KULTer.hu - Szabad és szemtelen
114641
post-template-default,single,single-post,postid-114641,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Szabad és szemtelen

Lust for Life – Colour work by Ed van der Elsken

Ed van der Elsken rotterdami fotómúzeumban látható, Lust for life című kiállítása visszaadja az egyszerű múzeumlátogatónak az őszinte szórakozás örömét. A tárlaton a fotós színes képei mutatkoznak be, amelyeket egy gigantikus projekt keretében újítottak föl jelentős szponzori támogatással.

Az extravagáns fotográfus családjával 1970-től egészen 1990-es haláláig Edam mellett élt egy vidéki kis házban, amelynek pincéjében tartotta negatívjait.

A tárolás elégtelen körülményei miatt a mintegy 42 000 diát számláló anyagot a penész és a nedvesség már-már a megsemmisülés veszélyével fenyegette,

amikor 2016-ban elsősorban céges és magántámogatásokból megindulhatott a felújítás, amely bő két évet vett igénybe.

Lenyűgöző projekt eredménye a kiállítás, amely remekül adja vissza az életnek azt a kavargását, ami Ed van der Elsken művészetének annyira sajátja.

A tárlat nem a keletkezés ideje vagy helyszíne szerint, inkább asszociatív módon csoportosítja a képeket. Ez egyrészt fölidézi a művész sajátos, kurátorokat őrületbe kergető rendezési elveit, illetve albumainak szerkezetét. Utóbbiak közül a kiállítás kapcsán fontos kiemelni az 1977-es Eye Love You-t, ugyanis ez az egyik legelső művészi album, amely elsősorban színes fotókat tartalmaz, van der Elsken az elsők között volt, aki megszerette és sikeresen állította kifejezésmódjának szolgálatába a színesfilmet.

A tárlat két részre oszlik. A földszinten láthatjuk magukat a fotókat, az alagsorban pedig egy interaktív sarkot és egy nagyon pörgős, szépen összeállított, mintegy 15 perces zenés kisfilmet nézhetünk meg.

A fönti térben a hagyományos méretben, szemmagasságban kiállított fotók monotóniáját videók és nagyméretű, szinte pszichedelikusan színes installációk törik meg,

nagyon jó ritmust adva a tárlatnak, ezzel megkönnyítve a befogadást. Másrészről a hatalmas installációk a nagyvárosok köztereinek egymásra ragasztott plakátjait is felidézik, a városi emberek témája felé tolva az értelmezés fókuszát.

Mégsem érezzük hibának, hogy ezzel szűkülhetnek a jelentésrétegek, hiszen valamilyen vezető elvre, középpontra mégis csak szükség van, tekintve, hogy voltaképp hatalmas színkavalkádot látunk magunk előtt. Mintha magunk is egy utcán sétálnánk, ahol fura figurákkal, biztonságot adó megszokott helyzetekkel és közemberekkel találkozhatunk, hogy végül vidáman vonjuk le a következtetést: Ed van der Elsken

Svájctól Moszkváig, Chilétől Tokióig szemtelen beszólásaival és jókedvével képes volt szinte azonnal természetes és őszinte válaszreakciót kiváltani a legkülönbözőbb emberekből,

és megfogni a városi életnek azokat a sztenderd jellemzőit, amelyekből mai életünkre ismerhetünk.

Megrázó ellenpontját adja ennek a városi forgatagnak az 1974-es bangladesi éhínséget bemutató fotósorozat. Ezeken a képeken élesebb, szerkesztettebb a kompozíció, kevesebb a zaj.

Az emberi katasztrófákban, a Maslow-piramis legalján a fájdalom által mindannyian hasonlóvá válunk, a normálisnak mondható élet pedig lehetőséget kínál saját személyiségünk felfedezésére, érzéseink sokrétűségének megélésére, általában az önismeretre.

Ed van der Elsken fotói legtöbbször az elmélyült figyelem és a keresetlenség sajátos kombinációjából származnak,

gyors és pontos megfogalmazását adják egy-egy mindennapi helyzetnek. Rendkívül érdekes belenézni abba az 1982-ben készült My Amsterdam című alkotásba, amely igen szórakoztatóan mutatja be a művész munkamódszerét. Saját kommentjeiből és pimasz beszólásaiból egy kissé kotnyeles, enyhén rosszmájú, de szellemes figurát ismerhetünk meg, aki egyáltalán nem hasonlít arra a képi anyagból kibontakozó lelkes, gyermekien figyelmes, fényképezőgéppel sétálgató Edre, akit úgy tűnik, teljesen elragadott a nyolcvanas évek végének nagyvárosi forgataga.

Mintha két Ed létezne egymás mellett, aki ugyanazt a témát vizuálisan és verbálisan azonos időpontban teljesen ellentétesen fogalmazza meg.

Semmi esetre sem szeretném van der Elsken frissességének titkát megfejteni, nem is gondolom, hogy ez reális vállalkozás lenne, ugyanakkor nyíltsága és bátorsága, amellyel bárkit bármikor megszólít, jól párhuzamba állítható a holland társadalmi érintkezés szabályaival. A helybeliek, különösen a nagyobb városokban, nagyon egyszerűen szólítják meg egymást, köszönnek, van egy-egy szavuk mindenkihez. Ezek a rövid mondatok legtöbbször nem változnak hosszabb, mélyebb beszélgetésekké, mégis fontosak a köznapi érintkezésben, mert segítenek abban, hogy egy olyan barátságos és közvetlen alapszituáció jöjjön létre, amelyben mindenki pontosan érzi a saját határait, miközben tudja, hogy mások is érzik és tiszteletben tartják ezt.

Ed van der Elsken pedig nagyon holland ebben a tekintetben, és nagyon ügyesen egyensúlyoz ezen a határon.

A világ bármelyik részén legyen is éppen, mindig meglepetést tud okozni, amelynek segítségével párbeszédbe lép a fotók alanyaival, de egyszer sem érezzük komolyan bántónak vagy megalázónak apró, piszkálódó megjegyzéseit.

Ha egy kor lenyomataként, nem művészi, hanem inkább szociológiai szempontból vizsgáljuk a kiállítás anyagát, akkor is érdekes kép tárul a szemünk elé. A világ nagyvárosai ugyanis a hetvenes, nyolcvanas években, a fotók készítésének idejében rohamos változásokon mentek keresztül.

A városok lakossága terén végbement módosulás különösen jól nyomon követhető az amszterdami képeken.

A holland főváros belső része ma már elsősorban a turistáké, a szórakozásé és a munkahelyeké. A tősgyökeres amszterdamiak és a családosok java része a zsúfoltság és a magas lakásárak elől a hetvenes évek vége felé rekonstruált elővárosokba menekült, és a lakosság összetétele is drasztikus változásokon ment keresztül. Ed van der Elsken fotóin még nagyon jól látszik az átmeneti állapot: a hatvanas években szezonmunkákra érkező, majd a munkaerőpiaci változások miatt ott ragadt bevándorlók, a még jelenlevő őslakosok, a városba áramló fiatalok és az ebben az időszakban elharapózó drogkultúra miatt olyan arcokat is láthatunk, akik ezeknek a problémáknak a megoldódásával mára kiszorultak a belvárosból.

A kiállítás ezeken felül is számos olvasatot javasol, amelyeknek közös jellemzője a humanizmus és az élet változatosságának megélése,

amely segítséget nyújt abban, hogy a rossz dolgokat bizakodva, a jókat pedig mértéktartással fogadjuk, és közben semmi esetre se felejtsük el élvezni, hogy élhetünk. Ezt tanulhatjuk meg Ed van der Elsken munkásságából.

A Lust for Life – Colour work by Ed van der Elsken című kiállítás a rotterdami Nederlands Fotomuseumban látható 2019. október 6-ig.

Nagy Zsófia

szerző: Nagy Zsófia
honlap e-mail
Nagy Zsófia 1983-ban született Budapesten. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a MOME elvégzése után az Iparművészeti Múzeumban és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen dolgozott kommunikációs munkakörben. Jelenleg Rotterdamban él és idegenforgalommal foglalkozik, szabadidejében igyekszik bekapcsolódni a város kulturális életébe. Leginkább az építészet, az irodalom és az iparművészet érdekli.

KULTprogramok

<< 2019. nov. >>
hkscpsv
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum