KULTer.hu - Az underground mint elsődleges valóság
114330
post-template-default,single,single-post,postid-114330,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Az underground mint elsődleges valóság

Interjú Legéndy Jácint költő-performerrel

Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem a földalatti szcénát, az a szabadság lenne. Talán ezzel a kifejezéssel ragadható meg leginkább Legéndy Jácint legújabb, Földalatti Oltár című kötetének atmoszférája is. A költő-performerrel underground életérzésről, avantgárd költészetfelfogásról, intuitív alkotásról, valamint a versek vizualitásáról beszélgettünk.

KULTer.hu: Szerinted mit nevezhetünk ma undergroundnak?

Számomra az underground egy rendkívül érzékeny, s napjaink társadalmi viszonyait sajátos, forradalmi módon, azaz művészi eszközökkel befolyásolni, illetve átalakítani akaró, szubkulturális mozgalom. Az irányzat és a hozzá kötődő világlátás a ’80-as évek elején vált igazán elterjedtté, ugyan az általam klasszikusnak nevezett időszakában a posztpunk, valamint az újhullámos bandák színre lépésekor alapvetően csak zenei, esetleg filmes és képzőművészeti vonalon jelentkezett.

Nyilván az elmúlt négy évtizedben a klasszikusnak nevezhető underground többször megújult, de egészen más zenei stílusok is létrejöttek hasonló gondolati háttérrel,

például a rap vagy éppen a hiphop. Mindez csupán a mozgalom erejét és további aktualitását jelzi, s akkor még nem beszéltem e szemléletmód történelmi előzményeiről. Tehát régebben is megvolt, illetve manapság is létezik ez a fajta szubkultúra. Igaz, legtöbben főként a társaság vagy az igényes szórakozás iránti vágyukból adódóan járnak underground rendezvényekre, viszont

sok, a hivatalosan támogatott mezőnyből kiszoruló, esetleg onnan szándékosan távozó kísérleti művész érkezik a földalatti szcénába, olykor politikailag másképp gondolkodókkal együtt.

KULTer.hu: Mit szólsz ahhoz, hogy egyesek az utolsó avantgárd költőként tartanak számon?

Jász Attila 2008-as ajánlószövegében szerepelt először ez a meghatározás a Központi Zóna című verseskötetem kapcsán. Szerintem Attila nagy vonalakban leírta, milyen okokból kifolyólag tekinti avantgárd verseknek a szövegeimet, s nem pedig neoavantgárd vagy posztavantgárd alkotásoknak. Azóta jó néhányan átvették az említett szókapcsolatot. Hogy konkrétan mire gondolnak, egészen pontosan ők tudnák megmondani, de

véleményem szerint a versek nyelvezete, a videoklipszerűen összekapcsolódó képek sorozata és a hozzájuk tartozó hasábforma együtt igencsak újszerűen hat.

Ez a fajta költészetfelfogás leginkább az avantgárd szemléletével rokonítható, ámbár nem az avantgárd iskola hagyományainak továbbvitelét vagy – érzékletesebben kifejezve – továbbírását jelenti, hanem a szó progresszív értelmében avantgárd, vagyis újító jellegű. Napjaink viszonyaihoz képest haladó, kísérletező szellemiségű, nem csupán a művészettörténeti értelemben vett avantgárd már iskolákban oktatott nyelvi, illetve stilisztikai megoldásait követi, hanem újakat hoz létre. Vagyis ilyen szempontból indokoltnak tartom az avantgárd megnevezést.

Hogy az utolsó avantgárd költő lennék-e? Nem tudom, de remélem, hogy sok fiatal avantgárd és underground költő fog alkotni még.

KULTer.hu: Performerként és képzőművészként is intuitív, egyedi módon alkotsz. Emellett irodalmi szálak kapcsolnak a közeghez, amit legújabb versesköteted, a Földalatti Oltár már címében is jelez. Beszélhetünk underground költészetről? Ha röviden jellemezned kellene, hogyan tennéd?

2017 nyarától adtam elő performanszokat a nemrég váratlanul megszűnt ZegZug színpadán.

Ezek a krómozott pórázzal bemutatott improvizatív, táncos performanszok a szabadság és az elnyomás problémakörét feszegették,

de nem csekély erotikus vonatkozású mondanivalóval is bírtak. Egy-két kivételtől eltekintve csak néhány órával az esemény előtt jelentettem be őket a közösségi médiában, illetve pár internetes magazin vagy hírportál oldalán, hogy minél komolyabb teret adhassak az inspirációnak, a spontaneitásnak és a dolog akció jellegének. A versírás tekintetében is hasonló megközelítés vezérel. Szinte bármilyen apró történés, életesemény inspirálóan, másképp fogalmazva: ihletően hathat. Előfordul, hogy sétálok a parkban, vagy éppen valamelyik pesti aluljáróban a hajléktalanok közt, s motoszkálni kezd néhány szó a fejemben, aztán észreveszem: összeáll egy verssor, majd egy következő, és lassacskán a vers teljes szövege. Legtöbbször fejben írok, s csupán utólag jegyzem le a sorokat.

Véleményem szerint egységesen meghatározható fogalomként az underground költészet külföldi viszonylatban sem igazán létezik.

Noha érthetjük alatta összefoglalóan a mainstream irodalomtól független költészeti csoportosulásokat és törekvéseket, de a posztpunk, illetve az újhullám születésével a ’80-as évek elején induló, s részemről klasszikus undergroundnak nevezett mozgalom alapvetően csak zenei, képzőművészeti, esetleg filmes és színházi vonalon jelentkezett, önálló költészeti vonatkozásai eléggé csekélyek voltak. Mindazonáltal úgy érzem, a Földalatti Oltáron belül elsősorban e klasszikusnak tekintett undergroundra jellemző témák és élmények, például az elidegenedés, a családi vagy társadalmi problémák, a természetvédelem, a kamaszkori válságok, olykor a szerelem dominálnak hozzájuk passzoló költői stílusban, s valószínűleg más szerzők esetén is a versek tematikája, világlátása, nyelvkezelése, bemutatott eszközkészlete, illetve a személyes vonatkozásrendszer együtt határozza meg, hogy a könyv undergroundnak tartható-e.

KULTer.hu: Az egyes versekből átszűrődik a koncertélmény, az extravagáns divat, az élet műalkotásként való értelmezése. Milyen pluszt adnak az íráshoz más művészeti ágak, például a zene?

Habár az élet más területein is jelen vagyok erősebb, vagy olykor visszafogottabb intenzitással, számomra az underground az elsődleges valóság, s persze a legfontosabb ihlető szféra. Mivel e szféra alapvető kifejezési formája és lételeme a zene, nyilván különleges élménynek tekintem, ha elmehetek egy koncertre, netán meghallgathatok egy frissen a lemezboltba került LP-t. Tinédzserkoromban szerzett művészeti benyomásaim is főleg underground zenészekhez, illetve performerekhez kötődnek, de

máig több zenekarral vagyok baráti s voltaképp művészi kapcsolatban, például a nemzetközi fesztiválok egyik legismertebb és legkedveltebb csapatával, az Ash Code-dal.

Egyébként a versírásra nézve alkotóilag kevésbé élénk időszakok során csak szemlélődöm, hagyom, hogy a történések átfolyjanak rajtam, próbálom a világot megtapasztalni a lehető legintenzívebben. Utazom, olvasok vagy éppen koncertekre járok. Az élmények, melyek ilyenkor érnek, visszaköszönhetnek az alkotóilag élénkebb stádiumban. Előfordul olyasmi is, hogy nem írok verseket egy ideig, de kollázsokat készítek, szóval inkább a képzőművészet foglalkoztat, azonban később újra verseket írok. Tehát a költészet szempontjából a passzívabb időszakok nélkülözhetetlenek, s egyfajta előkészületként, illetve ráhangolódásként értelmezhetők.

KULTer.hu: Mi ragadott magával igazán az underground életérzésben?

Az underground elsősorban korlátlan, szinte már anarchisztikusan szabad világáról híres, szóval főként e végtelen emberi és alkotói szabadság ragadott magával. Valamint a kiüresedett, sokszor elanyagiasodott létformákkal, illetve divatirányzatokkal szemben a valós értékekre koncentráló, forradalmi hozzáállás, így a spontán önszerveződés útján megvalósuló ellenkultúra ígérete.

KULTer.hu: Kitűnni a tömegből: ez jut elsőnek eszembe az undergroundról. A merész színeknek köszönhetően maga a kötet is kiugrik a könyvespolc többi darabja közül. A borító is a te munkád, a fotókollázsok kompozíciója egyaránt tükrözi a versek vad lázongását és felkavaró szépségét. Ha széthajtjuk a borítót, egy szárnyas oltár benyomását kelti az elrendezés, különösen a portré feszületet idéző beállítása miatt, amit Jézus feltűnése a versekben csak tovább erősít. Mindez tudatos, vagy ösztönösen alakult így? S ahogy a cím alapján sejthető, a versekben az underground életérzés mellett a hit, a szertartás és a szentség is megjelenik. Hogyan fér meg a kettő egymás mellett?

Nos, a Száműzött Jézus alakja már a ’90-es évek végétől ott bolyong a verseimben. Összetett jelenség, hiszen underground áldozati figuraként is értelmezhető, de lehet gerillaharcos, naranccsal dobálózó gyerek, templomból elzavart koldus, vagy olykor a vágóhíd kapujánál tüntető, pucér kamaszlány, azaz karakterében számos, a társadalom peremére szorult embertípus feltűnik. Emlékszem, a Liget folyóirat szerkesztője, s első hasábverseim közlője, Horgas Béla mennyire kedvelte e sajátos motívumot, amely összhangban van a külső és a belső grafikával. Persze, a borítót, akárcsak az előző könyveim esetén, ismét én terveztem.

A dizájn elkészítése során, mint általában, az intuícióra bíztam a formálódó ötletet.

Kiindulási pontként csak annyit éreztem, hogy szeretném, ha ez a portrém szerepelne az előlapon, mert jól passzol a címhez és a versek világához. Aztán időközben a kollázsok oldalra montírozása után fokozatosan alakult ki, illetve tudatosodott bennem a terv szárnyas oltár jellege.

Jézus underground áldozati figuraként való értelmezése egyúttal felidézi az üldözött őskeresztények hányattatásait,

analógiát vonva a kortárs underground és a katakombák univerzuma, tehát az úgymond őskeresztény underground között. Innentől kezdve a szertartás, a hit vagy éppen a szentség megjelenése a könyvben aligha véletlenszerű. Habár előfordulásuk más irányból szintén indokolható, mivel a kortárs undergroundon belül ismertek mondanivalójuk és külsőségeik alapján a zsidó-keresztény hitvilág és misztika által is befolyásolva alkotó irányzatok, például a dark wave, illetve a gothic rock.

KULTer.hu: A szimmetriát kedvelő szemnek már csak azért is öröm beleolvasni a kötetbe, mert a versek mind szabályos oszlopba rendezett, tökéletesen megegyező hosszúságú sorokból állnak. Az esztétikai hatáson túl milyen funkciója van ennek, és hogyan jött az ötlet?

Tulajdonképp az foglalkoztatott, milyen lenne, ha egy ablakrésen, vagy pontosabban: egy mozgófilmes kamera nyílásán keresztül megfigyelve írnám le az elém táruló dolgokat, s a líra eszközeinek segítségével szerkesztve visszaadnám egy klip zenei és képi hatását. Ebből következik, hogy verseimen belül erőteljes szerepet kap a vizualitás, hiszen e szövegek mind videoklipszerűen összekapcsolódó képekből épülnek fel,

önmagában a szövegtest formája is filmszalagra, netán videoszalagra emlékeztet. A képek határa nem egyezik meg a sorvégekkel,

hanem a sorokon belülre esik, így az áthajló olvasástechnikából adódóan a vizuális elemek egybefolynak, vagyis a tudatban rögtön mozgóképpé alakulnak. Ugyanakkor a versek csak ránézésre tűnhetnek prózaversnek, valójában sajátos ritmusuk, illetve zenéjük van. A központozás hiánya pedig csak segíti a gördülékeny olvasást. Egyébként a régi könyveimben publikált anyagok is ugyanilyen módon születtek, s az ofszet nyomólemezeikből készült installációt jó néhányszor bemutattam, kihasználva, hogy a vizuális megjelenítést elősegítő nyelvi struktúrához tartozik egy külső forma, tehát a szövegek hasáb alakúak, s e szempontból absztrakt képverseknek is tekinthetők. Mint korábban utaltam rá, elsősorban az érdekelt, hogy ezeket az absztrakt képverseket a nyomólemezek segítségével összefüggő kompozícióba zárjam, így például a Központi Zóna című verseskötet részleteivel együtt képzőművészeti alkotásként manifesztálódhasson.

Kiállítás idején a versek azonos felületen tudnak érvényesülni, amire a nyomtatott könyvön belül nincs lehetőség,

vagyis inkább úgy fogalmaznék: miközben a hasábversek megőrzik irodalmi és filmes vonatkozásaikat, hiszen a nyomólemezeken gond nélkül olvashatók, egyúttal képzőművészeti szférába kerülnek. Például a Magyar Műhely Galéria számára tervezett kiállítás esetén a speciális üvegkeretbe csúsztatott nyomólemezek a kiállítótér bejárati s bejárattal szemközti falán helyezkednek el: a versek lapjai ferdülten (ahogy olvasás közben is inkább megdönti az ember a könyvet) ugyanakkor két párhuzamos sorban, felettük és alattuk modern fotográfiák a költőről, vagyis rólam, középen hangsúlyosabb nagyításban a verseskötet elülső, illetve hátulsó borítója, az átellenes sarkokban vörös optikai lezáró sáv a fotók zónájában, azokon megtörve. Voltaképp egy középpontos szimmetria alapján szerveződő monumentális minimalista kép-szöveg örvény erős forradalmi, avantgárd ízzel. Tehát a versek irodalmi, filmes és képzőművészeti vonatkozásai egyaránt érdekesek.

KULTer.hu: A versek elhagyják a központozási jeleket és mondatkezdő nagybetűk sincsenek. Az olvasó lendületét egyetlen vessző vagy pont sem szakítja meg, az asszociációs áramlat visz előre. Mégis egyfajta belső késztetés, befogadói feladat a szakaszolás. Írás után kerülnek törlésre az iránymutató jelek, vagy eleve központozás nélkül születnek a versek?

Ahogy korábban utaltam rá, legtöbbször spontán körülmények által inspirálva, fejben írok, utólag jegyzem le a sorokat, amikor a szöveg már elkészült, vagy nagy része készen van. Először mindig papírra skiccelem a verset, s rögtön központozás nélkül, általában a végleges tördeléssel. Később számítógépen is bepötyögöm, így elnyeri a publikálás alkalmával olvasható formáját.

A versek struktúrája szempontjából teljesen felesleges a központozás, mert az írásjelek csak megakasztják a szöveg áramlását,

akadályozzák, hogy a sorjázó költői képek videoklip gyanánt összekapcsolódjanak. Hangos olvasás vagy inkább előadás alatt nyilvánvalóan szükségessé válhat egyfajta, kissé tetszőleges szakaszolás a lélegzetvétel beiktatása miatt, de ez újra és újra valamiféle interaktivitást kölcsönöz a versnek, hasonló jellegű, ám a lendület szükséges tartása mellett is olykor egészen sajátos szavalási módokat generálva. Én nyomban a vers megszületése során központozatlanul érzékelem a szöveget, látom az összekapcsolódó elemeket, s úgy gondolom, az értelmi egységek annyira nyilvánvalóak, hogy a legtöbb olvasó számára adják magukat. Persze, elképzelhető, hogy az iránymutató jelzések hiánya alkalmanként csendes olvasás közben is eredményez némi interaktivitást a szövegértelmezés kapcsán, de ettől csak érdekesebbé, illetve kalandosabbá válhat a versvilág befogadása.

KULTer.hu: A továbbiakban is a Földalatti Oltár könnyed, mégis lázongó versvilágát viszed tovább? Fontos marad a vizualitás?

Igazából a Földalatti Oltár kéziratának összeállítása után három-négy hónap alatt egy újabb könyv anyaga is megszületett. E ciklus verseinek jelentős része már olvasható különböző folyóiratokban. Legfőképp a maffia témájához kötődik, de underground vonatkozásokkal is bír.

Elképzeléseim szerint egy sajátos jellegű oratorikus verseskötet lesz belőle.

A lázadás változatlanul megjelenik a szövegekben, s a versek alakja, nyelvkezelése, illetve képisége sem tér el az eddig ismerttől, csupán a tematika más. Ha nagyon alapos szeretnék lenni: talán az oratorikus, azaz párbeszédes jellegből adódóan a nyelvezet némileg közelebb áll az élőbeszédhez.

Legéndy Jácint önarcképeihez Budai Kinga asszisztált.

Urbán Andrea

szerző: Urbán Andrea
honlap e-mail
Urbán Andrea 1998-ban született Szolnokon. Jelenleg a Debreceni Egyetem angol-magyar szakos hallgatója. Első kritikája a KULTer.hu-n jelent meg.

KULTprogramok

<< 2019. nov. >>
hkscpsv
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum