KULTer.hu - Siker a magyar szólókiállítás Londonban
113191
post-template-default,single,single-post,postid-113191,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Siker a magyar szólókiállítás Londonban

Maurer Dóra önálló kiállítása hétfőn nyílt meg a „kánonképző” londoni Tate Modernben, a művész sokszínűségének bemutatására koncentrál, és közel egy évig lesz látható. Aznap meg is jelent az első, négycsillagos kritika a The Guardian jóvoltából, mely főképp Maurer disszidens és kelet-európai mivoltán keresztül értelmezi az életművet.

A magyar képzőművész és fotográfus nevét viselő kiállítás 35 művet tartalmaz.

Maurer pályájának közel öt évtizedét öleli fel.

Az 1961-es diplomázást követő grafikai művektől kezdve a 60-as évek végi fotós-filmes fordulat, a 70-es években kitartó konceptuális művészi gondolkodás, személyes akciók fotó- és filmalapú eredményei, és a szerialitással, valamint matematikai módszerekkel dolgozó művek is láthatók. De emellett a 80-as évek színeit és térhasználatát is bemutatja a Dora Maurer, továbbá a 90-es években visszatérő festészeti formanyelvet, melynek a görbített sík és tér problémái adnak irányt.

Éppen a kiállításnak ezt a részét, az életmű friss darabjait javasolja kezdésnek Jonathan Jones, a kritika szerzője, aki 20 éve a The Guardian műkritikusa. Jones szerint öröm nézni a színek túlcsorduló hullámait:

„festmények és egyszerre installációk, amelyeken a kemény, élénk geometriát egy őrült, szabadelvű impulzus zökkenti ki.”

A recenzens négy művel foglalkozik külön: a Mit lehet egy utcakővel csinálni? című fekete-fehér fotósorozattal, az 1975-ös Hét hajtogatással, a két évvel későbbi Párhuzamos vonalak Elemzések (Fotó-interakció két személyre) című sorozattal és az 1983-as Térfestés Buchberg-projekttel. Az elsőt, a koncepcionális fotósorozatot 1956-tal kapcsolja össze annak megfelelően, hogy Maurer Dóra életművének első szakaszát a kommunista rezsimmel szemben álló, disszidens művészetként értelmezi.

A Párhuzamos vonalak függőfolyosón egymással átellenben futó, egymásról fotókat lövő fényképészei is a rendszert elutasító, saját szabadságuk terét megteremtő művészek. Jones szerint az 1977-es fotósorozat Ed Ruscha Every Building on the Sunset Stripjének kommunista változata, amely a benzinkutakat és moteleket felcserélte szürke betonnal. Az undergroundot jellemző szórakozás hangulatát élénken adja vissza. Ugyanakkor a kritika tételmondata szerint:

„a konyhájában készített fekete-fehér filmektől a diadalmas geometrikus dizájnművekig a magyar művész karrierje kiteljesedett a kommunista rezsim vége óta.”

Maurer friss festményei ellenállnak egy zárt felszín igényének, térfestései a vászon és a freskó között álló dinamikus installációk, konceptuális műveit csodálatos energia veszi körül… sorolja Jones a kritika különböző pontjain.

Milan Kunderával és Jan Švankmajerrel állítja szembe Maurert, mert amikor a rendszerváltás kihúzta az ellenállása alól a talajt, kreativitása nem szenvedett csorbát.

A The Guardian kritikusa végül azzal zárja sorait, hogy „élvezet nézni ezt az optimista művészetet. Az ember majdnem azzal a gondolattal jön el a kiállításról, hogy az elmúlt évtizedekben a világ jobb lett és nem rosszabb.”

Forrás: ArtPortal, borítófotó: Ludwig Múzeum

KULTer.hu Hír

szerző: KULTer.hu Hír
honlap e-mail
A KULTer.hu rendelkezésére bocsátott és a szerkesztőség által továbbszerkesztett, vagy a szerkesztőség által összeállított sajtóanyagok és a szerkesztőségi hírek megjelenési formája.

KULTprogramok

<< 2019. aug. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum