalkádja most testközelbe kerül a múzeum falai között. A kiállított művek hol megmosolyogtatnak, hol megdöbbentenek, de leginkább behúznak magukkal egy olyan világba, melyen keresztül beleláthatunk az alkotói pszichék elképzelhetetlen bugyraiba.  

Már öt éve annak, hogy Marcel Duchamp átdolgozott Mona Lisája kacsintott ránk lépten-nyomon a budapesti villamosmegállókban, ugyanis

legutóbb 2014-ben volt olyan reprezentatív, a szürrealizmust is bemutató kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, mely tömegeket mozgatott meg.

Az akkori Dada és szürrealizmus tárlat a jeruzsálemi Izrael Múzeum gazdag anyagát mutatta be Magritte, Dalí és Miró művei segítségével. Mindezt a jelenlegi, A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig – Válság és újjászületés 1929-ben című tárlat felidézi, ám nem másolja. Bár időben távol esik egymástól a két válogatás, mégis érdemes az emlékeinkből vagy a katalógusból előhúzni a korábban látottakat, mivel az előzmények felderengő képkockáiból felépíthetjük az aktuális kiállítás lényegét.

A tárlat koncepciója, hogy bemutassa a szürrealizmust mint mozgalmat az eseménydús 1929-es év tükrében.

A szervezők nem okoztak csalódást azok számára sem, akik mindenképp a sztárfestményeket szeretnék látni.  A kiállítás hét szekciójának mindegyikében láthatunk olyan alkotásokat, melyeket korábban vaskos albumokból vagy a legnevesebb külföldi múzeumokból ismerhettünk. A tárlatot ugyanis főként a párizsi Pompidou Központ anyagából hozták létre, melyhez a madridi Museo Thyssen-Bornemisza és néhány magángyűjtemény remekműveit kölcsönözték. Azok a látogatók sem maradnak inger nélkül, akik mélyebb tudásra tennének szert: nemcsak kicsavart testű nőket, rovar rágta tenyereket vagy antifestményeket láthatunk, hanem a rendezés lehetővé teszi, hogy alapos háttértudást szerezzünk a szürrealizmus teóriájáról.

A kiállítás felütése egy nagyon lényeges gondolat, mely az egyik oldalfalon tűnik fel.

Breton 1924-es kiáltványának egy részlete helyreteszi, hogy miben különbözik a szürrealizmus a dadaizmustól vagy bármely más irányzattól.

„A szürrealizmus a léleknek egy olyan zavartalan működése, melynek célja szóban és írásban vagy bármi más módon kifejezni a gondolkodás valódi működését.” Ehhez kapcsolódnak a mozgalom legnevesebb alkotóinak felvillanó arcképei, mely miliő egyből a korszak Párizsába repít bennünket. Hogy még inkább magunkénak érezzük a közeget, Brassaï és André Kertész felvételein keresztül láthatjuk a művészet fellegvárának jellegzetes tereit.

Majd innen belépünk a szürrealizmus álomvilágába, ahol minden terem egy külön jelenetsor, mely az említett 1929-es évhez kapcsolódik.

De miért is ennyire emblematikus ez az esztendő? A mozgalom ekkor nemcsak válságba keveredett – épp úgy, mint a Wall Street, és miatta a világgazdaság –, hanem újjá is született. Létrejött Max Ernst első kollázsregénye, Salvador Dalí csatlakozott a csoporthoz, elkezdték vetíteni a híres és hírhedt Andalúziai kutya című filmet. A korábbi tagok lázadtak és vitatkoztak, majd Georges Bataille megalapította a Documents folyóiratot, mely némi egyensúlyt hozott a mozgalomba.

A kiállításon 120 festmény, grafika, szobor, fotó, film és dokumentum tanúskodik arról, hogy mi zajlott a művészetben,

ám több mű nehezen sorolható be bármilyen rendszerszerű kategóriába. Itt tényleg minden más, mint aminek látszik, ezért is fantasztikusak a szürrealista művek. Nem elég csak rájuk pillantani, mert akkor felszínesek maradunk.

Érdemes szó szerint kibogarászni a kompozíciókat, és beleképzelni magunkat egy-egy műtárgy keletkezéstörténetébe.

Chirico világa filozofikussá tesz, Max Ernst teljesen elszakít a valóságtól, és elbűvöl műveinek részleteivel. Miró mindent megkérdőjelez, természetesen azt is, hogy mi a művészet. Arp néhány vonallal univerzumokat mozgat meg, mint ahogy Tanguy, aki képes a víznek is légiességet kölcsönözni. Dalí minden félelmünket ismeri, és ezt a borzongatást használja fel ahhoz, hogy elámítson és csodálójává tegyen minden látogatót. Magritte szétszedi az elmét és a lelket, hogy egy nem létező egyetemes rendet keressen benne. Giacometti lényegre törő, mint egy villámcsapás.

Mellettük ott van még rengeteg nagyszerű alkotó, akiket itthon talán kevésbé ismernek, de nélkülük nem volna teljes a szürrealizmus irányzata.

Azt pedig, hogy mindeközben – vagy mindennek hatására – mi történt a magyar művészetben, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum Magyar szürrealizmus kiállításán ismerhetjük meg. A két tárlat anyagát összevetve részletes képet kaphatunk ennek a pszichét és képzeletet boncolgató művészeti korszaknak nemzetközi és hazai bravúrjairól.

A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig – Válság és újjászületés 1929-ben című kiállítás a budapesti Magyar Nemzeti Galériában tekinthető meg 2019. október 20-ig.

A borítóképen René Magritte A kettős titok (1927) című festménye látható.

Sipos Tünde

szerző: Sipos Tünde
honlap e-mail
Sipos Tünde 1990-ben született Eszéken, jelenleg Budapesten él. A Biksady Galéria művészettörténésze, műtárgybecsüse. Rendszeresen publikál ipar- és kortárs képzőművészet témakörben.

KULTprogramok

<< 2019. Sze. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum